Bat 21

Ellenséges területen

A vietnámi légi háborúról meglepően kevés játékfilm szól ahhoz képest, hogy  az amerikai szerepvállaláson belül milyen jelentős arányú volt a légi tevékenység. Jelen alkotás is csak felerészben támogatja ezt a vonalat, hiszen nagyrészt a földön játszódik, azonban a légierő is fontos szerepet játszik benne.

bat_21_2.jpg

A Bat 21 a vietnámi háborús filmek fénykorában, egészen pontosan 1988-ban készült el, méghozzá megtörtént eset, illetve az erről készült könyv alapján. Iceal Hambleton alezredes 1972 tavaszán, a Nguyen Hué offenzíva idején felderítő repülésen vett részt, amikor a vietnámi néphadsereg légvédelmi rakétája szétzúzta EB-66-os repülőgépét. Ejtőernyővel ereszkedett le az őserdőbe, nemsokára pedig megindult a mentésére irányuló akció. Hambleton, aki zavarási szakértő volt, értékes információkkal rendelkezett, már csak ezért is fontos volt, hogy minél előbb kiemeljék a veszélyektől hemzsegő dzsungelből – illetve ellenfeleiknek, hogy minél gyorsabban fogságba ejthessék…

bat_21_1.jpg

A témában mindenképp érdekes darab ez a film, és nem csak az említett légiháborús tematika miatt. A fókuszban nemcsak a bajtársiasság és a csapatmunka már sokszor bemutatott étosza áll, hanem – kicsit talán az amerikai légi dominancia kritikájaként – aláhúzzák a technológia pajzsa mögül kirántott ember védtelenségét és sebezhetőségét. Hambleton a bombázó hadjáratot koordináló tisztként eddig élvezhette az igazi háborútól tartott távolságot, most azonban a kellős közepén találja magát, és nemcsak, hogy egymagában kell boldogulnia az őserdei viszonyok között túlélőfelszerelése és tudása segítségével, hanem bizony szembesül a talajszinten tapasztalható egyéb nehézségekkel, leginkább a halál közelségével. Ilyen szempontból nagyon rokonszenves a forgatókönyv hozzáállása, részben mert nem idealizálja a háborút, részben mert a másik oldal képviselőit is realista módon mutatja be. Ennek tudatában is csak annyira mentek el a realizmus felé, amennyire a nyolcvanas évek végén ez megszokott volt, vagyis nagyon sokkoló képeket nem mutatnak, ugyanakkor átérezhetővé teszik a fent elmondottakat, bár feszültségből véleményem szerint így is kevesebbet kapunk, mint amit elsőre elvárhatnánk. 

bat_21_3.jpg

A kutató-mentő bevetések bemutatása is komoly hangsúlyt kap, hiszen a fokozott légi tevékenység folytán amerikai oldalon gyakran volt szükség a lelőtt pilóták kiemelésére szakosodott alakulatokra. E téren a film nem olyan meggyőző, mint mondjuk az Intruderek támadása, de nehéz volt a viszonylag alacsony költségvetésbe ennél többet beletenni. Emiatt a felvonultatott technika öt géptípusra, illetve mindössze pár példányra szorítkozik, de azok többsége korhű.  

Megtörtént eset ide vagy oda, a forgatókönyv jelentősen átírta a valóságban lezajlott mentőakció történetét. Hambleton az itt látottaknál jóval több időt, tizenegy és fél napot töltött a dzsungelben, kimentése pedig jóval komolyabb akciót és koordinációt igényelt, egyben több amerikai és dél-vietnámi életét követelt. Akit érdekelnek a részletek, nézze végig az alábbi összefoglalót.

A főszereplő, Gene Hackman személye egyébként azért érdekes a későbbiek fényében, mert a 2001-es Ellenséges terület című, a jugoszláv háború alatt esett géplelövés történetét bemutató akciómozi nagyon hasonló történetében is megjelent, igaz, ott már a mentést felügyelő parancsnokként. Tulajdonképpen Danny Glover esetében is találunk hasonló párhuzamot, hiszen az 1991-es Intruderek támadásában már ő ragad pilótaként a dzsungelben, és őt próbálja megmenteni (a parancs ellenére is) két bajtársa. Mindkettejüknek volt más vietnámi vonatkozású szerepe, e téren viszont egyértelműen Glover viszi el a pálmát. A többi szereplő már nem tett rám nagyon mély benyomást, ahogy láttam, inkább B-kategóriás színészek tűntek itt fel…

bat_21_4.jpg

A Bat 21 mindenképpen ajánlott alkotás a témában, és nem csak a repülős vagy túlélős megszállottak számára. Emellett a 104 perces játékidő sem vesz el túl sokat az életünkből. A filmet a magyar tévécsatornák is sugározták már, de DVD-n is kapható volt, méghozzá szinkronnal, extrák nélkül. Persze kis kutakodás után az interneten is megtalálhatjuk, akár magyarul is, lásd alább. 

Bat 21 (Bat 21)
Tristar 1988, 104 perc
Rendező: Peter Markle
Főszereplők: Gene Hackman, Danny Glover
Zene: Christopher Young