Chi-Nao bosszúja
Képregény-rovatunk első részéhez egy olyan darabot választottam, mely sokban hasonlít a már bemutatott IM-cikkekhez, legalábbis hangvételében. Hiába, ötven évvel ezelőtt a képregény nemcsak a szórakoztatás, hanem sajnos az ideológia eszköze is volt a világnak ezen a táján. Az ennek megfelelően enyhén propagandaízű képtörténet a Pajtás magazin 1965-ös nyári duplaszámaiban (28-29.) jelent meg, s főhőséül egy vietnami parasztfiút állított.
A képregény alkotója Zórád Ernő (1911-2004), a magyar képregénytörténet egyik legjelentősebb és legtermékenyebb alakja, akinek nevéhez nemcsak művészi igényű festmények köthetők (többek között a régi Tabánról), hanem gyakorta bedolgozott számos folyóiratnak és kiadónak is, cikkek, novellák és kötetek illusztrátoraként. Önálló füzetes képregényei a mai napig féltett kincsei a hazai gyűjtőknek, de ezek mellett festett rövidebb darabokat is, amint a mellékelt képeken látható.
A rövid terjedelem ebben az esetben határozottan a drámai hangvétel ellen dolgozik, mivel rendkívül vázlatos az egész cselekmény, és nincs kétségem afelől, hogy a történet íróját (akinek nevét nem tüntették fel, de szinte bizonyosan nem azonos a rajzolóval) nem a művészi hajlam, hanem felsőbb utasítás vezette arra, hogy a lehető legegyszerűbb módon az ifjú (és hivatalos híradásokat valószínűleg még nem követő) olvasók agyába vésse, miféle agresszió folyik Délkelet-Ázsiában. A hangvétel is az akkori szólamokat követi, hiszen például az amerikai és dél-vietnami katonákat következetesen „zsoldosoknak” titulálja, elhatárolva őket azoktól, akik a másik oldalon önszántukból és nemes ügyért harcolnak. Ez vagy a gerillagyanús falusiak lemészárlása (ami azért hamis ebben a formájában, mert a gyanús személyeket letartóztatni és kihallgatni volt szokás) túlzó, mely tény akkor is kiemelendő, ha egyébként az amerikai beavatkozás vagy annak mikéntje, illetve a dél-vietnami belpolitika is bőven érdemelt elmarasztalást (lásd például Cam Ne esetét, esetleg a stratégiai falvakat).
Egyes képkockák alapján gyanítom, viszonylag rövid idő állt Zórád rendelkezésére, aki általában nagyon precíz és korhű módon festette meg egy-egy korszak jellegzetes tárgyait. Jelen esetben azonban a harceszközök és egyenruhák ábrázolása inkább csak nagy vonalakban emlékeztet az eredetiekre – ez egyrészt az akkor még kisebb számban elérhető fotóanyag ismeretében érthető, a képregény eredeti célját ismerve pedig abszolút mellékes, vagyis nem az általam is nagyra becsült Mester tudását akarom becsmérelni, csak jelzem, hogy például a US feliratú sisakok távol állnak a valóságtól, ezzel szemben arra megfelelők, hogy a legfiatalabb olvasók is könnyen azonosíthassák a képeken látható figurákat.
Köszönetet mondok Kiss Ferencnek, amiért rendelkezésemre bocsátotta a fenti képregényt. Témába vágó képtörténetekkel pedig később is jelentkezem.