Interview with Dr. Tamás Magyarics

The US internal and foreign affairs of 1968 came up again and again in the articles of the last few months. And so came the idea to make an interview with one of my former teachers who is a well-known name not only for the students and tutors of Eötvös Lorand University.

Dr. Tamás Magyarics graduated from ELTE in Budapest and LSU in Baton Rouge. He has been teaching since 1987 in various institutions in Hungary and abroad. Currently, he is a Professor at the Department of American Studies at ELTE. He used to be the editor-in-chief of the periodicals Külügyi Szemle and Foreign Policy Review, research director at Teleki Institute and Institute for Foreign Affairs, he is a member of the Hungarian Atlantic Council, spent four years in Ireland as ambassador, and as an expert of American affairs he appeared in several debates and interviews. His field of expertise is the Cold War, the foreign affairs of the United States, the transatlantic relations and security studies. He has been working as translator, editor and writer; among other books he wrote A History of the Foreign Affairs of the United States.

Interjú Dr. Magyarics Tamással

Az elmúlt hónapok posztjaiban többször is szóba kerültek az ötven évvel ezelőtti amerikai kül- és belpolitikai küzdelmek. Úgy gondoltam, érdemes lenne erről elbeszélgetni egykori tanárommal, akit nemcsak az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai és oktatói ismerhetnek.

Dr. Magyarics Tamás az ELTÉ-n, illetve a Baton Rouge-i LSU-n végezte tanulmányait. 1987-től kezdve tanít számos intézményben, hazánkban és külföldön egyaránt. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Amerikanisztika Tanszékének professzora. Főszerkesztője volt a Külügyi Szemlének, illetve a Foreign Policy Review-nak, vezető kutatóként dolgozott a Teleki Intézetben, később a Magyar Külügyi Intézetben, tagja a Magyar Atlanti Tanácsnak, de hazánk nagyköveteként Írországban is eltöltött négy évet, illetve amerikai politikai szakértőként számos fórumon és interjúban megszólalt már. Kutatási területe a hidegháború, az Egyesült Államok külpolitikája, továbbá a transzatlanti kapcsolatok és biztonsági tanulmányok. Fordítóként, szerkesztőként és íróként is aktív, többek között nevéhez fűződik Az Egyesült Államok külpolitikájának története című kötet.

John Wayne háborúba indul

Az amerikai filmgyártás már az 1960-as évek közepén foglalkozott a vietnami háborúval, ám ezen alkotások többsége nem a csatatér történéseit és szereplőit mutatta be, hanem a hazaérkező katonák problémáit. A legtöbbre már nem is emlékszünk, ‘68-ban azonban a mozikba került egy olyan hőseposz, amely – inkább csak főszereplője révén ugyan, de – megmaradt a köztudatban.

Egy chicagói rendőr visszaemlékezése

Az 1968. augusztusi chicagói zavargásokról már volt szó, ám érdemes egy szemtanút is megszólaltani. Ehhez nem egy egykori tüntetőt vagy egy politikust választottam, hanem egy rendőrt, aki fiatalemberként szembesült a város történetének egyik legsúlyosabb incidensével.

"Chicago középosztálybéliek lakta környékén nőttem fel. Először a nyugati, ’56 után pedig az északi oldalon laktam. A srácoknak kemény időszak volt ez a sorozás miatt. Nemigen volt választási lehetőséged, hacsak nem voltak kiváló jegyeid, a szüleidnek meg jó sok pénze. És ha elviekben beszipkázhattak, akkor munkát se kaptál. Ha már bekerültél az iskolába, egy bizonyos átlagot el kellett érned, hogy megmaradjon a mentességed, hogy ne rántsanak be a seregbe. Sokat aggódtunk emiatt.

Messze még a béke

1968 nyara és kora ősze semmilyen téren nem bizonyult nyugalmasabbnak, mint az év eleje. A párizsi béketárgyalásokat hol az egyik, hol a másik fél késleltette, a csatatereken tovább folytak a harcok, és az amerikai belpolitikai kép sem a közelgő megegyezést sejttette…

Abrams tábornok újfajta stratégiában gondolkodott

Csak ballag a katona...

Tim O’Brien nevével hamar összetalálkozik az, aki a vietnami háborús visszaemlékezések között válogat és jómagam is idéztem tőle, például amikor az amerikai haderők személyi állományáról írtam. Egyike volt azon egyszerű katonáknak, akik hazatérésük után szinte azonnal kiírták magukból tapasztalataikat…

Makettező szakirodalom

A vietnami háború szakirodalma bőséges, ám ugyanez sajnos egyelőre nem mondható el a vonatkozó makettező kiadványokról. Ilyen témájú készletek viszont egyre nagyobb számban állnak rendelkezésre (mind figurák, mind járművek, mind repülőgépek terén), s talán pont ezért látnak bizonyos kiadók fantáziát abban, hogy egy-egy kiadványt ennek a konfliktusnak szenteljenek. Most három ilyet szeretnék bemutatni.

Tábori élet

A támaszpontok voltak az amerikai erők hátországai. Csak ezek nyújtották azt a viszonylagos vagy tényleges biztonságot, ahol a katonák igazán ki tudtak kapcsolódni. Az őrjáratról visszatérő gyalogosok tehát alig várták a percet, hogy újra a “dróton belül” lehessenek. Kondor László így emlékezik: 

"Minden támaszpont tetején állt egy óriási amerikai zászló. Mikor kutyagoltál felfelé – mert sokszor felhoztak helikopterrel, de sokszor nem –, és már egy hete vagy tíz napja nem cseréltél ruhát, 42 fokos hőség volt, és a fák közül már láttad azt a nagy zászlót ott lobogni, az nagyon jó érzés volt. Az ott már az otthon! Mikor az őrjáratnak vége volt, azt mondták, »Gyerünk haza!« Hát a bázis, az volt az otthon. És mit jelentett az otthon? Hogy nem vagy kint a dzsungelben. Le tudsz mosakodni. Felvehetsz száraz és tiszta egyenruhát. Kapsz meleg ételt. Nem fognak lőni rád, legalábbis nem annyira. Hát az a mennyország! Hollywood, bébi!" 

A 12. gyalogezred őrjárata bevetés után a Jamie tűztámogató bázison. Megfigyelhető a számos sátor, illetve a homokzsákokkal megerősített bunkerek. Középtájt, jobbra egy kisebb latrinabódé is látható.

Legutóbbi cikkemben említettem, hogy idővel feltűntek az amerikai katonákon mindenféle, korántsem katonás ékszerek. Érdemes azonban kiemelni ezek közül egy olyan kiegészítőt, mely eredetileg nem a hippikultúra és a hanyatló harci szellem velejárójaként került a harcolókhoz…

Egyenruha és felszerelés

A Vietnamban bevetett amerikai haderők egyenruhája és felszerelése igen sokszínű képet mutat. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy rövid időn belül olyan sok változtatásra és fejlesztésre került sor, mint a második világháború óta még soha...

Amerikai zöldsapkás dél-vietnami ejtőernyősök kiképzésénél segédkezik. Helyi gyártású, tigriscsíkos ingének bal zsebén jól látható a Mobil Csapásmérő Alakulatok jelvénye és felette az ezt jelző felirat is.

Kezdjük a dél-vietnami oldalon tanácsadóként szolgáló amerikaiakkal. Ők vagy saját rendszeresített öltözéküket viselték (lásd később), rajta a helyi rendfokozati és egységjelvénnyel, vagy az adott alakulat (esetenként terepszínű) egyenruháját, ideértve általában a fejfedőt is, mely nem egyszer valamilyen barettsapka vagy bozótkalap volt. (Erről részletesebben majd a dél-vietnami haderőt bemutató sorozatban írok.)

Egy századparancsnok visszaemlékezése

Ezúttal egy olyan amerikai veterán visszaemlékezése következik, aki a háborút nem káoszként látta, hanem kihívásként és megoldandó problémaként, melyet felelős parancsnokként igyekezett értelmezni és irányítani.

Walter Mack egy tehetős és kiváló üzletember fiaként magániskolákba és a Harvardra járt. 1965-ben, a tartalékos tisztképző tanfolyam elvégzése után hadnagy lett a tengerészgyalogságnál. 1967 májusában egy katonai rendész zászlóaljjal Da Nangba küldték, ahol a reptér őrzésében vett részt. Aztán áthelyezését kérte frontszolgálatra, és '67 végén kinevezték egy lövészszázad parancsnokának a demilitarizált övezet közelében. Vietnami szolgálata után jogászként dolgozott; az interjú idején New York déli kerületének Ügyészi Hivatalában volt osztályvezető. Jelenleg a Doar Rieck Kaley & Mack ügyvédi iroda társtulajdonosa.

"Amikor elkezdtem a főiskolát, úgy döntöttem, jó lenne eltölteni egy kis időt a katonaságnál. Addig meddő életet éltem, és azt gondoltam, egy kis fegyelem jót tenne nekem. Ezenkívül a tengerészgyalogságnak megvan a maga férfias vonzereje. Gondoltam, keményebb lennék tőle. És a családomban megvan a hajlam a szolgálatra, az elv, hogy a közösség szolgálata az életed része kell, hogy legyen.

Taktika

Bár felületes szemmel nézve a vietnami háború szárazföldi harcainak során alkalmazott amerikai taktika igen egysíkúnak tűnhet, jobban megvizsgálva találunk számos különféle harceljárást. Közös jellemzőjük természetesen a technikai és logisztikai háttér, illetve a tűzerő kihasználása volt. Először azonban vizsgáljuk meg haderőik alapvető doktrínáját.

Kezdődik a bevetés

Háborúra készülnek

Ha már az amerikai haderők személyi állománya és kiképzése szóba került, miért is ne vegyünk elő egy filmet, ami éppen erről szól, mi több releváns alkotások közül az egyik legfrissebb, bár így is tizennyolc évvel ezelőtti. Colin Farell egyik első ismert szerepéről és Joel Schumacher keveset emlegetett rendezéséről lesz most szó.

Bozz közlegény az alapkiképzést sem tudta végigcsinálni balhék nélkül, de hiába is próbálja megúszni az egészet, visszazavarják a többiek közé, hogy elvégezze a gyalogsági továbbképzést, utána pedig irány Vietnam. A dátum 1971 ősze: az amerikai hadsereg harci szelleme már nem a régi, mindenki tudja, hogy a háború elveszett, de a kiképzőket ez nem érdekli – kell az emberanyag a húsdarálóba, akármilyen minőségű is legyen az. Bozz látszólag nem kíván mások ügyeibe beleszólni, mégis unos-untalan segít azokon, akik egyszerűen nem oda valók, miközben saját kiskapuját is keresi. Mert Vietnamba menni neki sem akaródzik…

Személyi állomány és kiképzés

Térjünk most rá az amerikai haderők emberállományának és felkészítésének részleteire, már csak azért is, mert e téren is létezik egy pár tévhit, melyet el kell oszlatnunk.

A tengerészgyalogság egy korabeli toborzóplakátja

A Vietnamba küldött amerikai fiatalemberek döntő többsége a második világháborút követő csecsemődömping gyermeke volt, akik a negyvenes évek második felében, illetve az ötvenes évek első felében születtek. Ez, illetve a korszellem nagyban befolyásolta ifjúkorukat és neveltetésüket, hiszen sokuk apja (vagy más rokona) harcolt a második világháborúban, nem is beszélve a korai hidegháborús időszak állandó jelleggel sulykolt „vörös veszélyéről”, mely megkerülhetetlenül kondicionálta nagy részüket a hazafiasnak tartott katonai szolgálatra. A keleti blokkból emigrált (lengyel, magyar, orosz, kubai, stb.) családok gyermekeinek pedig nem kellett elmagyarázni, mit is jelent a kommunizmus a gyakorlatban.

Az esztendő legnagyobb slágerei

A korszakidézés szellemében idén is tekintsük át az év legjelentősebb nemzetközi és magyar slágereinek válogatását. A választék most is hatalmas, úgyhogy nézzétek el, ha az összes személyes kedvencre nincs hely. De a legnagyobbak jó része azért itt van…

A Beatles hatvannyolcas alkotásai közül egyértelműen a Hey Jude az első, mely augusztusban jelent meg az együttes saját lemezkiadójának, az Apple Recordsnak első kislemezeként. Nyolcmillió példányt adtak el belőle és az amerikai toplistát is meghódította. A legjobb könnyűzenei dalok között emlegetik mind a mai napig. Érdekesség, hogy eredeti címe Hey Jules lett volna, utalásként Lennon fiára, Julianre, akit nagyon megrázott szülei '68-as válása. 

Stratégia és hadrend

A vietnami hadszíntér katonáit bemutató sorozatunkban most az amerikai haderők (azon belül is elsősorban a szárazföldi harcokban bevetett alakulatok) következnek. A szokásos módon öt részen keresztül járjuk körül a hadrendet, a felszerelést, a taktikát és sok más témát. 

Az amerikai OSS tisztjei a Viet Minh képviselőivel egy 1945-ös felvételen. A balról a második álló alak nem más, mint Ho Si Minh, az öltönyt és kalapot viselő úr pedig Giap tábornok. Akkor még egészen másképp képzelték az Egyesült Államok szerepét Vietnam függetlenségének kivívásában.

Interview with Phil Fehrenbacher

I first saw Phil Fehrenbacher's Vietnam related cartoons on the internet... It did not take long for me to ask for his permission and put out some of his works on the Facebook page of this blog. And I was wondering about making an interview with him. Phil was very helpful from the start and that is how you can now read his story.

Phil Fehrenbacher

Interjú Phil Fehrenbacherrel

Phil Fehrenbacher vietnami témájú karikatúráival az interneten akadtam össze... Nem kellett sok, hogy személyes engedélyével és természetesen magyarosítva néhányat jelen blog Facebook-oldalán is megjelenítsek, de akkor már erősen gondolkodtam azon, hogy őt magát is meg kellene interjúvolnom. Phil az elejétől fogva nyitott volt az ötletre, így most a magyar olvasók is megismerhetik az ő történetét és munkásságát. (Az angol nyelvű változatot a jövő héten közlöm le.)

Phil Fehrenbacher napjainkban

Távol az otthontól

Kevésbé köztudott, bár nem meglepő tény, hogy a vietnami filmgyártás is érintette a háború témáját az elmúlt évtizedekben, méghozzá nem is egyszer. Némelyik produkciójukat még magyarul is bemutatták az itthoni mozikban annak idején, de valószínűleg korántsem emlékeznek rájuk annyian, mint a releváns amerikai alkotásokra. Az interneten ma már szerencsére több ilyen mű is megtekinthető, ezek közül választottam most egyet.

A Tet-offenzíva politikai következményei

Míg katonai oldalról a Tet-offenzíva egyértelmű kommunista vereséget hozott, politikai és lélektani oldalról megágyazott az amerikai kivonulásnak. Johnson elnöknek és stábjának azokban a hetekben számos nehéz döntést kellett meghozniuk.

Ahogy már említettem, Westmoreland tábornok 206 ezer további katonát kért Washingtontól, ez pedig legalább annyira politikai kérdés volt, mint katonai. Az említett létszám túlságosan magas volt Johnson elnök számára egy olyan helyzetben, melyben a háború támogatottsága rohamosan csökkent – főleg a választások évében. Közben, február harmadik hetében az amerikai haderő elszenvedte addigi legmagasabb heti veszteségét: 543 halottat és 2547 sebesültet. Ugyanebben a hónapban a sorozóbizottság 48 ezer embert hívott be.

Az új hadügyminiszter Clark Clifford lett