Harcok a demilitarizált övezetben

Sok ütközetet említettünk már, de eddig nem volt még szó a két Vietnamot elválasztó, a 17. szélességi körnél húzódó demilitarizált övezet környékén dúló harcokról. Ez a terület elkeseredett küzdelem színtere volt 1967–68-ban és komoly figyelmet kapott az amerikai sajtóban is.

A Con Thien-i támaszpont peremsávján...

Ahogy az észak-vietnami reguláris erők 1966 folyamán egyre nagyobb létszámban avatkoztak be a délen folyó háborúba, úgy nehezedett egyre nagyobb nyomás a nyolc kilométer mély – és csak nevében – demilitarizált övezetre is. Júliusban az itt felderítést végző tengerészgyalogosok észak-vietnami erőkkel csaptak össze. Ezt követően, a július 7-től augusztus 2-ig tartó Hastings-hadművelet keretében számos harcérintkezés kialakult a körzetben, minek következtében még több amerikai és dél-vietnami zászlóaljat irányítottak ide.

Amerikai tengerészgyalogosok bevetésen a demilitarizált övezetben

Westmoreland tábornoknak komoly fejtörést okozott a demilitarizált övezet védelme, de tudta, hogy túlságosan sok katonáját kötné le a hagyományos határvédelem. Ezért inkább tűztámogató és járőrbázisok kiépíttetése mellett döntött 1966 szeptemberében, melyek alapvetően a 9. főút mentén sorakoztak fel, természetesen a magaslati pontokon: ilyen volt például Khe Sanh, a Rockpile, Ca Lu, Camp Carroll, Cam Lo, Con Thien és Dong Ha. Eredeti szándéka szerint ezek a támaszpontok, illetve a telepített aknamezők az ellenséges erőket olyan „folyósokba” terelték volna, ahol a szárazföldi alakulatok, illetve a tüzérségi és légi támogatás könnyebben végezhetett volna velük.

A demilitarizált övezet térképe

Az ellenség fokozódó tevékenysége folytán az amerikai vezérkar egyébként már 1966 júliusában engedélyezte a határsáv bombázását, sőt a korlátozott őrjáratozást is a 17. szélességi körtől északra, persze titokban. Decembertől az amerikai erők a demilitarizált övezet túloldaláról érkező tüzérségi tűzre is reagálhattak, két hónappal később pedig már a megelőző csapásokat is engedélyezték. Mindezek következtében ’67 májusára a maradék lakosságot is kitelepítették a határ közeléből.

Beásva, támadásra várva

Con Thien térségében ’67 áprilisában kezdték meg annak a műszaki zárnak a kiépítését, mely később „McNamara-vonal” néven vált közismertté. A munka azonban lassan haladt és a megújuló harctevékenység is csak akadályozta. A Vietnami Néphadsereg vezetése május 8-án, a Dien Bien Phu-i győzelem 13. évfordulóján támadást indított az itteni tűztámogató bázis ellen, mely durván három kilométerre feküdt a határsávtól, és nemcsak a Dong Ha-i támaszpontot fedezte, hanem elfoglalásával megnyílt volna az út az északi erők előtt Quang Tri tartomány elfoglalásához is.

Amerikai őrjárat keresi az ellenséget a határ menti dombokon

Május 8-án tehát, hajnali három órakor heves tüzérségi tűz csapott le a bázisra, miközben észak-vietnami utászok igyekeztek megbontani a peremsáv drótakadályait. Egy órával később a gyalogsági roham is megkezdődött. Elkeseredett közelharc következett, melynek végeztével a tengerészgyalogos védők nagy nehezen, de kitartottak. A felmentésükre küldött hadoszlopot is támadás érte. A hatórás összecsapásban az amerikaiak 44 halottat és 110 sebesültet, az észak-vietnamiak 197 halottat és 8 foglyot veszítettek. Ez vezette be az öt hónapon át húzódó Con Thien-i csatát.

1967. július 2-án két századnyi tengerészgyalogos fésülte át a Con Thientől északra fekvő vidéket a Buffalo-hadművelet keretében. A rájuk csapó észak-vietnamiak – akik még lángszórókat is bevetettek – súlyos veszteségeket okoztak nekik: a tengerészgyalogság a háború során ezen a napon szenvedte el az egy napra eső legsúlyosabb veszteségét: 86 halottat. Mire a művelet 14-én véget ért, további 74 elesett és 345 sebesült került a veszteséglistára. Az észak-vietnami erők eközben majdnem 1300 halottat vesztettek. A képen egy M-48-as páncélos szállítja el a holttesteket a csatatérről. 

Az amerikai parancsnokság tudatában volt annak, hogy ez csak a nyitány volt, ezért további erőket irányítottak a demilitarizált övezet déli oldalára. A következő hónapokban számos hadműveletet indítottak itt a beszivárgó észak-vietnami alakulatok megtalálására. A Hickory, a Lam Son 54, a Beau Charger, a Praire IV, a Cimarron vagy a Kentucky fedőnevű akciók során az amerikai és dél-vietnami erők nagyarányú légi és tüzérségi támogatással harcoltak, így általában képesek voltak legyűrni az ellenséget, ha már rájuk találtak, de közben maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek. A Vietnami Néphadsereg katonái egészen másféle kihívást jelentettek, mint a vietkong gerillák, s nemcsak szívósan küzdöttek, de időnként ők is támaszkodhattak a határ mögött felállított nehéztüzérségük támogatására.

Az észak-vietnami nehéztüzérség a demilitarizált övezet
északi oldaláról tette tiszteletét

A Con Thien-i bázis olyan súlyos támadásokat szenvedett el, illetve a várható észak-vietnami roham olyan lélektani nyomást jelentett az itt szolgálók számára, hogy az ide vezényelt tengerészgyalogos zászlóaljakat havonta le kellett cserélni. A Con Thien név egyébként magyarul „Angyalok dombjai” lenne, de az ide vezényelt alakulatok inkább a sokkal találóbb „Húsdaráló” titulust használták, a demilitarizált övezet angol rövidítése („DMZ”) pedig új átiratában a „Dead Marine Zone” („halott tengerészgyalogosok övezete”) elnevezést kapta. A csata az otthoni médiában is nagy hangsúlyt kapott. A CBS október 1-jén külön híradást közvetített a helyszínen készített felvételekből és interjúkból, míg a Time magazin október 6-án címlapsztoriban foglalkozott a témával, de a Life magazin is közölt fotókat a küzdelemről. A háborúellenes hangok persze rögtön egy újabb Dien Bien Phút jósoltak, megidézve a franciák döntő vereségét…

Interjú Buddy Mann őrvezetővel

1967 szeptemberében a 9/3-as tengerészgyalogos zászlóalj védte a támaszpontot. Ez a hónap hozta a leghevesebb tüzérségi támadásokat. Tarackok és aknavetők zúdították tüzüket az állásokra – volt olyan nap, hogy 3000 gránát is lehullott. Persze az amerikai oldal se maradt adósuk, főleg mert kipróbálásra került a SLAM-szisztéma. A betűszó a „Seeking, Locating, Annihilating and Monitoring” rövidítése, melynek jelentése „keresés, helymeghatározás, elpusztítás és megfigyelés”. William Momyer tábornok a légi és tüzérségi támogatás fajtáit gyúrta egybe. Ennek megfelelően ha felderítő repülőgépek vagy a hírszerzés megbizonyosodott az ellenséges erők helyzetéről, B-52-esek indultak a célkörzet felé, s őket követték a vadászbombázók, a tüzérség, illetve a flotta hajóágyúi. Ezután mélységi felderítők fésülték át a vidéket. Az eljárás brutális volt mind magát a módszert, mind a szükséges erőforrásokat tekintve, viszont komoly szerep jutott neki az ostrom megakasztásában.

A nap fénypontja: megérkezik a posta

Con Thien ostroma 1967. október 4-én ért véget. Itt és a környéken folyó harcokban 1400 amerikai tengerészgyalogos esett el és körülbelül 9300 sebesült meg. Az észak-vietnami veszteségeket 7600 halottra és 168 fogolyra becsülik.

Korabeli híradás

Taktikai oldalról megállapítható, hogy a határ menti összecsapások egyfelől hátrányos, defenzív jellegű helyzetbe kényszerítették az itt harcoló amerikai erők egy részét, másfelől viszont sokkal hagyományosabb ütközetbe torkolltak, mely lehetővé tette Westmoreland tábornok számára, hogy szinte korlátozás nélkül bevethesse a rendelkezésre álló tűzerőt (már csak azért is, mert a kitelepítések révén civil lakossággal már nem kellett számolnia). Mindehhez azonban máshonnan kellett csapatokat elvonnia, így megint csak további létszámnövelést kellett kérelmeznie Washingtonban. Stratégiai oldalról fontos megjegyezni, hogy a ’67 végi összecsapások már a közelgő vihar előjelei voltak: az 1968 elején Dél-Vietnamban megindítandó Tet-offenzíva előkészítési fázisában a hanoi vezetés egyre több észak-vietnami alakulatot – ezredeket és hadosztályokat – küldött a demilitarizált övezetbe, illetve a laoszi határhoz... Beszivárgásukat nem lehetett száz százalékosan megakadályozni, így a harcok 1968-ban is folytak tovább, még ha rendszertelenül is, de nagyjából ugyanolyan séma szerint. A Tet-offenzíva ilyen szempontból nem hozott változást, leszámítva Khe Sanh ostromát, melynek előkészítése már ’67 második felében megkezdődött az ottani támaszpont körüli dombokért vívott csaták során (erre később részletesen kitérek). 

A krónika következő részében:
Szupermodern határzár

Forrásművek:
• A Soldier Reports (írta: W.C. Westmoreland; Dell 1980)
• A vietnami háború napról napra (írta: Leo J. Daugherty; Hajja és Fiai Kiadó 2003)
• Nam: The Vietnam Experience (szerkesztette: Jonathan Reed, Tim Page, Dr. John Pimlott; Orbis Publishing Limited, London 1988)
• The Illustrated History of The Vietnam War: Marines (írta: E.H. Simmons Bantam 1987)
• Vietnam – A History (írta: Stanley Karnow; Pimlico 1994)