Trumpeter 1:48

Ha a vietnámi háború amerikai vadászgépei kerülnek szóba, a többség automatikusan a Phantomokra gondol, pedig számos más típust is bevetettek Délkelet-Ázsiában, ideértve a “százas szériát”, amiben olyan ikonikus típusok találhatók, mint az F–104, az F–105, vagy épp e cikk főszereplője, az F–100-as. Régóta fentem már a fogamat ezen robusztus vonalvezetésű gép makettváltozatára. 

Az F–100 az F–86 Sabre továbbfejlesztéséből született meg. A tervezés már 1949-ben megkezdődött, és a két legfontosabb újítás egy utánégető beépítése, illetve a szárnyak nyilazási szögének 45 fokra való növelése volt. A prototípus 1953 májusában szállt fel. A berepülések során számos probléma adódott (például a kis sebességnél fellépő irányítási nehézségek), ugyanakkor októberben már sebességi csúcsot állítottak fel vele. 1954 őszén állították rendszerbe, de még több módosításon is átesett. Bár elfogóvadásznak tervezték, az atomkorszak katonai igényei miatt vadászbombázóvá sorolták át, hogy nukleáris töltetet is képes legyen hordozni. A rászerelt üzemanyagtöltő csonk révén az F–100 lett a világ első légi utántöltésre alkalmas vadászgépe. 

Délkelet-Ázsiában először 1964 júniusában repültek éles bevetést, egy Laosz felett lelőtt pilóta kimentésének fedezésére. Az itteni F–100-as alakulatok gyakran kísérték a dél-vietnámi vagy a laoszi légierő gépeit, de bekapcsolódtak az Észak-Vietnám elleni bombázó hadjáratba is, többek között lokátorvadász feladatok keretében. Hosszú távon a nagyobb teljesítményű F–105 és az F–4 vette át tőle ez utóbbi szerepet; a Super Sabre-t ezután főleg közvetlen légi támogatásra és előretolt légi irányítóként használták Dél-Vietnám felett. 1972-ben az aktív egységeknél kivonták, de a Nemzeti Gárdánál szolgálatban maradt 1979-ig. Nagyjából 2300 példány épült, és több más államban is szolgálatban állt (például a francia, a török és a tajvani légierőnél). 

Az F–100-as makettjét az elmúlt évtizedekben több cég is műsorra tűzte, többek között a Monogram, a Lindberg, az Esci és az Italeri. A Trumpeter 02840. számú makettje, egy kétüléses F–100F 2010-ben került a boltokba. A cég 1:48-ban a D és a C verziókat is gyártja, de 1:72-ben, sőt 1:32-ben is foglalkozott a típussal. Egyebek mellett Vietnámban bevetett  példányok, illetve a Thunderbirds kötelék gépei is megépíthetők. (Ezek be is szerezhetők nálunk). 

A készlet halványszürke műanyagból készült, a felületek kidolgozása első pillantásra példás, a részletezés viszont változó, de nagyobbrészt nagyon szép (az például dicsérendő, hogy a levegőbeömlő végig ki van dolgozva). Az illeszkedés többnyire problémamentes, bár egy-két idegesítő kivétel akad. Az összeállítási füzet mindössze nyolc oldal, lehetne hosszabb, tagoltabb, kevésbé zsúfolt és egyértelműbb. 

A pilótafülke műszereinél próbát tettem a mellékelt matricákkal; az eredmény inkább csak megfelelő, de mivel zárt fülketetőt terveztem, nem aggasztott. Az üléseket műgyanta másolatokra cseréltem, ezek már sokkal jobban fognak látszani, mint a műszerfalak. A törzsfelek összeragasztása után sajnos kellemetlenül hosszú tömítgetési és csiszolási procedúra következett. Közben a szárnyakat is összeállítottam. Ezeknél lehetőség van a kormányfelületek kitérítésére, bár a korabeli fotók alapján a parkoló gépeknél ezek vízszintben állnak. (Egy tipp: a szárnyak felragasztása előtt már rögzítsük rajtuk a kormányfelületeket, mert később a passzentos illeszkedés miatt nehezebb a helyükre csúsztatni őket.) A vízszintes vezérsíkok ezzel szemben sajnos nem állíthatók, pedig azok néha ferde szögben maradnak leállás után is, és ezt szívesen bemutattam volna.  

A Cybermodeler oldalon számos részletfotót találunk, ezeket fel is használtam. Ezek alapján a nyitott hasi aknák kapcsán pár dolgot érdemes tisztázni, főleg mert az instrukció több helyen is pontatlan. Tehát: maguk az aknák Interior Green színűek; a bennük kígyózó vezetékek többsége fémszínű, egy pár pedig fekete vagy narancs. Az aknaajtók, illetve a féklapok belső felülete natúr fémszínű, ugyanúgy, mint a keréktárcsák. A futóműszárak és a munkahengerek fehérek, kivéve persze a rugóstag fémszínét. A főfutó L profilú aknaajtói bizonyos felvételeken álló gépen is zárva vannak, de a legtöbbnél nyitva maradnak. 

A főfutók és a hozzájuk kapcsolódó alkatrészek felragasztása elég babramunka. Érdemes előbb a futószárat és a hozzá kapcsolódó elemeket rögzíteni, és csak utána a többit, máskülönben nem férünk hozzá később egyes területekhez. Itt meg is lepődtem, hogy a nagyobb, 48-as lépték ellenére is milyen nehéz a precíz beállítás és ragasztás.

A matricakészlet négy példányhoz nyújt jelzéseket. Ezek között szerepel egy terepszínű tajvani, egy fémszínű és egy terepszínű amerikai, illetve a Thunderbirds kötelék egyik gépe. Sajnos ennek a négy mintának egy kétoldalas A4-es lapon kell elférnie, ergo elég aprók az ábrák. Én természetesen a ‘68-as terepszínű amerikai verziót választottam (35. harcászati vadászezred, 614. harcászati vadászszázad, Phan Rang-i támaszpont) de egyszer egy natúr fémszínű példányt is meg akarok építeni. A kis méretű feliratok egy része sajnos olvashatatlan (a kabintető peremén sorakozó sárga sorok például inkább egy foltnak néznek ki, holott ilyen léptékben elvárható lenne olvashatóan nyomtatni). Ezt leszámítva a matricák szépen felrakhatók, és nincs is belőlük sok. 

A szürke alapozás után sötét szürkével előárnyékoltam a főbb osztásvonalakat. Ezután jöhetett az álcafestés, amelynél az instrukcióknál javasolt színeket használtam, amelyek szerintem kimondottan jól visszaadják a SEA (Southeast Asia) terepminta jellegzetes összhatását. Az alsó felületek szürkéje a Hobby Color H311-ese. Ennek felvitele egyértelmű, így az előárnyékolás is érvényesült. A felső felületeken sajnos többször is neki kellett futnom az álcaszíneknek, így ott a zöldes felületeken eltűnt az előárnyékolás nagy része… A későbbi modulálás miatt ez nem hatalmas probléma, de reméltem, hogy nem kell ennyiszer visszatérni rá. A kétféle zöld (H303 és H309) és a földbarna (H310) foltok felviteléhez most is az AK maszkológyurmáját hívtam segítségül. Miután megszáradtak, enyhén világosított festékkel moduláltam ezeket a felületeket. 

A terepszínű F–100-asokon a hajtóműkiömlő előtti törzsszelvénynél hagyományosan elég markáns foltok alakultak ki, ahogy a hőhatás miatt a festékréteg foltosan felolvadt (sőt a natúr fém példányoknál is ott vigyorognak a barnás égésnyomok), ezt szinte kötelező valahogy megjeleníteni, hacsak nem vadonatúj példányt szeretnénk megmutatni. A fotók tanúsága szerint sokféleképpen ábrázolható a kérdéses terület: érdemes megfigyelni, hogy egy adott példányon meddig terjed ki, milyen paneleken domináns stb. ugyanis ezek a foltok egyáltalán nem egyformák. Először rögtön a szürke alapozás után nekimentem, de a későbbiek folyamán úgy döntöttem, érdemes inkább a festési folyamat közepére és végére hagyni, így festékmaró oldattal leszedtem az itteni fémszínt, és később újra nekiláttam. Ezt a részt égett vassal alapoztam, majd barnított vas- és rézszínnel  csíkoztam a környéket. Nem olyan lett, mint szerettem volna… Legalább ötször nekifutottam, de még a végén sem voltam vele igazán elégedett, részben mert a szórópisztolyom sem akarta az igazságot (azóta már lecseréltem). Viszont eljött az a pont, amikor úgy éreztem, több időt erre nem akarok szánni, mert vagy a makettet, vagy a makettezést fogom megutálni.  

A koptatást ezüsttel végeztem, főleg a kormányfelületek éleinél, a szárnytőnél, a törzs egyes panelein és a fülke környékén. E téren nem akartam túlzásba esni, ugyanis a jó minőségű színes vietnámi fotókon sem láttam a terepszínű F–100-asokon durva kopást, sokkal inkább a festés erőteljes fakulása figyelhető meg. Az alsó felületeken a MiG 1618-as repülős bemosójával árasztottam el a panelvonalakat, viszont felül az Abteilung 501 olajait alkalmaztam. Sötétbarnával a zöldes, ennek világosított változatával a barnás részeken végeztem bemosást. Durván félóra elteltével fültisztító pálcikával visszatörölgettem a felesleget, a hosszirányra párhuzamos mozdulatokkal dolgozva. Ezután pár nap száradás következett, mivel az ilyen olajfesték oldószere lassan párolog. A festést egy mattlakk-réteg zárta.  

A készlet tartalmaz egy beszállólétrát, illetve kétféle (egyenes és tört) utántöltő csövet, továbbá mind az előre meredő, mind a tároláshoz felhajtott, orr alatti pitotcsövet. Ez utóbbiakat természetesen csak az építés legvégén érdemes felragasztani, mivel vékonyak és sérülékenyek (anyaguk szerencsére viszonylag rugalmas). A farokrész alatti fékezőhorog felhúzott állapotában, akármilyen fura is, de nem a törzs hossztengelyével párhuzamosan fekszik fel. Erre sajnos az összeállítási ábra sem hívja fel a figyelmet, bár a 6. rajz alsó része tulajdonképpen jól mutatja, csak elkélne mellé egy felkiáltójeles figyelmeztetés. Mindenesetre beszúrok ide egy rajzot, hogy egyértelműbb legyen. 

Az orrfutó aknája környékén található, kiereszthető jelzőfények darabjai az átlátszó alkatrészek keretére kerültek. Ez utóbbit kiengedve vagy behúzva is rögzíthetjük. Utóbbi esetben ezek foglalatát érdemes már az építés során felragasztani, és a tulajdonképpeni lámpatest rögzítését a legvégére hagyni.

Sajnos a fegyverzet terén elég szűkmarkúak voltak a Trumpeternél (ez az 1:72-es verziójuknál is így van): négy Sidewinder rakétát, két póttartályt, illetve egy ALQ–131 zavarókontenért és egy gyakorlóbombát kapunk, viszont az éles levegő-föld fegyverzet hiányzik. De ami van, az legalább szép kidolgozású. Jó hír, hogy többféle egyéb pilont is mellékeltek, szóval ha valakinek van például néhány felesleges Mk. 82-es bombája, akkor azokat el tudja helyezni, és vietnámi viszonylatban ez hiteles is. Én végül négy Sidewindert és két póttartály raktam fel, így viszont a szárnyak külső részén és a törzsön található függesztési pontok nyílásaira nem volt szükség, ezeket tömítettem. A pilonok és a fegyverzet az építés befejező szakaszában kerültek a helyükre.  

Az építés sajnos nagyon elhúzódott. Ez elsősorban az égett felületek megjelenítése miatt alakult így, de más projektek miatt is csúszott az egész. Munkaigényes makett, kezdőknek nem is ajánlanám. Így, kész állapotában nagyon is markáns, egyben jó lenne mellétenni már az F–105-ös lokátorvadászt vagy a tengerészeti Phantomokat. Na, majd… A festetlen F–100 is a tervek között szerepel, de a natúr fémfelületek megjelenítését előbb kisebb maketteken fogom gyakorolni, mert az összhatást nagyban meghatározza.