Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A vietnami háború


2019.máj.07.
Írta: Monty H. 5 komment

Új kormány, új irány?

Nixon és Kissinger stratégiája 1969 első felében a vietnami hadszíntéren továbbra sem enyhült a küzdelem. A február 16-án kezdődő holdújévi ünnep pedig ugyanúgy nem hozott pihenést, mint az egy évvel korábbi, mivel a Vietnami Néphadsereg, illetve a Vietkong több mint száz…

Tovább

Vízi hadviselés Vietnamban 4.

A SEALORDS-stratégiától a vietnamizálásig Ahogy 1968 végére megváltozott a vietnami amerikai stratégia, úgy volt szükség változtatásokra az itt bevetett flottaegységek alkalmazása kapcsán is. Ennek a folyamatnak az elindítója Elmo R. Zumwalt admirális, a Vietnamban állomásozó amerikai flottaerők…

Tovább

Vízi hadviselés Vietnamban 1.

A korai évektől a Market Time-hadműveletig Bár a vietnami konfliktus történetében különösen hangsúlyos a dzsungelháború vagy a VDK felett zajló légi harcok, nem szabad elfelejtenünk, hogy a vizeken is folyt a küzdelem. A Dél-kínai-tenger vagy a Mekong-delta akkoriban nemcsak az életet jelentő…

Tovább

Pacifikálás újratöltve

Az újjáépítéstől a Phoenix-programig Térjünk most vissza az Egyesült Államok politikai porondjáról Dél-Vietnamba és tekintsük át az ottani helyzetet. Minthogy az amerikai csapatnövelés elmaradt, a Fehér Ház pedig egyre jobban hajlott a tárgyalásos megállapodásra, mely előrevetítette majdani…

Tovább

”A divide in the history of the United States”

Interview with Dr. Tamás Magyarics The US internal and foreign affairs of 1968 came up again and again in the articles of the last few months. And so came the idea to make an interview with one of my former teachers who is a well-known name not only for the students and tutors of Eötvös Lorand…

Tovább

Amerikai haderők Vietnamban 1.

Stratégia és hadrend A vietnami hadszíntér katonáit bemutató sorozatunkban most az amerikai haderők (azon belül is elsősorban a szárazföldi harcokban bevetett alakulatok) következnek. A szokásos módon öt részen keresztül járjuk körül a hadrendet, a felszerelést, a taktikát és sok más témát.  Az…

Tovább

Tájkép csata után

A Tet-offenzíva katonai következményei A Tet-offenzíva csatái a médiában, a politikai porondon, de elsősorban a harctéren folytak. A súlyos összecsapások komoly hatással voltak mind a Vietkong katonai erejére, mind a Vietnami Néphadseregre, illetve a velük szembenálló Vietnami Köztársasági…

Tovább

77 nap pergőtűzben

Véget ér Khe Sanh ostroma Khe Sanh körzetében a küzdelem még hetekkel azután is tartott, hogy a Tet-offenzíva véget ért. A Vietnami Néphadsereg jó darabig az országos támadás kudarca ellenére sem adta fel az ostromot. Tengerészgyalogosok őrségben

Tovább

Tűzszünetre készültek

A Tet-offenzíva előestéjén 1968-ban január végére esett a Tet, azaz a holdújév. A vietnami kultúrában ez a legjelentősebb ünnep, mely a tavasz kezdetét jelzi. A nagytakarítást és az adósságok rendezését vendégségek, családi összejövetelek és vacsorák követik, de gyakoriak a zarándoklatok vagy az…

Tovább

Vihar közeleg

Remények és kilátások 1967 végére az Egyesült Államok immár harmadik éve vívta háborúját Vietnamban. Ezt a három esztendőt alapvetően a konfliktus kiszélesedése, az ezzel kapcsolatos aggályok súlyosbodása, illetve az ezt ellenző hangok erősödése jellemezte. Mind a kormányzat, mind a társadalom…

Tovább

Bunkerek és hegycsúcsok

Határ menti csaták 1967 őszén nemcsak a demilitarizált övezetben súlyosbodtak a harcok: a Vietnami Néphadsereg a határ több pontján is támadásba lendült. Ahogy már említettük, ezen hadműveletek célja az amerikai és dél-vietnami erők elcsalogatása volt a nagyvárosok környékéről, előkészítendő a…

Tovább

A győzelem útja

A Ho Si Minh-ösvény Az eddigi posztokban már többször szóba került a vietnami háború egyik legjelentősebb „szereplője”, mely döntő szerepet játszott a konfliktus történetében, és lényegében a Dél-Vietnamban harcoló kommunista erők harckészségének záloga volt. Jelen cikk ezt a sokat emlegetett…

Tovább

Ejtőernyők a dzsungel felett

A Junction City-hadművelet A Cedar Falls-művelet volumene ellenére sem hozta meg a várt eredményt: a „C” harci övezetbe néhány napon belül visszatértek a vietkong erők. Az akció során zsákmányolt nagy mennyiségű dokumentum alapján viszont az amerikaiak pontosabb képet kaphattak a körzetben működő…

Tovább

A Vietkong 1.

Szervezet és hadrend A vietnami konfliktus talán legjellegzetesebb szereplője a vietkong gerilla volt, akinek alakját a mai napig egyfajta titokzatos aura veszi körül. Az általában fekete öltözékben és zsákmányolt vagy orosz, esetleg kínai kézifegyverrel ábrázolt partizánok a dél-vietnami…

Tovább

Vissza a Vasháromszögbe

A Cedar Falls-hadművelet Az új évben kettős feladat várt a dél-vietnami, amerikai és egyéb szövetséges erőkre: egyrészt el kellett vágniuk, vagy legalábbis akadályozniuk a délre irányuló észak-vietnami csapaterősítéseket, másrészt az itt található ellenséges támaszpontokat kellett megtalálniuk és…

Tovább

A helyzet fokozódik

Változó háború Az amerikai főparancsnokság számára 1966 a csapatnövelés mellett a megfelelő harceljárások kikísérletezéséről szólt. Ekkorra már volt bőven tapasztalatuk mind a Vietnami Néphadsereg, mind a Vietkong alapvető taktikáját illetően. Tisztában voltak azzal, hogy hagyományos ütközetekben…

Tovább

Hosszú háború lesz...

Véres tavasz 1966 elejére egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok képtelen lesz gyorsan és csekély veszteségekkel lezárni a vietnami katonai beavatkozást: a harcok súlyosbodtak, Észak-Vietnam bombázása 37 nap szünet után újraindult, a béketapogatózások nem jártak eredménnyel, ezzel szemben…

Tovább