Szexbombák a csüggedőknek

Újra a korabeli magyar sajtóból és újfent az Ifjúsági Magazin "Vádoljuk az imperializmust"-jellegű hírei közül mazsolázunk. Az alábbi, 1966 júniusában megjelent cikk a "hanyatló Nyugat ópiumát" (vagyis az erotika túlzott felmagasztalását) ugyanúgy elítéli, mint magát a vietnami beavatkozást. A hadszíntéren megjelent és a fiúk harci szellemét emelni hivatott hírességekre egyébként még visszatérünk, de a témában egy cikket máris ajánlhatunk, mely egy Playboy-modell látogatásáról szól.

im-cikk-196606_szexbomba.jpg

Az Ifjúsági Magazin 1965-től 2015-ig jelent meg. A hatvanas években kiadott számokban találunk interjúkat, beszámolókat, képriportokat, magyarosított külföldi dalszövegeket (kottával), filmregényeket (vagyis premierfilmek képei segítségével készített összefoglalókat), rejtvényt, novellát és karikatúrát. Emellett többször is támaszkodtak külföldi lapoktól átvett anyagokra, mely azokban az időkben nagy szó volt. A témák között szerepelt a kamaszokat érintő bármely közéleti kérdés, a továbbtanulás, a szerelem, a munka világa, a zene, a mozi, a divat és lényegében minden, ami a tinédzserek számára érdekes lehetett. Azokban az esztendőkben többször is előkerült a cikkekben a vietnami háború, természetesen az akkor domináns ideológiai felhanggal. Ezeket az írásokat ma már érdemes tehát fenntartással és kordokumentumként kezelni.