Egy kém a hidegháború hadszínterein
Amikor a NEFB magyar tagozatának történetéhez gyűjtöttem anyagot, az egyik kötet, amit elővettem, Práczki István – akkortájt hírszerző alezredes – önéletrajza volt.
A szerző a két világháború között, egészen pontosan 1926-ban született. Az egész családot jellemző kitartás, a kalandvágy és a kíváncsiság sosem hagyta cserben, ennek hála pedig a legkomolyabb kihívásokat és nehézségeket is mindig pozitív hozzáállással fogadta. Szüksége is volt minderre, mert a honvédségből lett néphadseregben, vagy úgy általában a negyvenes és ötvenes évek Magyarországán boldogulni esetenként nemcsak embert próbáló volt, hanem sokszor életveszélyes. 1948-ban lett katona, két évvel később tiszt, és bár közvetlen feljebbvalói közül többen nem értékelték őt, a legfelsőbb szinten felfigyeltek rá. Így nyílt lehetősége, hogy hírszerzőként is kipróbálhassa magát. A hosszadalmas, de nagyon is érdekfeszítő kiképzés után aztán a Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnökségének alárendeltségében, általában civil munkakörben, kereskedelmi attaséként, tanácsadóként vagy tolmácsként dolgozott a világ számos pontján, Párizstól Saigonon át Damaszkuszig. Kényszernyugdíjazása után vidékre költözött, de a rendszerváltás után rövid ideig a politikában is tevékenykedett. Ennél azonban talán fontosabb, hogy történészeti nyelvészettel is foglalkozott, könyveket írt és elsajátította a számítógép használatát is. Ma már nincs köztünk, de jelen kötete révén sikerült tanulságos életútjának történetét a szélesebb közönségnek is átadnia.