Tüzes napok (J. F. Mullins)
Nincs szabály, nincs kegyelem
A rendszerváltozás utáni évek egyik jellegzetessége volt, hogy számos új magyar könyvkiadó alakult, amelyek egy része az addig tiltott nyugati kötetek publikálására fókuszált. Ezek között számos katonai témájú regény is helyet kapott: ekkoriban jelentek meg a Rambo-könyvek, a Larry Hicks-féle Sas-kommandó, a Dan Schmidt-féle Sólyom-kommandó, vagy épp a Tüzes napok. Ezek mindegyikében szóba került a vietnami háború, ám csak az utolsó helyezte magát a cselekményt is a konfliktus éveibe, a többinél megelégedtek a veterán katonafigurák szerepeltetésével.
A szerző, az 1942-es születésű John F. Mullins a középiskola után jelentkezett a hadseregbe, előbb ejtőernyősnek, majd a Különleges Erőkhöz, ahol felcser lett. Először 1963-ban járt Vietnamban, ahol hat hónapot töltött az egyik Alfa-különítménnyel, majd hazatérve a gyalogságnál szolgált hadnagyi rendfokozattal, s elvégezte a ranger-tanfolyamot. 1966 és 1970 között ismét Délkelet-Ázsiában harcolt, előbb a zöldsapkásokkal, majd a SOG kötelékében, végül a dél-vietnami PRU tanácsadójaként. A hetvenes években megfordult a világ szinte minden táján, továbbképzésekre járt, kiképzést vezetett és így tovább. Huszonegy év szolgálat után 1981-ben szerelt le. Szakmai hátterét kihasználva továbbra is tanácsadóként és kiképzőként dolgozott Közép-Amerikától Afrikáig, de cégeket is alapított (például lőterek felépítésére és lövészeti kurzusok vezetésére). Több diplomát szerzett, négy nyelven beszél és gyakran hívják szakmai konferenciákra. Több regény is fűzödik a nevéhez, a Raven Software által kiadott 2002-es videójáték, a Soldier of Fortune fejlesztésénél pedig tanácsadóként működött közre.
A Tüzes napok főhőse, James Carmichael története több ponton is egybevág Mullins életrajzával. A sokat látott hadnagyot súlyos sebesülése folytán hazaszállítják az Államokba, ahonnan a lábadozás és egy rövid, de szenvedélyes szerelmi kaland végeztével visszaindul Vietnamba. Éppen időben érkezik, hogy őt is berántsák az éppen induló Phoenix-programba és beosszák a PRU-hoz. Eddig se volt gyerekjáték, amit csinált, de most majdhogynem egyedül kell helytállnia, miközben minden oldalról veszély leselkedik rá…
Bár a modern háborúkról szóló regényeket nem kedvelem (mondván, van ezekről elég visszaemlékezés, akkor meg minek regényt olvasni?), el kell ismernem, meglátszik, ha egy veterán fog tollat. Karl Marlantes, Charles Henderson vagy épp John Mullins kiváló példa erre. Bár stílusát tekintve távol áll a lenyűgözőtől – itt-ott, főleg az elején kifejezetten pórias –, és a karakterek sem túl eredetiek, vietnami és katonai vonatkozásban a kötet kifejezetten hiteles. Ráadásul olyan témára fókuszál, melyről viszonylag kevesen mertek saját nevükben nyilatkozni – a Phoenix-program sötét módszereire gondolok –, s ilyen értelemben a regényformátum még szerencsésebb választás. Persze szóba kerülnek még a dél-vietnami viszonyok vagy a CIA és úgy általában a hírszerző ügynökségek, illetve a dél-vietnami hadsereg belső világa is. Mullins tulajdonképpen ezen a téren kárpótolja az olvasót mindazért, amit stilisztikai oldalról nem tudott megadni neki.
Sajnos a magyar kiadás több szempontból is szívfájdító. Kezdhetném a borítófestménnyel, de lássuk be, nem ez alapján kell megítélni egy könyvet. Ami igazán szörnyű, az a fordítás színvonala és a korrektúra teljes hiánya. Azt még elnézem a nevesincs fordítónak, hogy egyes szakkifejezésekkel nem tudott mit kezdeni, hiszen nemhogy internet nem volt még akkoriban, de a vietnami amerikai katonai szlenghez se nagyon létezett idehaza segédlet. Ennek tudom be, hogy a rádióforgalmazásban a “Rogert” személynévként értelmezte – viszont amikor jönnek a figyelmetlenségből fakadó hibák (“20 lőszer” helyett “20 sorozat”, “napszemüveg” helyett “napellenző”, “hírszerzés” helyett “intelligencia”), meg az olyan képtelen fordítások, hogy “szuperőrmester” (“Top Sergeant”), akkor bizony sírhatnékom támad…
A magyar kiadás antikváriumokból még beszerezhető, általában pár száz forintos áron.
Tüzes napok
(Days of Fire)
Írta: John F. Mullins
Fordította: n.a.
Phoenix 1992