Erőszakos pacifikálás 

Miután a Nemzeti Felszabadítási Front, közismertebb nevén a Vietkong 1959-ben megkezdte a "népi háborút" Dél-Vietnamban, egyre égetőbb problémává vált a lakosság védelme és az ellenőrzés fenntartása ezeken a területeken. Ngo Dinh Diem miniszterelnök nem hagyhatta, hogy a gerillák fokozatosan befolyásuk alá vonják a parasztságot, lényegében faluról falura haladva. A megoldást szolgáló terv kívülről érkezett...

Árok, karók, bambuszkerítés: stratégiai falu Cu Chi mellett (1962)

Az ötlet Sir Robert Thompsontól, a britek gerillaellenes hadviselési szakértőjétől, egyben a dél-vietnami brit tanácsadó misszió vezetőjétől származott (bár hasonló tervvel a franciák is próbálkoztak az ötvenes évek elején). A malájföldi konfliktus (1948–1960) tapasztalataira támaszkodva terjesztett elő egy javaslatot Diemnek, ott ugyanis annak idején „új falvak” néven építettek településeket, ahol aztán biztonságba helyezték a vidéki lakosságot a kommunista gerillák elől, méghozzá megfelelő életszínvonal biztosítása mellett. Az elgondolás tehát másutt már bevált, ám a maláj viszonyok sok tekintetben eltértek: például a felkelők ott elszigetelten harcoltak, külső támogatásra nemigen számíthattak, a lakosság pedig, mely etnikailag különbözött tőlük, nem szimpatizált velük, ugyanakkor kevésbé kötődött a földhöz, vagyis könnyebben lehetett őket áttelepíteni. Vietnamban mindennek éppen az ellenkezője volt igaz.