Szolgálati közlemény: 6 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK

Lassan iskolába kell íratni a blogot… Más szóval hatévesek lettünk. A korábbi időszakokhoz képest a tempó és a megjelentetési gyakoriság csökkent valamelyest, de ez érthető, lévén egy egyéves tanfolyamot végzek, meg aztán első regényem kiadása is elvitt némi időt és energiát. De a blog is így pörög tovább, szóval nem kell megijedni. 

blog_poszter.jpg

Egy év alatt bő 297 ezer oldalletöltés történt, miközben 37 bejegyzés született. Az új cikkek jelentős része továbbra is megjelenik az Index és a cimlap.blog.hu főoldalán, viszont az átkattintások száma és az olvasottság érezhetően csökkent. A legolvasottabb cikkek a konvojkísérő teherautókról szóló sorozat első része (nagyjából 11700), a dél-vietnámi haderőkról szóló széria első és harmadik része (kb. 13700 és 17850), illetve Larry Burrows életrajza (majdnem 102 ezer). 

20201207_vkh2.jpg

Ami a felhozatalt illeti, két hiánypótló témát is kiveséztem, és fentebb említettem is őket: a dél-vietnámi haderőkről és a konvojkísérő járművekről van szó. Magyar nyelven egyikről sem olvasható túl sok forrás, úgyhogy nagyon örülök, hogy megvoltak, akárcsak Daniel Ellsberg élete és munkássága. Nemsokára következik egy régóta ígérgetett téma, nevezetesen a Vietnámban bevetett SEAL-ek, és emberi számítás szerint ez jócskán átlóg majd 2022-be, de szerintem senki nem fogja bánni… Ami jövőre esedékes, az a vietnámi légi háború átfogó története, aminek előkészítésébe lassan bele kell kezdenem, és várhatóan ez lesz a legnagyobb falat mind közül, mivel több altéma is beletartozik (az Észak-Vietnám elleni bombázó hadjárat és az ottani légvédelem mellett a légi támogatásról és felderítésről, illetve a kutató-mentő műveletekről, emellett a lombtalanító vegyi anyagokról is illene írnom, nem beszélve a résztvevő légierőkről általában). Szerencsére a forrásanyag szépen bővült az elmúlt évek alatt, és ha már itt tartunk, azokat a hatalmas Phantom maketteket is meg tudom építeni végre ennek kapcsán.

2021_04_07_i_konvojok.jpg

A Facebook-oldal változó intenzitással folytatja pályafutását. Köszönöm a hozzászólásokat, kérdéseket és üzeneteket, továbbra is jó látni, hogy ennyi embert érdekli a téma. A szolgáltató által kezdett többhónapos mosolyszünet (amelynek folyamán saját linkeket nem szúrhattam be a posztokba, sőt a régebbieket is törölték, mert az okosok szerint én kéretlen tartalmakat nyomatok, és az nem szép dolog) nemrég véget ért – legalábbis egyelőre. 

blog_bd_04.png

A nyereményjáték menete

Most pedig következzen a blogszületésnap kapcsán esedékes nyereményjáték. Ha szeretnél részt venni és nyerni, három, azaz két teendőd lesz. 

  • A Facebook-oldalon közzétett szülinapi bejegyzés alá ÍRJ egy (konstruktívan kritikus) véleményt a blogról vagy 1–2 mondatban azt, hogy melyik vonatkozása érdekel különösen a vietnámi háborúnak, miről szeretnél a továbbiakban olvasni, mi tetszett az elmúlt évben a legjobban, milyen javaslataid vannak, mióta olvasod a blogot stb. 
  • SZÚRJ BE a megjegyzésedbe egy fotót vagy képet magadról, lehetőleg valamilyen releváns tárggyal, ruhával vagy háttérrel (vietnámi olvasóink határozott előnyben! :)), de ha nem szeretnél szerepelni, akkor kedvenc vonatkozó filmed plakátja vagy maketted, esetleg egy könyv borítója is megteszi. Szeretném, ha minél többeteket látnám, és ti is látnátok egymást.  
  • A harmadik dolog az elmúlt években szépen működött, de most már láthatóan nem lehet csillagozást adni és véleményt írni a Facebook-oldalról, pedig a korábbiak még megtekinthetők. Mindenesetre ha valaki meg tudja oldani ezt a problémát, kérem, írja meg.

(A blogra is szívesen kérnék egy tetsziket vagy követést, illetve a kérdéses posztra egy megosztást, de egyrészt ezt a Facebook nyereményjáték-szabályzata nem engedi, másrészt ezeket a neveket nem érem el utólag, vagyis nem tudnék belőlük sorsolni. Ettől függetlenül, ha szeretnél segíteni az oldal népszerűsítésében, szívesen veszem, ha megteszed, de ezt itt nem kérhetem, önmagában pedig nem jár részvétellel. Köszönöm előre is, mert hat év után nagyjából 1860 követőnél járunk, és bár ez sem kevés, jó lenne látni, hogy minél többen vagyunk.)

A határidő 2021. november 11. 23:59. Utána sorsolok… 

blog_bd_01.png 

A nyeremények

A három kisorsolt nyertes fejenként egy pólót kap majd, természetesen a kívánt méretben. (Mivel első regényem kapcsán voltak nagyobb kiadásaim, idén csak ennyire van keret.)

A választható pólóminták: 

A nyertesek nevét az FB-oldalon és a blogon fogom nyilvánosságra hozni. A nyereményeket postai úton vagy személyesen juttatom el a nyerteseknek. Mivel egyedi gyártású nyereményekről van szó, kiküldésük és kézhez vételük időpontja bizonytalan (a kihirdetéstől számítva valószínűleg két hetet vesz majd igénybe, de a kézbesítés időpontja függ a Magyar Postától is). 

A játék saját kezdeményezés, a vietnamihaboru.blog.hu és annak Facebook-oldala népszerűsítésére szolgál. A Facebook semmilyen felelősséget nem vállal érte, nem támogatja, nem végzi, és semmilyen módon nem kapcsolódik hozzá.