Tájkép csata után
A Tet-offenzíva katonai következményei
A Tet-offenzíva csatái a médiában, a politikai porondon, de elsősorban a harctéren folytak. A súlyos összecsapások komoly hatással voltak mind a Vietkong katonai erejére, mind a Vietnami Néphadseregre, illetve a velük szembenálló Vietnami Köztársasági Hadseregre és az amerikai haderőkre. Tekintsük most tehát át az események katonai következményeit.

Dél-vietnami katonák pihenője Cholonban,
Saigon kínai negyedében, a Tet-offenzíva idején


Az 1940-es születésű Michael Herr az Esquire magazin megbízásából dolgozott Vietnamban '67-től '69-ig. 1977-ben jelentette meg aztán ottani élményein alapuló kötetét (eredeti címén: Dispatches), mely a legelső vietnami memoárok közé tartozott és az évek során igazi klasszikussá érett. Mind az Apokalipszis most, mind az 













