Egy háború krónikája

Vannak olyan fordulópontjai az emberi életnek, amelyek egy bizonyos időponthoz köthetők, mások esetében már nehezebb lenne meghatározni a pontos dátumot. Ha viszont megkérdezné valaki, hogy tulajdonképpen mikortól is érdeklődöm én a vietnámi konfliktus iránt, akkor viszonylag egzakt módon meg tudnám válaszolni. 

Éppen harminc évvel ezelőtt, 1991 szeptemberében történt a dolog. A könyvtárosnő beengedett minket, néhány osztálytársamat és engem az őrmezei Menyecske Utcai Általános Iskola (akkor már Kerényi György Általános Iskola) apró könyvraktárába. Időről időre szanálniuk kellett a felesleges könyvállományt, így megmutatta, hogy melyik polcokról lehet válogatni. Ekkor került a kezembe egy kicsi, puhafedeles kötet: Dzsungelháborútól győzelemig. Le is csaptam rá. 

Bögös László és Vajda Péter könyve 1975-ben, vagyis a háború lezárásának évében jelent meg. Tágabban az 1945 után folyó harmincéves küzdelmet, azon belül hangsúlyosan az amerikai beavatkozás időszakát igyekeztek körüljárni politikai, katonai és kis részben haditechnikai oldalról. Ennek megfelelően négy fejezetben a konfliktus történetét ismertették, az utolsóban pedig a hadszíntéren szerzett katonai tanulságokat próbálták levonni. 

Bár általános áttekintésként a könyv nem teljesít rosszul (annak ellenére, hogy mindent egybevetve elég szemelvényes), az utolsó fejezet elemzései pedig sok szempontból ma is megállják a helyüket, sajnos a hetvenes években még uralkodó ideológia alapjaiban határozta meg hangnemet és megközelítést. Ma már kimondható, hogy a szöveg emiatt távolról sem objektív, és jellemző rá egyes részletek elhallgatása, elferdítése vagy átírása. Nyilvánvaló persze, hogy akkortájt nem is állt még rendelkezésre pontos adat sok mindenről, így a résztvevő felek hadseregeinek tényleges létszámáról és veszteségeiről: a szerzők azt használták, amit kaptak, márpedig a számokat Moszkván keresztül küldték, aztán hogy ezeket mennyire nyírbálták meg vagy duzzasztották fel a felsőbb szinten székelő elvtársak, nem tudni. Mindenesetre a ma már hozzáférhető külföldi forrásokkal való összehasonlításban elképesztő különbségeket találhatunk. Példa erre a Lam Son 719-hadművelet, ahol azt állítják, hogy az amerikaiak 1000(!) helikoptert vesztettek ebben a néhány hétben; saját forrásaim alapján 107 helikopter veszett oda és 544 rongálódott meg, de összevonni és picit kerekíteni az akkori elvtársaknak persze szabad volt. A leírásokba és az ok-okozati fejtegetésekbe is könnyen bele lehet több ponton kötni: a ‘68-as Tet-offenzíva kapcsán például nagyon merész kijelentés az, hogy “Dél-Vietnam 64 városának lakosságával összehangoltan indítottak egyidejű általános támadást.” Ha a népi felkelés azon a ponton tényleg megvalósult volna (ez volt a hanoi vezetés célja), akkor az offenzíva jó eséllyel döntő győzelmet hozott volna, de a déli lakosság felkelése sohasem történt meg. Ugyanakkor az eseménysor elemzésének végén a szerzők elfelejtik megemlíteni, hogy katonailag ez a vállalkozás egyértelműen kudarcba fulladt, ehelyett a lélektani, illetve politikai győzelmet hangsúlyozzák, majd gyorsan áttérnek a My Lai-i vérengzésre… Nem lehet csodálkozni azon, hogy a gerillaerők és a néphadsereg vereségeiről nem is olvashatunk, az ilyesmit meghagyták a másik oldalnak. Emellett az olyan pontatlanságok mint, hogy a háborúellenes veterán, John Kerry nevét John Carrynek írták, már apróság.

Néhány térkép is kíséri a szöveget. A képanyag változó minőségű, de egész szép számú fekete-fehér fotót vonultat fel. Sajnos pontatlanság vagy szándékos ferdítés itt is akad: kedvencem a 133. oldalon látható “zsákmányolt amerikai harcjármű”, amely valójában egy sok harcot látott szovjet BTR–40 páncélautó, vagy a 178. oldal képe, “A saigoni csapatok kaotikus menekülése dél felé”, amely valójában a dél felé nyomuló néphadsereg T-54-es páncélosait és azokon nyugodtan ücsörgő katonáit mutatja. Érdekes egyébként, hogy bár a szövegben és a fotók között természetesen szerepel Saigon eleste, a nyomdába adás időpontjaként 1975. április 30-át, vagyis ugyanazt a napot tüntették fel. Az ilyesféle bravúr még ma is nehéz lenne, valószínűbb, hogy az olvasószerkesztő figyelmetlen, vagy csak ennyire lelkes volt…  

A kötet ma már nemigen beszerezhető, és hiányosságai, illetve háttere miatt nem is ajánlanám. Nálam viszont jól megfér a polcon a többi vonatkozó könyv mellett mint emlék és útnak indító olvasmány.  

Dzsungelháborútól győzelemig 
Írta: Bögös László, Vajda Péter
Zrínyi Katonai Kiadó, 1975
256 oldal