Egyenruha és felszerelés

Egy-egy hadsereg vagy alakulat bemutatása nem lehet teljes az alkalmazott felszerelés áttekintése nélkül. Részletekbe menően persze nem elemezhetjük a témát, de átfogóan minden ilyen sorozatban szeretnék kitérni erre is. Lássuk tehát, hogy mit viseltek az ausztrál és új-zélandi katonák.

A 7. zászlóalj néhány katonájának csoportképe
a Coburg hadművelet előtt

Egyenruha és felszerelés terén egyértelmű keveredésről beszélhetünk, hiszen a brit hagyományokat követő ausztrál haderőre nagy hatással volt a szövetséges amerikaiak viselete is, már az 1960-as évek elején, mikor még csak tanácsadóik voltak jelen Vietnamban. Így a brit, ausztrál és amerikai felszerelési tárgyak kavalkádja volt megfigyelhető a konfliktus legnagyobb részében. Katonáiknak azonban szerencséjük volt, mivel feletteseik mindaddig szemet hunytak efelett, míg harckészségüket ez nem rontotta. Ráadásul az ANZAC-alakulatok mindezek ellenére végig megőrizték katonás megjelenésüket (ami nem volt elmondható az amerikaiakról). Így szinte semmiféle felesleges ékszer, dekoráció vagy egyéni felirat nem volt jellemző rájuk a konfliktus késői éveiben sem. Még azok a sorozott katonák sem próbáltak ilyen módon kitűnni, akik amúgy ellenezték a háborút, és ez egy újabb jelentős különbség a két haderő között. A terepen viselt egyenruhán az ausztrálok nem viseltek se rendfokozati, se egységjelvényeket (az új-zélandiak néha). Az egyetlen rikító kivétel az azonosításra időnként használt élénk színű nyak- vagy fejkendő, illetve a fejfedőre rögzített színes pánt volt.  

Pilóták háborúja

Az interneten, egész pontosan a moly.hu című kiváló könyves honlapon nézelődve bukkantam rá erre a rövidke regényre, mely a háború idején nálunk is kiadott néhány vietnami irodalmi mű közé tartozik, és ahogy az kitalálható, a VDK vadászpilótáinak állít emléket.

A történet a frissen kiképzett és lelkesen szolgálatba álló Luong és bajtársainak élethalálharcát állítja a középpontba, akik nap mint nap a reptér betonján várják a felszállási parancsot és a lehetőséget, hogy odapörköljenek az Észak-Vietnam fölé berepülő amerikai gépeknek. Fegyelmezettek, fiatalok, szerények, de elszántak, családjukat régen látták és kevés esélyük van arra, hogy a jövőben gyakrabban találkozhassanak velük, mert a háború, az bizony még sokáig el fog tartani...

Taktika

Korábban már érintettük az ausztrál harcászati eljárásokat, most azonban részletesebben is megvizsgáljuk harctevékenységüket és küzdelmes mindennapjaikat.

Ausztrál gyalogság amerikai M-113-as páncélozott járműveken

„Mikor rosszfiúk járják a sűrűt, a gyalogos, a bokorugró, az egyszerű katona az, akinek a feladata megtalálni és megölni őket.
Az ausztrál gyalogosok mindig is ezt csinálták. Gallipoli vízmosásaitól Tobruk bolháktól hemzsegő lövészgödrein át Kokoda borzalmas dzsungeléig, összeszorított fogakkal küzdöttek és általában győztek is. Ugyanez a felállás ígérkezett Vietnamban is. Végső soron ez a gyalogosok háborúja volt… Manapság „aszimmetrikus hadviselésnek” nevezik, ahol is az egyik fél technológiai és számbeli fölényt élvez, míg a gyengébb fél ezt az előnyt a módszerek és a csatatér megválasztásával ellensúlyozza.”
– Michael Caulfield

Fura dolog történt, mikor a néhány héttel ezelőtt itt bemutatott IM-cikkben, a Kotorék katonában említett Allen Owennek utánanéztem volna az interneten... Aki nem olvasta volna, szóba került benne a közmondásos alacsony srác, aki olyan apró, hogy sokáig biztonságban érezhette magát a katonai behívó elől, de az "alagútpatkány" alakulatok bevetésével ez is megváltozott, most már őrá is szüksége van az amerikai hazának... A gúnyos felhangot tessék hozzáképzelni.

Na, kérem, kijelenthetjük, hogy az Ifjúsági Magazin akkori írása az itt következő eredeti amerikai forrás ki- és nem lefordításának tekinthető (persze az is lehet, hogy egy liberális nyugat-európai sajtóorgánum facsarta ki a sztorit és a magyar szerkesztők azt vették át). Allen Owen ugyanis nem egy közmondásos kategória volt, hanem egy hús-vér ember, aki 132 centiméteres testmagassága ellenére önként jelentkezett tengerészgyalogosnak. És bizony, a képeken őt láthattuk, de az előző mondatból már kiderülhetett, nem kényszerből, hanem önszántából állt oda a magas fiúk mellé...

Személyi állomány és kiképzés

Az összefoglaló és leghíresebb csatájuk bemutatása után most már vizsgáljuk meg részletesebben is az ANZAC-kontingens világát. A témát boncolgató sorozatunk következő részeiben tehát emberállományukról, felkészítésükről, vietnami életmódjukról, taktikájukról és felszerelésükről lesz szó.

Bevetés előtt...

Az ANZAC-alakulatok katonáinak ifjúkora nem sokban tért el amerikai kor- és bajtársaikétól. Ők is a második világháborút megvívó nemzedék gyermekei voltak, akik már egy modernizálódó és a hidegháború ellenére is biztonságosabb közegben nőhettek fel. Életszínvonaluk jóval magasabb volt, mint szüleiké, és fontos részlet, hogy lényegesen többen mehettek közülük tovább a felsőoktatásba. Az amerikai populáris kultúra gyümölcseit, a rock ’n’ roll-zenét vagy az onnan érkező játékfilmeket ők is ismerték és szerették, s többek között ezek révén ragadta magukkal őket a lázadás szelleme. Ez pedig nemcsak akkor jelentkezett, amikor kamaszkorukban gyorshajtásra adták a fejüket, hanem akkor is, amikor besorozták őket és voltak, akik nemet mondtak rá.

Mesterlövészként a vietnami háborúban

Érdekes látni a vietnami vonatkozású amerikai visszaemlékezésekben a számos eltérő motivációt, tapasztalatot és hangvételt – de persze egyáltalán nem meglepő. Most egy olyan egykori tengerészgyalogos visszaemlékezése következik, akinek lelkesedését nem csappantotta meg a vietnami hadszíntér, sőt, ugyanakkor megkerülhetetlenül őrá is hatottak a háború borzalmai.

Ed Kugler már ifjúkorában komolyan szemezett a tengerészgyalogsággal és felnőve, szülei tanácsa ellenére is felcsapott. Első harci tapasztalatait a dominikai rendcsinálás során szerezte 1965 tavaszán, ahol egyszerű lövészként nagyon megrázta a háborús élethelyzettel járó kiszolgáltatottság. Amikor aztán 1966 elején megérkezett Vietnamba, azonnal jelentkezett mesterlövész-kiképzésre. Úgy gondolta, a kis létszámú, elit osztagok összességében nagyobb biztonságot jelentenek számára. Akkoriban került felállításra a 4. tengerészgyalogos ezred önálló mesterlövész alakulata, és a létszámigény kielégítésére nemcsak a veteránok, hanem az újoncok közül is toboroztak. A lőgyakorlatokat speciális tréningek (például csapdaállítás és -elhárítás) követték, ő pedig kíváncsian és továbbra is lelkesen szívta magába a tudást, melyre szüksége is volt, mikor először terepre ment...

Elsöprő túlerő ellenében

Összesen tízéves vietnami jelenlétük alatt az ausztrál katonák több alkalommal is bebizonyították, hogy milyen kemény fából faragták őket. Ilyen volt a Long Tannál vívott csata is, mely nem a legjelentősebb összecsapásuk volt a konfliktus során, mégis olyan szimbolikus esemény marad hadtörténelmi krónikáikban, mint Gallipoli vagy Kokoda.

Járőrözés Phuoc Tuy tartományban

Ahogy már említettük, az ausztrálok 1966 májusában saját műveleti területet kaptak Saigontól délkeletre. Phuoc Tuy tartomány változatos terepadottságokkal bíró tengerparti régió volt. A körülbelül 100 ezer fős lakosság vagy semleges volt, vagy a Vietkonghoz húzott az 1940-es évek óta tapasztalható kommunista befolyás révén. A dél-vietnamiak és szövetségesek a körzet megtisztítására korábban nem tettek még kísérletet.

Az ausztrál és az új-zélandi szerepvállalás

Ahogy egy korábbi cikkben említettem, Dél-Vietnam támogatására nemcsak amerikai erők érkeztek: az ausztrálok és az új-zélandiak (akiknek közös haderejét az első világháború óta ANZAC-hadtestnek nevezik) is kivették a részüket a konfliktusból, bár kontingenseik kisebb létszámot képviseltek. A most következő cikksorozat ezeknek a katonáknak a tevékenységéről és mindennapjairól szól.

Ausztrál gyalogság amerikai gyártmányú
M-113-as harcjárműveik mellett

Ahogy a második világháborúban a japán hódítás, a hidegháború idején az ázsiai szárazföld felől közelítő "vörös veszedelem" adott okot az aggodalomra. A széteső Brit Birodalom oldalán az ausztrál és az új-zélandi haderők 1955 és 1960 között részt vettek a malajziai konfliktusban, de 1963-tól Borneón is jelen voltak az indonéziai kommunista erők ellenében. Közben az 1951-ben aláírt ANZUS-szerződés értelmében az Egyesült Államokkal is szorosabbra fűzték szövetségüket. Ez a megállapodás éppen a délkelet-ázsiai térségben erősődő kommunista befolyás elleni fellépésről szólt. 1954-ben aztán létrejött a SEATO (South East Asian Treaty Organization), mely a NATO-hoz hasonlóan a régió nyugati érzelmű államait, illetve a régió történéseiben érdekelt országokat fogta össze, elsősorban a kínai kommunista befolyással szemben. A szövetség tagjai között ott volt Ausztrália, Új-Zéland, Pakisztán, a Fülöp-szigetek, Thaiföld, az Egyesült Államok, sőt Franciaország és az Egyesült Királyság is.

Az egyik dolog, amit a vasfüggöny innenső oldaláról gúnyosan emlegettek a hatvanas években, hogy az amerikaiak elsöprő technikai fölénye milyen keveset számít az elkötelezett vietnami szabadságharcosok ellenében. No, persze az sem volt hátrány, ha kivételesen egy emberi tényezőn alapuló újítást lehetett egy újságcikk keretében a földbe döngölni, és a földalatti hadviselésre kiképzett, alacsony termetű "alagútpatkányok" bevetése éppen ilyen volt.

Kegyetlen dzsungel

A kapcsolódó szoftverek közül ezúttal egy 2004-es akciójátékot választottam, mely sajnos nem hitelességével, inkább pörgős játékmenetével igyekezett hódítani – de sikertelenül. A Guerilla Games által összehozott programot az Eidos dobta piacra, PS2-ön, Xboxon és PC-n.

Az esztendő legnagyobb slágerei

Könnyedebb témával folytatva, tekintsünk vissza az ötven évvel ezelőtti slágerlistákra és hallgassunk bele az 1966-os év leghíresebb dalaiba. Bizony, ez az esztendő is tele volt olyan klasszikussá érő darabokkal, melyeket a mai napig játszanak a rádióadók és joggal. A választék bőséges, ezért valóban csak néhányat emelhetünk ki.

Nancy Sinatra These Boots Are Made for Walkin' című dala több ponton is összekapcsolható a vietnami konfliktussal. Az amerikai híradásokban előfordult, hogy a dzsungelben járőröző katonákat mutató képsorok alá ezt vágták be, de fontosabb, hogy az énekesnő 1966-ban és 1967-ben Vietnamba utazott és több fellépése is volt a csapatok szórakoztatására, ahol szintén előadta. A dal népszerűsége folytán egyfajta himnusszá nőtte ki magát a harcoló alakulatoknál. És két évtized múlva Stanley Kubrick Acéllövedékében is hallható volt.

Ki mindenki harcolt Vietnamban?

A vietnami háborút sokan kizárólag a két országrész, illetve az Egyesült Államok harcaként tartják számon, ám közvetett vagy közvetlen formában még számos ország kapott szerepet a küzdelemben. Tekintsük most át őket.

Észak-Vietnam, illetve a déli Nemzeti Felszabadítási Front törekvéseinek támogatására a keleti blokk számos országa elkötelezte magát. A Szovjetunió volt köztük az egyik legjelentősebb, ahonnan komoly mennyiségű hadfelszerelés érkezett, ideértve nemcsak kézifegyvereket, hanem légvédelmi rakétákat, lövegeket vagy páncélosokat. A szovjet vezetés egyébként Hruscsov alatt még a békés rendezést támogatta, ám Brezsnyev hatalomra jutásával a katonai támogatás lett a jelszó. Tanácsadóik és műszaki személyzetük is szerepet kapott a VDK védelmében, az ottani pilóták egy részét pedig a Szovjetunióban képezték. Harctevékenységben állítólag nemigen vettek részt, bár 1965-ben még előfordult, hogy légvédelmi kezelőszemélyzetük besegített, míg a helyi erők képzettségi szintje ezt nem tette feleslegessé. A szovjet támogatás összértékét soha nem tették közzé, de a nyugati források akkori értéken számolva 3,5–8 milliárd dollárra tették.

Észak-Vietnam támogatását propagáló orosz nyelvű plakát 

Képregény-rovatunk első részéhez egy olyan darabot választottam, mely sokban hasonlít a már bemutatott IM-cikkekhez, legalábbis hangvételében. Hiába, ötven évvel ezelőtt a képregény nemcsak a szórakoztatás, hanem sajnos az ideológia eszköze is volt a világnak ezen a táján. Az ennek megfelelően enyhén propagandaízű képtörténet a Pajtás magazin 1965-ös nyári duplaszámaiban (28-29.) jelent meg, s főhőséül egy vietnami parasztfiút állított.

Összehasonlító jelleggel érdemes megvizsgálni a vietnami konfliktus harceszközeit is. Lássuk tehát a háborúban használt legjellemzőbb hadipuskákat és gépkarabélyokat, melyek között megtaláljuk a huszadik század legmeghatározóbb kézifegyvereit is, amint az hamarosan kiderül.

Újra a korabeli magyar sajtóból és újfent az Ifjúsági Magazin "Vádoljuk az imperializmust"-jellegű hírei közül mazsolázunk. Az alábbi, 1966 júniusában megjelent cikk a "hanyatló Nyugat ópiumát" (vagyis az erotika túlzott felmagasztalását) ugyanúgy elítéli, mint magát a vietnami beavatkozást. A hadszíntéren megjelent és a fiúk harci szellemét emelni hivatott hírességekre egyébként még visszatérünk, de a témában egy cikket máris ajánlhatunk, mely egy Playboy-modell látogatásáról szól.

A félelem fogságából csak a remény szabadíthat meg

A vietnami témájú játékfilmek többsége a szárazföldi harcokra, esetleg a konfliktus utóhatásaira koncentrál és viszonylag kevés foglalkozik a légi háború eseményeivel, illetve szereplőivel. Ezen kevés közé tartozik a Bat 21, az Air America, az Intruderek támadása és a legfrissebb, a Hajnali mentőakció, mely Werner Herzog 2007-es rendezése és megtörtént eseten alapul.

Dieter Dengler Németországban született 1938-ban és gyermekkora meghatározó eseménye volt a hazáját romba döntő második világháború. A városa felett cikázó vadászgépeket látva azonban megszületett benne a döntés, hogy pilóta lesz. 18 évesen emigrált az Egyesült Államokba és jelentkezett a légierőhöz. Ekkor még nem sikerült repülős beosztásra szert tennie, ezért leszerelése után főiskolai tanulmányokat folytatott, később azonban csatlakozott a flottához, ahol végre szárnyakat kapott egy A-1 Skyraider könnyűbombázó formájában.

McNamara háborúja

A háború ködében című dokumentumfilm után, illetve mellett említést érdemel az egykori hadügyminiszter írásos visszaemlékezése is, mely megjelenése idején, 1995-ben nagy port kavart, számos elismerő és elmarasztaló kritikát begyűjtve.

"Mi, a Kennedy- és a Johnson-kormány tagjai, akik részt vettünk a Vietnammal kapcsolatos döntések meghozatalában, úgy hittük, nemzetünk elvei és hagyományai szerint cselekszünk. Ezen értékek fényében hoztuk a döntéseket. Mégis tévedtünk, de rettenetesen. Tartozunk annyival a jövő nemzedékének, hogy megmagyarázzuk, miért is történt így."

McNamara sokáig nem is gondolt arra, hogy könyvet írjon a témáról, de ahogy a fenti idézetből is kiolvasható, el akarta mondani, mi vezetett a délkelet-ázsiai szerepvállaláshoz és mi minden befolyásolta az amerikai vezetés döntéseit ezekben az években. Szóba kerülnek tehát Johnson társadalmi reformokkal kapcsolatos törekvései, a Szovjetunió és Kína szerepe, és így tovább.

Da Nangtól Khe Sanh-ig

Elsőre talán fura ötletnek tűnhet, hogy a témába vágó játékprogramok közül is válogatok (bár lesz itt még más is), ám úgy találtam, a releváns szoftverek között akadnak nagyon is figyelemreméltók, és persze közepes vagy épp csapnivaló darabok is. A Men of Valor valahol a középmezőnyben helyezkedik el: 2004 végén jelent meg Xboxra és PC-re a 2015. Inc. jóvoltából (akik játszottak az első Medal of Honor játékkal, azoknak ez a név biztosan ismerős). Akkoriban kicsit háttérbe szorult, mivel a fenti klasszikus egyik epizódja, a Pacific Assault is ekkor érkezett.

McNamara 11 leckéje

A blogon már sokszor utaltam a konfliktus egyik kulcsfigurájára, Robert McNamarára, aki hét évig dolgozott az Egyesült Államok hadügyminisztereként, előbb Kennedy, majd Johson elnöksége alatt, később pedig a Világbank elnöke lett. Néhány évvel a halála előtt vállalkozott arra, hogy egy dokumentumfilmet forgassanak vele életének legmeghatározóbb eseményeiről, melyet 11 lecke keretében ismertetett.

Véres tavasz

1966 elejére egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok képtelen lesz gyorsan és csekély veszteségekkel lezárni a vietnami katonai beavatkozást: a harcok súlyosbodtak, Észak-Vietnam bombázása 37 nap szünet után újraindult, a béketapogatózások nem jártak eredménnyel, ezzel szemben egyre komolyabb szovjet segítség volt várható Hanoi számára, s erre az év elején ott vendégeskedő orosz küldöttség tett ígéretet.

Értekezlet az elnöki ranchon: a láthatóan gondterhelt
Johnson elnök McNamarát hallgatja