Megindul a végső offenzíva

1974 őszén az észak-vietnámi vezetés már nagyban készült a déli országrész lerohanására. Szeptember utolsó napjaiban összeült Hanoiban a politbüro, illetve a katonai központi bizottság. A hadművelet kapcsán továbbra is voltak kétségek, elsősorban az amerikai beavatkozási hajlandóságot illetően, de a néphadsereg, illetve a VKH valós ereje kapcsán is folytak viták. A párt főtitkára, Le Duan biztosra vette, hogy az Egyesült Államok már nem fog tevőlegesen részt vállalni Dél-Vietnám védelmében. A szovjet vezetés szintén azt tanácsolta neki, hogy vigye kenyértörésre a dolgot. Mindent figyelembe véve a többség így is úgy vélte, csak 1976-ra lesz reális a déli rezsim megdöntése.

Folyik a tervezés

Továbbra is Saigonban

Saigonban a “civil” látnivalók terén az elsők között ajánlható a városközpont több épülete és köztere. A városháza, előtte pedig a Ho Si Minh-szobor este, díszkivilágítással igazán szép. Innen pedig csak pár perc séta az Operaház, melynek két oldalán két híres szálló áll: a Hotel Continental, illetve a Caravelle. Aki több visszaemlékezést vagy regényt is olvasott már a témában, szinte bizonyosan ismeri ezek nevét. Graham Greene és A csendes amerikai juthat először eszünkbe, azonban mi a Continental teraszán letelepedve akkor is azon fényképészek tiszteletére ittunk egy gin-tonikot, akik két megbízatás között itt találkoztak: Kondor Lászlóra, Larry Burrows-ra, Horst Faasra, Catherine Leroy-ra és a többiekre. 

Egy változó ország arcai

Vietnámi barangolásunk során pár könyvet is begyűjtöttem, amelyek egy része fotóalbum. Ezek között egy amerikai szerző műve is hozzám került, és neve láttára egyből felcsillant a szemem…

Saigonban járva

Hanoiból repülővel utaztunk Saigonba, újabb keletű nevén Ho Si Minh-városba. A metropolisz már ötven-hatvan évvel ezelőtt sem volt kicsi, de még most is Vietnám legnagyobb települése, nagyjából 9,5 millió lakossal, gazdasági jelentősége pedig továbbra is hatalmas. Hangulatában is más, mint Hanoi, és ezért részben a francia-amerikai időszak a felelős, de jó értelemben. A belváros egy-két pontján határozottan úgy éreztem, hogy ha a feliratok nem vietnámi nyelven íródtak volna, akkor valamelyik dél-európai nagyvárosban is lehetnék. (Hozzátehetnénk, hogy régebben úgy is emlegették Saigont, mint “a Kelet Párizsa”.) Az utcák tágasabbak, mint Hanoiban, a járdákon kényelmesen el lehet férni, illetve a forgalom is elviselhetőbb. Viszont az éghajlat is más, érezhetően melegebb: míg Hanoiban a legforróbb napok sem voltak elviselhetetlenek (bár izzadtam néha rendesen), itt volt olyan kora délután, amikor ebéd után visszatértem a közeli szállásra lezuhanyozni.

Innen nincs kiút

Időről időre az ölembe pottyan egy új vietnámi háborús film. A minőségi szórás mondjuk kétségtelenül hatalmas, de ez igaz minden műfajra. Az Ambush, magyar címén Halálos csapda viszonylag friss, 2023 elején került az amerikai mozikba, illetve a streaming szolgáltatókhoz, és annyit már előre elárulhatok, hogy a jelenkor B-kategóriás akciófilmjei közé sorolandó. Bár lehet, hogy a C vagy a D betű kéne ide. 

Kirándulások Hanoi környékén

A vietnámi nagyvárosokból kiindulva mindenképp érdemes néhány vidéki kirándulást tenni. Ezeket az 1-3 napos buszos túrákat könnyedén megejthetjük, hiszen úton-útfélen találunk olyan utazási irodákat, ahol érdeklődhetünk, illetve regisztrálhatunk egy-egy ilyen kiruccanásra. Helyszíntől és távolságtól, illetve időtartamtól és ellátástól függően változnak az árak, de az egynaposok általában 30-50 dollár között elérhetők (mi ezekből válogattunk). Ilyenkor a WhatsApp alkalmazáson át majdani túravezetőnk megírja nekünk a tudnivalókat, majd reggel, jellemzően 7-8 óra körül felvesznek minket szállásunk közelében, és a nap végén ide hoznak majd vissza.

Vadászok Vietnám egén

Ismét a francia képregény világába teszünk kirándulást, ahol aztán tényleg mindenféle téma szembejöhet. Így Vietnám is. A termésből tavaly az indokínai háború apropóján mutattam be egy repülős és két, Dien Bien Phu ostromához köthető címet, most viszont az amerikai háborúhoz kapcsolódóan hoztam két komplett sorozatot. 

Hanoi katonai emlékei

Még mindig Hanoiban maradva lássuk a főváros egyéb nevezetességeit. Ebben a részben elsősorban a hadtörténeti vonatkozású látnivalókra fókuszálok. 

Egy háború krónikája

Nincs könnyű dolga annak, aki átfogóan, de emészthető hosszúságban szeretné bemutatni a vietnámi háború történetét. Az viszont tény, hogy ma már, ötven év távlatából jóval objektívabban, mindkét oldalt részletesebben prezentálva lehet nekimenni a témának. A dokumentumfilmes vonalon nem kezdő rendező-producerek, Ken Burns és Lynn Novick, illetve az íróként közreműködő Geoffrey Ward korábban az amerikai polgárháború és a második világháború történetét dolgozták fel együtt. Nem akartak egy újabb háborús témát, de arra jutottak, hogy az amerikai társadalom számára olyannyira nincs még a helyén Vietnám, hogy végül ezt választották, és összeálltak újra. Nagyjából 30 millió dollárból, csaknem tíz éves munka árán hozták össze azt a tízrészes sorozatot, amelyet először a PBS csatornán sugároztak 2017 őszén, és amely rövid időn belül komoly figyelmet és számos elismerést vonzott be. 

Egy utazás képei

Öt évvel ezelőtt, 2019-ben beszélgettünk először Toperczer István barátommal, hogy ki kellene utazni Vietnámba. Neki ez a sokadik útja lett volna, nekem az első… Szerettem volna végre eljutni oda, ahol a jelen blogon ismertetett események nagy része megtörtént, megismerni jobban az ottani embereket és kultúrát. Sajnos az akkor őszre tervezett országjárás nem valósult meg, az utána következő két évben pedig a Covid-járvány tette lehetetlenné. Nem adtuk fel, és végül 2024 tavaszán tértünk vissza rá, hogy aztán szeptember elején a konkrétumokat is elintézhessük, és november közepén nekiinduljunk. Sokat segített és velünk tartott Kiem barátunk is, aki évtizedek óta él Magyarországon, és már többször is segédkezett Istvánnak a kutatás és az interjúzás során.  

Két háború veteránja

Visszatérve az indokínai vagy francia háború témakörére bemutatnék egy visszaemlékezést, amely egy német–olasz származású férfi katonai karrierjét mutatja be nem is egy, hanem két konfliktuson keresztül.

Paul ​Martelli 1943-ban ment Marseille-be, ahol 16 évesen önként jelentkezett a német haderőbe, a bolsevizmus elleni harcra. A túlnyomórészt kollaboráns és hadifogoly franciákból toborzott 33. Charlemagne Waffen-SS gránátoshadosztály katonájaként 1944 második felétől a keleti fronton szolgált. A háború végeztével nagy nehezen hazajutott, ám náci múltja miatt többször is került bajba, végül börtönbe. Kénytelen volt újra katonának állni, így Észak-Afrikában, majd 1951 és 1954 között Indokínában szolgálta a francia lobogót. 

Kedves Mindenki!

Kedd éjfélkor befejeződött a blog kilencedik születésnapja alkalmából rendezett nyereményjáték, most pedig következzen az eredményhirdetés.

Megint eljött a november, ezzel pedig egy majdnem kerek születésnap. Kilenc év nem kevés, egyben furcsa érzés belegondolni, hogy aki kezdettől fogva olvasta a blogot, az lényegében majdnem annyi ideje foglalkozik e témával, amennyi időt az Egyesült Államok katonailag hivatalosan beletett ebbe a vállalkozásba, hiszen 2015-ben az 1965-ös eseményekkel kezdtem (közben kicsit visszamentem 1964-be, sőt korábbra is). Jövőre pedig eljutunk az 50. évfordulót követve a háború végéig… 

Amikor a rémálom nem is álom

Kicsit visszautalva az előző cikkre, pontosabban a háború mentálisan sérült áldozataira, most egy olyan játékfilmről írok, amely a veterándrámák között is unikumnak számít témájával, műfajilag pedig nemcsak lélektani történet, hanem erős thriller is, sőt egyesek szerint inkább horror.

Amerikai elégia 

Pár hónappal ezelőtt csodálkoztam rá, hogy a Született július negyedikén írója idén előrukkolt a harmadik könyvével, immár trilógiává bővítve életrajzi írásait. És ennek a kötetnek valóban van létjogosultsága, hiszen fehér foltokat tüntet el a szerző viharos élettörténetében, egyben a veteránlét és a poszttraumás stressz újabb univerzális emlékműve lehetne.

A vágyott hatalom foglya 

Idén két kerek évforduló is kötődik Richard Nixonhoz, hiszen ötven évvel ezelőtt mondott le, illetve harminc évvel ezelőtt hunyt el. És annak is lassan harminc éve, hogy az amerikai történelemmel gyakran foglalkozó Oliver Stone játékfilmet szenteljen neki. A kérdéses alkotás 1995-ben került a mozikba (szerencsére hazánkban is), és a rendező egyik legszemélyesebb hangvételű filmje. 

Továbbra sincs béke

1973 tavaszán, a fegyverszünet megkötése és a külföldi erők távozásával sem ért véget a vietnámi háború. Bár a NEFB jelen volt, hogy a békés rendezést felügyelje, már hetekkel a tűzszünet kezdete után több ezer alkalommal sértették azt meg mindkét oldalról, így Észak- és Dél-Vietnám harca folytatódott. A déli rezsim túlélése most is az amerikai támogatástól függött, és jelentős, több mint egymillió fős haderejét csak így tudta volna fenntartani. Az amerikai segélyek azonban a kongresszus döntései folytán drasztikusan csökkentek. A déli országrész ráadásul az eddiginél is súlyosabb gazdasági helyzetbe került, hiszen az amerikai kontingens jelenléte egészen addig annyi munkahelyet és bevételt teremtett (évente nagyjából 400 millió dollárt), amelyek hiányában a munkanélküliség és az amúgy sem szerény infláció is megnőtt. A korrupció még inkább eluralkodott, a közelgő vég tudatában pedig folyamatosan áramlott ki az országból a tehetősek vagyona. A köztársasági haderő harci szelleme mélyponton volt: a dezertálások száma ismét nőtt, így az alakulatok létszáma jóval alacsonyabb volt, mint a hivatalos és szükséges keret. 

Dél-vietnámi katonák bevetés előtt 

Az év legnagyobb slágerei

A nyári szünet előtt ne feledkezzünk el a szokásos éves slágerparádéról, vagyis lássuk-halljuk, mit hallgattak a kortársak ötven évvel ezelőtt. Megint csak az összesített toplisták alapján, a teljesség igénye nélkül válogattam, nem megfeledkezve a legsikeresebb magyar dalokról sem.

Az év legnagyobb nemzetközi slágere Barbra Streisand nevéhez köthető, ez volt a The Way We Were. Kislemezen már ‘73 szeptemberében kiadták, de a művésznő következő nagylemezén is helyet kapott, sőt az azonos című romantikus filmben is elhangzott, amelyet Sydney Pollack rendezett, s főszereplője Streisand mellett Robert Redford volt. Több díjat (például egy Oscart) is kiérdemelt, és Kanadában, illetve az Egyesült Királyságban is tarolt, később pedig számos feldolgozása született (például Andy Williamstől). 

Két világ határán 

A tavaly beharangozott új HBO-széria idén tavasszal végre megérkezett, én pedig több okból is komoly reményekkel ültem neki. Egyfelől anno nagy hatással volt rám az eredeti regény (amely szerencsére magyarul is olvasható), másfelől az előzetesek is kimondottan erősre sikerültek, és nem csak Robert Downey többszörös és láthatóan nagyon karakteres szerepeltetése miatt: már itt kézzel fogható volt az az érzelmi töltet és az a feszültség, ami az eredeti regényt is jellemezte. 

Egy magyar légiós emlékei

Édesapám a hatvanas évek végén a győri kórházban dolgozott. Az egyik portásról beszélgetés közben kiderült, hogy idegenlégiós volt, és harcolt Dien Bien Phu-nál. Hogy akkoriban milyen részleteket árulhatott el erről, nem tudom (valószínűleg nem sokat), de erre már jóapám sem emlékezett. Szívesen leülnék vele interjúzni, de ki tudja, él-e még. Ha igen, kilencven felett járhat… Ehelyett egy másik emigráns magyar visszaemlékezését vettem elő.

Aparváry László a második világháborúban honvédként szolgált, s sebesültként esett amerikai fogságba. Bár tisztában volt azzal, hogy Magyarország az új szovjet érdekszférába esik, nem sokat töprengett a hazatérésen. Az itthoni viszonyok között kénytelen volt átértékelni a helyzetet, főleg miután egy rendőr ismerőse megsúgta neki, hogy egy bizonyos lista tetején látta a nevét...  Így hát 1948 júniusában kénytelen volt elhagyni Magyarországot, és Ausztriába szökött. Bár hugához szándékozott kijutni Brüsszelbe, egy “segítőkész” osztrák állampolgárnak hála a francia idegenlégió sorozótisztje előtt kötött ki. Akarata ellenére – több honfitársával egyetemben – nemsokára egy vonaton találta magát, útban Marseille felé. Miután nem sikerült útközben kereket oldania, úgy gondolta, lesz ami lesz, végigcsinálja. Önként jelentkezett ejtőernyősnek, és az észak-afrikai kiképzés után őt is útnak indították Indokína felé, ahol a franciák elleni háború még korántsem ért véget…