Nam: The Vietnam Experience

Képes krónika a vietnami háborúról

Hazánkba csak a kilencvenes évek végén kezdtek begyűrűzni a gyűjtögetős magazinok, melyek között azonban elenyészően kevés volt a hadtörténeti témájú (a második világháborús Hadi Krónika volt tudtommal az egyetlen). A most következő darab ugyanilyen jellegű, de történetesen nem amerikai, hanem angol kiadvány és meglehetősen régen, még a nyolcvanas években látott napvilágot először.

nam_1.jpgA 19 lapszámot és több mint 600 oldalt felölelő Nam néhány oldalas cikkekből építkezve, vagyis könnyen fogyasztható formában idézi meg a konfliktus történetét az alcímből is következően 1965 és 1975 között. Ez utóbbi tény nem feltétlenül szerencsés, hiszen a ’65 előtti események döntő fontosságúak a háború és az amerikai szerepvállalás megértése szempontjából és néhány visszautalásnál bizonyosan többet érdemeltek volna.

 

nam_sample_1.jpg

A cikkek jellegüket tekintve igen változatosak, közülük többet is veteránok írtak. Találunk itt visszaemlékezést, elemzést, csataleírást, képriportot, kronológiát és a harceszközök bemutatása sem marad el. A kiegészítésnek szánt érdekességeket külön szövegdobozokban találjuk. Mindezt hatalmas mennyiségű fotó, illetve számos rajz, ábra és térkép kíséri, s ez utóbbiak kétségtelenül sokat hozzátesznek a kiadvány értékéhez, már csak azért is, mert alaposan és igényesen megválogatott képanyagról van szó. A szerkesztők között egyébként is ott találjuk Tim Page-et, aki haditudósítóként szerzett nevet magának Vietnamban, illetve Dr. John Pimlott történészt, aki a sandhursti katonai akadémián is tanított, de könyvet is írt a témában.

nam_sample_3.jpg

A Nam összességében jól használható és sokszínű forrásanyag. Hátrányként annyi róható fel, hogy egyrészt a rövid cikkekből építkező struktúra, másrészt az ’65-75-ös intervallum miatt elengedhetetlen emellé valamilyen átfogó, a konfliktust a hidegháború keretei között, politikai oldalról is elemző kötet (például a legobjektívebbnek tartott Stanley Karnow-féle Vietnam). Pár amerikai olvasó még azt tette szóvá, hogy szerintük túlzottan is szkeptikus (sőt, defetista) a kiadvány hangvétele, méghozzá rögtön az elejétől kezdve. Ez valóban így van, bár nem mindenkit fog zavarni...

nam_sample_2.jpg

A 19 lapszámot ma már valószínűleg egyszerűbb gyűjteményes formában beszerezni, melyet egy- és kétkötetes változatban is kiadtak. Jómagam egy angliai hagyományőrző találkozón vásároltam meg, kemény négy fontért, de az eBay-en már 1 dollár körül is elérhető.


Nam – The Vietnam Experience 1965-75
Orbis Publishing Limited, London
Szerkesztő: Jonathan Reed, Tim Page, Dr. John Pimlott
610 oldal