A sorozókártya
Nem kellett sok, és a vietnami háború elleni tiltakozás egyik szimbólumává vált a sorozókártya elégetése. Ennek apropóján érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni azt a dokumentumot, melyet akkoriban a legtöbb katonaköteles korú amerikai férfi a tárcájában hordott.
1970-es kiadású sorozókártya: tulajdonosa I-A besorolást kapott, vagyis katonai szolgálatra alkalmas (lásd a kategóriákat lejjebb)
Sok helyen behívónak fordítják a „draft card” szót, de valójában ez még nem a behívó volt, hanem az a hivatalos dokumentum, mely igazolta az adott férfi besorolását, vagyis hadra foghatósági kategóriáját. A sorozási törvény értelmében minden 18. életévét betöltött férfiúnak kötelessége volt sorozásra jelentkezni és 27 éves koráig katonaköteles is maradt. A regisztrációnál egy kérdőív kitöltése mellett fizikai felmérésen kellett átesnie. A besorolásnál figyelembe vették az adott fiatalember iskolázottságát, családi körülményeit, vallását és így tovább. Ennek fényében döntöttek arról, milyen kategóriába esik és vállalhat-e katonai szolgálatot.
SOROZÁSI KATEGÓRIÁK
I-A: katonai szolgálatra alkalmas.
I-A-O: a katonai szolgálatot lelkiismereti okból ellenző, csak nem harci beosztásra alkalmas.
I-C: a fegyveres erők vagy a Parti és Geodéziai Szolgálat tagja, esetleg közegészségügyi dolgozó.
I-D: a tartalékos erők tagja vagy katonai képzésben részesülő diák.
I-O: a katonai szolgálatot lelkiismereti okból ellenző, de egészségügyi vagy nemzetbiztonsági civil szolgálatra alkalmas.
I-S: (középiskolás) tanulmányai folytán felmentést kapó egyén.
I-W: a katonai szolgálatot lelkiismereti okból ellenző, egészségügyi vagy nemzetbiztonsági civil szolgálatot végző egyén.
I-Y: katonai szolgálatra csak háború vagy vészhelyzet esetén alkalmas egyén.
II-A: civil munka (nem mezőgazdasági és nem továbbtanulás) folytán felmentést kapó egyén.
II-C: mezőgazdasági munka folytán felmentést kapó egyén.
II-S: továbbtanulás folytán felmentést kapó egyén.
III-A: szülői kötelezettségei folytán felmentést kapó egyén.
IV-A: katonai szolgálatát már teljesített egyén, illetve egyedüli gyermek.
IV-B: törvény által felmentett egyén.
IV-C: külföldi.
IV-D: egyházi rangot betöltő vagy teológiai tanulmányokat folytató diák.
IV-F: semmilyen katonai szolgálatra nem alkalmas egyén.
V-A: katonai szolgálatra életkora miatt már nem alkalmas egyén.