Erőszakos pacifikálás 

Miután a Nemzeti Felszabadítási Front, közismertebb nevén a Vietkong 1959-ben megkezdte a "népi háborút" Dél-Vietnamban, egyre égetőbb problémává vált a lakosság védelme és az ellenőrzés fenntartása ezeken a területeken. Ngo Dinh Diem miniszterelnök nem hagyhatta, hogy a gerillák fokozatosan befolyásuk alá vonják a parasztságot, lényegében faluról falura haladva. A megoldást szolgáló terv kívülről érkezett...

Árok, karók, bambuszkerítés: stratégiai falu Cu Chi mellett (1962)

Az ötlet Sir Robert Thompsontól, a britek gerillaellenes hadviselési szakértőjétől, egyben a dél-vietnami brit tanácsadó misszió vezetőjétől származott (bár hasonló tervvel a franciák is próbálkoztak az ötvenes évek elején). A malájföldi konfliktus (1948–1960) tapasztalataira támaszkodva terjesztett elő egy javaslatot Diemnek, ott ugyanis annak idején „új falvak” néven építettek településeket, ahol aztán biztonságba helyezték a vidéki lakosságot a kommunista gerillák elől, méghozzá megfelelő életszínvonal biztosítása mellett. Az elgondolás tehát másutt már bevált, ám a maláj viszonyok sok tekintetben eltértek: például a felkelők ott elszigetelten harcoltak, külső támogatásra nemigen számíthattak, a lakosság pedig, mely etnikailag különbözött tőlük, nem szimpatizált velük, ugyanakkor kevésbé kötődött a földhöz, vagyis könnyebben lehetett őket áttelepíteni. Vietnamban mindennek éppen az ellenkezője volt igaz.

Stratégiai falu a levegőből

A meglehetősen költséges projekt először 1959-ben indult útjára "vidéki közösségfejlesztő program", vagy egyszerűbben csak „agrárfalu” elnevezéssel, de valós eredmény nélkül. Tulajdonképpen ezt újították fel 1962 elején "stratégiai falu-program" címen, melynek célja a Vietkong befolyásának csökkentése a nép körében, illetve a népi bázis támogatásának elvágása volt: köztudomású, hogy a gerillaerők hagyományosan nagy mértékben támaszkodnak az egyszerű emberekre – hiszen köztük bújnak meg, adott esetben tőlük kérnek vagy csikarnak ki segítséget, közülük toboroznak és végső soron őket akarják megnyerni vagy megvédeni. A program értelmében a vidéki lakosságot elzárt, védhető, árokkal, nyársakkal és szögesdróttal körbevett stratégiai falvakba telepítették át, ahova a Vietkong befolyása elvileg nem ért el, és amelyeket iskola, kórház, rádióadó és egyéb modern létesítmények egészítettek volna ki. (Kevésbé fenyegetett területeken a már meglevő falvakat erődítették és bővítették ki.) Ilyenformán egy újfajta közösségbe helyezve az embereket egy "szociopolitikai bázist" is ki szándékoztak építeni, ami azért volt lényeges, mert a vietnamiak alapvetően helyi közösségekben éltek és nem volt még meg bennük a klasszikus nemzettudat.

"A Vietkong terrorizálni fog, ha egyedül éltek. Együtt azonban jó sorotok lesz" – a saigoni kormány által terjesztett röplapok egyike. A hátoldalon folytatódik a szöveg: "Ha egy helyen csoportosultok, a hadsereg és a kormány megvéd. A Vietkong nem mer előjönni és terrorizálni; vagyonodat így megvédhetik. Hogy békében és jólétben élhessetek, drága honfitársaink, nagyobb csoportban kell élnetek. A hadsereg és a kormány szívesen segít és gondoskodik a biztonságotokról." 

A Sunrise-művelet keretében 1962 márciusában Bin Duong tartomány Ben Cat körzetében próbálták először ki a fenti elgondolást a gyakorlatban. Öt stratégiai falut emeltek, a gerillák pedig nem avatkoztak közbe – nem is volt rá szükség: a rendszer egyszerűen nem működött. Eleve nem minden környékbeli család költözött át, akik pedig igen, azok nagyrészt kényszer és fegyveres kíséret alatt. Hátrahagyott falvaikat a katonák legtöbbször felgyújtották. Aztán nemsokára saját bőrükön tapasztalták meg, hogy a beígért támogatások nem érkeznek meg időben, önvédelmükről pedig saját maguknak kellene gondoskodniuk, bár fegyverzetet és kiképzést ehhez nem is mindig kaptak. Az, hogy sok esetben a termőföldjüktől, illetve a piactól is messzebb kerültek, mi több, szabad mozgásukat korlátozták és a ki-belépéskor mindenkit ellenőriztek, szintén visszatetszést keltett, arról nem is beszélve, hogy a vietnami parasztok eleve rendkívülimód kötődnek szülőföldjükhöz és normális körülmények között eszük ágában sem volna elhagyni azt a helyet, ahol őseik nyugszanak. "Egy falusi földdarab, legyen nagy vagy kicsi, több nemzedék kemény munkájának és megtakarításának eredményét jelképezi. A falusiaknak nem akaródzott mindezt hátrahagyni egy bizonytalan jövő kedvéért" – foglalta össze a lényeget egyikük. A kijelölt dél-vietnami tisztségviselők közül többen ráadásul korrupt módon visszatartották, majd zsebre vágták a kiutalt juttatások egy részét, esetleg az építőanyagot, az élelmiszert és egyéb cikkeket. A magas építési költségek és a visszaélések miatt pedig eleve esély sem volt arra, hogy mindenhol a megfelelő ütemben folyjék a munka. Állítólag a befejezettnek minősített falvak mindössze egyötöde ütötte meg az amerikaiak mércéjét.

Dél-vietnami katonák ellenőrzik a belépők papírjait

Végső soron a program kudarcba fulladt és csak még több embert fordított szembe a kormánnyal, illetve növelte a gerillaszimpatizánsok, továbbá a városokba menekülők számát. A sietős végrehajtás folytán ráadásul nem ügyeltek eléggé a helyszínek kiválasztására, így előfordult, hogy egyes falvak túlságosan elszigetelődtek a többitől – holott támadás esetén kölcsönösen támogatniuk kellett volna egymást. A gerilláknak nem okozott tehát gondot egy-egy ilyen falu lerohanása, főleg, hogy a közelben állomásozó dél-vietnami erők sem szívesen mozdultak ki támaszpontjaikról éjszakánként, márpedig a Vietkong leginkább éjszaka volt aktív. 

"Koncentrációs táborok, melybe a vietnami kormány 14 millió falusi, városi és hegyvidéki lakost kényszerített, hogy szokásaikon, életstílusukon, demokratikus szabadságjogaikon és legalapvetőbb emberi érzéseiken, illetve érdekeiken taposson, végső soron pedig, hogy tönkretegye a vietnami népet. Álljatok ellen és romboljátok le ezeket a falvakat, akárhol is vannak."
- Részlet egy vietkong-röplapról

Vietkong plakát: "Vedd észre a szögesdrótot.
A stratégiai falu börtön és nem menedék."

A Diem-kormányzat mindenesetre szívesen villogtatta a statisztikákat – Washingtonban pedig örömmel fogadták ezeket: a jelentések szerint 1962 szeptemberére 3225 ilyen falu létezett 4,3 millió lakossal. (Összesen egyébként 11-12 ezer falut terveztek.) A számok azonban hazudtak. Ahogy a fentiekből kiolvasható, az egész elgondolás, bár papíron jól hangzott, több sebből vérzett: a saigoni rezsim egyszerűen nem értette meg a parasztok észjárását és kultúráját, ráadásul a programot inkább a lakosság kézben tartására, mintsem megvédésére használta volna. Az amerikaiak szeme előtt pedig alapvetően a gerilla-taktika ellehetetlenítése lebegett. Márpedig a gerillaellenes küzdelemben a lakosság megnyerése kulcsfontosságú...

Dél-vietnami kisfiú a szögesdrót mögött

Érdekes adalék még, hogy Diem elnök testvérének, Nhunak egyik beosztottja, éppen e program felelőse, Pham Ngoc Thao beépített kommunista ügynök volt, aki utóbb beismerte, hogy azért is sürgette a projekt megindítását, mert előre látta, milyen következményekkel jár majd és milyen sok parasztot kerget a Vietkong tagjai közé. (Hasonló esetekkel egyébként több helyütt találkozhatunk a konfliktus történetében.)

Szögesdrót és őrtorony: nem az a tipikusan békés falucska...

A stratégiai falvak egy-két év alatt bedőltek: egy részüket a távozó lakosság, más részüket pedig a vietkong gerillák rombolták le. Diemék halála után nem sokkal a programot hivatalosan törölték, bár a következő esztendőkben történtek még hasonló próbálkozások más hangzatos nevek alatt, enyhén más módszerekkel (például amerikai részről ilyen volt a Combined Action Program).