A huéi csata

Saigontól eltérően a kommunista erők sikerrel elfoglalták Huét. A régi császárváros, Annam egykori tengerparti fővárosa, Vietnam harmadik legnagyobb települése a Song Huong, más néven Parfüm folyó két partján fekszik. A bal parton áll a Citadella, az annami császárok egykori rezidenciája, amely tulajdonképpen egy hatalmas erődítmény, körülötte az Óvárossal. Az Újváros a jobb parton található. A Tet előtt nem került sor incidensre Huéban (mindkét oldal afféle nyílt városként tartotta számon), sőt jelentős támaszpont sem állt a városon belül, történelmi jelentőségére való tekintettel. Ettől függetlenül katonailag igen jelentős volt, mivel az 1. számú főút és egy vasútvonal itt halad át, melyeken Da Nangból a demilitarizált övezet felé szállítottak utánpótlást.

Az NFF zászlaja leng Hué felett

Egy vietkong ügynök visszaemlékezése

A Tet-offenzíva előkészítéséhez a Vietkong civil ruhás ügynökeinek helyismeretére is nagy szükség volt. A most következő visszaemlékezés egy ilyen gerilla története. Tran Van Tan 1943-ban született Da Nang mellett. Édesapja részt vett a franciák elleni háborúban. Fia négyéves volt, mikor életét vesztette: francia katonák lőtték agyon egy razziánál. Tran tizenhét évesen költözött Saigonba, ahol a Nemzeti Felszabadítási Front tagja lett.

A Tet-offenzíva idején textilipari munkás voltam. Ez volt az én álcám, de amúgy éjjel-nappal titkos ügynök voltam. "Egykapcsolatos" ügynöknek nevezték az ilyet, mert egyetlen embernek tartoztál elszámolással, csak ő tudta a titkodat. Saját érdekedben nem fedhetted fel a forradalmi tevékenységedet senki előtt, még a szüleid előtt sem.

Egy félreértelmezett fotó története

1968. február 1-jén történt. Második napja tartott Saigonban is a Tet-offenzíva. Az utcákon harcok folytak, a lakosság menekült vagy meghúzta magát, az amerikai és dél-vietnami erők pedig igyekeztek visszaverni a gerillák támadását. Eddie Adams, az AP riportere és Vo Suu, NBC-operatőr a városban ténykedtek, hogy megörökítsék a káosz képeit.

A New York Times 1968. február 2-i számának címoldalán két megrázó kép egymás alatt, melyek közül csak az egyik lett világhírű...

A Tet-offenzíva Saigonban

A legélénkebb emlék a Tet-offenzíváról a legtöbb amerikai számára mind a mai napig a saigoni amerikai nagykövetség ellen intézett vietkong támadás, annak ellenére, hogy lényegesen súlyosabb harcok folytak ország-, sőt városszerte. A Thung Nhat sugárút és a Mac Dinh Chi utca sarkán álló hatszintes létesítményt a Vietkong C-10 rohamutász zászlóaljának 19 civil ruhás embere rohamozta meg, akik már három hónapja készültek az akcióra. Feladatuk az volt, hogy jussanak be a nagykövetség területére és okozzanak akkora kárt, amekkorát csak tudnak.

Az egykori amerikai nagykövetség épülete napjainkban

Országos offenzíva

1968. január 29-én megkezdődött a hétnapos holdújévi tűzszünet: míg a szövetséges erők az egész ország területén – kivéve az I. hadtest műveleti területét – beszüntették harctevékenységüket, az amerikai harci gépeknek továbbra is bombázniuk kellett az észak-vietnami utánpótlási vonalakat. Saigonban és a többi városban ez az este az ünneplésé volt.

Megkezdődött az offenzíva...

A Tet-offenzíva előestéjén

1968-ban január végére esett a Tet, azaz a holdújév. A vietnami kultúrában ez a legjelentősebb ünnep, mely a tavasz kezdetét jelzi. A nagytakarítást és az adósságok rendezését vendégségek, családi összejövetelek és vacsorák követik, de gyakoriak a zarándoklatok vagy az ősökről való megemlékezések is, sírjaik meglátogatása és rendbe tétele. A gyerekek új ünneplő ruhában díszelegnek és a rokonok kisebb pénzösszegeket dugnak a zsebükbe ajándékképpen. Az utcákat ellepik az ünneplők, akik tűzijátékkal, dobbal, gonggal igyekeznek elűzni a rossz szellemeket. Fontosságát húzza alá, hogy háború idején ez a pár nap hagyományosan tűzszünetet jelent. ’68-ban azonban másképp történt…

Békés saigoni városkép

Megkezdődik Khe Sanh ostroma

Khe Sanh nevét a demilitarizált övezetben dúló harcok kapcsán már említettem: Dél-Vietnam legészakibb sarkában ez volt az utolsó amerikai támaszpont, nem messze a 9. számú főúttól, az északi határzónától 25 kilométerre délre és a laoszi határtól 16 kilométerre keletre. A fennsíkra telepített támaszpontot eredetileg a franciák építették az indokínai háború idején, 1962-től aztán az amerikai Különleges Erők katonái állomásoztak itt, majd miután ők Lang Vei falucskába települtek át (pár kilométerre délnyugatra), a tengerészgyalogság vette birtokba. Mivel Khe Sanh közel feküdt a Ho Si Minh-ösvény egyik utánpótlási vonalához, az itteni alakulatok figyelemmel kísérhették az ellenséges csapatmozgásokat, akadályozhatták a beszivárgást és a bázis ugródeszkául szolgált a határon keresztül indított titkos akciók számára.

Nyugodt reggel a Khe Sanh-i bázis peremsávján

Interview with three young Vietnamese

Having started doing interviews I would like to reach out for representatives of both sides, of course, and via one of my friends I got in touch with a Vietnamese medical student living here in Hungary, and I had the opportunity to ask her and her friends a few questions. I wanted to know more about the way they, the younger generation look on the war of their predecessors, but other topics came up, as well. My interviewees, two young ladies, Nha and Thu, plus an energetic young man, Nhat, were born in the 1980s and the 1990s (Nha and Nhat in the South, Thu in the North), several years after the unification of the two Vietnams. (This interview was originally published HERE in Hungarian.)

Interjú három vietnami fiatallal

Miután belevágtam az interjúzásba, szerettem volna megszólaltatni mindkét oldal képviselőt. Jó barátom révén kapcsolatba kerültem egy hazánkban élő vietnami orvostanhallgatóval, s végül megadatott a lehetőség, hogy vele és két barátjával elbeszélgessek. Arra voltam kíváncsi, milyennek látják ők, a fiatalabb nemzedék elődeik háborúját, de más témák is előkerültek. Interjúalanyaim, két ifjú hölgy, Nha és Thu, illetve egy energikus fiatalember, Nhat az 1980-as és 1990-es években születtek (Nha és Nhat délen, Thu északon), jó pár évvel a két országrész egyesítése után.

Ezalatt Washingtonban…

Itt a blogon már nem egy posztban szóba kerültek a Fehér Házban zajló politikai viták és döntések, melyek ismertetése nélkülözhetetlen az Egyesült Államok vietnami szerepvállalásának, pontosabban annak alakulásának megértéséhez. Hosszú és szövevényes krónika ez, melyről filmet készíteni több, mint nehéz feladat. Az HBO és John Frankenheimer rendező mégis felvállalta... 

Remények és kilátások

1967 végére az Egyesült Államok immár harmadik éve vívta háborúját Vietnamban. Ezt a három esztendőt alapvetően a konfliktus kiszélesedése, az ezzel kapcsolatos aggályok súlyosbodása, illetve az ezt ellenző hangok erősödése jellemezte. Mind a kormányzat, mind a társadalom számára egyre égetőbb kérdés volt, mikor és hogyan lehetne ennek a végére érni… 

Mi lesz a megoldás?

Kedves Mindenki!

Éjfélkor lezárult a blog 2. születésnapja alkalmából rendezett nyeremény-, illetve kvízjáték. Nemrég sor került a nyertesek kihúzására, így most következzék az eredményhirdetés.

Már jó ideje igyekszem számon tartani, hogy egy-egy színész hányszor érinti a vietnami témát, de csak nemrég jutott eszembe, hogy ez akár egy posztot is megérne, már csak azért is, mert olvasóim közt is akadnak filmrajongók. Épp ezért most bemutatnék néhányat azok közül, akik – szerepük szerint – nemcsak egyszer fordultak meg a vietnami hadszíntéren, vagy annak környékén. Hogy ki közülük a rekorder, csak az írás végén derül ki…

Interview with Istvan Toperczer

All those interested in military history, may know the name of Istvan Toperczer. Besides his articles published in various periodicals, he has written several books about the Vietnam conflict, to be more precise, about the air war over Vietnam. He was breaking fresh ground by publishing volumes focusing on the Vietnamese side in a topic so far presented more or less one-sided. Of course, to make all that come true, he had to use the most competent sources. So he travelled to Vietnam... Six times in two decades.

In the tunnels of Cu Chi

Interjú Toperczer Istvánnal

Toperczer István nevét a hadtörténelmi-haditechnikai érdeklődésűek már jó ideje ismerhetik, de amellett, hogy cikkeit számos folyóiratban olvashattuk, több kötetet is megírt a vietnami konfliktus, egész pontosan a vietnami légi háború kapcsán. Kifejezetten a vietnami oldalt bemutató könyveivel valóban úttörő munkát végzett egy addig meglehetősen egyoldalúan prezentált témában. Ahhoz persze, hogy mindez megvalósuljon, a lehető legilletékesebb forrásokból kellett dolgoznia. Ehhez pedig elutazott Vietnamba... Bő két évtized alatt hatszor is.

Cu Chi alagútjaiban

Ez az év talán még gyorsabban elszállt, mint az előző, de az előirányzott cikkmennyiség terén most sem lehetett panasz. Az 50 évvel ezelőtti eseményeket követő krónika mellett új rovatok is születtek, és jól látszik, hogy ezek közül elsősorban az interjúk tartanak számot komoly érdeklődésre.

Határ menti csaták

1967 őszén nemcsak a demilitarizált övezetben súlyosbodtak a harcok: a Vietnami Néphadsereg a határ több pontján is támadásba lendült. Ahogy már említettük, ezen hadműveletek célja az amerikai és dél-vietnami erők elcsalogatása volt a nagyvárosok környékéről, előkészítendő a következő év elejére tervezett Tet-offenzívát. A nyugati határvidéken, a Közép-vietnámi-felföldön három nagyobb összecsapás is zajlott ekkoriban.

Már nem sokáig kellett keresniük az ellenséget...

A vietnami beavatkozással kapcsolatos, ötven évvel ezelőtti magyar újságcikkek közül ezúttal egy olyat emelnék ki, mely az amerikai ifjúság és különösen a színesbőrű sorozottak szembehelyezkedésére fókuszál, megemlítve például Cassius Clay nagy port kavart szolgálatmegtagadását. (A négyoldalas cikk megnyitásához kattintsunk az alábbi galériára.)

Ilyen a háború

Hogy milyen hadba vonulni, katonaként élni és túlélni, embert ölni, aztán jó esetben hazatérni és folytatni tovább, csak azok tudhatják, akik maguk is végigcsinálták mindezt. A modern nyugati társadalmakban szerencsére egyre kevesebben tudják, milyen is lehet, ennek ellenére továbbra is szükség van emberekre, akik adott esetben fegyvert fognak – és legalább ennyien vannak, akik ugyan nem, de kíváncsiak rá. Karl Marlantes pár évvel Matterhorn című regényének elsöprő sikere után újra nekiveselkedett, hogy kiírja magából tapasztalatait, ezúttal azonban egészen másféle megközelítésben…

"A háború viszont elválasztja a biztonság illúzióját a haláltól. Egy vaktában kilőtt lövedék is megölhet, nem számít, milyen jó katona vagy. A modern háborúban a halált vagy a sebesülést megúszni sokkal inkább szerencse – vagy épp isteni kegyelem – dolga, és ez jelentős különbség a kezdetleges hadviseléshez képest. Odakinn, a lövészgödrödben hirtelen felébredsz és azonnal tudatában vagy, hogy ez lehet az utolsó alkalom, hogy felébredtél és egyszerre vagy hálás, hogy még élsz és térdig beszarva, mert még mindig ugyanabban a helyzetben vagy. A legtöbb veteránban továbbra is megvan ez a tudatosság – hogy a halál ott figyel a sarkon túl. Tudjuk, hogy mikor az autópályán robogunk munkába, egy óra múlva talán már halottak leszünk. Csak az esélyek változtak meg jelentősen a mi javunkra ahhoz képest, mikor még harcban álltunk. A halállal kapcsolatos esélyekben megmutatkozó különbség az, amitől a küzdelem ráébreszt saját halandóságunkra, és ami az autópályán tudat alatt, de velünk van."

A Ho Si Minh-ösvény

Az eddigi posztokban már többször szóba került a vietnami háború egyik legjelentősebb „szereplője”, mely döntő szerepet játszott a konfliktus történetében, és lényegében a Dél-Vietnamban harcoló kommunista erők harckészségének záloga volt. Jelen cikk ezt a sokat emlegetett stratégiai útvonalat mutatja be.

Észak-vietnami katonák ereszkednek le
egy sziklafalra épült lépcsősoron