Csaták a főváros körül

Xuan Loc elestével újabb akadály hárult el a néphadsereg előtt Saigon felé menet. Le Duc Tho felügyelete mellett Dung tábornagy és törzse már a déli főváros lerohanását tervezte. Nem számítottak könnyű győzelemre, de sietniük kellett, hiszen a monszun időszak közeledett, emellett attól is tartottak, hogy valamelyik külföldi hatalom az utolsó pillanatban közbeavatkozik. A támadáshoz a néphadseregnek öt hadteste állt készenlétben, összesen 14 hadosztállyal és tíz önálló ezreddel, illetve dandárral, de valamivel távolabb még két hadosztály várakozott. Számszerűleg ez 250 ezer reguláris katonát, 20 ezer gerillát és 180 ezer főnyi támogató alakulatot jelentett –  összesen durván 450 ezer főt.

A néphadsereg 1. hadteste megkezdi a támadást Saigon ellen

Rajta leszünk az utolsó gépen?

Dél-Vietnám összeomlását és Saigon kiürítését többször is felidézték a vonatkozó alkotásokban (a legfrissebb ilyen A szimpatizáns című sorozat, de a klasszikusok közül említhetném A szarvasvadászt). Egy több évtizedes tragédia utolsó felvonása volt ez a pár hét, amely mind a vietnámi, mind az amerikai közemlékezetben kitörölhetetlen nyomot hagyott. Larry Elikann 1990-ben rendezett ebből a témából egy tévéfilmet az NBC számára.

Trumpeter 1:35

Most már ideje villantani egy észak-vietnámi illetőségű makettet is. És ha már Saigon elestének évfordulója közeleg, eszünkbe juthatnak a városba begördülő harckocsikról készült fényképek, köztük néhány T–54-es... A Trumpeter 2000 környékén a T–54/55 több változatát is kiadta, ezek közé tartozott a 342. számú készlet, mely a T–55 1958-as modellje. A makettet Laci barátomtól kaptam évekkel ezelőtt, és bár eredetileg más terveim voltak vele, végül egy észak-vietnámi T–54-est építettem belőle. Mivel a dobozban számos plusz alkatrész lapul, amelyekből válogatva nem csak a gyártói szándék szerinti változat építhető meg, ez lehetséges is volt. 

Xuan Loc védelme

1975. április elején Fred Weyand tábornagy, az amerikai hadsereg vezérkari főnöke rövid látogatást tett Dél-Vietnámban. Hazatérése után beszámolt a helyzetről. Elmondta, hogy a déliek a katonai összeomlás szélén állnak, és továbbra is reménykednek abban, hogy az Egyesült Államok segítségükre siet. Ez továbbra sem történt meg: az amerikai szenátus, később pedig a szenátus fegyveres erőkért felelős bizottsága elutasította Ford elnök kérvényét egy 300 millió dolláros, illetve egy 722 millió dolláros támogatás ügyében. Nem látták értelmét tovább támogatni a korrupt és tehetetlen saigoni rezsimet egy pénzügyi szempontból amúgy sem rózsás helyzetben. Volt olyan képviselő, aki szóvá tette, hogy a köztársasági erők több harci eszközt hagynak hátra visszavonulás közben, mint amennyit pótolni lehetne ilyen gyorsan, ráadásul egy harcolni nem hajlandó hadsereget semekkora pénzösszeggel nem lehet megmenteni. Végül az elnök annyit ért el, hogy a kongresszus 300 millió dollárt szavazott meg a Vietnámban tartózkodó amerikaiak hazaszállítására, illetve humanitárius célokra; emellett hozzájárultak ahhoz, hogy az ottani amerikai civilek elszállításához az amerikai fegyveres erők asszisztáljanak. 

A kongresszus nem engedett

Saigon környékén

Saigonon kívül is bőven találhatunk érdekességeket. Egyik utunk Son barátunk oldalán Cu Chiba vezetett, ahol a vietkong alagútrendszert felelevenítő múzeum található. Ennek lényegi része egy erdőben van kialakítva, ahol egy rövidfilm és egy kiselőadás után egyenruhás idegenvezető kalauzol minket végig az ösvényeken. Hogy megtapasztalhassuk az alagutakban való mozgást, több ponton leereszkedhetünk a járatokba, és így juthatunk el egy-egy földalatti vagy részlegesen földbe ásott helyiségbe. Akik ezt nem bírják, azok természetesen a felszínen is átsétálhatnak a következő látnivalóig. Eligazítóterem, kórházrészleg, raktár, van itt minden, némelyik élethű figurákkal kiegészítve. 

Megindul a végső offenzíva

1974 őszén az észak-vietnámi vezetés már nagyban készült a déli országrész lerohanására. Szeptember utolsó napjaiban összeült Hanoiban a politbüro, illetve a katonai központi bizottság. A hadművelet kapcsán továbbra is voltak kétségek, elsősorban az amerikai beavatkozási hajlandóságot illetően, de a néphadsereg, illetve a VKH valós ereje kapcsán is folytak viták. A párt főtitkára, Le Duan biztosra vette, hogy az Egyesült Államok már nem fog tevőlegesen részt vállalni Dél-Vietnám védelmében. A szovjet vezetés szintén azt tanácsolta neki, hogy vigye kenyértörésre a dolgot. Mindent figyelembe véve a többség így is úgy vélte, csak 1976-ra lesz reális a déli rezsim megdöntése.

Folyik a tervezés

Továbbra is Saigonban

Saigonban a “civil” látnivalók terén az elsők között ajánlható a városközpont több épülete és köztere. A városháza, előtte pedig a Ho Si Minh-szobor este, díszkivilágítással igazán szép. Innen pedig csak pár perc séta az Operaház, melynek két oldalán két híres szálló áll: a Hotel Continental, illetve a Caravelle. Aki több visszaemlékezést vagy regényt is olvasott már a témában, szinte bizonyosan ismeri ezek nevét. Graham Greene és A csendes amerikai juthat először eszünkbe, azonban mi a Continental teraszán letelepedve akkor is azon fényképészek tiszteletére ittunk egy gin-tonikot, akik két megbízatás között itt találkoztak: Kondor Lászlóra, Larry Burrows-ra, Horst Faasra, Catherine Leroy-ra és a többiekre. 

Egy változó ország arcai

Vietnámi barangolásunk során pár könyvet is begyűjtöttem, amelyek egy része fotóalbum. Ezek között egy amerikai szerző műve is hozzám került, és neve láttára egyből felcsillant a szemem…

Saigonban járva

Hanoiból repülővel utaztunk Saigonba, újabb keletű nevén Ho Si Minh-városba. A metropolisz már ötven-hatvan évvel ezelőtt sem volt kicsi, de még most is Vietnám legnagyobb települése, nagyjából 9,5 millió lakossal, gazdasági jelentősége pedig továbbra is hatalmas. Hangulatában is más, mint Hanoi, és ezért részben a francia-amerikai időszak a felelős, de jó értelemben. A belváros egy-két pontján határozottan úgy éreztem, hogy ha a feliratok nem vietnámi nyelven íródtak volna, akkor valamelyik dél-európai nagyvárosban is lehetnék. (Hozzátehetnénk, hogy régebben úgy is emlegették Saigont, mint “a Kelet Párizsa”.) Az utcák tágasabbak, mint Hanoiban, a járdákon kényelmesen el lehet férni, illetve a forgalom is elviselhetőbb. Viszont az éghajlat is más, érezhetően melegebb: míg Hanoiban a legforróbb napok sem voltak elviselhetetlenek (bár izzadtam néha rendesen), itt volt olyan kora délután, amikor ebéd után visszatértem a közeli szállásra lezuhanyozni.

Innen nincs kiút

Időről időre az ölembe pottyan egy új vietnámi háborús film. A minőségi szórás mondjuk kétségtelenül hatalmas, de ez igaz minden műfajra. Az Ambush, magyar címén Halálos csapda viszonylag friss, 2023 elején került az amerikai mozikba, illetve a streaming szolgáltatókhoz, és annyit már előre elárulhatok, hogy a jelenkor B-kategóriás akciófilmjei közé sorolandó. Bár lehet, hogy a C vagy a D betű kéne ide. 

Kirándulások Hanoi környékén

A vietnámi nagyvárosokból kiindulva mindenképp érdemes néhány vidéki kirándulást tenni. Ezeket az 1-3 napos buszos túrákat könnyedén megejthetjük, hiszen úton-útfélen találunk olyan utazási irodákat, ahol érdeklődhetünk, illetve regisztrálhatunk egy-egy ilyen kiruccanásra. Helyszíntől és távolságtól, illetve időtartamtól és ellátástól függően változnak az árak, de az egynaposok általában 30-50 dollár között elérhetők (mi ezekből válogattunk). Ilyenkor a WhatsApp alkalmazáson át majdani túravezetőnk megírja nekünk a tudnivalókat, majd reggel, jellemzően 7-8 óra körül felvesznek minket szállásunk közelében, és a nap végén ide hoznak majd vissza.

Vadászok Vietnám egén

Ismét a francia képregény világába teszünk kirándulást, ahol aztán tényleg mindenféle téma szembejöhet. Így Vietnám is. A termésből tavaly az indokínai háború apropóján mutattam be egy repülős és két, Dien Bien Phu ostromához köthető címet, most viszont az amerikai háborúhoz kapcsolódóan hoztam két komplett sorozatot. 

Hanoi katonai emlékei

Még mindig Hanoiban maradva lássuk a főváros egyéb nevezetességeit. Ebben a részben elsősorban a hadtörténeti vonatkozású látnivalókra fókuszálok. 

Egy háború krónikája

Nincs könnyű dolga annak, aki átfogóan, de emészthető hosszúságban szeretné bemutatni a vietnámi háború történetét. Az viszont tény, hogy ma már, ötven év távlatából jóval objektívabban, mindkét oldalt részletesebben prezentálva lehet nekimenni a témának. A dokumentumfilmes vonalon nem kezdő rendező-producerek, Ken Burns és Lynn Novick, illetve az íróként közreműködő Geoffrey Ward korábban az amerikai polgárháború és a második világháború történetét dolgozták fel együtt. Nem akartak egy újabb háborús témát, de arra jutottak, hogy az amerikai társadalom számára olyannyira nincs még a helyén Vietnám, hogy végül ezt választották, és összeálltak újra. Nagyjából 30 millió dollárból, csaknem tíz éves munka árán hozták össze azt a tízrészes sorozatot, amelyet először a PBS csatornán sugároztak 2017 őszén, és amely rövid időn belül komoly figyelmet és számos elismerést vonzott be. 

Egy utazás képei

Öt évvel ezelőtt, 2019-ben beszélgettünk először Toperczer István barátommal, hogy ki kellene utazni Vietnámba. Neki ez a sokadik útja lett volna, nekem az első… Szerettem volna végre eljutni oda, ahol a jelen blogon ismertetett események nagy része megtörtént, megismerni jobban az ottani embereket és kultúrát. Sajnos az akkor őszre tervezett országjárás nem valósult meg, az utána következő két évben pedig a Covid-járvány tette lehetetlenné. Nem adtuk fel, és végül 2024 tavaszán tértünk vissza rá, hogy aztán szeptember elején a konkrétumokat is elintézhessük, és november közepén nekiinduljunk. Sokat segített és velünk tartott Kiem barátunk is, aki évtizedek óta él Magyarországon, és már többször is segédkezett Pistának a kutatás és az interjúzás során.  

Két háború veteránja

Visszatérve az indokínai vagy francia háború témakörére bemutatnék egy visszaemlékezést, amely egy német–olasz származású férfi katonai karrierjét mutatja be nem is egy, hanem két konfliktuson keresztül.

Paul ​Martelli 1943-ban ment Marseille-be, ahol 16 évesen önként jelentkezett a német haderőbe, a bolsevizmus elleni harcra. A túlnyomórészt kollaboráns és hadifogoly franciákból toborzott 33. Charlemagne Waffen-SS gránátoshadosztály katonájaként 1944 második felétől a keleti fronton szolgált. A háború végeztével nagy nehezen hazajutott, ám náci múltja miatt többször is került bajba, végül börtönbe. Kénytelen volt újra katonának állni, így Észak-Afrikában, majd 1951 és 1954 között Indokínában szolgálta a francia lobogót. 

Kedves Mindenki!

Kedd éjfélkor befejeződött a blog kilencedik születésnapja alkalmából rendezett nyereményjáték, most pedig következzen az eredményhirdetés.

Megint eljött a november, ezzel pedig egy majdnem kerek születésnap. Kilenc év nem kevés, egyben furcsa érzés belegondolni, hogy aki kezdettől fogva olvasta a blogot, az lényegében majdnem annyi ideje foglalkozik e témával, amennyi időt az Egyesült Államok katonailag hivatalosan beletett ebbe a vállalkozásba, hiszen 2015-ben az 1965-ös eseményekkel kezdtem (közben kicsit visszamentem 1964-be, sőt korábbra is). Jövőre pedig eljutunk az 50. évfordulót követve a háború végéig… 

Amikor a rémálom nem is álom

Kicsit visszautalva az előző cikkre, pontosabban a háború mentálisan sérült áldozataira, most egy olyan játékfilmről írok, amely a veterándrámák között is unikumnak számít témájával, műfajilag pedig nemcsak lélektani történet, hanem erős thriller is, sőt egyesek szerint inkább horror.

Amerikai elégia 

Pár hónappal ezelőtt csodálkoztam rá, hogy a Született július negyedikén írója idén előrukkolt a harmadik könyvével, immár trilógiává bővítve életrajzi írásait. És ennek a kötetnek valóban van létjogosultsága, hiszen fehér foltokat tüntet el a szerző viharos élettörténetében, egyben a veteránlét és a poszttraumás stressz újabb univerzális emlékműve lehetne.