A vágyott hatalom foglya
Idén két kerek évforduló is kötődik Richard Nixonhoz, hiszen ötven évvel ezelőtt mondott le, illetve harminc évvel ezelőtt hunyt el. És annak is lassan harminc éve, hogy az amerikai történelemmel gyakran foglalkozó Oliver Stone játékfilmet szenteljen neki. A kérdéses…
A filmrendező emlékezik
Oliver Stone az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású amerikai filmrendezőjének nevezhető. Témáiban az igazság keresése és a vitaindító megközelítés dominál, amelyet az itt-ott kissé didaktikus narratíva sem tud zárójelbe tenni. Többször foglalkozott az…
Interjú Dr. Magyarics Tamással
Az elmúlt hónapok posztjaiban többször is szóba kerültek az ötven évvel ezelőtti amerikai kül- és belpolitikai küzdelmek. Úgy gondoltam, érdemes lenne erről elbeszélgetni egykori tanárommal, akit nemcsak az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai és oktatói…
Egy vietnami nő útja a háborútól a békéig
Oliver Stone Vietnam-trilógiájának első két darabjában az amerikai oldal élményeit idézte fel a háború és a hazatérés utáni hátország poklában. A rá jellemző kritikai hangnemben azonban meglépte azt is, amit más tengerentúli rendezőtől aligha várhattunk…
A hátország háborúja
Oliver Stone-nak sikerült A szakasszal elismert rendezővé előlépnie. És mivel ifjúkorának legmeghatározóbb élménye, a háború továbbra is foglalkoztatta, visszatért egy korábbi tervéhez, egy 1976-os bestsellerkötetből készült forgatókönyvhöz, mely egy hadirokkant veterán…
Egy gyalogosból lett filmrendező visszaemlékezése
Ha már belekezdtem Oliver Stone Vietnam-trilógiájának bemutatásába, gondoltam, érdemes lenne megszólaltatni őt is, az önkéntest, a gyalogoskatonát. Ahogy már említettem, 1946-ban született, jómódú, konzervatív családban. Íróként kezdte, majd…
Háború talajszinten
Ha a vietnami témájú játékfilmek toplistáját állítanám össze, az élbolyban ott csücsülne három olyan film, melyet ugyanaz a direktor, a Vietnamot is megjárt Oliver Stone jegyez. Most rendezői munkásságának első ismert alkotását, a saját élményeit feldolgozó háborús drámát, A…