A szerelem nyomában 

Már jó ideje hallhattunk arról, hogy készülőben van egy vietnámi–magyar koprodukciós romantikus dráma, de csak idén februárban, Bálint-nap környékén került a mozikba a szóban forgó film, amely a két nép hetvenéves kapcsolatának egy drámai szakaszát villantja fel egy szerelmi történet keretében. 

A történet napjainkban indul, mikor egy vietnámi lány Budapestre érkezik, hogy többet tudjon meg nagyszüleiről, akik az egyetemi évek alatt ismerkedtek meg. Kutatása során segítőtársul szegődik mellé egy magyar fiú, akit teljesen elbűvöl az idegen szépség. Miközben kirajzolódnak előttük a hetvenes évek eseményei és megismerkednek a nagyszülők kortársaival, a két fiatal között is bimbózni kezd a románc…

Tudvalevő, hogy a hatvanas-hetvenes években több ezer vietnámi diák tanult hazánkban. Számukra hatalmas lehetőséget jelentett, hogy békés körülmények között elvégezhettek egy egyetemi képzést, majd szakmai és idegennyelv-ismeretük birtokában térhettek haza. És szükség is volt rájuk, hiszen a háborútól, később pedig az embargótól sújtott hazájuk újjáépítésében és modernizálásában égető szükség volt a szakemberekre. (Közülük többen is vezetői posztokat töltenek be a mai Vietnámban.) Emiatt aztán tanulmányi felügyelőik nem is nézték jó szemmel azokat a romantikus kapcsolatokat, amelyek köztük és a magyarok között szövődtek, és amelyek veszélyeztették egy-egy ösztöndíjasuk hazajövetelét, márpedig erre volt példa. 

A forgatókönyv erre a konfliktusra alapoz, de kidolgozottsága sajnos elég felületes, itt-ott közhelyes, esetleg logikát nélkülöző. A hangsúlyt a nyomozás kapja, ezzel párhuzamosan viszont a főszereplőket nincs módunk megismerni. A karaktereknek tehát nemigen van mélységük, hátterük (a két főszereplőről szinte semmit nem tudunk meg), de talán ennél is nagyobb gond, hogy a dialógusok egy része is gyengén sikerült. A színészi teljesítmény is hullámzó; nagyon érződik, hogy ki itt a több évtizedes színészkarriert magáénak tudható színművész, és ki az, aki még csak kóstolgatja a szakmát. Így, ha esetenként vannak is remekül megvalósított rezdülések, összességében nem ezek határozzák meg a filmélményt, a romantikus fellángolások pedig kicsit sem hozzák tűzbe a nézőt, ilyen módon nincs igazi izgalom. Még egy dolog szöget ütött a fejembe, és talán a blogger beszél belőlem, de szerintem a háború okozta szorongást is erőteljesebben kellett volna beledolgozni a történetbe, jobban éreztetni a nézővel, hogy az itt tanuló fiatal vietnámiak valószínűleg az otthon maradt családtagokért aggódnak, vagy hogy amikor majd hazatérnek, a konfliktus talán még mindig tartani fog… Itt és most utalásokkal, illetve a háttérből hallható tévéhíradóval próbálták mindezt felvillantani, de úgy érzem, direktebb eszközökkel is lehetett volna élni, és talán a romantikus beszélgetések mellett erre is lehetett volna pár percet szánni. 

És ha már korrajz, az ötven évvel ezelőtti Budapest, a szocialista világ megjelenítése sem sikerült tökéletesen. A nagyjából félmilliárd forintos költségvetés ellenére az egykori koleszszobák és műegyetemi folyosók képi világa inkább csak megfelelő, így az atmoszférát az idősebb nézőknek saját emlékeikkel kell megtámogatniuk. Ugyanez vietnámi viszonylatban már meggyőzőbb, igaz, ott mindössze két-három helyszínnel kellett számolniuk. De hogy végre jót is mondjak, a fényképezés kimondottan szép (és nem csak a gyönyörű tájakat felvonultató vietnámi jelenetekben), a filmzene pedig atmoszférikus, ráadásul modern hangzású slágerekből is válogat, méghozzá úgy, hogy mindez nem érződik disszonánsnak a hetvenes évek viszonylatában. 

Sajnos Az almafa virága nem igazolta előzetes várakozásaimat. Se romantikus drámaként, se történelmi visszatekintésként nem elég erős. Remélem, hogy vietnámi–magyar együttműködésben készülnek még alkotások, de ez az első próbálkozás sajnos nem ért célba…

Az almafa virága
Vertigo Média  2023 (110 perc)
Rendezte: Szűcs Dóra
Zene: Csengery Dániel
Főszereplők: Nari Nguyen, Koltai-Nagy Balázs