Vándorúton, magyar szemmel

Bő egy évvel ezelőtt tértem haza Vietnámból, élményekkel gazdagodva, amelyeket egy hatrészes sorozatban itt is prezentáltam. Azóta is többször eszembe jutott, hogy írnom kellene egy bizonyos magyar kötetről, amelynek elolvasása kimondottan hasznos volt az utazás előtt, és az “egyelőre távolról érdeklődők” számára különösen releváns lehet.

A felszálló sárkány országa három lelkes turista munkája, legalábbis a szöveg, hiszen a képanyaghoz még hárman járultak hozzá. Amikor annak idején a könyvesboltban kezembe vettem, rögtön feltűnt, hogy más arányokkal dolgozik, mint a klasszikus útikönyvek többsége. Értem ezalatt azt, hogy a terjedelem nagyjából harmada a vietnámi történelemre, kultúrára, társadalomra és gazdaságra fókuszál, szűk negyede a mindennapokról és a szokásokról szól, és kevesebb mint száz oldal jut az országjárásra. Vagyis a szerzők nem akartak minden régióra és minden látnivalóra kiterjedő, vaskos útikönyvet alkotni, inkább törekedtek a figyelem felkeltésére és amolyan “útnak indító” könyvet alkotni. Hozzátenném, ma már, a könnyen elérhető specifikus információk korában ez kimondottan szimpatikus hozzáállás, ugyanis egy-egy város vagy múzeum, esetleg az adott helyszín közlekedési lehetőségei kapcsán könnyebb tájékozódni az interneten, míg a benyomásokat, hangulatokat és a “mesélős” stílusban előadott tudást még mindig szívesebben olvasom papíron.

Szerelem monszun idején

Az indokínai háború végének 70. évfordulója apropóján már terveztem, hogy írok a kilencvenes évek egyik legismertebb francia filmdrámájáról, sőt a vietnámi utazás után újra elővettem és végignéztem. Európai (sőt világ-) szinten valószínűleg ez a legismertebb játékfilm a gyarmati Vietnám témájában. 

A háború urai

Karácsony előtt csodálkoztam rá, hogy ősszel megjelent nálunk egy, az indokínai háborúról szóló francia kötet. Márpedig ha van ritkább téma könyves fronton a vietnámi háborúnál, az a franciák indokínai agóniája, amelyről, ha jól számolom, még a rendszerváltás előtt jelent meg az utolsó kötet, a Viszontlátásra, tábornokom! Salgó Lászlótól.

A 21. Század Kiadó az utóbbi években több kötetet is kiadott a Goncourt-díjjal jutalmazott Éric Vuillard tollából. A Napirend a második világháborút közvetlenül megelőző tárgyalásokról, a Szegények háborúja a reformáció megjelenését kísérő társadalmi viszályokról szól. A Tisztességes kiút az indokínai neokolonizációs kísérlet francia főszereplőinek szemszögéből villant fel néhány drámai és a konfliktus szempontjából meghatározó pillanatképet. A szerző tehát a háború urainak – például Navarre és de Lattre de Tassigny tábornokoknak vagy Pierre Mendès France miniszterelnöknek – a bőrébe beleképzelve magát idézi meg azokat az éveket. Nemzeti büszkeség, katonai megfontolások, gazdasági nehézségek és persze személyes motivációk örvénylenek a politikai határozatok körül. Vuillard ebben az örvényben ostorozza a francia döntéshozókat, akik sok tízezer francia és vietnámi életre tettek pontot, hogy aztán a megalázó vereség tudatában távozzanak a színről. 

Egy háború krónikája

Egy-egy dokumentumfilm elkészítését sokszor az aktuális történelmi évfordulók ihletik. A vietnámi háború végének ötvenedik évfordulója alkalmából pedig a Netflix hozott össze egy vadonatúj szériát, amelyet idén áprilisban tűztek műsorukra. 

Háborús makettvilág

Kifejezetten makettező szakirodalomról ritkán írok itt, bár erre is volt már példa. Az év végi megjelenések között azonban kiszúrtam egy releváns címet, amire rögtön felcsillant a szemem, ráadásul viharos gyorsasággal be tudtam szerezni egy hazai forgalmazó révén, úgyhogy kis túlzással szólván a karácsony kicsit előbb jött nálam… 

Kedves Mindenki!

Hétfő éjfélkor befejeződött a blog tizedik születésnapja alkalmából rendezett nyereményjáték, most pedig következzen az eredményhirdetés. Azok közül, akik a blog Facebook-oldalának születésnapi bejegyzése vagy az itteni szülinapi poszt alá írtak, három embert húztam ki.

Kedves Mindenki, elérkeztünk a tizedik születésnapig. És ez az esztendő nemcsak a blog alapításának kerek évfordulóját, hanem – korántsem véletlenül – a háború végének 50. évfordulóját is jelzi. Mert az elsődleges célom annak idején az volt, hogy alapvetően a konfliktus történetével párhuzamosan mutassam be, mi is történt azokban az években, kezdve az amerikai háború elejétől a végéig. És ez sikerült, sőt, a francia háborúra is történt néhány poszt erejéig kitekintés, úgyhogy a történet szépen kikerekedett. Kíváncsi lennék, hány olyan olvasó böngészi most ezeket a sorokat, aki már akkor, az első hónapokban itt volt. Remélem, vannak ilyenek, és nyomnak a kommentszekcióba egy virtuális pacsit… 

A háború vietnámi szemmel

A vietnámi háború alaposan dokumentált konfliktus volt, aminek az eredménye többek között elképesztő mennyiségű fénykép. A híresebbeket ezernyi könyvben és cikkben hasznosítják újra és újra, de jó pár van, amit valószínűleg sosem fogunk látni. Kizárólagosan a vietnámi oldalt mutatót fotókból igen kevés kiadvány válogat. De itt egy kivétel… 

Gecko Models 1:35

Most egy rövid, rendhagyó poszt következik makett-témában, ugyanis az a helyzet, hogy idén júniusban, a Haditechnika folyóirat 2025/3. számában megjelent egy cikkem Hívójele: Szörnyeteg – Légpárnás járművek a vietnámi háborúban címmel. Mivel ezt egy az egyben értelemszerűen nem közölhetem le itt is, viszont a moratórium már lejárt, annyit megtehetek, hogy az online formában immár elérhető cikket belinkelem, rövid összefoglalót mellékelek, illetve néhány képet megmutatok.

A háború viharában

A vietnámi háborút felidéző filmek jelentős része az Egyesült Államokban készült, és ez nem csak annak volt köszönhető, hogy Vietnámban 1975 után elsősorban az újjáépítés adott munkát, ergo filmgyártásra sem juthatott annyi forrás, mint békeidőben. Egy-két alkotás szerencsére itt is megszülethetett az évtizedek során, amelyekből én is válogattam már (lásd A levél útját vagy a Vietnámi szavakkalt). Ezúttal viszont egy olyan filmet emelek ki, amelyet ugyan az amerikai csapatok távozása után, de még az országegyesítés és a háború lezárása előtt, 1974-ben forgattak. 

A vietnámi háborúban alkalmazott angolszász géppisztolyok ismertetése után most, a második részben elsősorban az európai és ázsiai típusokkal foglalkozunk.

A háború harceszközeit bemutató sorozatban most következzenek a géppisztolyok. Ez a fegyverkategória az első világháború során jelent meg, mikor is a lövészárok-harcok során felmerült az  igény egy, a puskánál kisebb méretű, sorozatlövő kézi lőfegyverre. A konfliktus lezárultával, és természetesen később, a második világháború során is folytak erre irányuló fejlesztések számos országban, s ennek révén olyan típusok is születtek, amelyek például Vietnámban is szerepet kaptak. 

Egy ütközet krónikája

A Dixon-féle tengerészgyalogos visszaemlékezés után nem sokkal következzen egy ütközet krónikája, méghozzá a Katonák voltunk stílusában, amely tudvalevőleg az Ia Drang-i csata első napjait feldolgozó testes kötetből készült. Egy igen részletes, számos szereplőt felvonultató tabló volt, amely egy ütközet szinte minden történését és rétegét összegyűjtötte. 

A szóban forgó könyv szerzője, Doyle Glass hasonló babérokra tör, de egy, a nagyközönség számára ismeretlen csatát helyezve a középpontba. 1967 októberében, a Medina hadművelet keretében három tengerészgyalogos zászlóaljat küldtek a Quang Tri tartománybéli Hai Lang erdőbe. A hírszerzési adatok megerősítették, hogy jelentős ellenséges mozgás tapasztalható a környéken, márpedig innen kiindulva a néphadsereg egységei támadás alá vehették volna Con Thient, Khe Sanh-t, Dong Hát és Phui Bait. Egy szokásosnak nevezhető "kutasd-és-pusztítsd" bevetésre készültek: két zászlóalj a terület átfésülését végezte volna a “kalapács” szerepében, a harmadik (kiegészítve két dél-vietnámi zászlóaljjal) pedig “üllőként” távolabb várt, hogy a feléjük menekülő ellenséget csapdába ejtsék. A lakatlan, több helyen meredek, patakoktól szabdalt hegyi terep és a sűrű, sötét őserdő már önmagukban okoztak elég problémát, de aztán a szétszakadozott amerikai menetoszlopok belesétáltak a környéket jól ismerő és bázisterületüket védelmező két észak-vietnámi ezred lesállásába... Megkezdődött az élethalálharc.

Amikor Rambo még nem ért haza…

Más játékfilmek kapcsán említettem, hogy akadtak amerikai alkotók, akik már a vietnámi háború éveiben eljátszottak a gondolattal, hogy a konfliktussal kapcsolatos filmet készítsenek. Bizonyos esetekben – ilyen volt az Apokalipszis most – a projektet későbbre kellett halasztani, mivel a stúdiók ódzkodtak a kényes téma feldolgozásától. Más esetekben viszont – ilyen volt a propagandisztikus Zöldsapkások – a szponzorok és a katonaság hathatós támogatásával gyorsan összeállt, majd mozikba került a film. Még így is ez utóbbiakból volt kevesebb…

Az év legnagyobb slágerei

Elérkeztünk az utolsó háborús évhez, és most sem maradhat el a popparádé, illetve az ezzel járó rácsodálkozás, hiszen néha felfogni is nehéz, hogy egy-egy zenés örökzöld már ötven éve velünk van. Vágjunk is bele. 

Ha van cím, amit mindenki ismer a korszakból, akkor az a Bohemian Rhapsody, a Queen együttes előadásában. Freddie Mercury írta meg, aki három eltérő (lírai rock, opera és végül hard rock) stílusú dalból gyúrta össze, majd a három hétig húzódó felvételeket is ő felügyelte. A szövegén, illetve üzenetén azóta is sokat vitatkoznak, de a szerző szándékosan hagyta titokban saját motivációit. Az Egyesült Királyságban pár hét kellett, míg a toplista első helyére került, de 1976 elejére már aranylemez lett. Az USA-ban kisebb volt a lelkesedés iránta, de itt is összejött az aranylemez, és persze a többi nyugati országban is zajos sikert aratott – ugyanakkor a kritikák már elég vegyesek voltak. A Queen ikonikus dalát később még számos pályatárs és amatőr előadó dolgozta fel. 

Mikor elhallgattak a fegyverek...

Most, hogy a krónikában eljutottunk a Tonkini-öböltől Saigon elestéig, egy elemzés következik, amelyben mérlegre helyezzük a háború folyamatait és szereplőit, és amellyel levonhatjuk a főbb tanulságokat. Előrebocsátom, hogy komplex téma ez, amelynek csak a legfontosabb összetevőit fogom megemlíteni, így egy általános és viszonylag tömör áttekintést nyújtok.

Az eseményeknek három főszereplője volt: Dél- és Észak-Vietnám, illetve az Egyesült Államok. Rájuk fogok most fókuszálni, miközben végigmegyek azon, hogy melyik ország honnan hova jutott el a konfliktus végéig, mit ért el vagy mit nem ért el politikai, katonai, illetve társadalmi síkon. 

Egy tengerészgyalogos veterán emlékei

Régen volt utoljára a kezemben visszaemlékezés… És James Dixon könyve olyan régen rajta volt már a radaromon, hogy egy spontán indulat hatására elővettem és olvasni kezdtem. A szerző, aki évtizedekkel vietnámi szolgálata után kezdett hozzá az íráshoz, rögtön a legelején tisztázta, hogy nem fog szépíteni az emlékein. Az eredmény egy igen realisztikus, ráadásul részletes memoárkötet lett.

Zombiapokalipszis Vietnámból

Az alternatív történelem műfaja a nyugati világban jóval komolyabb múltra tekint vissza, mint minálunk. Ahogy a zombis történetek is… Ezt a kettőt pedig nem is olyan nehéz kombinálni. Ami számomra azért is fontos, mert a zombikért nem rajongok, ugyanakkor vietnámi vonatkozásban, a történelmet picit átírva már jóval érdekesebb számomra ez a megközelítés. 

Trumpeter 1:48

Ha a vietnámi háború amerikai vadászgépei kerülnek szóba, a többség automatikusan a Phantomokra gondol, pedig számos más típust is bevetettek Délkelet-Ázsiában, ideértve a “százas szériát”, amiben olyan ikonikus típusok találhatók, mint az F–104, az F–105, vagy épp e cikk főszereplője, az F–100-as. Régóta fentem már a fogamat ezen robusztus vonalvezetésű gép makettváltozatára. 

Mindenkit hozz haza!

A vietnámi háború végeztével az amerikai közbeszéd egyik gyakran visszatérő témája volt az ütközetben eltűnt katonák sorsa. Az egykori ellenféllel szemben érzett gyűlöletnek pedig továbbra is táptalajt adtak azok az állítások, melyek szerint továbbra is raboskodnak amerikai hadifoglyok eldugott dzsungeltáborokban. Egyes politikusok felszólalásaiban, újságcikkekben, illetve a játékfilmekben újra és újra szóba hozták, hogy meg kellene találni és haza kellene hozni őket…