A katonaláda rovatban ezúttal egy jellegzetes, egykor nagy számban gyártott, de ma már egyre ritkább felszerelési tárgyat mutatok be, a dél-vietnámi erők egyik rendszeresített hátizsákját. 

A típus többféle névre hallgatott: helyi hátizsákként (“indigineous rucksack”), ranger-zsákként (“ranger pack”) vagy VKH-hátizsákként (“ARVN rucksack”) is emlegették. Története 1961-ben kezdődött, amikor hozzálátott a tervezéshez egy bizonyos Eldon C. Metzger, a Natick Laboratories munkatársa, aki a vietnámi katonák szükségleteit figyelembe véve akart létrehozni egy 3-10 napos járőrfelszerelés szállítására alkalmas zsákot. 1963-ra készült el, a következő évben pedig csapatpróbára küldték, majd nemsokára rendszeresítették. Fontos részlet, hogy végig az Egyesült Államokban gyártották, mert bár az eredeti szándék az volt, hogy a dél-vietnámi ipar is képes legyen előállítani, a háborús körülmények miatt erre nem volt lehetőség. Már az első öt évben másfél millió darab készült, de a gyártás a háború végéig folyt tovább. (Egy némileg módosított, 4 centiméterrel magasabb változatát egyébként a thai hadsereg is kipróbálta, majd rendszeresítette és gyártotta; ezt nemcsak a Vietnámban szolgáló katonáik, hanem saját határőreik is használták.)

Maga a test nem vízálló, sűrű keresztszövésű olajzöld vászonból készült. Merevítéséről X alakú fémváz gondoskodik, amelynek kialakítása révén kevésbé izzad bele a viselő háta. Zsinórral összehúzható gallérú belső terét két pánttal záródó flepni borítja. Ezek a pántok a külső zsebek alatt futnak le a fém elfűzőjükig. A legalul karabinerrel rögzített vállpántok lapos párnázást kaptak; ez, és a hevederből készült deréktámasz, továbbá a magasan ülő kialakítása tehette valamivel kényelmesebbé a viselést. A két külső zsebet (amelyek elég nagyok egy fejadag vagy egy extra kulacs befogadására) is a máshonnan ismerős fém elfűzős pánttal lehetett zárni. 

Kézbe véve ezt a holmit, először a mérete tűnik fel. Befoglaló mérete nagyjából 40 x 30 x 18 cm, a külső zsebeké körülbelül 20 x 15 x 8 cm, ami összesen durván 26,5 liternek felel meg. Egy amerikai számára kimondottan kicsi, de még egyszer mondom, ezt a dél-vietnámi katonáknak gyártották, akik alacsonyabbak és vékonyabbak voltak, továbbá eleve nem vittek magukkal terepre annyi holmit, málhaövet vagy szereléket pedig amúgy is viseltek, vagyis klasszikus esetben ebbe tényleg csak az élelem és a kényelmi cikkek kerültek.  

A kis űrtartalmat valamennyire ellensúlyozzák a külső függesztési pontok, s ezek mind a régebbi kampós, mind a későbbi, ALICE-klipszes rögzítést lehetővé teszik. A fedősapkán, középtájt egy gyalogsági ásó rakható fel (amelyhez alul egy kis pánt tartozik, hogy a nyelet tartsa), de kétoldalt is sorakoznak fülek, amelyekre kulacstok, Claymore-tok vagy más hasonló kiegészítő akasztható be. Keskenyebb, úgy kétcentis pántokhoz való fülek – oldalanként kettő-kettő, illetve az alsó oldalon kettő - is sorakoznak itt, ezek segítségével hengeres felszerelési tárgyakat tudtak felkötni. Természetesen a fedősapka alá, vagy azon kívülre, de a leszorító pántok alá is bedughattak ilyesmit, például LAW rakétavetőt.

Ahogy említettem, a zsák viszonylag magasan ül, ami egyfelől előnyösebb ergonómiailag, másrészt a málhaöv hátsó részére erősített tokok nem zavarják a viselését. A belső tér nyitása és zárása kissé nehézkes, ugyanis a fedősapka pántjait rögzítő elfűzők a külső zsebek közelsége miatt nem állnak annyira kézre. A pakolási műveletet egyébként a külső málha is zavarhatja (főleg a gyalásó, illetve a pántok alá bedugott holmik), de hát ilyen a katonaélet.

A korai években egyébként az amerikai haderők sem rendelkeztek igazán korszerűnek tekinthető hátizsákkal: a tengerészgyalogosok az M1945-öt használták, a szárazföldieknél pedig egyelőre be kellett érniük a málhaövre függeszthető apró kenyérzsákkal (fenékzsákkal). Emiatt a VKH-zsák – bár űrtartalma és vállpántjának rövidsége miatt sok amerikai számára elégtelenül kicsinek számított – összességében népszerű volt, míg nem érkezett meg a rendszeresített könnyű és a trópusi hátizsák (lásd a vonatkozó cikket). Hivatalosan egyébként sosem rendszeresítették náluk, egyének vagy alegységek szereztek belőle, és Délkelet-Ázsián kívül nem használták. Legnagyobb hiányosságát, nevezetesen azt, hogy nem volt vízálló, 1969-ben speciális vegyszerrel próbálták kiküszöbölni, de a Különleges Erők tapasztalatai szerint ez a megoldás nem működött.

Filmekben is feltűnik, látható például A szakaszban és a Forrest Gumpban, ahol számos snittben könnyen felismerhető. A gyűjtők körében komoly értéke van: az eredetileg 8 dollár 39 centes darabáron készülő zsákért ma már több tízezer forintot is elkérhetnek. Mellesleg én is egy gyűjtőszenvedéllyel megáldott olvasómnak köszönhetem, hogy hosszas keresgélés és külföldi rendelgetés nélkül a birtokomba kerülhetett egy ilyen.

Köszönetet mondok Beke Ferencnek,
illetve Kálmán barátomnak a fotózáshoz nyújtott segítségért.