A vietnami háború


2021.már.08.
Írta: Monty H. 4 komment

A vietnámi háború

A konfliktus amerikai szemmel Ma már egyre kevesebben keresgélnek DVD-k között, ha egy történelmi témában filmes forrásokra vadásznak, inkább a YouTube-ra kattintanak. Ez azonban nem mindig volt így, és a kétezres évek közepéről én is őrzők három lemezt, amelyek egy amerikai dokumentumfilm…

Tovább

Ride The Thunder

A háború nem ér véget az utolsó lövéssel Azt, hogy a dél-vietnámi oldal arányaiban mennyire elhanyagolt téma az amerikai megközelítésben, többek között az is bizonyítja, hogy a helyi katonák a vonatkozó játékfilmekben is csak elvétve tűnnek fel. (A kevés kivétel közül hármat említenék: Ég és föld,…

Tovább

The Last Full Measure

Megkésett igazságtétel Bár a vietnami háború a kétezres évektől kezdett eltűnni a játékfilmek világából, időről időre felbukkan egy-egy újabb alkotás a témában. Az ötvenedik évforduló láthatóan adott egy lökést az érdeklődő filmesek számára, és valószínűleg ennek vagy ennek is köszönhető, hogy…

Tovább

Vietnami szavakkal

A kisemberek háborúja A Vietnami Néphadsereget bemutató sorozat mellé mindenképpen akartam prezentálni egy vonatkozó játékfilmet is, és az interneten keresgélve szerencsére találtam is ilyet, méghozzá egy néhány évvel ezelőtt készült alkotást. 1969. Az észak-vietnami hadvezetésben döntés…

Tovább

Vissza a csatatérre & A veterán

Bosszú és megbocsátás Nemrég egy filmje kapcsán újra megemlítettem Sydney J. Furie kanadai rendezőt és úgy éreztem, a Bíbor szív és A fiúk a C századból után miért ne vegyem elő a témába vágó két másik alkotását is, melyek amúgy is összefüggnek és mindkettő a háborús élmények feldolgozására…

Tovább

A fiúk a C századból

A laktanyától a csatatérig Tavaly csokorba szedtem azon színészek jó részét, akik a legtöbbször érintették szerepeikben a vietnami háborút. Ha rendezőkből csinálnék hasonló toplistát, a kanadai (és idén 85 éves) Sydney J. Furie valószínűleg dobogós helyet szerezne, hiszen számos katonai témájú…

Tovább

Zöldsapkások

John Wayne háborúba indul Az amerikai filmgyártás már az 1960-as évek közepén foglalkozott a vietnami háborúval, ám ezen alkotások többsége nem a csatatér történéseit és szereplőit mutatta be, hanem a hazaérkező katonák problémáit. A legtöbbre már nem is emlékszünk, ‘68-ban azonban a mozikba került…

Tovább

A levél útja

Távol az otthontól Kevésbé köztudott, bár nem meglepő tény, hogy a vietnami filmgyártás is érintette a háború témáját az elmúlt évtizedekben, méghozzá nem is egyszer. Némelyik produkciójukat még magyarul is bemutatták az itthoni mozikban annak idején, de valószínűleg korántsem emlékeznek rájuk…

Tovább

A Glória támaszpont ostroma

 "Tűzszünet, mi? Mi szünetet tartunk, ők meg tüzelnek." A Tet-offenzívához kapcsolódó filmek közül hadd emeljek ki most egy nálunk kevésbé ismert alkotást, mely a nyolcvanas évek második felében érkező vietnami témájú klasszikusok nyomdokvizén érkezett, ám színvonalát tekintve legfeljebb a…

Tovább
süti beállítások módosítása