Mindenkit hozz haza!
A vietnámi háború végeztével az amerikai közbeszéd egyik gyakran visszatérő témája volt az ütközetben eltűnt katonák sorsa. Az egykori ellenféllel szemben érzett gyűlöletnek pedig továbbra is táptalajt adtak azok az állítások, melyek szerint továbbra is raboskodnak amerikai…
A NEFB magyar tagozatának története
Többször említettem már a Vietnámban járt magyarokat, részben az amerikai haderőknél szolgált honfitársaink kapcsán, azonban szólni kell a háború utolsó szakaszában ott tevékenykedő NEFB-kontingensről is, akik ötven évvel ezelőtt kezdték meg működésüket, és…
Egyik háború a másik után
Az ötven évvel ezelőtti fogolyátadások kapcsán külön blokkban mutattam be egy zöldsapkás tisztet, Jim Thompsont, aki tíz nap híján kilenc évet töltött fogságban, így ő lett az amerikai történelem leghosszabb ideig raboskodó hadifoglya. Élettörténetéről nem meglepő módon…
Ha már a fogolyátadások évfordulójáról volt szó, ismét nyissuk ki a képzeletbeli katonaládát. Karkötőt már korábban is találtunk benne, de nem ilyet… Ez a darab nem egyszerű ékszer volt, hanem az emlékezést szolgálta.
Egyik háború a másik után
Még mindig a Hazatérés hadművelet témájánál maradva bemutatnék egyet a hetvenes évek veterándrámái közül. Aki kicsit is ismeri a témába vágó játékfilmeket, nyilván több címet fel tudna sorolni, hiszen a Taxisofőr, a Bicska vagy A szarvasvadász is ezt a kategóriát erősíti.…
Mikor tényleg hazatértek a fiúk...
Miután az évekig húzódó tárgyalások végre eredményt hoztak, és 1973. január 27-én az érintett felek aláírták a békeszerződést, hatvannapos tűzszünet vette kezdetét. Március utolsó napjaiban az utolsó amerikai harcoló alakulatok tagjai is elhagyták Dél-Vietnámot,…
A Linebacker II hadművelet
A karácsonyi bombázások okairól és politikai összefüggéseiről a krónika előző részében írtam. Most lássuk, hogy katonai szempontból hogy is zajlott a konfliktus legutolsó és legjelentősebb bombázó hadjárata, a Linebacker II hadművelet.
B–52D várakozik a betonon
Jane Fonda hanoi látogatása
A vietnámi beavatkozás ellen küzdő békemozgalomban számos híresség vállalt szerepet Dr. Spocktól Donald Sutherlandig. A legismertebb név talán mégis az akkor már befutott színésznőé, Jane Fondáé volt, akinek legmerészebb akciójára ötven évvel ezelőtt került sor.
Jane…
Egyetlen lövés
Már javában készült a Hazatérésről szóló bejegyzés, amikor teljesen véletlenül megtudtam, hogy ugyanazon év, vagyis 1978 másik vietnámi klasszikusa, A szarvasvadász hamarosan újra mozikba kerül nálunk, méghozzá digitálisan felújítva. Nem volt mit tenni, erről is írnom kellett.
Akció & kaland, ahogy egyesek azt elképzelik
A rendszerváltozás környékén a magyar könyvpiacon is megjelentek az úgynevezett lapozgatós játékkönyvek, amelyek a lineáris olvasás helyett egészen más, lényegében egyszemélyes szerepjátékos élményt nyújtottak. Az olvasó a rövidebb, számozott…
Napvilágra kerülnek a Pentagon-iratok
1971 közepén a dél-vietnámi hadszíntéren folyamatosan csökkent az amerikai részvétel mértéke. Május közepén véget ért a tengerészgyalogság utolsó nagy hadművelete, az Imperial Lake. A Quang Nam tartományban előző év szeptemberében megkezdett és a szárazföldi…
Mérlegen a vietnamizálás
Ahogy a vietnámi amerikai kontingens létszáma csökkent, úgy vált egyre sürgetőbbé a köztársasági erők bővítése és felkészítése a nagyobb hadműveletekre. A kambodzsai behatolás során már szerephez jutottak, de nem sokkal később egy másik jelentős akcióban már önállóan is…
Az első csapatkivonástól Woodstockig
1969 nyara kapcsán nemcsak a politikai és hadi fejleményeket kell felidéznünk, hanem a korszak meghatározó kulturális és társadalmi történéseit, melyekben ez a pár hónap ugyancsak bővelkedett.
A 9. gyaloghadosztály hazainduló tagjai, kezükben a helyiektől…
Egy félreértelmezett fotó története
1968. február 1-jén történt. Második napja tartott Saigonban is a Tet-offenzíva. Az utcákon harcok folytak, a lakosság menekült vagy meghúzta magát, az amerikai és dél-vietnami erők pedig igyekeztek visszaverni a gerillák támadását. Eddie Adams, az AP riportere…
Két év a Nemzeti Felszabadítási Fronttal
Már megint egy könyv, amely a háborús években jelent meg nálunk és amelyet az antikváriumok polcairól szereztem be, gondolván addig kell lecsapni rá, amíg van még belőle olvasható példány.
A szerző, George Smith a kilátástalan szegénység elől menekült az…
A félelem fogságából csak a remény szabadíthat meg
A vietnami témájú játékfilmek többsége a szárazföldi harcokra, esetleg a konfliktus utóhatásaira koncentrál és viszonylag kevés foglalkozik a légi háború eseményeivel, illetve szereplőivel. Ezen kevés közé tartozik a Bat 21, az Air America, az…