“Felfaltuk a saját kicsinyeinket…”
Daniel Ellsberg visszaemlékezése
A Pentagon-iratok közzétevőjének részletes életrajza után mi más következhetne, mint egy rövid visszaemlékezés tőle?
"Az emberek eltűnődnek azon, hogy is történt, hogy ilyen okos emberek ilyen nagyot tévedtek arra nézvést, hogy mit érhetnek el Vietnámban. Hogyan lehettek ilyen alaptalanul optimisták? De a Pentagon-iratokból kiderül, hogy az amerikai döntéshozók gyakran kimondottan pesszimisták voltak és tudták, hogy politikájuk hibás. Megmondták nekik, hogy a sikerre csekély az esély. És ők nem voltak szélsőségesen optimisták vagy épp szerencsejátékos alkatúak, mégis folytatták, amit elkezdtek, saját kétségeik ellenére is meghosszabbították és kiterjesztették a háborút. És ezt titkolniuk kellett, mert a közvélemény nem fogadta volna el jobb kilátások híján, amivel a hírszerző ügynökségeink tudtak szolgálni. Ez négy elnökkel ment így. Pártjukat és személyiségüket tekintve eltérők voltak, mégis nagyon hasonlóan viselkedtek.
Az első, témába vágó könyvem a Squadron/Signal kiadó Gun Trucks című kötete volt. Timothy J. Kutta 64 oldalban foglalta össze a főbb tudnivalókat. A hasonló kiadványokhoz hasonlóan most is a képanyagon van a hangsúly, és e téren hozza is az elvárható szintet. Fekete-fehér, illetve kisebb részben színes fotókon mutatja be nemcsak az alkalmazott járműveket, hanem a legénységet és a környezetet, ahol szolgáltak, továbbá kis mértékben ugyan, de kitér a szövegben élményeikre is. Sajnos a kiadóra jellemző hiányosságok is visszaköszönnek: a tördelés és a szöveg színvonala nem kedvez az olvasásnak, továbbá egyes képek mérete és minősége sem megfelelő. Átfogó forrásként azonban így is nagyon hasznos az érdeklődők számára. 
A szerző édesapja a második világháború katonája volt, és fia csak jóval később jött rá, hogy a látszólag dicsőséges, valójában viszont megrázó háborús élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy kapcsolatuk ne lehessen igazán kiegyensúlyozott. Emiatt is volt félénk és bizalmatlan gyerek, és igazán csak a sportban teljesedett ki. Tizenhét évesen, részben apja bátorítására jelentkezett a hadseregbe. Az erőszakos fegyelmezést, a drillt nehezen viselte, de amikor Vietnámba érkezése után egy helikopterszázadba osztották be, és fedélzeti beosztottként egy csapat tagjaként működött, akkor bizonyos értelemben magára talált, és élvezte is. Közben azonban sok rettenetes benyomás is érte: az álcázott pokolgépek, az éjszakai rajtaütés veszélyei vagy a közelharc borzalmai mély nyomot hagytak benne.
A
A háborús fényképészet lényegében egyidős magával a fotográfiával. Onnantól kezdve, hogy a technikai háttér lehetővé tette a fényképek viszonylag gyors és megbízható elkészítését, az újfajta hivatás képviselői megjelentek nemcsak a városok szalonjaiban, a politikus és koronás fők fogadótermeiben, hanem a harctereken is. A mexikói háborút az emberek már nem kizárólag rajzokról és rézkarcokról ismerhették, de az amerikai polgárháború arcait és eseményeit is számos fotó örökítette meg. A vietnámi konfliktus e téren egy időre átvette a vezetést, hiszen elképesztő mennyiségű fénykép készült ott, ráadásul ez még az a korszak volt, amikor a televízió egyelőre nem tette teljesen zárójelbe a képes magazinok népszerűségét.
