Dickey Chapelle, a rettenthetetlen amerikai fényképész hölgy életútját már bemutattam, ám most, a vízi hadviseléssel kapcsolatos anyagok gyűjtése folyamán kezembe akadt egy helyszíni riportja, mely a National Geographic magazinban jelent meg 1966 márciusában, vagyis halála után néhány hónappal. Mivel akkortájt ez a kiadvány még nem jelenhetett meg nálunk – és ha mégis így lett volna, ezt a cikket hangneme és állásfoglalása miatt minden bizonnyal kicenzúrázták volna a magyar változatból –, lefordítottam, hogy beszámolóján keresztül megidézhessem a dél-vietnami matrózok és a mellettük szolgáló amerikai tanácsadók mindennapjait.

A korai évektől a Market Time-hadműveletig

Bár a vietnami konfliktus történetében különösen hangsúlyos a dzsungelháború vagy a VDK felett zajló légi harcok, nem szabad elfelejtenünk, hogy a vizeken is folyt a küzdelem. A Dél-kínai-tenger vagy a Mekong-delta akkoriban nemcsak az életet jelentő halászat és a rizstermelés, illetve a kereskedelem, hanem súlyos harcok színtere is volt.

Amerikai WPB őrhajó a Dél-kínai-tengeren

Egy szakaszparancsnok emlékei

A vietnami vízi hadviselés történetével kapcsolatos anyaggyűjtés során arra gondoltam, hogy a Mekong-deltában bevetett gyalogosokról sem szabad megfeledkezni, ezért megrendeltem egy ismertebb beszámolót, mely szerencsére nem is okozott csalódást.

Az alabamai Joseph Callaway már gyerekkorában sem volt kimondottan tanulós fajta, de a versenyszellem is hiányzott belőle és ez nem változott a középiskolában, sőt utána sem. A hadseregbe önként jelentkezett, remélve, hogy kifog majd magának valamilyen biztonságosabb beosztást, bár már ekkor megfordult a fejében a tisztképző gondolata is. Ez azért sem volt túlzás, mert a bevonulás során végzett tesztek megállapították, hogy iskolázatlansága ellenére is intelligens. Amikor aztán a kiképzés során rajparancsnokot csináltak belőle, meg is lepődött azon, mennyire természetesen jön nála a beosztottak vezetése, támogatása és segítése. Ez kiképzői figyelmét sem kerülte el, így valóban elküldték tisztképző iskolára, aminek a vége az lett, hogy 1966 végén, 23 éves korában egy jól összeszokott szakasz parancsnokaként Vietnamba vezényelték, az akkor reaktivált 9. gyaloghadosztályhoz. Fél év frontszolgálat után a thai hadsereg vietnami bevetésre készülő alakulatainál lett tanácsadó, majd újabb hat hónap múlva meghosszabbította turnusát és a Különleges Erőkkel dolgozott. Hazatérése után még egy ideig a hadseregnél maradt, aztán leszerelt, megházasodott és a Bostoni Egyetemen tanult.

Egy amerikai tanácsadó visszaemlékezése

Nemcsak katonák és hírszerzők tevékenykedtek Vietnamban: most egy olyan külügyi tanácsadó emlékei következnek, aki civilként dolgozott a pacifikálási program keretében és korántsem olyan fekete-fehéren látta az ország helyzetét, mint sok más kortársa.

Dick Burnham New York államból származik. Előbb történelem szakon végzett az Amhersten, később jogi diplomát szerzett a Harvardon. Külügyesként Franciaországban dolgozott évekig, majd hazatérése után, mivel nem talált érdekesebb kihívást, jelentkezett vietnami szolgálatra. Tíz hónapos képzésen vett részt, melyen többek között megismerte a vietnami nyelvet, kultúrát és történelmet. 1965 nyarán utazott ki az AID (Agency for International Development: Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség) tanácsadójaként.

"Pár napot Saigonban töltöttem, utána utaztam a Mekong-deltába, Kien Hoa tartományba. Ha Saigonból elautózol My Thóba és aztán kompon átkelsz a folyón, már ott is vagy Kien Hoában. Majdnem pontosan délre fekszik a fővárostól. A lakosság alapvetően buddhista, de akadt néhány katolikus is. Hoa Hao-szektásokból itt egy sem volt, csak pár Cao Dai, de másfélék voltak, mint Tay Ninh-ben. Vietnam déli része nagyon gazdag vidék és nincs túlnépesedve. A gazdáknak fejenként 15-20 hektár jutott. A deltára jellemző gyönyörű, lapos, termőföldek mindenfelé. Arrafelé senki nem éhezett. Mikor északabbra jártam, láttam éhezőket, de mifelénk soha. A fákról kókuszdiók potyogtak. Sokan szegények voltak és valószínűleg nem mindig jutott nekik annyi rizs, amennyit szerettek volna, mert mindkét oldalról megadóztatták őket. De senki nem éhezett. Nagyon, nagyon gazdag terület volt lehetőségek tekintetében, ha nem is a tényleges termés mennyisége tekintetében.

Így született a Megtorló

A Marvel cég The 'Nam című képregénysorozatának apropóján már említettem a Megtorlót, aki a vietnami vonatkozású képregényhősök igen kis létszámú klubjának legelőkelőbb tagja. Az idén 45. születésnapját ünneplő karakter az évtizedek során számos szériát és vendégszereplést, illetve filmadaptációt megért, ezért úgy gondoltam, ideje lenne most már róla is részletesebben szólni. Lássuk először is, honnan érkezett ez a figura.

Többet ésszel, mint (tűz)erővel

A Phoenix-programmal kapcsolatos vizsgálódás közben kézbe vettem több személyes beszámolót is, köztük egy külön kötetet is. Írójának véleményét már idéztem a vonatkozó cikkben, mintegy ellenpontozva Frank Snepp, egykori CIA-ügynök lesújtó véleményét. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem ugyanott szolgáltak és nem ugyanazt látták…

Egy CIA-tiszt visszaemlékezése

Frank Snepp 1943-ban született és a Columbia egyetemen diplomázott. A CIA tagjaként elsősorban Dél-Vietnamban dolgozott, ahol részt vett a Phoenix-programban. Az utolsó amerikaiakkal távozott Saigon 1975-ös elestekor. Egy évvel később lépett ki, ezután újságíróként, majd televíziós producerként dolgozott, s munkásságáért több díjat is átvehetett. Az elsők között illette súlyos kritikával az ügynökség módszereit a hetvenes években. 1977-ben könyvet is kiadott a vietnami amerikai jelenlét utolsó éveiről Decent Interval címmel. A CIA szakmai titkok megsértéséért beperelte, ő pedig vesztett. Azóta minden releváns írásbeli megnyilvánulásához az ügynökség engedélye szükséges.

"Ahogy a vietnami háború egyre jobban elmélyült, a helyi sorozóbizottság a nyomomban lihegett. A Columbia egyetem külügyi szakára jártam. Elmondtam az egyik professzoromnak, hogy nagyon nem akaródzik nekem bevonulni. Nem mintha elleneztem volna a háborút, de nem akartam kinyiffanni. Ő azt mondta, csak úgy lehet elkerülni, ha beállok a CIA-hoz. Jó ötletnek tűnt és a segítségével be is kerültem. Ez 1968-ban történt. A nyugat-európai részleg NATO-irodájába osztottak be. Imádtam. Állandóan csak melóztam. Aztán egy kollégám, aki jól szórakozott a munkamániámon, megtréfált. Mikor vietnami szolgálatra kerestek jelentkezőket, körbeküldtek egy űrlapot az irodában, ő meg a tudtom nélkül ráírta a nevemet. Azonnal felvettek, mivel ember kellett nekik. Tiltakoztam, de nem túl vehemensen, mert ha ilyesmit csinálsz, a végén még lecsúszol a tengerentúli megbízatásokról. Így '69-től '71-ig Vietnamban voltam, ahol főleg kihallgatásokkal és elemzéssel foglalkoztam. Pár hónapra visszakerültem utána Washingtonba, de újra jelentkeztem és '72-től a háború végéig megint ott szolgáltam.

Nincs szabály, nincs kegyelem

A rendszerváltozás utáni évek egyik jellegzetessége volt, hogy számos új magyar könyvkiadó alakult, amelyek egy része az addig tiltott nyugati kötetek publikálására fókuszált. Ezek között számos katonai témájú regény is helyet kapott: ekkoriban jelentek meg a Rambo-könyvek, a Larry Hicks-féle Sas-kommandó, a Dan Schmidt-féle Sólyom-kommandó, vagy épp a Tüzes napok. Ezek mindegyikében szóba került a vietnami háború, ám csak az utolsó helyezte magát a cselekményt is a konfliktus éveibe, a többinél megelégedtek a veterán katonafigurák szerepeltetésével.

A szerző, az 1942-es születésű John F. Mullins a középiskola után jelentkezett a hadseregbe, előbb ejtőernyősnek, majd a Különleges Erőkhöz, ahol felcser lett. Először 1963-ban járt Vietnamban, ahol hat hónapot töltött az egyik Alfa-különítménnyel, majd hazatérve a gyalogságnál szolgált hadnagyi rendfokozattal, s elvégezte a ranger-tanfolyamot. 1966 és 1970 között ismét Délkelet-Ázsiában harcolt, előbb a zöldsapkásokkal, majd a SOG kötelékében, végül a dél-vietnami PRU tanácsadójaként. A hetvenes években megfordult a világ szinte minden táján, továbbképzésekre járt, kiképzést vezetett és így tovább. Huszonegy év szolgálat után 1981-ben szerelt le. Szakmai hátterét kihasználva továbbra is tanácsadóként és kiképzőként dolgozott Közép-Amerikától Afrikáig, de cégeket is alapított (például lőterek felépítésére és lövészeti kurzusok vezetésére). Több diplomát szerzett, négy nyelven beszél és gyakran hívják szakmai konferenciákra. Több regény is fűzödik a nevéhez, a Raven Software által kiadott 2002-es videójáték, a Soldier of Fortune fejlesztésénél pedig tanácsadóként működött közre.

Az újjáépítéstől a Phoenix-programig

Térjünk most vissza az Egyesült Államok politikai porondjáról Dél-Vietnamba és tekintsük át az ottani helyzetet. Minthogy az amerikai csapatnövelés elmaradt, a Fehér Ház pedig egyre jobban hajlott a tárgyalásos megállapodásra, mely előrevetítette majdani kivonulásukat is, katonai és politikai vonalon is nagyobb felelősség hárult a vietnami kormányra '68 végén. Thieu elnök számára az eddiginél is fontosabb kérdés volt a vidéki területek pacifikálása, a falvak (illetve a kormány ottani befolyásának) biztosítása, főleg, mert még nem tudhatta, hogy a párizsi béketárgyalások milyen eredménnyel végződnek majd és megvolt az esélye annak, hogy az aktuális észak-vietnami és vietkong csapatlétszám befagyasztása is része lesz a majdani tűzszünetnek.

Egyre nagyobb nyomás nehezedett rájuk...

Bosszú és megbocsátás

Nemrég egy filmje kapcsán újra megemlítettem Sydney J. Furie kanadai rendezőt és úgy éreztem, a Bíbor szív és A fiúk a C századból után miért ne vegyem elő a témába vágó két másik alkotását is, melyek amúgy is összefüggnek és mindkettő a háborús élmények feldolgozására koncentrál. Az első ezek közül a Vissza a csatatérre.

Tengerészgyalogos veteránok érkeznek egy forgatócsoport oldalán a jelenkori Saigonba. Egykori parancsnokuk késve csatlakozik hozzájuk, a viszontlátás pedig korántsem olyan örömteli: a szorosan összetartó szakasz kapcsolatát egy háborús incidens szaggatta szét harminc évvel korábban. Azért is jöttek most el, hogy tisztázzák, mi történt akkor. Ahogy bejárják ifjúkoruk legmegrázóbb helyszíneit és a múlt árnyaival viaskodnak, úgy kerülnek egymáshoz újra közelebb...

Akik felejteni próbálnak

Ha már szóba került idén a My Lai-i mészárlás, gondoltam, bemutatok egy eredetileg 1970 őszén kiadott (egy évre rá hazánkban is publikált) kötetet, mely egy New York-i ügyvéd és polgárjogi aktivista, Mark Lane által készített interjúkból készült és a Vietnamban folyó háború szörnyűségeit kívánta elrettentő erővel az otthoniak elé tárni.

A szerző elsősorban a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos könyvei kapcsán lett híres (az Elsietett ítéletet szüleink és nagyszüleink magyarul is olvashatták), melyekben hevesen támadta a Warren-bizottság jelentését és a kormányzati állásfoglalást. A vietnami háború is hatással volt rá, ezért szolgálatmegtagadó fiatalembereket segített át más országokba, de közben találkozott a haderőktől már leszerelt veteránokkal is. Jelen kötet 32 egykori katonával készített interjú anyagát tartalmazza, melyekben a fegyveres erők kegyetlen világa, a nekik tanított módszerek és a Vietnamban elkövetett kegyetlenségek kapják a hangsúlyt.

Kedves Mindenki!

Éjfélkor a végére értünk a blog harmadik születésnapja alkalmából rendezett nyereményjátéknak. Most következzen az eredményhirdetés.

Békét, de mikor?

1968 utolsó hónapjaiban a harcok tovább folytak Vietnamban. Zajlottak az amerikai hadműveletek – például a Jeb Stuart III, a Lancaster II vagy a Napoleon fedőnevű akciók –, a dél-vietnami alakulatok pedig fokozták a pacifikálási program ütemét. Ennek az időszaknak a krónikájában az igazi hangsúlyt mégis a kül- és belpolitikai küzdelem kapta.

Jellegzetes mozdulat, magabiztos mosoly:
Richard Nixon kampánykörútja egyik állomásán

A harmadik esztendő végén esedékes számvetés szerencsére ezúttal is szép eredményeket mutat. Új rovatokkal ugyan nem jelentkeztem, de a posztok megjelenési gyakoriságára nem lehetett panasz, a Tet-offenzíva évfordulója folytán pedig némileg az átlagot is megjavítottam.

Ha már nemrég sort kerítettem az amerikai haderők felszerelésére, ideértve a – már akkori szemmel nézve se túl étvágygerjesztő, de legalább nagy energiatartalmú – fejadagokat, hadd mutassak be egy ide kapcsolódó kis füzetkét, melynek célja a lövészárkokban elköltött vacsorák élvezetesebbé tétele volt.

A laktanyától a csatatérig

Tavaly csokorba szedtem azon színészek jó részét, akik a legtöbbször érintették szerepeikben a vietnami háborút. Ha rendezőkből csinálnék hasonló toplistát, a kanadai (és idén 85 éves) Sydney J. Furie valószínűleg dobogós helyet szerezne, hiszen számos katonai témájú filmje között négy is erről a konfliktusról szól (köztük a már általam is bemutatott Bíbor szív). E négy közül az első volt ez az 1978-as alkotás.

Kézzel fogható történelem

Hazánkban kevés kiadó vállalkozik arra, hogy felnőtt témákban a hagyományos kiadványok mellett reprint dokumentumokkal ellátott (ahogy mi neveztük annak idején: "színes-szagos") köteteket is megjelentessen, bár az elmúlt évtizedben erre is volt példa (az Alexandra a D-napot és a nyugat-európai hadjáratot bemutató két könyve ilyen volt). Legutóbbi londoni kirándulásom során egy diszkont-könyváruházban szúrtam ki egy hasonlót, de vietnami vonatkozásban.

A hidegháború hadszínterein

Vietnami témájú játékszoftverből nincs is olyan kevés. A hidegháború egyéb hadszíntereiről azonban sajnálatos módon elenyésző számú játék készült. A Call of Duty-széria nyolc évvel ezelőtt megjelent része, a Black Ops viszont mind a két kategóriába beletartozik és már az elején leszögezném, nemcsak nosztalgiázásra alkalmas: ennyi idő elteltével is kellemes élményt jelent.

Interview with Dr. Tamás Magyarics

The US internal and foreign affairs of 1968 came up again and again in the articles of the last few months. And so came the idea to make an interview with one of my former teachers who is a well-known name not only for the students and tutors of Eötvös Lorand University.

Dr. Tamás Magyarics graduated from ELTE in Budapest and LSU in Baton Rouge. He has been teaching since 1987 in various institutions in Hungary and abroad. Currently, he is a Professor at the Department of American Studies at ELTE. He used to be the editor-in-chief of the periodicals Külügyi Szemle and Foreign Policy Review, research director at Teleki Institute and Institute for Foreign Affairs, he is a member of the Hungarian Atlantic Council, spent four years in Ireland as ambassador, and as an expert of American affairs he appeared in several debates and interviews. His field of expertise is the Cold War, the foreign affairs of the United States, the transatlantic relations and security studies. He has been working as translator, editor and writer; among other books he wrote A History of the Foreign Affairs of the United States.

Interjú Dr. Magyarics Tamással

Az elmúlt hónapok posztjaiban többször is szóba kerültek az ötven évvel ezelőtti amerikai kül- és belpolitikai küzdelmek. Úgy gondoltam, érdemes lenne erről elbeszélgetni egykori tanárommal, akit nemcsak az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai és oktatói ismerhetnek.

Dr. Magyarics Tamás az ELTÉ-n, illetve a Baton Rouge-i LSU-n végezte tanulmányait. 1987-től kezdve tanít számos intézményben, hazánkban és külföldön egyaránt. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Amerikanisztika Tanszékének professzora. Főszerkesztője volt a Külügyi Szemlének, illetve a Foreign Policy Review-nak, vezető kutatóként dolgozott a Teleki Intézetben, később a Magyar Külügyi Intézetben, tagja a Magyar Atlanti Tanácsnak, de hazánk nagyköveteként Írországban is eltöltött négy évet, illetve amerikai politikai szakértőként számos fórumon és interjúban megszólalt már. Kutatási területe a hidegháború, az Egyesült Államok külpolitikája, továbbá a transzatlanti kapcsolatok és biztonsági tanulmányok. Fordítóként, szerkesztőként és íróként is aktív, többek között nevéhez fűződik Az Egyesült Államok külpolitikájának története című kötet.