A hadviselő felek

Ki mindenki harcolt Vietnamban?

A vietnami háborút sokan kizárólag a két országrész, illetve az Egyesült Államok harcaként tartják számon, ám közvetett vagy közvetlen formában még számos ország kapott szerepet a küzdelemben. Tekintsük most át őket.

Észak-Vietnam, illetve a déli Nemzeti Felszabadítási Front törekvéseinek támogatására a keleti blokk számos országa elkötelezte magát. A Szovjetunió volt köztük az egyik legjelentősebb, ahonnan komoly mennyiségű hadfelszerelés érkezett, ideértve nemcsak kézifegyvereket, hanem légvédelmi rakétákat, lövegeket vagy páncélosokat. A szovjet vezetés egyébként Hruscsov alatt még a békés rendezést támogatta, ám Brezsnyev hatalomra jutásával a katonai támogatás lett a jelszó. Tanácsadóik és műszaki személyzetük is szerepet kapott a VDK védelmében, az ottani pilóták egy részét pedig a Szovjetunióban képezték. Harctevékenységben állítólag nemigen vettek részt, bár 1965-ben még előfordult, hogy légvédelmi kezelőszemélyzetük besegített, míg a helyi erők képzettségi szintje ezt nem tette feleslegessé. A szovjet támogatás összértékét soha nem tették közzé, de a nyugati források akkori értéken számolva 3,5–8 milliárd dollárra tették.

soviet_support_poster.jpg

Észak-Vietnam támogatását propagáló orosz nyelvű plakát 

A Kínai Népköztársaság élelmiszert, harceszközöket, illetve műszaki személyzetet biztosított déli szomszédjának. Több mint 320 ezer kínai szolgált az országban a háború idején és több mint ezer itt halt meg. Ezáltal saját politikai befolyásukat is növelni akarták, bár Észak-Vietnam mind velük szemben, mind az oroszokkal szemben igyekezett tartani a távolságot, kihangsúlyozva saját függetlenségét (ne feledjük, a történelem folyamán a kínaiak nem egyszer elnyomóként érkeztek ide). 1968-tól a kínai támogatás csökkent, méghozzá a Szovjetuniótól való elhidegülés folytán, sőt, volt idő, amikor a szovjet vasúti szállítmányokat sem engedték át a kínai területen. A kínai-vietnami kapcsolatoknak ez ugyanúgy nem tett jót, mint Nixon elnök 1972-es pekingi látogatása. A mélypontot azonban a kambodzsai vietnami inváziót követő 1979-es fegyveres konfliktus jelentette a két ország között, melyet harmadik indokínai háborúként is emlegetnek.

china_1965.jpg

Kínai demonstráció Vietnam megsegítéséért:
Ho Si Minh és Mao jól megfér egymás mellett

Észak-Korea tanácsadókkal, felszereléssel, légvédelmi személyzettel, pilótákkal, illetve 30 MiG-vadászgéppel járult hozzá Észak-Vietnam ügyéhez. Az évek során 200 vadászpilótájuk vett részt a légi harcokban és legalább 14-en életüket vesztették.

Kuba hivatalosan nem ismerte el szerepvállalását, bár állítólag egészségügyi személyzetet, műszaki egységeket és katonai tanácsadókat küldött Hanoiba. Egyes amerikai hadifoglyok szerint ügynökeik vallatási módszereket tanítottak az észak-vietnamiaknak.

castro_in_vietnam.jpg

Fidel Castro 1973-ban ellátogatott Vietnamba

A laoszi és a kambodzsai kommunista gerillák, vagyis a Pathet Lao és a Vörös Khmer tagjai is kivették a részüket a fegyveres küzdelemből a Vietnami Néphadsereg és a Vietkong oldalán, ami nem meglepő, hisz a háború Laoszban és Kambodzsában is folyt.

ho_chi_minh_w_eastgerman_pioneers_1957.jpg

A keletnémet úttörők vendége nem más, mint Ho Si Minh.
A kép még 1957-ben készült Berlinben.

Kelet-Németország, Csehszlovákia, Magyarország és több, a keleti blokkba tartozó ország pedig elsősorban élelemmel és hadfelszereléssel támogatta a vietnamiak harcát.

És most lássuk a másik oldalt. Lyndon Johnson elnök 1964 áprilisában közzétett „Még több zászlót!” elnevezésű kampánya volt hivatott további szövetségeseket toborozni a vietnami szerepvállaláshoz. Ennek elsődleges célja az volt, hogy nemzetközi erőfeszítésként láttassa Dél-Vietnam támogatását.

Anyagi vagy eszköztámogatásra 38 állam volt hajlandó. Svájc például mikroszkópokat küldött a Saigoni Egyetemnek, míg Marokkóból 10 ezer darab szardíniakonzerv érkezett. Az Egyesült Királyság, mely mereven elzárkózott a katonai beavatkozástól, nyomdagépekkel járult hozzá a dél-vietnami kormány propagandatevékenységéhez. Emberi és katonai erőforrásokkal azonban mindössze hét ország szolgált az Egyesült Államok mellett.

Számszerűleg közülük a legjelentősebb kontingenst Dél-Korea küldte, mely ország bő egy évtizeddel korábban saját bőrén tapasztalt meg a kommunista agressziót (és már a franciákat is támogatta volna 1954-ben, ha lett volna rá igény). Műszaki és egészségügyi alakulatok mellett két hadosztályt és egy tengerészgyalogos dandárt helyeztek ide. 1967-ben érte el szerepvállalásuk a csúcsértéket, mikor is 48 ezer főt állomásoztattak itt, de a teljes szám 320 ezer körül volt. Körülbelül 5 ezer halottat és 17 ezer sebesültet veszítettek. Mindennek fejében azonban a Fehér Ház komoly támogatást kellett, hogy nyújtson a dél-koreai haderő fejlesztéséhez (csak ’66 és ’70 között 900 millió dollárt) és bizonyos szerződéseket (például a dél-vietnami egyenruhák gyártását illetően) is át kellett engedjen Szöulnak. 1973-ig, vagyis a békeszerződés megkötéséig maradtak.

rok_troops.jpg

Dél-koreai tengerészgyalogosok 30-as géppuskájukat tisztogatják

Ausztrália és Új-Zéland is küldött csapatokat. Előbbi csaknem 61 ezer katonával (majdnem 500 halt meg, 3000 sebesült meg), utóbbi durván 3800 fővel volt jelen (37 esett el, 187 megsebesült). Gyalogosaik és különleges alakulataik mellett műszaki, páncélos és helikopteres, sőt egészségügyi, légi és tengerészeti egységeik is jelen voltak. 1962-től 1972-ig tartózkodtak Dél-Vietnamban.

aussies_arriving.jpg

Ausztrál csapatok érkeznek

Thaiföld is érintve volt a konfliktusban, és a kommunizmus terjedésének veszélyei nyomán durván 11 és fél ezer katonát küldött. Légi rendőrségük a határ menti gerilla-hadmozdulatok felderítésében is részt vállalt. Emellett országuk fontos bázisa volt az amerikai légierőnek.

thai_forces_arrive.jpg

A thai Fekete Párduc-hadosztály kihajózása

A Fülöp-szigetekről 1966-tól kezdődően nagyjából 10 ezer fő érkezett. Ferdinand Marcos elnök nem akart harcoló alakulatokkal részt venni, ezért egészségügyieket és logisztikai szakembereket küldött. Egyesek szerint ennek köszönhette, hogy az amerikaiak szemet hunytak diktatórikus módszerei felett.

philippine_security_troops_rebuild_bunker.jpg

Filippínó biztonságiak egy bunker újjáépítésén dolgoznak

Tajvan már 1961 óta támogatta a dél-vietnami kormányt, egyfelől szállító repülőgépekkel, másrészt különleges alakulatokkal. Ez utóbbiak észak-vietnami területen is feltűntek. Összesen 25-en kerültek veszteséglistára.

Spanyolország 30 fős egészségügyi csoportot küldött. Franco tábornok nagyon is tisztában volt a háború növekvő népszerűtlenségével, így a misszió még évtizedekig titokban maradt. Mindenesetre majdnem 100 spanyol orvos és nővér dolgozott 1966 és 1971 között Truong Cong Dinh kórházában, nem messze Saigontól, ahol mind civileket, mind katonákat elláttak.

spanish_medical_staff.jpg

A spanyol egészségügyi alakulat komoly népszerűségre tett szert.
Még egy hidat is elneveztek róluk a helyiek.

Érdekes adalék még, hogy míg a sorozást és vietnami behajózást kerülni próbáló amerikai fiatalok egy része Kanadába szökött, onnan 30 ezer állampolgár jelentkezett az amerikai haderőkhöz. Körülbelül százan estek el a harcokban, egy azonban még a Kongresszusi Becsületrendet is elnyerte. A békeszerződés megkötése után aztán a többnemzetiségű Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság tagjaként, Lengyelország, Magyarország és Indonézia mellett Kanada tényleges szerepet kapott a konfliktus lezárását követő erőfeszítésekben.

ellenorzo_bizottsag.jpg

A Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság képviselői.
Középen magyar honvédtisztek.


A krónika következő részében:
Ezt hallgatták '66-ban...

Címkék: politika, stratégia