Gördülő mennydörgés

Egyik háború a másik után

Még mindig a Hazatérés hadművelet témájánál maradva bemutatnék egyet a hetvenes évek veterándrámái közül. Aki kicsit is ismeri a témába vágó játékfilmeket, nyilván több címet fel tudna sorolni, hiszen a Taxisofőr, a Bicska vagy A szarvasvadász is ezt a kategóriát erősíti. Ezek mellett azonban vannak kevésbé ismert darabok is, például a (nem túl logikus címet viselő) Gördülő mennydörgés, amely mellesleg a retrofanatikus Quentin Tarantino egyik kedvence.

rolling_thunder_1.jpg

Charles Rane őrnagy, pilóta több éves hadifogság után tér haza San Antonio-i otthonába. A találkozást nem könnyíti meg, hogy felesége egy másik férfival jött össze, de fiával ennyi év után is jól kijön, vagyis nincs veszve minden remény. Azonban egyik nap betörnek hozzá, hogy kirabolják, és miután túlélte vietnámi fogvatartói összes kínzását, az őrnagy nem hajlandó meghajolni néhány pitiáner bűnöző akarata előtt és elárulni, hogy tartja a pénzét. A következmények nem maradnak el, és véres bosszúért kiáltanak...

rolling_thunder_2.jpg

Mivel a hetvenes években már javában virágzott a bosszúfilmek műfaja, joggal várhatnánk egy kőkemény bosszúsztorit. Mégsem így történik, mivel a forgatókönyv inkább a visszafogott, drámai vonalat követi, valamennyit megmutat a hazatérők visszailleszkedési nehézségeiből, de akcióból (és erőszakból), esetleg igazán drámai párbeszédekből éppen csak egy picit adagol, így egy viszonylag realista, de  a többség számára valószínűleg nem elég ütős visszavágó kerekedik belőle. (Megjegyzem, a forgatókönyvet Heywood Gould mellett a Taxisofőrt is jegyző Paul Schradernek köszönhetjük.)  Őszintén szólva nem is igazán értem, hogy a revans témakörét számos filmjében eszelősen meglovagoló Tarantino – a nosztalgiafaktort leszámítva – miért is szeretheti annyira ezt az alkotást… 

Technikai oldalról sem emelkedik ki a film, a kamerakezelés vagy az akciórendezés abszolút átlagos. A szereplők kapcsán valamivel jobb a helyzet, bár az említett rendezési hiányosságok miatt ezt sem élvezhetjük ki. William Devane-t valószínűleg nem kell bemutatni a korszak kedvelőinek. A markáns arcélű, jellegzetesen amerikai ábrázatú színész számos tévés és mozis alkotásban játszott, sőt Vietnámot megjárt repülőst sem csak itt alakított (lásd az annak idején magyarul is sugárzott Vörös zászló című filmet, ahol is egy agresszor-század pilótáját játszotta). Mellette az akkor még igen fiatal Tommy Lee Jones nemigen rúg labdába, már csak a neki jutott szűkös játékidő miatt sem, mindenesetre érdekes volt így viszontlátni őt, hiszen nálunk már inkább középkorú vagy idősödő színészként villantott olyan filmekben, mint az Ég és föld, a Sötét zsaruk vagy A szökevény. Linda Haynes tulajdonképpen az egyetlen főszereplő itt, aki életet visz a komor drámába mint a bosszúhadjáratba belekeveredő hölgy. 

rolling_thunder_3.jpg

A Gördülő mennydörgés tehát inkább érdekességként, mint kötelezőként említhető a hasonló filmek között. A tengerentúlon BluRay-lemezen is elérhető, nálunk pedig DVD-n adták ki; ezen angol és magyar hangsávot, illetve magyar feliratot találunk, illetve extraként előzeteseket. 

Gördülő mennydörgés (Rolling Thunder)
Orion Pictures 1977 (95 perc)
Rendezte: John Flynn
Főszereplők: William Devane, Tommy Lee Jones
Zene: Barry Devorzon