A katonaláda rovatban ezúttal egy jellegzetes, egykor nagy számban gyártott, de ma már egyre ritkább felszerelési tárgyat mutatok be, a dél-vietnámi erők egyik rendszeresített hátizsákját. 

Egyenruha és felszerelés

A dél-vietnámi haderők hadfelszerelése egy szóval jellemezve sokszínű volt, ami nem is csoda, hiszen egyrészt mind a francia, mind az amerikai befolyás rajta hagyta a nyomát, másrészt az egyes alakulatok egyenruházata is több esetben eltért. Lássuk részletesebben is a leltárt.

Dél-vietnámi légideszantosok a hetvenes évek elején. Egyenruhájuk és sisakhuzatuk az amerikai ERDL alapján készült álcamintás anyagból készült. Szerelvényük az amerikai M1956.

Bár túlkínálatról nem beszélhetünk, manapság már szerencsére a dél-vietnami fegyveres erők témájában is rendelkezésre áll egy pár kötet (azonban az is látnivaló, hogy ezek többsége az elmúlt húsz évben, vagyis viszonylag későn íródott), így a most folyó cikksorozat megírásához volt hova nyúlni. A felhasznált forrásmunkák közül most a legfontosabbakat fogom bemutatni.

Taktika

A dél-vietnámi haderő nemcsak felszerelés és hadrend kapcsán, hanem taktikai vonalon is nagyban hasonlított az amerikaira, harcászati megoldásaik többségét pedig az önvédelmi jelleg határozta meg. 

Bevetés helikopterről

A háború nem ér véget az utolsó lövéssel

Azt, hogy a dél-vietnámi oldal arányaiban mennyire elhanyagolt téma az amerikai megközelítésben, többek között az is bizonyítja, hogy a helyi katonák a vonatkozó játékfilmekben is csak elvétve tűnnek fel. (A kevés kivétel közül hármat említenék: Ég és föld, Katonák voltunk, Vissza a csatatérre.) Olyan pedig, amelyben főszerepet is kapna a köztársasági erők valamelyik aktív tagja, tudtommal csak egy létezik, ezt fogom most bemutatni.

Személyi állomány és kiképzés

Azt, hogy milyen okokból volt a köztársasági erők teljesítménye olyan hullámzó, az előző részben már érintettük. Az viszont tény, hogy emberanyag tekintetében nem voltak rosszabb helyzetben, mint északi testvéreik. Ahogy azonban a haderőknél bántak velük, már önmagában sokat rontott harci szellemükön, ez pedig további problémákhoz vezetett. Vizsgáljuk tehát meg közelebbről, kik és milyen körülmények között szolgáltak a déli katonaság soraiban. 

Kadétok a Da Lat-i akadémián

Egy dél-vietnámi katona visszaemlékezése

Truong Tran 1947-ben született. 1964-től 1969-ig szolgált a dél-vietnámi regionális erőknél, és törzsőrmesterként szerelt le. A háború utolsó éveiben az amerikai külügyminisztérium alkalmazottaként vidékfejlesztési szakértőként dolgozott. Az országrész '75-ös összeomlása idején családjával elhagyta szülőföldjét. A Saigonból felszálló utolsó amerikai helikopterek egyikén távozott...

"Gyakran gondolkodom azon, miért veszítettük el a háborút. A világ legerősebb országa támogatott minket, mégis veszítettünk. Mikor az Egyesült Államok bekapcsolódott a szárazföldi háborúba, a déliek politikailag hátrányba kerültek. Észak-Vietnám képes volt az északiak mellett délieket is mozgósítani az – ő szavaikkal élve – "amerikai invázió" ellenében. Egész történelmünk arra tanít, hogy bátran szembe kell szállni az idegen támadókkal. Nem állíthattuk, hogy saját magunkért küzdünk, mindaddig, míg amerikaiak harcoltak itt helyettünk. Azt mondtuk hát, hogy a kommunizmustól akarjuk megmenteni az országot, de ez túlságosan elvont volt, és az emberek erre rávághatták, hogy a kommunisták legalább a mi vérünkből valók.
Nagyon szegény családból származom. Anyám ötéves koromban, apám tizenhat éves koromban halt meg. Mikor a háború kitört, idős nagyapámmal és öt testvéremmel laktam. Az amerikaiak lombtalanító vegyszereket szórtak le a dzsungelre, és nagyapám kókuszültetvényét ez tette tönkre. Máig emlékszem, ahogy megmutatta nekem az elhalt fákat. Azt mondta: "Időskoromra ez lett volna az egyetlen bevételem, és most odalett." Aztán sírni kezdett.
Egy tengerparti tartományban, Binh Dinh-ben éltünk, ahol súlyos harcok folytak. Mifelénk, ha beléptél a kommunisták közé, akkor vérbeli kommunista lett belőled, ha pedig a nacionalistákat választottad, akkor ultranacionalista lettél. Így mikor összecsaptunk, nem volt kegyelem. Vagy te hagytad ott a fogadat, vagy ő. Még a család is megosztott volt, testvérek harcoltak egymás ellen.

Hadrend és történelem

A konfliktus hadseregeit bemutató sorozatban most a háború egyik legritkábban emlegetett és leglenézettebb haderejét, a Vietnámi Köztársaság fegyveres erőit fogjuk megvizsgálni. A rövid életű, húsz évig létező Dél-Vietnám katonasága fennállása során rengeteg problémával szembesült, és ugyanennyi kritikát kapott, méghozzá nem ok nélkül. Talán ezért is él a köztudatban az az általánosítás, hogy egy korrupt vezetéssel megvert gyenge hadseregről van szó, amely eleve vereségre volt ítélve. A valóság azonban jóval összetettebb, ezért igyekszem kitérni a kevésbé ismert részletekre is. 

Dél-vietnámi raj, oldalukon egy amerikai tanácsadóval
siet a kivonást végző helikopter felé

Kedves Mindenki!

Éjfélkor befejeződött a blog ötödik születésnapja alkalmából rendezett nyereményjáték, most pedig következzen az eredményhirdetés.

Figyel a világ!

A Netflix néhány év alatt tekintélyes nevet szerzett magának a tévésorozatok rajongói körében. Egyre-másra jelentkeznek igényes szériákkal, időnként pedig saját játékfilmekkel is. Nos, ez utóbbiak kapcsán már vegyesebbek a vélemények. Idén három filmjüket is láttam, és úgy érzem, e téren a színvonal igencsak hullámzó. Ezek közé tartozik a szóban forgó alkotás is, amelyet néhány héttel ezelőtt mutattak be. 

1969 őszén bíróság elé állítottak hét, pontosabban nyolc olyan személyt, akiket összeesküvéssel vádoltak az 1968. augusztusi chicagói tüntetések megindítása kapcsán. Köztük voltak az SDS (Diákok a Demokratikus Társadalomért) vezetői, Tom Hayden és Rennie Davis, a yippik vezérei, Abbie Hoffman és Jerry Rubin, illetve Bobby Seale, a Fekete Párducok feje. Az öt és fél hónapig húzódó jogi procedúrát vezető bíró meglehetősen elfogultan állt a tárgyaláshoz, így sokakban azt az érzést keltette, hogy valójában koncepciós per folyik…

Öt esztendő, bő 240 bejegyzés, százezres nagyságrendű olvasottság és egy szerző, aki örül, hogy a gondolat, amely öt éve ilyenkor hónapokon át motoszkált benne, végül szárba szökkent, és ez lett belőle. Egy blog, amin érdemes dolgozni, és amit a statisztikák szerint valóban olvasnak, amit meg is köszönök minden kedves érdeklődőnek. 

Emlékek egy háborúról

Érdekes fordulat, hogy hosszú várakozás után pár hét eltéréssel két könyv is megjelent magyarul a vietnámi katonaíró, Bao Ninh tollából: A háború szomorúsága a Zrínyi Kiadótól, a szóban forgó novelláskötet pedig az Ab Art Kiadó jóvoltából. Ha hozzávesszük ehhez a Magyar katonák Dél-Vietnamban című missziós összefoglalót, akkor megállapíthatjuk, hogy ebben az esztendőben rekordmennyiségű kiadvány jött ki nálunk a témában. 

A kötetke tíz hosszabb-rövidebb elbeszélést tartalmaz, amelyek lazábban vagy szorosabban kötődnek a konfliktushoz. Némelyik kifejezetten az egykori katonák élményeiből válogatva ragadja meg a háborús évek emlékeit, míg mások már az újjáépült Vietnám újabb nemzedékeinek szemén keresztül láttatják egy jelentős, de nem mindenki számára egyformán meghatározó történelmi esemény utóhatásait. A kötetre nagy általánosságban jellemző, hogy bár megrázó momentumai is vannak, egészében mégis nagyobb hangsúlyt kapnak benne a békésebb pillanatok, és összhatásában jóval optimistább kicsengésű, mint A háború szomorúsága. 

Interview with Dr. Eugene Megyesy

I happened to have the opportunity to interview another Hungarian-American veteran. This is always very interesting, as apart from the war, we also talk about the experiences of a well travelled fellow citizen. Dr. Eugene Megyesy was born in 1945, and like many of his peers, left the country after the 1956 Revolution. After a few years in Austria, he settled down in the United States. He had to suspend his university studies to go to Vietnam, and finally graduated after his service years. Afterwards, he worked as a lawyer for decades and had an active role in NGOs and charity organizations. From 2010 he was Senior Advisor to the Prime Minister of Hungary dealing with North American issues and the Hungarian Diaspora for eight years. He was also a member of the board of Friends of Hungary Foundation, the Democracy Center and the 1956 Memorial Committee. 

Eugene Megyesy at Long Binh post

Interjú dr. Megyesy Jenő jogásszal

Úgy hozta a sors, hogy ismét egy amerikai magyar veteránnal ülhettem le interjút készíteni. Az ilyen beszélgetések kétszeresen is érdekesek, hiszen a háborús téma mellett egy világlátott honfitársunk élettapasztalatai is megkerülhetetlenül főszerepet kapnak. Dr. Megyesy Jenő 1945-ben született, és számos kortársához hasonlóan 1956-ban hagyta el az országot. Ausztria után az Egyesült Államokban telepedett le. Egyetemi éveit szakította meg a vietnámi szolgálat, így csak leszerelése után diplomázott, majd jogászként dolgozott évtizedeken át, illetve nonprofit és jótékonysági szervezetekben is tevékenykedett. 2010-től nyolc éven át Magyarország miniszterelnökének észak-amerikai és diaszpórai magyar kapcsolatokkal foglalkozó főtanácsadója volt, emellett a Magyarország Barátai Alapítvány és a Demokrácia Központ kuratóriumok tagja, illetve az 1956-os Emlékbizottság állandó tagja.

Megyesy Jenő a Long Binh-i támaszponton

Művészből közellenség

A popzene, illetve az ezen keresztül is működő háborúellenes hangulatkeltés megkerülhetetlen témája a vietnámi konfliktus, illetve tágabb értelemben a hatvanas-hetvenes évek történetének (nem csoda, hogy már én is többször foglalkoztam vele itt). David Leaf és John Scheinfeld dokumentumfilmje pedig az egyik legnevesebb békepárti aktivistát és zenészt, John Lennont állítja a középpontba.

Hadseregek, katonák

Olyan univerzális kötetet mutatok most be, amelyet már többször is felhasználtam a különböző témák kapcsán – most éppen a VKH-ról szóló cikksorozat apropóján olvasgattam –, de egészen mostanáig nem írtam róla összefoglalót.

A szerző, Leroy Thompson neve ismerősen csenghet a hadtörténet iránt érdeklődők számára, hiszen számos, a modern hadviseléshez kapcsolódó kötetet írt (egy-kettőt magyarul is kiadtak), nem mellesleg szolgált Vietnámban is, méghozzá az amerikai légierő biztonsági alakulatánál. A címből adódóan ebben a művében arra a nem csekély feladatra vállalkozott, hogy az indokínai és a vietnami háború hadviselő feleinek egyenruháit és felszerelését bemutassa – azonban a valóságban ennél továbbment, ezért nem is tartanám túlzásnak, ha a cím úgy szólna, hogy Az indokínai és a vietnámi háború hadseregei. Thompson ugyanis minden fejezet elején kitér az adott haderő vagy fegyvernem vietnámi bevetésének okaira, körülményeire, történelmi hátterére, és csak ezek után következik a hadfelszerelések taglalása. Ez igazából annak fényében nagy szó, hogy a ritkábban tárgyalt országok is sorra kerülnek itt, bár eltérő részletességgel. 

Podkaszt a vietnámi háborús filmekről

Azok, akik a blog Facebook-oldalát is követik, már olvashattak arról a kezdeményezésről, amelynek révén elkészülhetett egy ötrészes rádiós podkaszt, amelyben a leghíresebb és legfontosabb vietnámi vonatkozású játékfilmeket járjuk körül. 

A háború még nem ért véget

Az afroamerikai katonák vietnámi élményei már számos kötet témájául szolgáltak, de a téma valamiért nemigen kapott önálló játékfilmet, bár tény, hogy több olyan alkotás is akad (például a Hamburger Hill), ahol a készítőknek sikerült mellékesen belesimítaniuk a forgatókönyvbe ezt a vonalat is. Spike Lee rendező, író és színész, aki már számos filmjében foglalkozott a fekete közösségekkel, a rasszizmussal és a kapcsolódó politikai kérdésekkel, legújabb darabjában azonban kimondottan erre fókuszál.

Négy egykori bajtárs érkezik a jelenkori Vietnámba, akiknek feltett szándéka, hogy megtalálják egykori őrmesterük földi maradványait, nem mellékesen pedig az általuk annak idején talált és elásott láda aranyrudat. A múltban gyökerező összetartozásuk azonban nem óvja meg őket a belső viszályoktól, ráadásul az, amire készülnek, kétesélyes, sőt veszélyes...

Az esztendő legnagyobb slágerei

Ezen a nyáron sem maradhat el az ötven évvel ezelőtti dalkínálat legnépszerűbb darabjainak felidézése. Merüljünk el tehát a zenei örökzöldekben.

Nemcsak az év, hanem az évtized egyik legmaradandóbb slágere volt Simon és Garfunkel utolsó közös nagylemezének címadó dala, a Bridge Over Troubled Water, érdekes ellenpontjaként egy viharos korszak közhangulatának. A páros ikonikus dala lett, de kislemezeik között is ez fogyott a legjobban. Az amerikai toplista mellett több országban, például Kanadában és Franciaországban is a listák csúcsára jutott. Több mint ötven más énekes (köztük Elvis Presley, Johnny Cash vagy Aretha Franklin) is feldolgozta, így lett a huszadik század egyik legtöbbször előadott könnyűzenei alkotása.

Akik nem adták fel

A múlt heti képösszeállítás után egy hasonlóan megrendítő olvasmány következik, amely a hadirokkant-kórházak és a megtört veteránok belső világát mutatja be, szerzője pedig Ron Kovic, a Született július negyedikén írója. 

Kovic már a hetvenes évek közepén megírta saját önéletrajzi könyvét, amely nagy sikert és elismerést hozott, sőt később játékfilm is készült belőle Oliver Stone rendezésében, Tom Cruise főszereplésével. A 2016-ban megjelent Hurricane Street kiegészítője lehetne a fent említett klasszikusnak, de jóval szűkebb időtartamra fókuszál, egészen pontosan az 1973-74-es időszakra. Az író ekkoriban, öt évvel saját sebesülése után is orvosi kezelésekre kellett, hogy járjon, ugyanis állapota időnként rosszabbodott. Elhűlve tapasztalta, hogy az intézményi körülmények ugyanolyan elkeserítők, mint amikor a bronxi kórházban feküdt, nem sokkal hazatérése után. A kórtermek zsúfoltak és mocskosak voltak, ápolóból nem jutott elég, ráadásul az ott dolgozók egy része is majdhogynem terrorizálta a magatehetetlen rokkantakat. Előfordult, hogy némelyik egyszerűen közölte valamelyik veteránnal, hogy mostantól igényt tart a rokkantnyugdíja negyedére, és ha ellenáll, akkor az egészet megtartja magának. Mások a hangosabb betegeket azzal fenyegették, hogy ha nem hagyják abba az elégedetlenkedést, átviszik őket az elmeosztályra az őrültek közé, esetleg eltávolíttatják a homloklebenyüket, hogy ne legyen velük több gond. Állítólag volt, akivel ezt tényleg meg is tették…