Összehasonlító jelleggel érdemes megvizsgálni a vietnami konfliktus harceszközeit is. Lássuk tehát a háborúban használt legjellemzőbb hadipuskákat és gépkarabélyokat, melyek között megtaláljuk a huszadik század legmeghatározóbb kézifegyvereit is, amint az hamarosan kiderül.
Újra a korabeli magyar sajtóból és újfent az Ifjúsági Magazin "Vádoljuk az imperializmust"-jellegű hírei közül mazsolázunk. Az alábbi, 1966 júniusában megjelent cikk a "hanyatló Nyugat ópiumát" (vagyis az erotika túlzott felmagasztalását) ugyanúgy elítéli, mint magát a vietnami beavatkozást. A hadszíntéren megjelent és a fiúk harci szellemét emelni hivatott hírességekre egyébként még visszatérünk, de a témában egy cikket máris ajánlhatunk, mely egy Playboy-modell látogatásáról szól. 
A félelem fogságából csak a remény szabadíthat meg
A vietnami témájú játékfilmek többsége a szárazföldi harcokra, esetleg a konfliktus utóhatásaira koncentrál és viszonylag kevés foglalkozik a légi háború eseményeivel, illetve szereplőivel. Ezen kevés közé tartozik a Bat 21, az Air America, az Intruderek támadása és a legfrissebb, a Hajnali mentőakció, mely Werner Herzog 2007-es rendezése és megtörtént eseten alapul.
Dieter Dengler Németországban született 1938-ban és gyermekkora meghatározó eseménye volt a hazáját romba döntő második világháború. A városa felett cikázó vadászgépeket látva azonban megszületett benne a döntés, hogy pilóta lesz. 18 évesen emigrált az Egyesült Államokba és jelentkezett a légierőhöz. Ekkor még nem sikerült repülős beosztásra szert tennie, ezért leszerelése után főiskolai tanulmányokat folytatott, később azonban csatlakozott a flottához, ahol végre szárnyakat kapott egy A-1 Skyraider könnyűbombázó formájában.
McNamara háborúja
A háború ködében című dokumentumfilm után, illetve mellett említést érdemel az egykori hadügyminiszter írásos visszaemlékezése is, mely megjelenése idején, 1995-ben nagy port kavart, számos elismerő és elmarasztaló kritikát begyűjtve.
"Mi, a Kennedy- és a Johnson-kormány tagjai, akik részt vettünk a Vietnammal kapcsolatos döntések meghozatalában, úgy hittük, nemzetünk elvei és hagyományai szerint cselekszünk. Ezen értékek fényében hoztuk a döntéseket. Mégis tévedtünk, de rettenetesen. Tartozunk annyival a jövő nemzedékének, hogy megmagyarázzuk, miért is történt így."
McNamara sokáig nem is gondolt arra, hogy könyvet írjon a témáról, de ahogy a fenti idézetből is kiolvasható, el akarta mondani, mi vezetett a délkelet-ázsiai szerepvállaláshoz és mi minden befolyásolta az amerikai vezetés döntéseit ezekben az években. Szóba kerülnek tehát Johnson társadalmi reformokkal kapcsolatos törekvései, a Szovjetunió és Kína szerepe, és így tovább.
Da Nangtól Khe Sanh-ig
Elsőre talán fura ötletnek tűnhet, hogy a témába vágó játékprogramok közül is válogatok (bár lesz itt még más is), ám úgy találtam, a releváns szoftverek között akadnak nagyon is figyelemreméltók, és persze közepes vagy épp csapnivaló darabok is. A Men of Valor valahol a középmezőnyben helyezkedik el: 2004 végén jelent meg Xboxra és PC-re a 2015. Inc. jóvoltából (akik játszottak az első Medal of Honor játékkal, azoknak ez a név biztosan ismerős). Akkoriban kicsit háttérbe szorult, mivel a fenti klasszikus egyik epizódja, a Pacific Assault is ekkor érkezett.
McNamara 11 leckéje
A blogon már sokszor utaltam a konfliktus egyik kulcsfigurájára, Robert McNamarára, aki hét évig dolgozott az Egyesült Államok hadügyminisztereként, előbb Kennedy, majd Johson elnöksége alatt, később pedig a Világbank elnöke lett. Néhány évvel a halála előtt vállalkozott arra, hogy egy dokumentumfilmet forgassanak vele életének legmeghatározóbb eseményeiről, melyet 11 lecke keretében ismertetett.
Véres tavasz
1966 elejére egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok képtelen lesz gyorsan és csekély veszteségekkel lezárni a vietnami katonai beavatkozást: a harcok súlyosbodtak, Észak-Vietnam bombázása 37 nap szünet után újraindult, a béketapogatózások nem jártak eredménnyel, ezzel szemben egyre komolyabb szovjet segítség volt várható Hanoi számára, s erre az év elején ott vendégeskedő orosz küldöttség tett ígéretet.
Értekezlet az elnöki ranchon: a láthatóan gondterhelt
Johnson elnök McNamarát hallgatja
Képes krónika a vietnami háborúról
Hazánkba csak a kilencvenes évek végén kezdtek begyűrűzni a gyűjtögetős magazinok, melyek között azonban elenyészően kevés volt a hadtörténeti témájú (a második világháborús Hadi Krónika volt tudtommal az egyetlen). A most következő darab ugyanilyen jellegű, de történetesen nem amerikai, hanem angol kiadvány és meglehetősen régen, még a nyolcvanas években látott napvilágot először.
A 19 lapszámot és több mint 600 oldalt felölelő Nam néhány oldalas cikkekből építkezve, vagyis könnyen fogyasztható formában idézi meg a konfliktus történetét az alcímből is következően 1965 és 1975 között. Ez utóbbi tény nem feltétlenül szerencsés, hiszen a ’65 előtti események döntő fontosságúak a háború és az amerikai szerepvállalás megértése szempontjából és néhány visszautalásnál bizonyosan többet érdemeltek volna.
Az ellenség nyomában
Az amerikaiak által a háború első felében követett alapvető harcászati eljárás a "kutasd-és-pusztítsd" volt. Ez a taktika az ellenséges haderő felmorzsolásáról szólt és az Ia Drang-i ütközet után Westmoreland tábornok úgy vélte, reális esély van arra, hogy ezzel a módszerrel legalább katonai oldalról célt érjenek. Az elért eredmények azonban nem ezt igazolták.
Vietkong-tábor felégetése My Tho közelében
Nem kellett sok, és a vietnami háború elleni tiltakozás egyik szimbólumává vált a sorozókártya elégetése. Ennek apropóján érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni azt a dokumentumot, melyet akkoriban a legtöbb katonaköteles korú amerikai férfi a tárcájában hordott.
1970-es kiadású sorozókártya: tulajdonosa I-A besorolást kapott, vagyis katonai szolgálatra alkalmas (lásd a kategóriákat lejjebb)
Az amerikai háborúellenes mozgalom
Egyes amerikaiak már a szárazföldi háború kezdetét megelőzően tiltakoztak az Egyesült Államok egyre szélesedő délkelet-ázsiai beavatkozása ellen, bár 1965 előtt inkább csak a liberális és békepárti csoportok emeltek szót ez ügyben. Ezt követően viszont egyre többen kapcsolódtak be a békemozgalom tevékenységébe.
"Azonnal hozzátok haza a katonákat –
Fiatalok a háború és a fasizmus ellen"
A korai demonstrációk, bár tekintélyes létszámú tiltakozót mozgósítottak, nem befolyásolták a többség véleményét: 1965 áprilisában 25 ezer fős tömeg jelent meg a Diákok a Demokratikus Társadalomért nevű szervezet hívására Washingtonban, azonban a felmérések szerint akkor még az amerikaiak 60–65 százaléka támogatta Johnson elnök vietnami politikáját és mindössze 24 százalék ellenezte. Bő két év kellett hozzá, hogy az arány érezhetően megváltozzon. Ez többek között annak is volt köszönhető, hogy a fenti csoportok mellett más közösségek is bekapcsolódtak a tiltakozásba: a feketék polgárjogi mozgalma, feminista szervezetek, pacifista nőegyletek, neves politikusok és akadémisták, orvosok, írók, színészek, zenészek és más művészek, egyes veteránok, illetve a felsőoktatásban tanuló diákok tömegei.
A konfliktus krónikája
Mikor a Hajja és Fiai Kiadó még igazi nagyhatalomnak számított a hadtörténeti könyvek piacán, szerencsére megjelentettek néha a fő profiljukhoz (vagyis a második világháborúhoz) nem kötődő köteteket is. Így esett, hogy végre átfogó kiadvány jelent meg magyarul a vietnami konfliktusról, mely tulajdonképpen (és sajnos) a mai napig egyedülálló.
A gazdagon illusztrált, de egyébként végig fekete-fehér kiadvány a háborús évek, illetve az azt megelőző pár esztendő legfontosabb eseményeinek krónikája. Az egyes történéseket tehát naplószerűen listázza, hol tömören, hol bővebben. A politikai, katonai és hátországi eseményeket így követhetjük végig, míg a „mellékes” érdekességek, kiegészítések és tudnivalók külön szövegdobozokban kapnak helyet. A konfliktus kulcsszemélyiségei is ilyen módon kerülnek bemutatásra.
Egy amerikai katona visszaemlékezésében már szóba került egy apró holmi, melyet érdemes külön is bemutatni az olvasóknak a konfliktus sok más holmijával egyetemben. A Vietnamba vezényelt amerikai haderők minden egyes tagja kapott ugyanis érkezésekor egy apró kártyát, melyben a követendő szabályokat sorolták fel neki.
Egy rendhagyó mementó története
A háborúk története tele van tragikus és groteszk, de olykor szívmelengető és emberi anekdotákkal. Néha pedig mindezen jelzők találkoznak, ahogy a most következő esetnél is, melynek főszereplői egykori ellenfelek, akik sok évvel a háború után újra találkozhattak.
Nagyjából ötven évvel ezelőtt, 1966 októberében történt, hogy Nguyen Quang Hungot, a Vietkong harcosát egy rajtaütés során karján lövés érte, valahol An Khe mellett (ahol jelenleg is él). A sebesült gerilla egy patakon leúszva menekült, majd három napig rejtőzött egy raktárban, míg rátaláltak az amerikaiak és a Phu Catban található katonai kórházba szállították. Jobb karját amputálni kellett, utána pedig nyolc hónapig lábadozott. Bár eleinte rettegett attól, hogy mit fognak vele tenni, meglepődve tapasztalta, hogy jól bánnak vele és gondját viselik. További félévet töltött a kórházban, mint asszisztens, és ezután a városban telepedett le, ahol az egészségügyben dolgozott tovább. A történetnek azonban még nincs vége...
Axelrad és Hung 1967 elején
Az első playmate Vietnamban
A Playboy férfimagazin a Vietnamba vezényelt amerikai fiatalemberek mindennapjainak szerves részét képezte. És éppen a szárazföldi háború kezdetének évében, vagyis 1965-ben az újság előállt egy csábító ajánlattal: aki élethosszig tartó előfizetést vásárol, annak az első számot egy hús-vér playmate fogja házhoz vinni. Odaát, egy bizonyos John Price, a 173. légideszant-dandár hadnagya összecsődítette szakaszát és a poén kedvéért összedobtak 150 dolcsit e nemes célra, az előfizetést az 503. gyalogezred 2. zászlóalja B századának kérve. Talán ők sem hitték el, hogy majd feltűnik körükben egy szexi címlapsztár. Pedig így történt, bár az odáig vezető út korántsem volt könnyű vagy gyors…
Jo Collins (eredeti nevén Janet Canoy) volt Az 1965-ös év playmate-je. Családja körében érte utol a telefonhívás, mely szerint repülőre kell szállnia és Vietnamba mennie, mert valami hadnagyocska a Chicago Tribune és a New York Times oldalain közzétett egy levelet, melyben kifejezi a katonák kívánságát, hogy így, az ünnepek közeledtével szeretnének végre egy igazi amerikai szépséget maguk közt látni… Hugh Hefner, a magazin szerkesztője remek reklámlehetőséget látott a dologban, bár az újság sokáig ódzkodott attól, hogy harci övezetbe engedje egyik üdvöskéjét és csak hosszas levelezés után kapott zöld utat a projekt. Jo így emlékszik:
„Tizenkilenc éves voltam. Fogalmam sem volt, hol van Vietnam vagy mit fogok ott tapasztalni. Azt hittem, valahova Európába megyek majd. Minden olyan gyorsan történt, hogy még bevásárolni se volt időm. December volt. Nem tudtam, mit kéne becsomagolnom. Úgyhogy azt vittem, ami Oregonban viseltem éppen – vastag szoknyákat és pulóvereket. Nem sejtettem, milyen hőség vár Vietnamban.”
Egy észak-vietnami tiszt visszaemlékezése
Dang Vu Hiep (1928–2008) – sok más kortársához hasonlóan – mindkét indokínai háborúban részt vett. 1945-ben csatlakozott a Viet Minh mozgalomhoz és politikai tisztként szolgált a franciák elleni konfliktusban. Utána öt évig a Szovjetunióban tanult. 1964 őszén újra háborúba indult: feleségét és három gyermekét északon hagyva alezredesi rendfokozattal elindult a Ho Si Minh-ösvényen dél felé. Ott volt a Vietnami-középhegységben, amikor az első jelentős összecsapásokra sor került 1965-ben. Tíz évvel később tábornokként tért haza.
„Tíz évet töltöttem a Vietnami-középhegységben. Minden stratéga elismeri, hogy döntő fontosságú terület. Aki a Vietnami-középhegységet ellenőrzi, egész Vietnamot ellenőrzi. Tudták ezt az amerikaiak is, ezért 1965-ben, bár alakulataik még viszonylag újnak számítottak, két hadosztályt is küldtek ide. Mi három ezreddel kezdtük, 1975-re viszont már három hadosztályunk állomásozott itt.
Sok amerikai kérdezősködik a pleikui amerikai támaszpont elleni 1965. február 7-i támadásról, mert ezután rendelte el Johnson elnök az Észak-Vietnam elleni légi csapásokat és csapatnövelést. Néhányan állítják, hogy Hanoi azért adott utasítást az akcióra, hogy kiprovokálja ezeket a válaszlépéseket, meg hogy kifejezetten amerikaiakat akartunk ölni, kifejezetten akkor, amikor McGeorge Bundy [az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó] Saigonban, Alekszej Koszigin [szovjet államfő] pedig Hanoiban tartózkodott.
A rock'n'roll-háború hajnala
A vietnami háború korai időszakát felelevenítő játékfilmek között rögtön sort is keríthetünk az egyik legnépszerűbbre, melyet elsősorban a nemrég elhunyt Robin Williams játéka tesz felejthetetlenné és örökzölddé.
Saigon, 1965. Míg az Egyesült Államok egyre több és több katonát küld a fokozódó dél-vietnami krízis megoldására, megérkezik Krétáról egy sosem látott lemezlovas, aki rögvest megkezdi viharosan szórakoztató lemezlovasi pályafutását a Fegyveres Erők Rádiójának itteni állomásán. Adrien Cronauer pajzán humorával, pörgős zenei ízlésével és fergeteges nyelvezetével egy csapásra meghódítja közvetlen kollégáit és a fronton izzadó sorkatonákat – fegyelemhez szokott feletteseinek egy része viszont nem nézi jó szemmel, amit csinál…
Egy lovassági katona visszaemlékezése
Thomas Bird az 1. légimozgékonyságú hadosztály katonájaként 1965 augusztusában érkezett meg Vietnamba. A novemberben tizenkilencedik születésnapját ünneplő fiatalember saját kérésére került át a helikopteres személyzetből a lövészek közé. Nem kívánta magának a pilótaélettel járó felelősséget, ő harcolni akart, és nemsokára módja nyílt rá, bár nem úgy, ahogy számított rá. Az Ia Drang-völgyi csatában szagolt először puskaport és láthatta közelről az ellenséget. Túl közelről…
Johnson elnök televíziós sajtótájékoztatón jelentette be a légimozgékonyságú hadosztály vietnami bevetését 1965. július 28-án. Akkoriban az 1. lovassági hadosztálynál szolgáltam, Fort Benningben. A légimozgékonyságú taktika új elgondolás volt a hadviselés történetében – csapatok gyors bevetése, gyors kivonása, gyors utánpótlása, a sebesültek gyors elszállítása. Mindezek központjában a helikopterek álltak.
A reagálás a hadosztályon belül meglehetősen vegyes volt, mert amire az alakulat az utóbbi két évben készült, az most bekövetkezett. Rengeteg hivatásos katona volt ott, sokuk házas, családos ember volt. Mindannyian a georgiai Columbus környékén éltek. És most villámgyorsan kellett összekészülni és nekiindulni. Még sikerült megejtenem egy gyors eltávozást haza.
Isten hozott a Halál völgyében
Ha már az Ia Drang-i ütközet 50. évfordulójánál járunk, ejtsünk szót a belőle készült 2002-es filmről is, mely szép számú nézőt csábított a mozikba a rendező-producer, Randal Wallace és a főszereplő, Mel Gibson jóvoltából.
Az amerikai beavatkozás második legnagyobb csatájáról Harold Moore altábornagy és az ütközetben részt vett fotós, Joe Galloway írt egy testes beszámolót, We Were Soldiers Once… And Young (Egykor katonák voltunk... és fiatalok) címmel, mely először 1992-ben jelent meg. Gigantikus csataleírásról van szó, mely lényegében percről percre haladva meséli el a csata történéseit, rengeteg résztvevőt megszólaltatva. Mindazok számára, akik szeretnének elemző szemmel átlátni egy kaotikus összecsapás eseményeit, netán érdeklődnek a harcászat iránt, valóban érdekes, még ha itt-ott kissé monoton olvasmány is. Wallace, aki amúgy is odavan a heroikus történelmi témákért (lásd A rettenthetlen vagy Pearl Harbor), magára vette a Moore előszavában olvasható megjegyzést, mely szerint Hollywoodban még egyetlen igazán hiteles vietnami háborús film sem készült. (Ezzel nyilván elég sokan vitába szállhatnának, kezdve Oliver Stone-nal.) Hosszú távon ez vezetett odáig, hogy az elmaradhatatlan (és hősi szerepekben bevált/elhasznált) Mel Gibson oldalán belevágtak a megfilmesítésbe.
