Egy háború krónikája

Vannak olyan fordulópontjai az emberi életnek, amelyek egy bizonyos időponthoz köthetők, mások esetében már nehezebb lenne meghatározni a pontos dátumot. Ha viszont megkérdezné valaki, hogy tulajdonképpen mikortól is érdeklődöm én a vietnámi konfliktus iránt, akkor viszonylag egzakt módon meg tudnám válaszolni. 

Éppen harminc évvel ezelőtt, 1991 szeptemberében történt a dolog. A könyvtárosnő beengedett minket, néhány osztálytársamat és engem az őrmezei Menyecske Utcai Általános Iskola (akkor már Kerényi György Általános Iskola) apró könyvraktárába. Időről időre szanálniuk kellett a felesleges könyvállományt, így megmutatta, hogy melyik polcokról lehet válogatni. Ekkor került a kezembe egy kicsi, puhafedeles kötet: Dzsungelháborútól győzelemig. Le is csaptam rá. 

Láttál már repülő elefántot?

A Jó reggelt, Vietnám! kapcsán említettem, hogy erről a konfliktusról alig készült vígjáték, most pedig megállapíthatom, hogy családi film se sok. Valószínűleg a Dumbó-hadművelet az egyetlen, s ezt nem meglepő módon a Disney Stúdiónak köszönhetjük.

A zöldsapkás Doyle százados éppen megérkezik a vietnámi hegyek közé, hogy a helyi törzsekkel együttműködve felderítse a Ho Si Minh-ösvény közeli szakaszát. A türelmetlen, öntelt tiszt szöges ellentéte elődjének, az idősebb és bölcsebb Cahill századosnak, így hozzáállásuk is gyökeresen ellenkező lesz, mikor formabontó feladatot kapnak: keríteniük kell egy elefántot az őket befogadó falunak, méghozzá gyorsan, még a közelgő holdújévi ünnepségek előtt.

Az esztendő legnagyobb slágerei

A nyári szezon kihagyhatatlan témája itt a blogon az ötven évvel ezelőtti slágerek felidézése, persze a teljesség igénye nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel és nosztalgiával. Vágjunk is bele. 

Az év legsikeresebb amerikai slágere a Three Dog Night Joy to the World című dala volt. A saját bevallásuk szerint is gyerekes szövegnek tényleg nincs sok értelme, úgyhogy ezt elemezni kár is lenne. Ezért vagy ennek ellenére két hónap alatt aranylemez lett belőle az Egyesült Államokban, de számos más országban is tarolt, és a kislemez több millió példányban kelt el. Feldolgozásaival Dunát lehetne rekeszteni, a vonatkozó játékfilmek közül pedig a Forrest Gumpban hallható. 

Akció & kaland, ahogy egyesek azt elképzelik

A rendszerváltozás környékén a magyar könyvpiacon is megjelentek az úgynevezett lapozgatós játékkönyvek, amelyek a lineáris olvasás helyett egészen más, lényegében egyszemélyes szerepjátékos élményt nyújtottak. Az olvasó a rövidebb, számozott szakaszok végén található döntési lehetőségek, plusz néha a dobókockával szerezhető pontok alapján juthatott tovább. Ezeket a címeket elsősorban a Kaland, Játék, Kockázat-sorozatban adták ki, de például a Móra Könyvklub exkluzív kötetei között is létezett egy hasonló jellegű Időgép-sorozat. A témák igen változatosak voltak, s ennek megfelelően beleképzelhettük magunkat egy posztapokaliptikus országúti harcos, egy horrorházból kitörni igyekvő szerencsétlen vagy éppen a középkori Európát járó időutazó helyébe. A szerzők között pedig nagy nevek is feltűntek, például Steve Jackson, Michael Reaves vagy Steve Perry. Akkortájt nagyon népszerűek voltak ezek a könyvek a fiatalok körében, ami annak is köszönhető volt, hogy lényegesen kevesebb személyi számítógép, videójáték-konzol vagy épp videómagnó állt nálunk rendelkezésre. 

Egy háború mozaikdarabkái 

Bár a témában több dokumentumfilmet láttam az elmúlt évek során, van egy, amely számomra egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, és nemcsak a vietnámi, hanem úgy általában a dokumentumfilmes mezőnyből. A Hearts and Minds kora ellenére a mai napig friss, illetve aktuális darab.

Daniel Ellsberg visszaemlékezése

A Pentagon-iratok közzétevőjének részletes életrajza után mi más következhetne, mint egy rövid visszaemlékezés tőle? 

"Az emberek eltűnődnek azon, hogy is történt, hogy ilyen okos emberek ilyen nagyot tévedtek arra nézvést, hogy mit érhetnek el Vietnámban. Hogyan lehettek ilyen alaptalanul optimisták? De a Pentagon-iratokból kiderül, hogy az amerikai döntéshozók gyakran kimondottan pesszimisták voltak és tudták, hogy politikájuk hibás. Megmondták nekik, hogy a sikerre csekély az esély. És ők nem voltak szélsőségesen optimisták vagy épp szerencsejátékos alkatúak, mégis folytatták, amit elkezdtek, saját kétségeik ellenére is meghosszabbították és kiterjesztették a háborút. És ezt titkolniuk kellett, mert a közvélemény nem fogadta volna el jobb kilátások híján, amivel a hírszerző ügynökségeink tudtak szolgálni. Ez négy elnökkel ment így. Pártjukat és személyiségüket tekintve eltérők voltak, mégis nagyon hasonlóan viselkedtek.

Daniel Ellsberg élete

A Pentagon-iratok kiszivárogtatása kapcsán már említettem Daniel Ellsberg nevét. Ő nemcsak a szigorúan bizalmas dokumentumok nyilvánosságra hozatala révén lehet méltó a figyelemre, ugyanis felnőtt életének legtevékenyebb évtizedei szorosan egybefonódtak a hidegháború történetével, és azon amerikaiak közé tartozik, akik talán a legtájékozottabbak voltak a vietnámi konfliktussal kapcsolatban. Ismét egy nem mindennapi életút következik. 

Daniel Ellsberg

Napvilágra kerülnek a Pentagon-iratok

1971 közepén a dél-vietnámi hadszíntéren folyamatosan csökkent az amerikai részvétel mértéke. Május közepén véget ért a tengerészgyalogság utolsó nagy hadművelete, az Imperial Lake. A Quang Nam tartományban előző év szeptemberében megkezdett és a szárazföldi haderő, illetve a dél-koreai hadsereg alakulataival is támogatott akció során nagyjából 300 ellenséges katonát öltek meg, saját veszteségük 24 halott volt. Ugyanekkor a hadtest a dél-vietnámi pacifikálási programját is lezárta, sőt júliusban utolsó alakulatait is kivonta a hadszíntérről; csak a dél-vietnámiakhoz beosztott tanácsadóik maradtak az országban. Ekkortájt az amerikai kontingens 245 ezer főt számlált, egy hónappal később pedig már 236 ezret. Innentől fogva havonta átlagosan 14 ezer főt vezényeltek haza. Augusztusban Ausztrália és Új-Zéland kormánya jelentette be, hogy beszüntetik vietnámi szerepvállalásukat. A dél-vietnámi haderők január eleje óta Kambodzsában, Snoul környékén harcoló alakulatai május végén tértek vissza vietnámi területre. 

Amerikai tengerészgyalogosok az 5/1. zászlóaljból felszállásra készülnek a Que Son-hegységben

Demonstrálnak a veteránok

1971 elején az amerikai hátország háborúellenes hangulata – részben a laoszi behatolás nyomán – ismét erősödni kezdett. A békemozgalom egyes csoportjai azonban nem tudtak közös nevezőre jutni, így egyesített megmozdulásra nem került sor, viszont a Vietnámi Veteránok a Háború Ellen (VVHE) két emlékezetes akciót is véghez vitt a maga részéről.

A VVHE jelvényében a vietnámi amerikai kontingens pajzsát szerepeltették, némi átalakítással: a kard helyére földbe szúrt szuronyos puska került, rajta sisakkal. Az 1967-ben alakult szervezet a mai napig működik.

A szállítóalakulatok harcáról szóló sorozatom végére szokásomhoz híven egy kis szakirodalmi ajánlót is készítettem, hogy az általam elsődlegesen használt forrásokat bemutathassam.  

Az első, témába vágó könyvem a Squadron/Signal kiadó Gun Trucks című kötete volt. Timothy J. Kutta 64 oldalban foglalta össze a főbb tudnivalókat. A hasonló kiadványokhoz hasonlóan most is a képanyagon van a hangsúly, és e téren hozza is az elvárható szintet. Fekete-fehér, illetve kisebb részben színes fotókon mutatja be nemcsak az alkalmazott járműveket, hanem a legénységet és a környezetet, ahol szolgáltak, továbbá kis mértékben ugyan, de kitér a szövegben élményeikre is. Sajnos a kiadóra jellemző hiányosságok is visszaköszönnek: a tördelés és a szöveg színvonala nem kedvez az olvasásnak, továbbá egyes képek mérete és minősége sem megfelelő. Átfogó forrásként azonban így is nagyon hasznos az érdeklődők számára. 

A "megerősített konvoj" a gyakorlatban

Most, hogy az előzményekkel és a típusokkal tisztában vagyunk, vizsgáljuk meg, hogyan működtek a menetoszlopok a korai időszak tapasztalatainak feldolgozása után, nagyjából 1968 elejétől. Az ekkor indított Tet-offenzíva, amely a Nemzeti Felszabadítási Front és a Vietnámi Néphadsereg általános támadását hozta egész Dél-Vietnámban, a szállítóalakulatokat is érintette, vagyis nekik is jó pár lesállást el kellett hárítaniuk. Szerencséjükre ekkorra már "megerősített konvojokban" mozogtak, lényegesen jobban felszerelt kísérőjárművekkel. Az offenzíva ráadásul viszonylag hamar kifulladt, és ezzel párhuzamosan az oszlopok elleni támadások is ritkultak, a májusi, illetve augusztusi “mini-Tet” pedig e tekintetben sem hozott változást. A lesállások száma tehát csökkent, erejük azonban megnőtt, és céljuk a teljes megsemmisítés helyett inkább az amerikai harci szellem aláásása volt. 

A sofőr szemszöge

Járművek, fegyverek és legénység

Ahogy az előző részben említettem, 1967 végére a konvojkísérők bizonyították hasznosságukat a vietnámi viszonyok közepette. Most nézzük meg közelebbről, hogy a szállítóalakulatok milyen járműveket használtak, és kikből állt a legénység. Először is tekintsük át gyorsan a leggyakrabban alkalmazott járműtípusokat. 

M-151 terepjáró
A vietnámi amerikai kontingens legjellegzetesebb dzsipje a 4x4-es M-151 volt. Az ötvenes évek elejétől több cég is gyártotta, így a Ford is, és az utolsó példányok még az ezredforduló idején is szolgáltak az amerikai haderőnél. Csúcssebessége 100 km/óra felett volt. A szállítóoszlopokban ilyet a konvojparancsnok, illetve a csoportparancsnokok használtak, időnként a kísérők, továbbá az alkalmanként melléjük beosztott katonai rendészek. Bár készült hozzá kiegészítő páncélzat és golyóálló üvegezés, a pluszsúly nagyon megterhelte, ráadásul a 2-3 fő mellett szinte mindig hordozott rádiót, néha nem is egyet. És bár két M-60 géppuskát is fel lehetett rá szerelni, a szűkös belső tér miatt rendszerint egynél maradtak.

A szállítók háborúja

A vietnámi háború jellegzetes amerikai járművei közül a többség nyilván a helikoptereket nevezné meg először, a tipikus csatahelyszínek közül pedig az őserdőt és a Mekong-deltát. A valóságban azonban számos különböző vidéken, számos eltérő harceszközzel küzdött számos eltérő alakulat, köztük olyanok is, amelyek más háborúban távolabb maradtak volna a küzdelemtől. Vietnám azonban e téren is más volt.

Dzsipek és teherautók konvojban

Egy vietnámi veterán útja az erőszak őrületéből a békéig

A legtöbb vietnámi vonatkozású memoárkötet hagyományos életrajzi jelleget hordoz, és jóval kevesebb olyan íródott, amely majdhogynem életvezetési olvasmányként szolgálhat mindazoknak, akik megrázó élményeiket szeretnék valahogy feldolgozni. Claude Anshin Thomas könyve az utóbbi kategóriához tartozik.

A szerző édesapja a második világháború katonája volt, és fia csak jóval később jött rá, hogy a látszólag dicsőséges, valójában viszont megrázó háborús élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy kapcsolatuk ne lehessen igazán kiegyensúlyozott. Emiatt is volt félénk és bizalmatlan gyerek, és igazán csak a sportban teljesedett ki. Tizenhét évesen, részben apja bátorítására jelentkezett a hadseregbe. Az erőszakos fegyelmezést, a drillt nehezen viselte, de amikor Vietnámba érkezése után egy helikopterszázadba osztották be, és fedélzeti beosztottként egy csapat tagjaként működött, akkor bizonyos értelemben magára talált, és élvezte is. Közben azonban sok rettenetes benyomás is érte: az álcázott pokolgépek, az éjszakai rajtaütés veszélyei vagy a közelharc borzalmai mély nyomot hagytak benne.

A konfliktus amerikai szemmel

Ma már egyre kevesebben keresgélnek DVD-k között, ha egy történelmi témában filmes forrásokra vadásznak, inkább a YouTube-ra kattintanak. Ez azonban nem mindig volt így, és a kétezres évek közepéről én is őrzők három lemezt, amelyek egy amerikai dokumentumfilm epizódjait tartalmazzák. 

A hétrészes széria alapvetően logikus bontásban prezentálja a főbb témák egy részét, kezdve a konfliktus eredetével, utána viszont a katonai vonalé a főszerep (az eredeti címnek megfelelően, amely Vietnam Combat), így tehát külön epizódok foglalkoznak az egyes fegyvernemek bevetésével, továbbá az egykori ellenféllel. Nem meglepő módon végig az amerikai nézőpont dominál, a megkérdezettek mindegyike veterán vagy történész. Megszólalásaikban sok esetben nyilván csak a legfontosabb részletek kerülhetnek felszínre, minden altémát képtelenség volt kibontani, illetve ilyenkor a szubjektivitás sem zárható ki, bár a személyes élmények kapcsán ez nem is volna lehetséges. Mindenesetre azoknak, akik még csak ismerkednek a konfliktus történetével, bizonyára tud újat mutatni. A vizuális körítés alapvetően a kilencvenes évek végét idézi: a képarány 4:3-as, a képminőség pedig inkább a VHS-korszakot idézi. Az archív felvételek feljavítására sajnos láthatóan nem költöttek.

A fényképészek emlékére

A háborús fényképészet lényegében egyidős magával a fotográfiával. Onnantól kezdve, hogy a technikai háttér lehetővé tette a fényképek viszonylag gyors és megbízható elkészítését, az újfajta hivatás képviselői megjelentek nemcsak a városok szalonjaiban, a politikus és koronás fők fogadótermeiben, hanem a harctereken is. A mexikói háborút az emberek már nem kizárólag rajzokról és rézkarcokról ismerhették, de az amerikai polgárháború arcait és eseményeit is számos fotó örökítette meg. A vietnámi konfliktus e téren egy időre átvette a vezetést, hiszen elképesztő mennyiségű fénykép készült ott, ráadásul ez még az a korszak volt, amikor a televízió egyelőre nem tette teljesen zárójelbe a képes magazinok népszerűségét.

Tamiya 1:35

Az M-41 annak idején szerelem volt első látásra… Valószínűleg, mert hasonlított régi kedvencemre, az M-24-re (amelynek egyébként szintén van vietnámi vonatkozása). Csak később tudtam meg, hogy nem volt különösebben sikeres típus, de ez nem tántorított el a megépítésétől, igaz, eltelt közben huszonöt év. 

Larry Burrows élete

Nem először írok a vietnámi konfliktust megörökítő fényképészek népes gárdájának egyik tagjáról, Larry Burrows esetében pedig az apropót az adja, hogy éppen ötven évvel ezelőtt, a laoszi behatolás során vesztette életét. Sok más kollégájához hasonlóan az ő életútja sem volt szokványosnak nevezhető.

1968 májusában Saigonban

Mérlegen a vietnamizálás

Ahogy a vietnámi amerikai kontingens létszáma csökkent, úgy vált egyre sürgetőbbé a köztársasági erők bővítése és felkészítése a nagyobb hadműveletekre. A kambodzsai behatolás során már szerephez jutottak, de nem sokkal később egy másik jelentős akcióban már önállóan is bizonyítaniuk kellett. Mielőtt azonban erről szó esne, ugorjunk kicsit vissza, és tekintsük át, mi történt 1970 utolsó hónapjaiban. 

Tényleg az utolsó menet?
101-es ejtőernyős a Jefferson Glenn-hadművelet során

Tábori élet

Bár egy-egy ilyen sorozat utolsó részében általában kellemesebb témákat érintünk, a köztársasági haderők esetében ez másképp lesz, ugyanis a tábori élet kapcsán is csupa meghökkentő és elborzasztó részletről kell szólnunk. 

A Hau Nghia tartománybéli Trung Hoa-i ranger-kiképző tábor bejárata