ANZAC-katonák Vietnamban 4.

Egyenruha és felszerelés

Egy-egy hadsereg vagy alakulat bemutatása nem lehet teljes az alkalmazott felszerelés áttekintése nélkül. Részletekbe menően persze nem elemezhetjük a témát, de átfogóan minden ilyen sorozatban szeretnék kitérni erre is. Lássuk tehát, hogy mit viseltek az ausztrál és új-zélandi katonák.

7rar_before_op_coburg.jpg

A 7. zászlóalj néhány katonájának csoportképe
a Coburg-hadművelet előtt

Egyenruha és felszerelés terén egyértelmű keveredésről beszélhetünk, hiszen a brit hagyományokat követő ausztrál haderőre nagy hatással volt a szövetséges amerikaiak viselete is, már az 1960-as évek elején, mikor még csak tanácsadóik voltak jelen Vietnamban. Így a brit, ausztrál és amerikai felszerelési tárgyak kavalkádja volt megfigyelhető a konfliktus legnagyobb részében. Katonáiknak azonban szerencséjük volt, mivel feletteseik mindaddig szemet hunytak efelett, míg harckészségüket ez nem rontotta. Ráadásul az ANZAC-alakulatok mindezek ellenére végig megőrizték katonás megjelenésüket (ami nem volt elmondható az amerikaiakról, de erről később). Így szinte semmiféle felesleges ékszer, dekoráció vagy egyéni felirat nem volt jellemző rájuk a konfliktus késői éveiben sem. Még azok a sorozott katonák sem próbáltak ilyen módon kitűnni, akik amúgy ellenezték a háborút, és ez egy újabb jelentős különbség a két haderő között. A terepen viselt egyenruhán az ausztrálok nem viseltek se rendfokozati, se egységjelvényeket (az új-zélandiak néha). Az egyetlen rikító kivétel az azonosításra időnként használt élénk színű nyak- vagy fejkendő, illetve a fejfedőre rögzített színes pánt volt.  

anzac_infantry_on_patrol.jpg

Korai dzsungelegyenruhát viselő ausztrál rádiókezelők

A rendszeresített ausztrál öltözék eleinte a zöld pamut dzsungelegyenruha (Jungle Greens, JG) volt. A teljes hosszában gombolható, két mellzsebet és vállpántot tartalmazó inget a csak bal oldalon combzsebes nadrág egészítette ki. 1966 augusztusától érkezett az új, ennél már jóval célszerűbb, szintén zöld trópusi gyakorló (Tropical Combat Dress, combat greens, tropical greens), mely az amerikai dzsungelegyenruhára már jobban hasonlított. Az inget lehetett kitűrve is viselni, ferde mellzsebei könnyebb hozzáférhetőséget biztosítottak, a két ujjon kötszertartó zsebeket helyeztek el, a nadrág mindkét combján helyet kapott térképzseb, szárának alja pedig gumírozott volt. Összességében mégis elégedetlenek voltak vele a katonák, akik úgy érezték, egyszerűbb lett volna az amerikai változatot átvenni, mely amúgy is viszonylag nagy számban került náluk használatra. Különleges alakulataik ennek terepmintás verzióját is hordták, a korai ERDL-terepszínben, néha pedig a tigriscsíkos változatban. Az új-zélandiak idővel gyártattak saját dzsungelegyenruhát, de a nagyon hasonló ausztrál változatot is hordták.

anzac_trooper_1b.jpg

Ausztrál gyalogos 1965-ből és 1969-ből
A bal oldali a korai egyenruhát viseli (látható, hogy nadrágján csak bal oldalt van combzseb). M1956 szerelékét 37-es mintájú brit tártokkal és hátizsákkal egészítette ki. Mivel bakancsa még a régi, alacsony szárú változat, ezért kamáslit is húzott. Nyakában a jellegzetes, hálós álcakendő, fején a jellemző bozótsapka. Jobb oldalán látható az összetekert mászókötél. L-1 puskájának tusára tartalék gézcsomagot szalagozott, mely vészhelyzetben gyorsan elérhető, és az ANZAC-alakulatokra jellemző megoldás volt. A jobb oldali már az új dzsungelegyenruhát viseli (jól láthatók a ferde fedővel ellátott mellzsebek, a karzsebek, illetve a nadrág mindkét szárán elhelyezett combzsebek). Általános célú bakancsot hord, ezenkívül a megszokott bozótsapkát, melyen helyet kapott az azonosításra használt fehér szalag. Az M1956 szereléken látható a nagyméretű tártok, mely az L-1-hez ideálisabb volt. A tuson, illetve a bozótvágó tokján itt is megfigyelhető a tartalék gézcsomag. A hevederezett lőszer szállítását az ANZAC-katonák részben az erre a célra gyártott nejlon borításba belehúzva oldották meg. Ez utóbbit hordáshoz ugyanúgy át lehetett vetni a törzsön, mint magát a hevedert, de így megelőzték az árulkodó csillogást, illetve a koszolódást – a páralecsapódást és a korróziót viszont nem, ráadásul sürgős esetben nehézkes volt felbontani ezt a csomagolást.
(Kevin Lyles grafikája)

A fejfedők terén egyértelműen a brit, majd ausztrál gyártmányú zöld bozótsapkák vezettek, melyek levegőztetővel és álcarögzítő szalaggal voltak ellátva. Trópusi éghajlaton kiválóan beváltak, akárcsak az izzadságszívó álcakendő, melyet nemcsak homlokon, hanem nyakban is lehetett viselni. Egyes egységeknél elterjedt volt még a barett, például a különleges alakulatoknál, a tanácsadóknál, a tüzéreknél vagy a harckocsizóknál. És ott volt még a híres, nagy karimájú ausztrál búrkalap, melyet terepen nem hordtak, viszont díszelgésnél és utazásnál általában kéznél volt. Az ausztrál vagy amerikai gyártmányú M-1 rohamsisakot ritkán viselték, leginkább akkor, ha aknaveszély volt (ilyenkor azonban repeszvédőmellénnyel is kiegészítették). Világháborús álcahálóval vagy álcakendő anyagával borították, igény szerint.

196701_maj_harry_smith_csm_jack_kirby_and_sergeant_bob_buick_in_medal_ribbon_parade.jpg

Az ausztrál búrkalapot csak díszelgésnél és ünnepségeken hordták. A fotón Harry Smith őrnagy és katonái épp egy kitüntetés-átadóra érkeznek (1967. január).

Bár eleinte használtak második világháborús lábbeliket, az 1965-ben bevezetett, fekete, marhabőrből készült általános célú bakancs alapvetően elnyerte a katonák tetszését. Gumitalpában a csapdákhoz használt karók elhárítására szolgáló acéllemez kapott helyet. Kiváló minőségben gyártották, így a később érkező brit és ausztrál dzsungelbakancsok sem tudták kikezdeni népszerűségét: ez utóbbiakat könnyű lábbeliként inkább csak a támaszpontokon hordták. Ezzel szemben az amerikai dzsungelbakancsot igazi kincsnek tartották (az SAS-nél például tilos volt a hazautazóknak magukkal vinniük: ott kellett hagyni, ha még használható állapotban volt).

anzac_trooper_2.jpg

Ausztrál és új-zélandi SAS-katonák, 1969–70-ből
Mindketten ERDL-mintás amerikai dzsungel-egyenruhát, amerikai trópusi bakancsot és az SAS-re jellemző ujjatlan, pamuthálós bőrkesztyűt hordanak. M1956-os szereléküket brit stílusú "lelógó" tártáskák egészítik ki. Az ausztrál katona hámján amerikai pilóta-túlélőkés és infravörös jelzőlámpa tokja, illetve egy füstgránát látható, míg az új-zélandi a 40 mm-es gránátok hordására kialakított, de módosított mellényt is visel.  Előbbinél L-1 puska, melyet 30 lőszeres tárral használ; a lángrejtőt, a hordfogantyút és a bajonettrögzítőt eltávolították, az előágyat viszont egy plusz markolattal látták el. Utóbbinál M-16-os gépkarabély és erre rögzített XM-148-as gránátvető: a cső végét levágták, így növelve meg a fegyver dörrenésének hangerejét és torkolattüzét, ugyanakkor kompaktabb méretűvé is tették. Az egyéni lőfegyverek álcafestése bevett gyakorlat volt az elit alakulatoknál. Az izzadságszívó álcakendőt nyakukban hordják. A terepszínű barett és a praktikusabb bozótsapka ugyanolyan gyakori volt náluk, mint a homlokpánt.    
(Kevin Lyles grafikája)

A szerelvény terén is érezhető volt az amerikai behatás. Eleinte az amerikai gyártmányú, majd amerikai mintára Ausztráliában gyártott M1956 szereléket használták (mely magába foglalt málhaövet, hámot, tártáskát, kulacstokot, kötszertokot és kenyérzsákot). Azonban igény volt módosításokra is, leginkább az L-1 puska nagyobb tárjaihoz jobban illő tártokot illetően, így 1968-ra elkészült egy módosított tok. Az ezt követő ausztrál eredetű darabok inkább a részletek terén (pl. az alkalmazott anyag színében) tértek el, de egy-két tovább kiegészítőre is szükség volt, (pl. az L-1 puska bajonettjének tokjához). Nagy általánosságban tehát elmondható, hogy katonáik alapvetően amerikai mintájú, de többnyire ausztrál gyártmányú málhafelszerelést használtak.

australian_infantry_on_patrol.jpg

Ausztrál, brit, amerikai szerelvényelemek. A képen többnyire brit hátizsákokat lehet látni, de a rádiókezelő készüléke alatt egy M1956-os kenyérzsák kapott helyet, melynek két oldalára tartalék kulacsokat, fenekére takarót rögzített.

A szükséges módosítások elvégzéséig a katonák korábbi, 1937-es vagy 1944-es mintájú brit, ausztrál és kanadai holmikat is viseltek (pl. a már említett nagyobb tárak viseléséhez). Ezek általában nem voltak kompatibilisek az amerikai mintával, de a bakák ezt is megoldották. S mivel az amerikai málha akkoriban még nem foglalt magába hátizsákot, előkerültek a raktárak mélyéről a világháborús darabok, melyeket a később bevezetett amerikai trópusi hátizsákokkal igyekeztek leváltani, míg el nem készült ’68-ban az ausztrál gyártású vászon hátizsák (Field Pack, Canvas, Olive Drab 18in x 14in x 7in). Átgondolt, két nagy rekesszel és két oldalzsebbel ellátott felszerelési tárgy volt, de a katonák még így is jobban kedvelték amerikai testvérét.

australian_webbing.jpg

Ezen az M1956 szereléken már a nagyobb, M1961 kenyérzsák látható, két kulaccsal, L-1 tártokokkal, bozótvágóval, felül pedig az ausztrál vászon hátizsák, vízhatlan tokba csomagolt heveder, zseblámpa, kötszer és vízestömlő.

A járőrfelszerelés mennyisége változó volt, de nem számított ritkának a 30–40 kilogrammos szerelvény. A vízen, élelmen és lőszeren kívül szinte mindenki magával hordott egy kb. 3 méter hosszú mászókötelet, melyet sokféleképpen lehetett hasznosítani. A menedékként is használható ponchó, illetve a nélkülözhetetlen szúnyogháló sem hiányozhatott. Alváshoz felfújható matracot is magukkal hordtak, mely három egyforma szelvényből állt és felfújás után egy hosszúkás tokba becsúsztatva lehetett együtt használni. Akadtak viszont olyanok is, akik megelégedtek egy műanyag fóliával, melyet derékaljként használtak vékony hálózsákjuk alá. A bozótvágókések ritkábbak voltak, egy rajnál általában csak egyet lehetett találni – ez is a lopakodást preferáló taktika miatt volt így.

"Az én cuccom volt a legkönnyebb a szakaszban: 36 kilogramm. Brunónak viszont majdnem 45 kilót nyomott a lőszer, a zsák és a géppuska. Annyira túl volt terhelve, hogy ha előrehajolt és meglökted, akkor 10-12 lépésig meg sem állt."

6rar_soldiers_pulling_vc_body_on_toggle_rope.jpg

Elesett vietkong-gerillát húz maga után egy katona kötele segítségével. Az ilyen fotókat a keleti blokkban előszeretettel használták fel propagandacélokra, pedig az eljárást elsősorban azért alkalmazták, mert a holttestek alá a partizánok gyakran készítettek be robbanócsapdát és a kötéllel való elmozdítás biztonságosabb volt.

Ha étkezésre került a sor, amerikai vagy ausztrál fejadagcsomagot bontottak. Utóbbi három étkezéshez elegendő élelmet, továbbá egy vegyes csomagot tartalmazott (utóbbiban csokoládé, kávépor, tea, cukor, só, margarin, vízfertőtlenítő tabletta, gyufa és vécépapír), nem beszélve egy konzervnyitóval kombinált kanálkáról. A főételeket hexaminkockákkal működő, apró főzőberendezés segítségével melegítették fel.

patrol_equipment.jpg

Őrjáratra induló szakasznak kikészített élelem és lőszer. A katonák bepakolás előtt természetesen kiszelektálták a szerintük szükségtelen holmikat és a csomagolóanyag nagy részét.

Tíz év alatt számos fegyver átment az ANZAC-katonák kezén. A leggyakoribb gyalogsági harceszköz az L-1 puska és az M-16-os gépkarabély volt, de második világháborús Sten és Owen, illetve Sterling géppisztolyok is akadtak bőven. Géppuskaként (elsősorban logisztikai okokból) az amerikai M-60-ast használták, páncéltörő fegyverként (főleg bunkerek ellen) pedig a szintén amerikai M-72-est. Az M-79-es, illetve az M-16-ra illeszthető XM-148 és M-203 gránátvetők is használatban voltak (utóbbiak elsősorban az SAS-nél). A tisztek oldalfegyverként általában 9 mm-es Browning Hi-Powert viseltek.

aussie_sgt_1970.jpg

Buckney őrmester a 8. zászlóalj egyik rajparancsnoka, a hátán a megszokott járőfelszereléssel. Az ausztrálok nemcsak a szerelvény, hanem annak mennyisége terén is nagyon hasonlítottak az amerikaiakhoz. Az ausztrál gyártmányú M1956 szereléken látható egy brit mintájú kulacstok és a nagyobb méretű tártok. A hátizsák amerikai trópusi változat, melyet a váz alsó részére rögzítettek és még számos külső függesztménnyel egészítettek ki, például gyalogsági ásóval, tartalék kulaccsal és 2 literes víztárolóval.

Hogy hogyan kapcsolódtak ki és töltődtek fel a katonák bevetés után, kiderül a következő részből.