Egy énekes visszaemlékezése

Az 50 évvel ezelőtti woodstocki fesztivál egyik fellépői között szerepelt Country Joe McDonald is, aki egy korábban írt dalával itt tudta leginkább megérinteni a közönséget. Ez volt a Fixin’-to-Die-Rag, mely a mai napig a korszak egyik legismertebb háborúellenes száma. (Címe nagyjából annyit tesz, hogy „Hamarosan kipurcanok”, a „rag” utótag pedig arra utal, hogy zeneileg az évtizedekkel korábban népszerű ragtime stílusát követi.) A zenész egyébként 1942-ben született és Kaliforniában nőtt fel. 17 évesen lépett be a haditengerészethez, három évig szolgált, zenei karrierje pedig csak a hatvanas években kezdődött meg. Együttesével, majd később önállóan dolgozott, és a mai napig aktív.

Az első csapatkivonástól Woodstockig

1969  nyara kapcsán nemcsak a politikai és hadi fejleményeket kell felidéznünk, hanem a korszak meghatározó kulturális és társadalmi történéseit, melyekben ez a pár hónap ugyancsak bővelkedett.

A 9. gyaloghadosztály hazainduló tagjai, kezükben a helyiektől kapott hivatalos ajándékcsomagokkal

A vietnamizálás értelmében ekkor kezdték meg az első 25 ezer amerikai katona kivonását. Az első magasabbegység, a Mekong-deltában szolgált 9. gyaloghadosztály hazaszállítása július elejétől augusztus végéig tartott. Érdemes megjegyezni, hogy az ekkor hazaindulók jelentős része nem a fenti alakulat eredeti tagja volt, hanem olyan amerikaiak, akiknek ekkor ért véget a turnusuk és átsorolták őket. A kilencesek közül azok, akiknek még leszolgálandó hónapjaik maradtak, más hadosztályokhoz lettek beosztva.

Hol voltál a holdra szálláskor?

Bár néha úgy érzem, már ismerem az összes vietnami témájú játékfilmet, időről időre belefutok egy-egy addig ismeretlen produkcióba. Ilyen volt a Szerelem és becsület is, melyre az imdb.com-ot böngészve találtam rá.

1969 júliusa. A világ nagyobb része az Apollo 11 fellövésére és a holdra szállásra figyel, ám eközben néhány szerencsés amerikai katona éppen a hongkongi reptéren várja, hogy szélnek eresszék őket és belevessék magukat az egyhetes eltávozás örömeibe. Egyikük, Dalton viszont más tervet forgat a fejében: barátnője nemrég levélben szakított vele, ő pedig nem tudja ezt feldolgozni. Elhatározza, hogy suttyomban hazarepül és személyesen beszél vele. Barátja, Mickey pedig vele tart.

Laoszi parasztok visszaemlékezései

A múlt héten bemutatott kötetből mindenképpen le akartam közölni néhány részletet, hogy ezzel is emléket állítsak a laoszi bombázások áldozatainak. Az egyszerű nyelvezetű, de így is megrázó összefoglalók közül három rövidebbet és egy hosszabbat választottam. Előbbiekhez mellékelem a szerzők rajzait is.  

Egyszer, 1967-ben idős nagynéném elindult, hogy eladjon pár dolgot a piacon, ahogy az szokás volt vidéken. Aznap reggel hatkor kelt, gyümölcsöt pakolt a kosarába és elindult a faluból. Ahogy elért egy patakhoz, megállt, hogy megpihenjen. Egy repülőről meglátták és füstbombát dobtak le rá. Nagyon félt és ahogy ott ült, el is találták. Mindenütt vérzett. Futni kezdett és ahogy elérte a házunkat, meghalt, mielőtt még egy szót mondhatott volna. A gyermekei és a férje nagyon dühösek voltak, amiért így kellett elveszíteniük. Vigasztalhatatlanok voltak. Ezek után egyikük sem ment többé a piacra.

– Ismeretlen szerző

Élet a bombák tüzében

A krónikában nemrég szóba került Kambodzsa bombázása, ám e tekintetben nem szabad elfeledkeznünk Laoszról sem. A világ egyik legszegényebb országának huszadik századi történelme sajnos ugyanolyan viharos volt, mint egész Délkelet-Ázsiáé, nem kis részben azért, mert ugyanúgy a hidegháború mellékhadszínterének számított, mint Vietnam. Emiatt aztán a semlegességpárti, az amerikai hátterű, illetve az észak-vietnami támogatást élvező frakciók éveken át próbálták megszerezni egymástól a vezetést.

Végül az 1961–62-es genfi konferencia kimondta Laosz függetlenségét és semlegességét, ám ez vajmi keveset változtatott a tényeken. A belháború folytatódott a kormány és a helyi kommunista mozgalom, a Pathet Lao között, míg Hanoi többek között ezen ország határvidékén építtette ki a Dél-Vietnam felé tartó Ho Si Minh-ösvényt, illetve tevőlegesen is kiállt a már említett kormányellenes gerillák mellett. Így az Egyesült Államok, a politikai befolyás biztosításán túl mindent elkövetett, hogy az itt tevékenykedő észak-vietnami és baloldali laoszi erőket megsemmisítse. Ennek következtében légi csapásokat mérték az ország ritkásan lakott területeire, ahol hírszerzésük szerint az ellenséges alakulatoknak tartózkodnia kellett. Ahogy az kitalálható, odalenn, a dzsungelben nemcsak katonák lapultak meg, hanem egyszerű parasztok, akiknek szerény, de boldog életét fenekestül felforgatta a háború.

Az esztendő legnagyobb slágerei

Ahogy a hatvankilences év slágereit válogattam a megszokott, éves összefoglalóhoz, elém került egy igen velős komment a YouTube-on, egy bizonyos Danny Halltól, aki szerint “az összes háború közül Vietnamnak volt a legjobb soundtrackje”. Ez persze ízlés és életkor kérdése, de ami engem illet, kiállok mellette. Visszatérve azonban jelen poszthoz, következzenek (persze a teljesség igénye nélkül) az ötven évvel ezelőtt megjelent legjelentősebb könnyűzenei számok. 

Az év abszolút legsikeresebb dalai közül az elsőt érdekes módon egy a valóságban nem létező, animált együttes, az Archies adta elő. Ez volt a Sugar, Sugar című örökzöld, Jeff Barry és Andy Kim szerzeménye, mely négy hétig tanyázott az amerikai Billboard toplistáján, de később sok más országban is tarolt. Egy évvel később Wilson Pickett is felvette a repertoárjába, megint hatalmas sikert aratva. A vonatkozó filmek közül az Ég és földben hallható, némileg kifordítva az eredeti szerzői szándékot és görbe tükröt tartva az amerikai fogyasztói társadalom elé.

Ahogy más cikkekben már szóba került, a média igen jelentős szerepet játszott a vietnami konfliktusban és nemcsak az amerikai oldalon. A sokkoló híradóképek, az újságokban megjelenő fényképek, a tévé képernyőjén megszólaló politikusok, aktivisták és katonák mind befolyásolták a nézőket és olvasókat ebben vagy az abban az irányban. Gondoljunk csak a Cam Ne-i eseményekről szóló filmfelvételekre vagy a Tet-offenzíva idején kivégzett gerillatiszt fotójára, melyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a huszadik századi médiatörténetben. Most egy hasonlóan maradandó újságcikkről lesz szó, mely a Life magazin 1969. június 27-i számában jelent meg.

Egy gyalogostiszt naplója

A háborús visszaemlékezések közül most egy jellegében unikumnak számító páros kötetet emelnék ki, melyet a 199. gyalogdandár egykori tisztje, Michael Lee Lanning vetett papírra a nyolcvanas években. Különlegessége abban rejlik, hogy nem egyszerűen a szerző naplója alapján készült, hanem a kész kötetben is napról napra haladva vezet minket végig egyéves turnusán.

"Nem megyünk sehova, kivéve újra fel a dombra..."

A nyolcvanas évek második felében készült vietnami háborús klasszikusok közül csak egy egyet nem említettem ezidáig, gondolván, várjuk csak meg a vonatkozó évfordulót. Most ez is eljött, úgyhogy az Ashau-völgy véres csatáit bemutató cikk után mi más is jöhetne, mint az 1987-es Hamburger Hill.

Csaták az Ashau-völgyben

A vietnami tudósítások és beszámolók révén egyes régiók és városnevek ennyi idő elmúltával is ismerősen csengenek sok kortárs és veterán számára. Ilyenek a Mekong-delta, a Vasháromszög, Khe Sanh vagy a demilitarizált övezet, ahogy a súlyos csatákat látott Ashau-völgy is.

Amerikai katona tekint le a köddel borított Ashau-völgyre

Nixon és Kissinger stratégiája

1969 első felében a vietnami hadszíntéren továbbra sem enyhült a küzdelem. A február 16-án kezdődő holdújévi ünnep pedig ugyanúgy nem hozott pihenést, mint az egy évvel korábbi, mivel a Vietnami Néphadsereg, illetve a Vietkong több mint száz helyszínen akcióba lépett. A leghevesebb harcok az I. és a III. hadtest műveleti területén zajlottak, s többek között Saigont is érte rakéta- és aknavetőtámadás. A dél-vietnami hadsereg egyre nagyobb erőkkel kapcsolódott be a küzdelembe, mely mindkét oldalon súlyos áldozatokkal járt. Áprilisban az amerikai elesettek száma immár meghaladta a koreai háború teljes amerikai emberveszteségét (vagyis a durván 33 és félezer főt). Az amerikai kontingens létszáma ekkor volt a legmagasabb (több mint 530 ezer ember), bár az első csapatkivonásra már nem kellett sokat várni.

A leköszönő és az új elnök

Út a sötétség mélyére

Ha van olyan film, melynek címe túlzás nélkül minden filmrajongó számára ismerősen cseng, az a negyven évvel ezelőtt elkészült Apokalipszis most, Francis Ford Coppola egyik legnevesebb munkája. Ez pedig nem véletlen, hiszen nemcsak a legismertebb vietnami háborús, sőt háborús alkotások között tartják számon, de egyes toplistákon a legjobb játékfilmek között szerepel.

Az utóbbi kilenc hónapban több kötetet is elolvastam a most futó cikksorozattal kapcsolatos anyaggyűjtés során. Mivel pedig több remek kiadvány került eközben a kezembe, gondoltam, ezekről sem ártana rövid összefoglalót írnom, hogy az érdeklődők segítségére legyek. 

Egy tengerészeti pilóta visszaemlékezése

Ahogy a vízi háborúval kapcsolatos típusismertetőben is olvasható, ezekben a műveletekben nemcsak hajókat és kétéltűeket, hanem repülőgépeket is alkalmaztak. És az egyik visszaemlékezés-gyűjteményben találtam egy érdekes memoárt, melyben egy pilóta mesél arról, milyen volt a Mekong-deltát a levegőből látni. Kit Lavell az amerikai flotta 4. könnyű támogató századában szolgált 1971 augusztusától 1972 áprilisáig, és beszámolójában a bevetések mellett sok másra is kitér.

Vietnamban a tengerészet egyetlen szárazföldről üzemeltetett alakulata a 4. könnyű támogató század volt. Kétmotoros, turbólégcsavaros OV-10-eseken repültünk, melyeket elsősorban megfigyelésre használtak. Rakétákkal és bombákkal fegyverezték fel őket közvetlen légi támogatási feladatokhoz.

Tamiya 1:35

Jól emlékszem, mikor kerültem először kapcsolatba ezzel a járőrhajóval. 1992 februárjában, mikor hazavittem életem első Tamiya-katalógusát, egy egészoldalas promóképen ott virított ennek a bárkának nem is egy, hanem két makettje, a cég egy évvel korábban megjelentetett új büszkesége. Akkor még kizárólag második világháborús készletekkel foglalkoztam, de már akkor nagyon megfogott. Eltelt pár év, majd évtized, végre a polcomra került a doboz, s mikor a folyami hadműveleteket bemutató cikksorozat írását elkezdtem, ennek is nekiláttam.

A SEALORDS-stratégiától a vietnamizálásig

Ahogy 1968 végére megváltozott a vietnami amerikai stratégia, úgy volt szükség változtatásokra az itt bevetett flottaegységek alkalmazása kapcsán is. Ennek a folyamatnak az elindítója Elmo R. Zumwalt admirális, a Vietnamban állomásozó amerikai flottaerők újonnan kinevezett parancsnoka volt. Így született meg a SEALORDS („Southeast Asia Lake Ocean River Delta Strategy” vagyis „délkelet-ázsiai tavi, tengeri, folyami és deltavidéki stratégia”), mely hivatalosan ’68 novemberében lépett életbe.

Őrjáraton

A vízi háború szereplői

A vietnami vízi hadviselés története mellett érdemes röviden bemutatni a legjellegzetesebb hajókat és egyéb járműveket. Mielőtt azonban részletesebben elmerülnénk közöttük, lássuk a hajókon leggyakrabban alkalmazott harceszközöket, mivel a technikai adatok között ezek többször is feltűnnek majd.

A folyami portyázók

Az amerikai folyami flotta önmagában csak a vizeken működhetett, de 1966 közepén a körzetben található vietkong bázisok felszámolása is napirendre került. Ehhez már a durván 5000 fős Mobil Folyami Flottilla (Mobile Riverine Force) állt csatasorba 1967 júniusában, mely kombinált, tengerészeti (117. különítmény, plusz kisegítő erők), illetve szárazföldi alakulatokból (a 9. gyaloghadosztály egységei) állt össze. (A flotta egyébként eredetileg tengerészgyalogosokat szánt erre a feladatra, de a bőrnyakúakat akkor már lekötötte az I. hadtest műveleti területe, így a hadsereg katonáit képezték ki erre a feladatra.)

A tengerészgyalogság csak a korai időszakban vett részt a folyami műveletekben. A képen a Különleges Partraszálló Különítmény bőrnyakúi láthatók a Rung Sat-mocsárban, 1966-ban.

Egy tengerészeti tanácsadó visszaemlékezése

Ezúttal egy, a dél-vietnami flottához beosztott amerikai tanácsadót szólaltatok meg. Karl Phaler a 42. és 44. folyami járőrcsoportnál szolgált 1966 decemberétől 1967 decemberéig. Története egyszerre megrendítő és lelkesítő. Megmutatja, hogy egyetlen ember mire képes kellő kapcsolatok és elszántság birtokában, akár a szigorú szabályok ellenében is. 

"A vietnami folyami járőröknél voltam tanácsadó. Az alakulatban néhány száz vietnami tengerész és kétcsoportnyi amerikai tanácsadó szolgált. Egy kis faluban laktunk és a járőrkörzetünk túlnyomórészt a kambodzsai határtól Vietnam déli csücskéig, a Thai-öbölig terjedt. Ennek a területnek a nagy részét az U Minh-erdő foglalta el. Elkísértük a vietnami erőket az U Minh belsejébe, falvakat és alagutakat kutattunk át, meg ilyesmi. Az erdő nagy része szabad tűz-zóna volt. A B-52-esek véletlenszerűen bombázták a körzetet. A Vietkong mindig híján volt az egészségügyi felszerelésnek, ezért csak a harcoló tagjaiknak biztosítottak ellátást. A bombázásban megsérült nőket, gyerekeket és öregeket bárkákra tették és leküldték őket a folyón a tengerpartig. A mi hajóink és embereink szedték össze ezeket az amerikai srapnelekkel teli sebesülteket és vitték a tartományi kórházba, ahol nem jutott nekik gyógyszer, mert a tartományfőnök szépen eladott mindent a Vietkongnak.

A Game Warden-hadművelet

Miközben Vietnam partmenti vizein dúlt a küzdelem, a folyókon is fokozódtak az összecsapások, elsősorban, de nem kizárólagosan a Mekong-deltában.

Amerikai PBR őrhajók