Az ausztrál és az új-zélandi szerepvállalás

Ahogy egy korábbi cikkben említettem, Dél-Vietnam támogatására nemcsak amerikai erők érkeztek: az ausztrálok és az új-zélandiak (akiknek közös haderejét az első világháború óta ANZAC-hadtestnek nevezik) is kivették a részüket a konfliktusból, bár kontingenseik kisebb létszámot képviseltek. A most következő cikksorozat ezeknek a katonáknak a tevékenységéről és mindennapjairól szól.

Ausztrál gyalogság amerikai gyártmányú
M-113-as harcjárműveik mellett

Ahogy a második világháborúban a japán hódítás, a hidegháború idején az ázsiai szárazföld felől közelítő "vörös veszedelem" adott okot az aggodalomra. A széteső Brit Birodalom oldalán az ausztrál és az új-zélandi haderők 1955 és 1960 között részt vettek a malajziai konfliktusban, de 1963-tól Borneón is jelen voltak az indonéziai kommunista erők ellenében. Közben az 1951-ben aláírt ANZUS-szerződés értelmében az Egyesült Államokkal is szorosabbra fűzték szövetségüket. Ez a megállapodás éppen a délkelet-ázsiai térségben erősődő kommunista befolyás elleni fellépésről szólt. 1954-ben aztán létrejött a SEATO (South East Asian Treaty Organization), mely a NATO-hoz hasonlóan a régió nyugati érzelmű államait, illetve a régió történéseiben érdekelt országokat fogta össze, elsősorban a kínai kommunista befolyással szemben. A szövetség tagjai között ott volt Ausztrália, Új-Zéland, Pakisztán, a Fülöp-szigetek, Thaiföld, az Egyesült Államok, sőt Franciaország és az Egyesült Királyság is.

Az egyik dolog, amit a vasfüggöny innenső oldaláról gúnyosan emlegettek a hatvanas években, hogy az amerikaiak elsöprő technikai fölénye milyen keveset számít az elkötelezett vietnami szabadságharcosok ellenében. No, persze az sem volt hátrány, ha kivételesen egy emberi tényezőn alapuló újítást lehetett egy újságcikk keretében a földbe döngölni, és a földalatti hadviselésre kiképzett, alacsony termetű "alagútpatkányok" bevetése éppen ilyen volt.

Kegyetlen dzsungel

A kapcsolódó szoftverek közül ezúttal egy 2004-es akciójátékot választottam, mely sajnos nem hitelességével, inkább pörgős játékmenetével igyekezett hódítani – de sikertelenül. A Guerilla Games által összehozott programot az Eidos dobta piacra, PS2-ön, Xboxon és PC-n.

Az esztendő legnagyobb slágerei

Könnyedebb témával folytatva, tekintsünk vissza az ötven évvel ezelőtti slágerlistákra és hallgassunk bele az 1966-os év leghíresebb dalaiba. Bizony, ez az esztendő is tele volt olyan klasszikussá érő darabokkal, melyeket a mai napig játszanak a rádióadók és joggal. A választék bőséges, ezért valóban csak néhányat emelhetünk ki.

Nancy Sinatra These Boots Are Made for Walkin' című dala több ponton is összekapcsolható a vietnami konfliktussal. Az amerikai híradásokban előfordult, hogy a dzsungelben járőröző katonákat mutató képsorok alá ezt vágták be, de fontosabb, hogy az énekesnő 1966-ban és 1967-ben Vietnamba utazott és több fellépése is volt a csapatok szórakoztatására, ahol szintén előadta. A dal népszerűsége folytán egyfajta himnusszá nőtte ki magát a harcoló alakulatoknál. És két évtized múlva Stanley Kubrick Acéllövedékében is hallható volt.

Ki mindenki harcolt Vietnamban?

A vietnami háborút sokan kizárólag a két országrész, illetve az Egyesült Államok harcaként tartják számon, ám közvetett vagy közvetlen formában még számos ország kapott szerepet a küzdelemben. Tekintsük most át őket.

Észak-Vietnam, illetve a déli Nemzeti Felszabadítási Front törekvéseinek támogatására a keleti blokk számos országa elkötelezte magát. A Szovjetunió volt köztük az egyik legjelentősebb, ahonnan komoly mennyiségű hadfelszerelés érkezett, ideértve nemcsak kézifegyvereket, hanem légvédelmi rakétákat, lövegeket vagy páncélosokat. A szovjet vezetés egyébként Hruscsov alatt még a békés rendezést támogatta, ám Brezsnyev hatalomra jutásával a katonai támogatás lett a jelszó. Tanácsadóik és műszaki személyzetük is szerepet kapott a VDK védelmében, az ottani pilóták egy részét pedig a Szovjetunióban képezték. Harctevékenységben állítólag nemigen vettek részt, bár 1965-ben még előfordult, hogy légvédelmi kezelőszemélyzetük besegített, míg a helyi erők képzettségi szintje ezt nem tette feleslegessé. A szovjet támogatás összértékét soha nem tették közzé, de a nyugati források akkori értéken számolva 3,5–8 milliárd dollárra tették.

Észak-Vietnam támogatását propagáló orosz nyelvű plakát 

Képregény-rovatunk első részéhez egy olyan darabot választottam, mely sokban hasonlít a már bemutatott IM-cikkekhez, legalábbis hangvételében. Hiába, ötven évvel ezelőtt a képregény nemcsak a szórakoztatás, hanem sajnos az ideológia eszköze is volt a világnak ezen a táján. Az ennek megfelelően enyhén propagandaízű képtörténet a Pajtás magazin 1965-ös nyári duplaszámaiban (28-29.) jelent meg, s főhőséül egy vietnami parasztfiút állított.

Összehasonlító jelleggel érdemes megvizsgálni a vietnami konfliktus harceszközeit is. Lássuk tehát a háborúban használt legjellemzőbb hadipuskákat és gépkarabélyokat, melyek között megtaláljuk a huszadik század legmeghatározóbb kézifegyvereit is, amint az hamarosan kiderül.

Újra a korabeli magyar sajtóból és újfent az Ifjúsági Magazin "Vádoljuk az imperializmust"-jellegű hírei közül mazsolázunk. Az alábbi, 1966 júniusában megjelent cikk a "hanyatló Nyugat ópiumát" (vagyis az erotika túlzott felmagasztalását) ugyanúgy elítéli, mint magát a vietnami beavatkozást. A hadszíntéren megjelent és a fiúk harci szellemét emelni hivatott hírességekre egyébként még visszatérünk, de a témában egy cikket máris ajánlhatunk, mely egy Playboy-modell látogatásáról szól.

A félelem fogságából csak a remény szabadíthat meg

A vietnami témájú játékfilmek többsége a szárazföldi harcokra, esetleg a konfliktus utóhatásaira koncentrál és viszonylag kevés foglalkozik a légi háború eseményeivel, illetve szereplőivel. Ezen kevés közé tartozik a Bat 21, az Air America, az Intruderek támadása és a legfrissebb, a Hajnali mentőakció, mely Werner Herzog 2007-es rendezése és megtörtént eseten alapul.

Dieter Dengler Németországban született 1938-ban és gyermekkora meghatározó eseménye volt a hazáját romba döntő második világháború. A városa felett cikázó vadászgépeket látva azonban megszületett benne a döntés, hogy pilóta lesz. 18 évesen emigrált az Egyesült Államokba és jelentkezett a légierőhöz. Ekkor még nem sikerült repülős beosztásra szert tennie, ezért leszerelése után főiskolai tanulmányokat folytatott, később azonban csatlakozott a flottához, ahol végre szárnyakat kapott egy A-1 Skyraider könnyűbombázó formájában.

McNamara háborúja

A háború ködében című dokumentumfilm után, illetve mellett említést érdemel az egykori hadügyminiszter írásos visszaemlékezése is, mely megjelenése idején, 1995-ben nagy port kavart, számos elismerő és elmarasztaló kritikát begyűjtve.

"Mi, a Kennedy- és a Johnson-kormány tagjai, akik részt vettünk a Vietnammal kapcsolatos döntések meghozatalában, úgy hittük, nemzetünk elvei és hagyományai szerint cselekszünk. Ezen értékek fényében hoztuk a döntéseket. Mégis tévedtünk, de rettenetesen. Tartozunk annyival a jövő nemzedékének, hogy megmagyarázzuk, miért is történt így."

McNamara sokáig nem is gondolt arra, hogy könyvet írjon a témáról, de ahogy a fenti idézetből is kiolvasható, el akarta mondani, mi vezetett a délkelet-ázsiai szerepvállaláshoz és mi minden befolyásolta az amerikai vezetés döntéseit ezekben az években. Szóba kerülnek tehát Johnson társadalmi reformokkal kapcsolatos törekvései, a Szovjetunió és Kína szerepe, és így tovább.

Da Nangtól Khe Sanh-ig

Elsőre talán fura ötletnek tűnhet, hogy a témába vágó játékprogramok közül is válogatok (bár lesz itt még más is), ám úgy találtam, a releváns szoftverek között akadnak nagyon is figyelemreméltók, és persze közepes vagy épp csapnivaló darabok is. A Men of Valor valahol a középmezőnyben helyezkedik el: 2004 végén jelent meg Xboxra és PC-re a 2015. Inc. jóvoltából (akik játszottak az első Medal of Honor játékkal, azoknak ez a név biztosan ismerős). Akkoriban kicsit háttérbe szorult, mivel a fenti klasszikus egyik epizódja, a Pacific Assault is ekkor érkezett.

McNamara 11 leckéje

A blogon már sokszor utaltam a konfliktus egyik kulcsfigurájára, Robert McNamarára, aki hét évig dolgozott az Egyesült Államok hadügyminisztereként, előbb Kennedy, majd Johson elnöksége alatt, később pedig a Világbank elnöke lett. Néhány évvel a halála előtt vállalkozott arra, hogy egy dokumentumfilmet forgassanak vele életének legmeghatározóbb eseményeiről, melyet 11 lecke keretében ismertetett.

Véres tavasz

1966 elejére egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok képtelen lesz gyorsan és csekély veszteségekkel lezárni a vietnami katonai beavatkozást: a harcok súlyosbodtak, Észak-Vietnam bombázása 37 nap szünet után újraindult, a béketapogatózások nem jártak eredménnyel, ezzel szemben egyre komolyabb szovjet segítség volt várható Hanoi számára, s erre az év elején ott vendégeskedő orosz küldöttség tett ígéretet.

Értekezlet az elnöki ranchon: a láthatóan gondterhelt
Johnson elnök McNamarát hallgatja

Képes krónika a vietnami háborúról

Hazánkba csak a kilencvenes évek végén kezdtek begyűrűzni a gyűjtögetős magazinok, melyek között azonban elenyészően kevés volt a hadtörténeti témájú (a második világháborús Hadi Krónika volt tudtommal az egyetlen). A most következő darab ugyanilyen jellegű, de történetesen nem amerikai, hanem angol kiadvány és meglehetősen régen, még a nyolcvanas években látott napvilágot először.

A 19 lapszámot és több mint 600 oldalt felölelő Nam néhány oldalas cikkekből építkezve, vagyis könnyen fogyasztható formában idézi meg a konfliktus történetét az alcímből is következően 1965 és 1975 között. Ez utóbbi tény nem feltétlenül szerencsés, hiszen a ’65 előtti események döntő fontosságúak a háború és az amerikai szerepvállalás megértése szempontjából és néhány visszautalásnál bizonyosan többet érdemeltek volna.

Az ellenség nyomában

Az amerikaiak által a háború első felében követett alapvető harcászati eljárás a "kutasd-és-pusztítsd" volt. Ez a taktika az ellenséges haderő felmorzsolásáról szólt és az Ia Drang-i ütközet után Westmoreland tábornok úgy vélte, reális esély van arra, hogy ezzel a módszerrel legalább katonai oldalról célt érjenek. Az elért eredmények azonban nem ezt igazolták.

Vietkong-tábor felégetése My Tho közelében

Nem kellett sok, és a vietnami háború elleni tiltakozás egyik szimbólumává vált a sorozókártya elégetése. Ennek apropóján érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni azt a dokumentumot, melyet akkoriban a legtöbb katonaköteles korú amerikai férfi a tárcájában hordott.

1970-es kiadású sorozókártya: tulajdonosa I-A besorolást kapott, vagyis katonai szolgálatra alkalmas (lásd a kategóriákat lejjebb)

Az amerikai háborúellenes mozgalom

Egyes amerikaiak már a szárazföldi háború kezdetét megelőzően tiltakoztak az Egyesült Államok egyre szélesedő délkelet-ázsiai beavatkozása ellen, bár 1965 előtt inkább csak a liberális és békepárti csoportok emeltek szót ez ügyben. Ezt követően viszont egyre többen kapcsolódtak be a békemozgalom tevékenységébe.

"Azonnal hozzátok haza a katonákat –
Fiatalok a háború és a fasizmus ellen"

A korai demonstrációk, bár tekintélyes létszámú tiltakozót mozgósítottak, nem befolyásolták a többség véleményét: 1965 áprilisában 25 ezer fős tömeg jelent meg a Diákok a Demokratikus Társadalomért nevű szervezet hívására Washingtonban, azonban a felmérések szerint akkor még az amerikaiak 60–65 százaléka támogatta Johnson elnök vietnami politikáját és mindössze 24 százalék ellenezte. Bő két év kellett hozzá, hogy az arány érezhetően megváltozzon. Ez többek között annak is volt köszönhető, hogy a fenti csoportok mellett más közösségek is bekapcsolódtak a tiltakozásba: a feketék polgárjogi mozgalma, feminista szervezetek, pacifista nőegyletek, neves politikusok és akadémisták, orvosok, írók, színészek, zenészek és más művészek, egyes veteránok, illetve a felsőoktatásban tanuló diákok tömegei.

A konfliktus krónikája

Mikor a Hajja és Fiai Kiadó még igazi nagyhatalomnak számított a hadtörténeti könyvek piacán, szerencsére megjelentettek néha a fő profiljukhoz (vagyis a második világháborúhoz) nem kötődő köteteket is. Így esett, hogy végre átfogó kiadvány jelent meg magyarul a vietnami konfliktusról, mely tulajdonképpen (és sajnos) a mai napig egyedülálló.

A gazdagon illusztrált, de egyébként végig fekete-fehér kiadvány a háborús évek, illetve az azt megelőző pár esztendő legfontosabb eseményeinek krónikája. Az egyes történéseket tehát naplószerűen listázza, hol tömören, hol bővebben. A politikai, katonai és hátországi eseményeket így követhetjük végig, míg a „mellékes” érdekességek, kiegészítések és tudnivalók külön szövegdobozokban kapnak helyet. A konfliktus kulcsszemélyiségei is ilyen módon kerülnek bemutatásra.

Egy amerikai katona visszaemlékezésében már szóba került egy apró holmi, melyet érdemes külön is bemutatni az olvasóknak a konfliktus sok más holmijával egyetemben. A Vietnamba vezényelt amerikai haderők minden egyes tagja kapott ugyanis érkezésekor egy apró kártyát, melyben a követendő szabályokat sorolták fel neki.

Egy rendhagyó mementó története

A háborúk története tele van tragikus és groteszk, de olykor szívmelengető és emberi anekdotákkal. Néha pedig mindezen jelzők találkoznak, ahogy a most következő esetnél is, melynek főszereplői egykori ellenfelek, akik sok évvel a háború után újra találkozhattak.

Nagyjából ötven évvel ezelőtt, 1966 októberében történt, hogy Nguyen Quang Hungot, a Vietkong harcosát egy rajtaütés során karján lövés érte, valahol An Khe mellett (ahol jelenleg is él). A sebesült gerilla egy patakon leúszva menekült, majd három napig rejtőzött egy raktárban, míg rátaláltak az amerikaiak és a Phu Catban található katonai kórházba szállították. Jobb karját amputálni kellett, utána pedig nyolc hónapig lábadozott. Bár eleinte rettegett attól, hogy mit fognak vele tenni, meglepődve tapasztalta, hogy jól bánnak vele és gondját viselik. További félévet töltött a kórházban, mint asszisztens, és ezután a városban telepedett le, ahol az egészségügyben dolgozott tovább. A történetnek azonban még nincs vége...

Axelrad és Hung 1967 elején