Röviden: Én is ugyanezekre a végkövetkeztetésekre jutottam. Sajnos kicsit kiábrándító könyv.
Hosszan:
Facen is írtam, hogy zsebkönyv érzete van, és az a 187-189 oldal nagyon kevés bármire is. Tudom nem ez alapján kell megítélni egy könyvet, de még az a fájdalmas, hogy ez nem való a témával ismerkedőknek.
Sorolom a jónak mondható dolgokat.
Az "Ő részéről" velősen, őszintén fogalmaz. Az tetszett benne, hogy a politikusok, a cégtulajdonosok, bankárok nagy részét nem kímélte. Jól bemutatta, hogy miként páváskodnak kétszínűen egy-egy felszólalásnál. Még azt is jó pontnak mondanám, hogy nekem teljesen ismeretlen volt az a rész, mikor a csatákat említi, és persze mindegyik valami bánya, vagy más kitermelési területhez volt köthető.
És szerintem ennyivel ez kifújt.
Sajnos több a rossz.
Nálam akkor lett mínuszos az író, mikor már a tököm tele volt az ismert, vagy ismeretlen francia nevekkel és nemesekkel. És gondoltam kíváncsiságból megpróbálok utánajárni azoknak, amiket Vuillard a könyvében tényekként ír le.
Például Christian de La Croix de Castries nagy nőfaló és alkoholizáló mivolta.
Tudom nem szabad a droidoknak hinni (chatgpt és társai), de gondoltam ha már kiterjesztett keresést tudok használni, akkor megnézem már dicstelen tábornokunk magánéletét. Vagy 5-10 féleképpen kérdeztem, körbeírtam, erőltettem. Sehol nem talált olyan infót a dzsenerálról, hogy csalta volna a feleségét, vagy donhuanként csapta volna a szelet más nőknek. Sőt! inkább azt állította, hogy pont a mon zsenerál volt az egyetlen normális tábornok ilyen tekintetben, mire más tisztek meg tartottak 1+2 szeretőt is! Kérdezem én, most akkor Ériknek higgyek, vagy a droidnak?
Én azt éreztem kedves írónknál, hogy ugyanolyan véresszájú technikákat használ, mintha a másik oldalról egy tábornok visszaemlékezését olvasnám, ahol kiderül, hogy minden tökéletes volt és amúgy mi olvasók meg kapjuk be.
Sajnos még nem olvastam végig az indokínával, vagy dien bien phuval kapcsolatos írásaidat. És előre is elnézést, hogyha tévednék.
De.
Az tény, hogy a francia politikusok és tábornokok többsége egy egoista és életképtelen rövidlátó hülye volt (tisztelet a kivétel talán: Marcel Bigeard, aki tökös volt és ki merte mondani a dolgokat. az már más téma, hogy az algírok nem így vélekednek róla, de az egy másik sztori)
De, hogy az író szerint, a franciákat képviselő oldalról, kb mindegyik hülye, és nem ért ahhoz, amit csinál, na azért az is erős.
Picit azt éreztem mintha Éric Vuillard Oliver Stone francia megfelelője lenne, csak durvább kivitelben.
És a végére hagyományőrző szemmel:
Bárki, aki azt reméli, hogy az író akár csak egy picit komolyabban kitér egy csatára, az egységekre, mozgásokra, vagy ne adj isten ruhákra és felszerelésekre, az sajnos óriásit fog csalódni.
Én is tudom, hogy ez nem az a könyv, mert arra vannak speciálisak. De esküszöm még a néha olaszosan túlzó Paul Martelli - Az Ördög Farkán könyvének az indokínai szolgálatáról szóló könyv utolsó 100 oldala is több infót ad, meg hitelesebb, mint ez a könyv.
Én ezt a könyvet akkor ajánlom elolvasásra, ha már filléres tétel lesz, illetve, akkor, ha inkább picit a politikai, vagy gazdasági része érdekel valakit.
@g.d: Bizony, és ez valahol még hiteles is, hiszen hazánkból is kaptak támogatást. Hogy például katonai rádiókat is... ezt nem tudom biztosan, de simán elhiszem.
Régebben többször láttam TV-ben, aztán nemrég letöltöttem és újra megnéztem és most tűnt fel, hogy a rádión, amin a vietnamiak hallgatják főhőseink rádióforgalmazását, magyar feliratok vannak:D
@slowmotion: Kedves Slowmotion, a nyereménypóló kapcsán egyeztetnünk kéne, de nem látom az email-címedet. Kérlek itt, vagy a FB-oldalon írj nekem ez ügyben.
@samyadler: Kedves Samyadler, a nyereménypóló kapcsán egyeztetnünk kéne, de nem látom az email-címedet. Kérlek itt, vagy a FB-oldalon írj nekem ez ügyben.
Szeretnék részt venni a nyereményjátékban, kedvenc posztot nehéz kiválasztani.
A 'Tet' offenzíva jut eszembe először.
Sajnos a yt és úgy általában a videók nézése sokkal inkább elterjedt és ezzel gyorsuló ütemben szorul vissza az olvasás.
Szomorú, de ez tény.
Olyan munkahelyen dolgozom, ahol tényleg minden korosztály van és aki 20-22 éves kb., nem szeret olvasni és csak akkor vesz elő könyvet, ha kötelezik rá.
:(
@fkv.119: Ez a Z generációzás lenézés vicces. Mert a saját videóim statisztikája legalább egyszer gyökeresen mást mutatott.
A videóim nagy részénél a döntő többség YT ajánlás alapján találja meg a videót, ha nem sub. Na ez alól kivétel az egyik ukrán F-16-os anyag volt. 90% google keresővel jött. Mit láttam?
1. Az 50+ -os korosztály aránya szabad szemmel láthatóan nagyobb volt.
2. A videó minden idők legpocsékatt átlagos megtekintési idejét hozta össze. 2 perc alá is beesett, amikor a 30-40 videóim korszakában ez 12-15 perc volt.
1+2 NAGYON erős korreláció volt aközött, hogy a beözönlő 50+-os nézők mit csináltak.
Nem igazán nézték meg, de sokszor odafostak sokszor még valami orosz propit a kommentmezőbe...
@fkv.119: Onnan tudod, hogy egy YT csatorna igénytelen, hogy nem használja a chapter funkciót. Mert ott odatekersz, ami érdekes.
Ma néztem meg, pl. a Veritasuium csatornán egy anyagot a hajtóművekről. Az egykristályon kívül semmi sem érdekelt. Nem kell nekem a hajtómű 2x2-őt magyarázni. Odatekertem és megnéztem. Egy fejezetet meg azért tudjon már az ember végignézni...
@gigabursch: De azt láttad, hogy ezúttal direkt úgy csináltam a nyereményjátékot, hogy erről a felületről is részt lehessen venni? :) Mert így van. Szóval mindent bele!
Köszönöm a köszöntést :)
Tíz év nagyon sok idő, tíz év alatt egy átlagblogger kétszer vagy háromszor fárad bele a munkába. Tíz éven túl csak a legelhivatottabbak csinálják, mert annyi minden történik egy ember életében! Nagyon sok számomra fontos blog került tetszhalott állapotba, mióta ilyeneket olvasok, ez az egyik utolsó, amibe kapaszkodni tudok.
Töredelmesen bevallom, hogy éppen a tetszhalott blogok miatt volt az, hogy bár titkon reméltem, hogy a blog megéri a 2025-ös Munka Ünnepét, reálisan végig azt vártam, hogy egyszer csak végleg elapadnak a posztok. Örülök, hogy nem így lett, és persze mea maxima culpa!
Játékban természetesen nem veszek részt, de azt elmondom, mit látnék szívesen, no nem mintha ne lehetne tudni: makettet, makettet és még több makettet! Azokból úgysem elég sosem, bár egyhavi építést elolvas a T. Olvasó tíz perc alatt, és hát ugye annyi ideje egy élet alatt nincs az embernek, amennyit szeretne megépíteni. Megépíteni az összes vágyunkat nem lehet, de törekedni rá igen!
További jó munkát kívánok természetesen, 2027-től meg jöjjön a dr. Monty korszak!
"A hosszú beszélgetéseket sokszor nem látják el fejezetekkel, az néha nagyon idegesítő"
Nem csak néha, mindig! Én csak olyan beszélgetős videót hallgatok meg, ahol van lehetőség átugrani az engem nem érdeklő részeket. És nem úgy hogy "há' ott a csúszka, keresgélj...", hanem hogy tudom hova kell klikkelni az érdekes részért. Ahogy egy zenei albumról is csak 1-2 szám érdekli az embert, úgy egy ilyen beszélgetésből is csak 1-2 téma, a többi helyett inkább csinálok mást. Ha túl sok időmet akarja elvenni valami ami nem is biztos hogy érdekel, akkor inkább delete... És akkor még nem is holmi Z generációról beszélünk, ami a 10 másodperces tiktakot is átpörgeti ha már 2 másodperce nincs semmi érdekes éppen.
Továbbra is tartom hogy a podcast az egy kifosott ömlesztett tartalom, olyan "nesze, válogassatok...", amit olcsóbb (egyszerűbb, és idő = pénz) elkészíteni, de fordítottan arányos a minőséggel, ezáltal kevésbé érdekli az embereket, akkor meg minek elkészíteni, önmagunk szórakoztatására? Ahhoz nem kell blog.
A nagy különbség inkább az, hogy az írást át tudod pörgetni, látod hol kezdődik hasznos tartalom, a vakernál meg nem. Mire rájössz hogy az "ööööö izé öööööö aszongya ööööö hogyishívják ööööö" az még az előző témához tartozik vagy már következő, addig elunod az életed.
Írásban ráadásul nincsenek benne azok a felesleges töltelékek amik beszédben igen, már egy összefoglalt információt kapsz, nem nyersanyagot. Egyszerűen ma már nincs az embernek fél órája arra hogy rájöjjön nem is ezt akarta meghallgatni. Addig elolvasok 10 másik cikket.
Bringázás közben meg leginkább semmit ne hallgasd, mert elbasz a jobbról jövő teherautó...
A vietnámi háború
Utolsó kommentek:
Trezor atya · http://utvesztox.blog.hu/ 2026.01.13. 15:00:33
Bejegyzés: Indokína
CheckpointCharlie88 2026.01.05. 18:58:05
Röviden: Én is ugyanezekre a végkövetkeztetésekre jutottam. Sajnos kicsit kiábrándító könyv.
Hosszan:
Facen is írtam, hogy zsebkönyv érzete van, és az a 187-189 oldal nagyon kevés bármire is. Tudom nem ez alapján kell megítélni egy könyvet, de még az a fájdalmas, hogy ez nem való a témával ismerkedőknek.
Sorolom a jónak mondható dolgokat.
Az "Ő részéről" velősen, őszintén fogalmaz. Az tetszett benne, hogy a politikusok, a cégtulajdonosok, bankárok nagy részét nem kímélte. Jól bemutatta, hogy miként páváskodnak kétszínűen egy-egy felszólalásnál. Még azt is jó pontnak mondanám, hogy nekem teljesen ismeretlen volt az a rész, mikor a csatákat említi, és persze mindegyik valami bánya, vagy más kitermelési területhez volt köthető.
És szerintem ennyivel ez kifújt.
Sajnos több a rossz.
Nálam akkor lett mínuszos az író, mikor már a tököm tele volt az ismert, vagy ismeretlen francia nevekkel és nemesekkel. És gondoltam kíváncsiságból megpróbálok utánajárni azoknak, amiket Vuillard a könyvében tényekként ír le.
Például Christian de La Croix de Castries nagy nőfaló és alkoholizáló mivolta.
Tudom nem szabad a droidoknak hinni (chatgpt és társai), de gondoltam ha már kiterjesztett keresést tudok használni, akkor megnézem már dicstelen tábornokunk magánéletét. Vagy 5-10 féleképpen kérdeztem, körbeírtam, erőltettem. Sehol nem talált olyan infót a dzsenerálról, hogy csalta volna a feleségét, vagy donhuanként csapta volna a szelet más nőknek. Sőt! inkább azt állította, hogy pont a mon zsenerál volt az egyetlen normális tábornok ilyen tekintetben, mire más tisztek meg tartottak 1+2 szeretőt is! Kérdezem én, most akkor Ériknek higgyek, vagy a droidnak?
Én azt éreztem kedves írónknál, hogy ugyanolyan véresszájú technikákat használ, mintha a másik oldalról egy tábornok visszaemlékezését olvasnám, ahol kiderül, hogy minden tökéletes volt és amúgy mi olvasók meg kapjuk be.
Sajnos még nem olvastam végig az indokínával, vagy dien bien phuval kapcsolatos írásaidat. És előre is elnézést, hogyha tévednék.
De.
Az tény, hogy a francia politikusok és tábornokok többsége egy egoista és életképtelen rövidlátó hülye volt (tisztelet a kivétel talán: Marcel Bigeard, aki tökös volt és ki merte mondani a dolgokat. az már más téma, hogy az algírok nem így vélekednek róla, de az egy másik sztori)
De, hogy az író szerint, a franciákat képviselő oldalról, kb mindegyik hülye, és nem ért ahhoz, amit csinál, na azért az is erős.
Picit azt éreztem mintha Éric Vuillard Oliver Stone francia megfelelője lenne, csak durvább kivitelben.
És a végére hagyományőrző szemmel:
Bárki, aki azt reméli, hogy az író akár csak egy picit komolyabban kitér egy csatára, az egységekre, mozgásokra, vagy ne adj isten ruhákra és felszerelésekre, az sajnos óriásit fog csalódni.
Én is tudom, hogy ez nem az a könyv, mert arra vannak speciálisak. De esküszöm még a néha olaszosan túlzó Paul Martelli - Az Ördög Farkán könyvének az indokínai szolgálatáról szóló könyv utolsó 100 oldala is több infót ad, meg hitelesebb, mint ez a könyv.
Én ezt a könyvet akkor ajánlom elolvasásra, ha már filléres tétel lesz, illetve, akkor, ha inkább picit a politikai, vagy gazdasági része érdekel valakit.
Bejegyzés: Tisztességes kiút (Éric Vuillard)
Monty H. 2025.12.29. 20:48:44
Bejegyzés: Bat 21
g.d 2025.12.26. 11:08:57
Bejegyzés: Bat 21
slowmotion 2025.12.04. 16:52:31
Írtam facebookon - vagy messengeren, nem is tudom, azt hiszem, az utóbbi lesz az.
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: A nyereményjáték eredményhirdetése
Kun csaba 2025.11.25. 16:26:18
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: A nyereményjáték eredményhirdetése
samyadler 2025.11.25. 15:05:56
Gratulálok én is a nyerteseknek))
Ui.:
samyadler@gmail.com
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: A nyereményjáték eredményhirdetése
gigabursch 2025.11.25. 10:31:27
(majd jövőre..., hmmmm...)
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: A nyereményjáték eredményhirdetése
Monty H. 2025.11.25. 08:38:35
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
Monty H. 2025.11.25. 08:37:33
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
samyadler 2025.11.24. 21:50:55
:-)
Szeretnék részt venni a nyereményjátékban, kedvenc posztot nehéz kiválasztani.
A 'Tet' offenzíva jut eszembe először.
Sajnos a yt és úgy általában a videók nézése sokkal inkább elterjedt és ezzel gyorsuló ütemben szorul vissza az olvasás.
Szomorú, de ez tény.
Olyan munkahelyen dolgozom, ahol tényleg minden korosztály van és aki 20-22 éves kb., nem szeret olvasni és csak akkor vesz elő könyvet, ha kötelezik rá.
:(
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
Monty H. 2025.11.23. 12:29:39
Amúgy terv szerint bő egy hét múlva lesz egy makettes cikk...
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
slowmotion 2025.11.21. 23:29:45
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.11.17. 14:22:08
A videóim nagy részénél a döntő többség YT ajánlás alapján találja meg a videót, ha nem sub. Na ez alól kivétel az egyik ukrán F-16-os anyag volt. 90% google keresővel jött. Mit láttam?
1. Az 50+ -os korosztály aránya szabad szemmel láthatóan nagyobb volt.
2. A videó minden idők legpocsékatt átlagos megtekintési idejét hozta össze. 2 perc alá is beesett, amikor a 30-40 videóim korszakában ez 12-15 perc volt.
1+2 NAGYON erős korreláció volt aközött, hogy a beözönlő 50+-os nézők mit csináltak.
Nem igazán nézték meg, de sokszor odafostak sokszor még valami orosz propit a kommentmezőbe...
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.11.17. 14:18:43
Ma néztem meg, pl. a Veritasuium csatornán egy anyagot a hajtóművekről. Az egykristályon kívül semmi sem érdekelt. Nem kell nekem a hajtómű 2x2-őt magyarázni. Odatekertem és megnéztem. Egy fejezetet meg azért tudjon már az ember végignézni...
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
Monty H. 2025.11.16. 17:36:20
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
Monty H. 2025.11.16. 17:30:58
Köszönöm a köszöntést :)
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
slowmotion 2025.11.16. 00:47:36
Tíz év nagyon sok idő, tíz év alatt egy átlagblogger kétszer vagy háromszor fárad bele a munkába. Tíz éven túl csak a legelhivatottabbak csinálják, mert annyi minden történik egy ember életében! Nagyon sok számomra fontos blog került tetszhalott állapotba, mióta ilyeneket olvasok, ez az egyik utolsó, amibe kapaszkodni tudok.
Töredelmesen bevallom, hogy éppen a tetszhalott blogok miatt volt az, hogy bár titkon reméltem, hogy a blog megéri a 2025-ös Munka Ünnepét, reálisan végig azt vártam, hogy egyszer csak végleg elapadnak a posztok. Örülök, hogy nem így lett, és persze mea maxima culpa!
Játékban természetesen nem veszek részt, de azt elmondom, mit látnék szívesen, no nem mintha ne lehetne tudni: makettet, makettet és még több makettet! Azokból úgysem elég sosem, bár egyhavi építést elolvas a T. Olvasó tíz perc alatt, és hát ugye annyi ideje egy élet alatt nincs az embernek, amennyit szeretne megépíteni. Megépíteni az összes vágyunkat nem lehet, de törekedni rá igen!
További jó munkát kívánok természetesen, 2027-től meg jöjjön a dr. Monty korszak!
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
fkv.119 2025.11.15. 14:38:43
"A hosszú beszélgetéseket sokszor nem látják el fejezetekkel, az néha nagyon idegesítő"
Nem csak néha, mindig! Én csak olyan beszélgetős videót hallgatok meg, ahol van lehetőség átugrani az engem nem érdeklő részeket. És nem úgy hogy "há' ott a csúszka, keresgélj...", hanem hogy tudom hova kell klikkelni az érdekes részért. Ahogy egy zenei albumról is csak 1-2 szám érdekli az embert, úgy egy ilyen beszélgetésből is csak 1-2 téma, a többi helyett inkább csinálok mást. Ha túl sok időmet akarja elvenni valami ami nem is biztos hogy érdekel, akkor inkább delete... És akkor még nem is holmi Z generációról beszélünk, ami a 10 másodperces tiktakot is átpörgeti ha már 2 másodperce nincs semmi érdekes éppen.
Továbbra is tartom hogy a podcast az egy kifosott ömlesztett tartalom, olyan "nesze, válogassatok...", amit olcsóbb (egyszerűbb, és idő = pénz) elkészíteni, de fordítottan arányos a minőséggel, ezáltal kevésbé érdekli az embereket, akkor meg minek elkészíteni, önmagunk szórakoztatására? Ahhoz nem kell blog.
Bejegyzés: Szolgálati közlemény: 10 éves a blog + NYEREMÉNYJÁTÉK
fkv.119 2025.11.15. 14:27:24
Ctrl + F, tök meglepő... :D