ANZAC-katonák Vietnamban 4.
Egyenruha és felszerelés
Egy-egy hadsereg vagy alakulat bemutatása nem lehet teljes az alkalmazott felszerelés áttekintése nélkül. Részletekbe menően persze nem elemezhetjük a témát, de átfogóan minden ilyen sorozatban szeretnék kitérni erre is. Lássuk tehát, hogy mit viseltek az ausztrál és új-zélandi katonák.

A 7. zászlóalj néhány katonájának csoportképe
a Coburg hadművelet előtt
Egyenruha és felszerelés terén egyértelmű keveredésről beszélhetünk, hiszen a brit hagyományokat követő ausztrál haderőre nagy hatással volt a szövetséges amerikaiak viselete is, már az 1960-as évek elején, mikor még csak tanácsadóik voltak jelen Vietnamban. Így a brit, ausztrál és amerikai felszerelési tárgyak kavalkádja volt megfigyelhető a konfliktus legnagyobb részében. Katonáiknak azonban szerencséjük volt, mivel feletteseik mindaddig szemet hunytak efelett, míg harckészségüket ez nem rontotta. Ráadásul az ANZAC-alakulatok mindezek ellenére végig megőrizték katonás megjelenésüket (ami nem volt elmondható az amerikaiakról). Így szinte semmiféle felesleges ékszer, dekoráció vagy egyéni felirat nem volt jellemző rájuk a konfliktus késői éveiben sem. Még azok a sorozott katonák sem próbáltak ilyen módon kitűnni, akik amúgy ellenezték a háborút, és ez egy újabb jelentős különbség a két haderő között. A terepen viselt egyenruhán az ausztrálok nem viseltek se rendfokozati, se egységjelvényeket (az új-zélandiak néha). Az egyetlen rikító kivétel az azonosításra időnként használt élénk színű nyak- vagy fejkendő, illetve a fejfedőre rögzített színes pánt volt.
A történet a frissen kiképzett és lelkesen szolgálatba álló Luong és bajtársainak élethalálharcát állítja a középpontba, akik nap mint nap a reptér betonján várják a felszállási parancsot és a lehetőséget, hogy odapörköljenek az Észak-Vietnam fölé berepülő amerikai gépeknek. Fegyelmezettek, fiatalok, szerények, de elszántak, családjukat régen látták és kevés esélyük van arra, hogy a jövőben gyakrabban találkozhassanak velük, mert a háború, az bizony még sokáig el fog tartani...


Ed Kugler már ifjúkorában komolyan szemezett a tengerészgyalogsággal és felnőve, szülei tanácsa ellenére is felcsapott. Első harci tapasztalatait a dominikai rendcsinálás során szerezte 1965 tavaszán, ahol egyszerű lövészként nagyon megrázta a háborús élethelyzettel járó kiszolgáltatottság. Amikor aztán 1966 elején megérkezett Vietnamba, azonnal jelentkezett mesterlövész-kiképzésre. Úgy gondolta, a kis létszámú, elit osztagok összességében nagyobb biztonságot jelentenek számára. Akkoriban került felállításra a 4. tengerészgyalogos ezred önálló mesterlövész alakulata, és a létszámigény kielégítésére nemcsak a veteránok, hanem az újoncok közül is toboroztak. A lőgyakorlatokat speciális tréningek (például csapdaállítás és -elhárítás) követték, ő pedig kíváncsian és továbbra is lelkesen szívta magába a tudást, melyre szüksége is volt, mikor először terepre ment...








"Mi, a Kennedy- és a Johnson-kormány tagjai, akik részt vettünk a Vietnammal kapcsolatos döntések meghozatalában, úgy hittük, nemzetünk elvei és hagyományai szerint cselekszünk. Ezen értékek fényében hoztuk a döntéseket. Mégis tévedtünk, de rettenetesen. Tartozunk annyival a jövő nemzedékének, hogy megmagyarázzuk, miért is történt így."

