M-41 Walker Bulldog

Tamiya 1:35

Az M-41 annak idején szerelem volt első látásra… Valószínűleg, mert hasonlított régi kedvencemre, az M-24-re (amelynek egyébként szintén van vietnámi vonatkozása). Csak később tudtam meg, hogy nem volt különösebben sikeres típus, de ez nem tántorított el a megépítésétől, igaz, eltelt közben huszonöt év. 

m-41_plus_1.jpg

A 76 mm-es löveggel szerelt M-41 könnyűpáncélos felderítő feladatokra készült az M-24 leváltására. A koreai háború miatt fejlesztését siettették, de hiába készült el 1952-ben az első 900 darab, ebben a konfliktusban már nem jutott szerephez. A tervezési hiányosságok miatt nem igazán vált be (se felderítésre, se légi szállításra nem volt ideális), és az M-47 kifejlesztése miatt nem is gyártották túl sokáig. Amerikai részről éles bevetésre sohasem került (nem úgy, mint utódja, az M-551), viszont számos országba (többek között Nyugat-Németországba, Japánba, Brazíliába, Argentínába, illetve Dél-Afrikába) exportálták, és több konfliktusban is alkalmazták: ott volt a kubai Disznó-öbölben, a libanoni polgárháborúban, Szomáliában, illetve Vietnámban.  

m41_arvn.jpg

A dél-vietnámi erők 1965 és 1972 között 350 példányt kaptak a típusból. A helyiek alacsonyabb termete folytán a szűkös belső kiképzés nem okozott gondot. A háború során többször feltűntek városi harcokban, illetve tüntetések feloszlatásakor, de a Vietnámi Néphadsereg szovjet és kínai gyártmányú páncélosaival is megütköztek, váltakozó sikerrel. Az észak-vietnámiak az utolsó években egyébként több zsákmánypéldányt használatba állítottak. Ezekből pár darab a mai napig megtekinthető Vietnám különböző pontjain mint emlékmű vagy kiállítási tárgy. Itt, Európában a brüsszel hadtörténeti múzeumban látható egy belga szolgálatban állt darab. Játékfilmekben is többször feltűnt: A tábornokban például második világháborús amerikai harckocsikat, az Acéllövedékben, az Apokalipszis mostban és az Ég és földben amerikai és dél-vietnámi páncélosokat “játszott”.

A Tamiya készlete enyhén szólva nem mai darab. A típust már a hatvanas évek végén gyártották, de jelen makett már a hetvenes évek közepén látott napvilágot. Meglátszik rajta a kor: viszonylag kevés alkatrészt, egybeöntött gumi lánctalpat, alapvetően szép, de mai szemmel nem csúcskategóriás megmunkálást kapunk. A kisebb darabok értelemszerűen elég bumfordiak vagy éppen egyenesen csúnyák (itt nagyon meglátszik, hogy a fröccsöntési technológia hol tartott negyven-ötven évvel ezelőtt), párat mindenképp érdemes lecserélni, ilyen például a toronygéppuska. Három második világháborús (vagy koreai) amerikai figurát is mellékelnek, de ezeket inkább felejtsük el. Ami még szembetűnő, hogy külső málhát nem kapunk, csak a jármű saját szerszámait, és hát a vezető kitekintőnyílásainak üvegezését is nekünk kell megoldanunk. Ugyanúgy nagylelkűen a makettezőre bízzák a lövegpajzs amúgy gyakran használt és elég speciális kialakítású védőhuzatát, és az összeállítási rajz szerint ezt műanyag zacskó(!) felhasználásával kellene kialakítanunk. Köszöntem szépen, de inkább hagytam az egészet úgy, ahogy van. 

m-41_plus_2.jpg

Az összeállítás nem különösebben bonyolult, az illeszkedéssel nincsenek gondok. A két félből öntött lövegcső tömítése persze most is ad elég munkát, ráadásul hiába kerestem fém lövegcsövet a piacon, mintha senki nem készítene ehhez a típushoz... A parancsnoki búvónyílás fedele gyárilag mozgatható, és kis túlzással ez igaz a vezetőére is (vagyis nem kell beragasztanunk, és attól se félnünk, hogy kiesik a helyéről). A páncéltest alján számos nemkívánatos nyílás figyel, melyek a motorizált változat miatt kaptak rajta helyet, de a makettezők számára csak pluszmunkát adnak: ezeket is tömítettem, illetve műanyag lapokkal fedtem be őket. A toronygyűrű közepén levő lapot is érdemes kifűrészelni, hogy később is hozzáférjünk a vezetőálláshoz. 

m41_walker_arvn_06.jpg

A festéshez középszürkével alapoztam a járművet, utána pedig a Vallejo vietnami modulációs készletét vettem elő (lásd a PBR-nél és az M-706-nál). Amikor ezzel kész voltam, finoman felvittem a lepattogzásokat is egy vékony ecsettel, illetve a szivacsos technikával, majd a MiG Productions effektszínei következtek, majd a Vietnam Earth vöröses pigmentje, amelynek rögzítéséhez nem használtam semmiféle speciális szert, csak lakkozást a végén. Nagyon érdekes volt látni, hogy a mélyen ülő felületeken megmaradt por milyen szépen kiemeli a gépezet vonalvezetését. Ez kimondottan szerencsés dolog egy egyszínű jármű esetében. 

m41_walker_arvn_09.jpg

Sajnos dél-vietnámi figurákat nem könnyű találni. A Hobby Fan gyárt tankon ülő gyalogosokat, de nekem páncélos személyzet kellett volna. Egy ideig azon gondolkodtam, hogy az Academy immár negyedszázados dél-koreai harckocsizó készletét használjam némi átalakítással, de a doboz hátulján látható fotók elriasztottak. Szóval ez a projekt még függőben van. A torony két oldalára viszont Tamiya gyártmányú amerikai málhát ragasztottam fel.  

A készlethez gyárilag kétféle japán és egy amerikai matricasort mellékelnek, de én persze dél-vietnámiban gondolkodtam. Ennek kapcsán a következőket érdemes tudni: az M-24-től eltérően szinte az összes helyi M-41-es egyszínű olajzöld volt, és csak pár példányon alkalmaztak barna foltozást. Maguk a jelzések se igazán izgalmasak, bár ki lehet fogni ilyen darabokat egy-egy matricagyártó vonatkozó készletein. Én viszont nem akartam jelen maketthez még több ezer forintot elkölteni, így fotók alapján számítógéppel szerkesztettem rendszámot, ez ugyanis mindegyik páncéloson látható volt (rengetegen ez volt az egyetlen jelzés). Ez a rendszám 1:35-ben számításaim szerint nagyjából 12 mm széles és 2,5 mm magas. Az alap citromsárga, a számok feketék. Az öt számjegyet az egyik fotóról választottam ki. Beszereztem egy A4-es fehér (tehát nem átlátszó) matricaívet, lézernyomtatóval erre nyomtattam ki. A felhelyezéssel szerencsére nem volt gond. 

m41_walker_arvn_10.jpg

Ezt a készletet inkább az örömmakettezés kedvéért építettem meg, illetve gyakorolni akartam az egyszínű zöld festés modulációját, és ezeknek tökéletesen eleget is tett. De mivel a típus továbbra is tetszik, valószínű, hogy egyszer még a Skybow vagy az AFV Club makettjét is beszerzem. Azok már jóval magasabb minőséget képviselnek. Mindenesetre ezt is szívesen elnézegetem a vitrinben.

Ha tetszett, és szívesen olvasnál hasonló tartalmakat, kérlek, nyomj egy lájkot, és kövesd a blogot
a Facebookon. Köszönöm.