Barát és bajtárs
A veteránokról egész sok film készült az Egyesült Államokban a hetvenes évek óta. Ezek jellemzően vagy a drámai, vagy az akcióvonalat követték. Robert de Niro az előbbi műfajnál maradva négy ilyenben is szerepelt – köztük két klasszikus cím is található, A taxisofőr és A szarvasvadász. A legutolsó az 1989-es Bicska volt, amelyben partnere Ed Harris.
Academy 1:72
Most egy olyan repülőgép makettjével jelentkezem, amelyet sokan nem kötnének automatikusan a vietnámi légi háborúhoz, pedig nagyon is sok köze van ehhez a konfliktushoz, hiszen Észak-Vietnám légterében többször is megfordult. Emellett pedig a repüléstörténet és a katonai repülés egyik legkülönlegesebb típusa.
Kedves Mindenki!
Vasárnap éjfélkor befejeződött a blog nyolcadik születésnapja alkalmából rendezett nyereményjáték, most pedig következzen az eredményhirdetés.
Gyilkosok nyomában
A blog olvasói hozzászokhattak már ahhoz, hogy rendszerint az 50. évforduló mentén haladok, azonban most egy éppen 60 évvel ezelőtti eseményhez, John F. Kennedy elnök halálához nyúlok vissza, hogy ennek apropóján bemutassak egy, a témában megkerülhetetlen, bár sokak szerint erősen megkérdőjelezhető értékű játékfilmet.
Itt a november, nem késhet hát a szokásos születésnapi bejegyzés. Bevallom, nem vagyok teljesen elégedett az elmúlt esztendő termésével, de egyfelől az 50. évfordulóval párhuzamosan haladva most kevesebb is a téma, másfelől elkezdtem PhD-tanulmányaimat (a kedves olvasó sejtheti, hogy milyen témában), így még több dologra kell koncentrálnom. A lényeg, hogy nem adtam fel, és idézve a klasszikusokat, "már látszik a fény az alagút végén".
Interview with a Vietnamese modelling company
I keep my eyes on the products of an ambitious modelling enterprise for some time now… And as I learnt it is a Vietnamese company whose range includes lots of interesting subjects – among others the Vietnam War. Therefore, I contacted them to make an interview, and Mr. Giang Le was fast to answer my questions.
Interjú egy vietnámi makettgyártóval
Már egy ideje szemmel tartok egy feltörekvő makettgyártót, a Paracel Miniaturest... És mint megtudtam, vietnámi vállalkozásról van szó, amelynek kínálata rengeteg érdekes témát felölel – ideértve a vietnámi háborút is. Kapcsolatba is léptem velük, Giang Le úr pedig gyorsan reagált, így született meg ez az interjú, amelyet egy hét múlva angolul is leközlünk itt.
Egy kém a hidegháború hadszínterein
Amikor a NEFB magyar tagozatának történetéhez gyűjtöttem anyagot, az egyik kötet, amit elővettem, Práczki István – akkortájt hírszerző alezredes – önéletrajza volt.
A szerző a két világháború között, egészen pontosan 1926-ban született. Az egész családot jellemző kitartás, a kalandvágy és a kíváncsiság sosem hagyta cserben, ennek hála pedig a legkomolyabb kihívásokat és nehézségeket is mindig pozitív hozzáállással fogadta. Szüksége is volt minderre, mert a honvédségből lett néphadseregben, vagy úgy általában a negyvenes és ötvenes évek Magyarországán boldogulni esetenként nemcsak embert próbáló volt, hanem sokszor életveszélyes. 1948-ban lett katona, két évvel később tiszt, és bár közvetlen feljebbvalói közül többen nem értékelték őt, a legfelsőbb szinten felfigyeltek rá. Így nyílt lehetősége, hogy hírszerzőként is kipróbálhassa magát. A hosszadalmas, de nagyon is érdekfeszítő kiképzés után aztán a Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnökségének alárendeltségében, általában civil munkakörben, kereskedelmi attaséként, tanácsadóként vagy tolmácsként dolgozott a világ számos pontján, Párizstól Saigonon át Damaszkuszig. Kényszernyugdíjazása után vidékre költözött, de a rendszerváltás után rövid ideig a politikában is tevékenykedett. Ennél azonban talán fontosabb, hogy történészeti nyelvészettel is foglalkozott, könyveket írt és elsajátította a számítógép használatát is. Ma már nincs köztünk, de jelen kötete révén sikerült tanulságos életútjának történetét a szélesebb közönségnek is átadnia.
A konfliktus harceszközeit bemutató sorozatban most a kézifegyverekhez térek vissza, azon is belül egy igen szűk, mindössze két típust felsorakoztató kategóriához, amely azonban nagyon is fontos szerepet töltött be a háború folyamán.
Az esztendő legnagyobb slágerei
Mielőtt elvonulnánk nyári szünetre, még kerítsünk sort a szokásos popparádéra, vagyis lássuk az ötven évvel ezelőtti slágerek listáját. Ezúttal sem lehet teljes a felsorolás, de remélem, nagy kedvenceket mindenki talál majd a dalok között.
Az év világszerte legjelentősebb slágere a Tie a Yellow Ribbon Round the Ole Oak Tree, Tony Orlando és Dawn előadásában. Felsorolni is nehéz lenne, hogy hány toplista első helyére jutott fel akkoriban, vagy hány millió példányban adták el. A dal egy hazatérő katonáról szól, aki utolsó levelében arra kérte kedvesét, kössön egy sárga szalagot az otthoni tölgyfára, ha még várja őt, mert enélkül le sem száll majd a buszról. A motívum egy 19. századi szokásra utal, amikor is az amerikai lovassági katonák feleségei, kedvesei állítólag hajukba fűzött sárga szalaggal jelezték, hogy továbbra is várják haza a párjukat.
Egy misszió emlékére
A magyar NEFB-misszióról évtizedeken át inkább csak újságcikkeket lehetett olvasni, illetve a haza kiadású átfogó munkákban (például a Bögös–Vajda kötetben) említették őket. Ez nyilván köszönhető volt annak, hogy a rendszerváltásig bizonyos információkat inkább titkoltak, vagy legalábbis nem hirdettek nagy hangon, 1989 után pedig az ideológiai váltás miatt nem akarták egyesek felemlegetni.
Interjú Iványi Györggyel
A NEFB magyar tagjai közül szerettem volna megszólaltatni valakit, hogy még több személyes élménnyel egészítse ki a krónikát. Iványi György, akkori főhadnagy vállalta is az interjút, úgyhogy nemsokára össze is ültünk egy budai kávézóban. Az élmények és a benyomások mellett kitért a nagypolitikai machinációkra, illetve a tágabb összefüggésekre, így egy nagyon érdekes beszélgetés kerekedett.
Iványi György Vietnámban, egy UH–1 fedélzetén
A NEFB magyar tagozatának története
A békeszerződést ellenőrző NEFB-misszió megalakulásáról és a magyar tagozat munkájának megkezdéséről, illetve az általános körülményekről a cikk első részében már írtam. Most haladjunk tovább és tekintsük át, mi minden történt még 1975 májusáig a bizottság háza táján.
Nemzetközi társaságban
A NEFB magyar tagozatának története
Többször említettem már a Vietnámban járt magyarokat, részben az amerikai haderőknél szolgált honfitársaink kapcsán, azonban szólni kell a háború utolsó szakaszában ott tevékenykedő NEFB-kontingensről is, akik ötven évvel ezelőtt kezdték meg működésüket, és egészen Saigon elestéig jelen voltak. De pontosan hogyan is kerültek oda, és mi volt a feladatuk?
A Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság néhány tagja Hanoiban, 1973. március 26-án. A képen többek között dr. Kovács Tamás százados, Déri Miklós őrnagy és Aczél Endre tartalékos hadnagy, külpolitikai újságíró (pipával a szájában) látható.
Az 1973-as párizsi békemegállapodás többek között megszabta három ellenőrző bizottság létrejöttét, amelyek a szerződés betartását voltak hivatott felügyelni. Ezek közé tartozott a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság (angolul International Commission of Control and Supervision), röviden NEFB (ICCS), amelyben kanadai (kiválásuk után iráni), indonéz, illetve lengyel és magyar tagozat működött.
Egyik háború a másik után
Az ötven évvel ezelőtti fogolyátadások kapcsán külön blokkban mutattam be egy zöldsapkás tisztet, Jim Thompsont, aki tíz nap híján kilenc évet töltött fogságban, így ő lett az amerikai történelem leghosszabb ideig raboskodó hadifoglya. Élettörténetéről nem meglepő módon könyv is született, ami azonban korántsem egy szokványos visszaemlékezés, inkább interjúkötet.
“Nem tudom, meddig mentek volna el, hogy megöltek volna-e vagy sem. Tényleg nem tudom. De 1964. július 21-e, vagyis az addigi utolsó szökési kísérletem óta, augusztus 18-ig tudatában voltam, hogy több dolog is történhet velem. Vagy megőrülök, vagy meghalok. Vagy az elmém, vagy a testem meg fog törni.
Az egyik dolog, amit szajkóztak, hogy “Nem éri meg ezért meghalni.” Ezen töprengtem leginkább. Kaptam azelőtt hírszerzői kiképzést, így tudtam, mit művelnek. De még így sem tudtam rajta változtatni. Ez volt benne a szörnyű. Mikor ilyen tökéletesen uralják a környezetedet, tetszés szerint uralják a hangulatodat. Egy bizonyos pontig küzdhetsz, és minimalizálhatod ennek hatásait. De teljesen nem választhatod le magad minderről.
Egyre hosszabb vallatási alkalmak, egyre kevesebb és kevesebb alvás. Még a favágás egyszerű feladata is szinte elviselhetetlenné vált. Már annyitól, hogy felvettem a baltát, és lehajoltam, hogy a parazsat megfújjam, elvesztettem az eszméletemet. Csupán a fizikai gyengeség miatt. Mindenféle lehangoló helyzetbe kerültem. A vallatás késő estig tartott. Aztán még tüzifát kellett keresgélnem. Vagy kivárták, míg esni kezdett, hogy a fa túlságosan nedves legyen a tűzrakáshoz. Elvették a bakancsomat, és mezítláb kellett a dzsungelt járnom. Az éjszaka közepén vagy hajnalban felvertek, és a kunyhó körüli bozótot kellett irtanom. Mindent elkövettek, hogy fizikai fájdalmat okozzanak és minél kevesebbet pihenhessek. Sok apróság, amik együttesen elviselhetetlenné tették az életet.
Egyre hosszabb és hosszabb vallatások, egyre komolyabb nyomás és végül a kínvallatás. Főleg verések, mikor bambusznáddal verték a hátamat, a lábamat és a karomat. Előttem egy vallató, mögöttem egy őr. Mikor a vallató bólintott, az őr lecsapott, hogy ezzel tegyen pontot a gondolatmenet végére. Nem igazi verés volt ez. Csak afféle központozás. “Feleljen!” Puff!
[...]
A fizikai bántalmazásnál sokkal súlyosabb volt az állandó mentális stressz. Nehéz érthetően megfogalmazni. Sokat gondolkodtam azon, hogy lehetne ezt leírni. De a halálfélelem nélkül ezt nem lehet elképzelni. Úgy éreztem, közel a halál. Azt gondoltam, ezek nem fogják feladni, én meg nem fogok megtörni. Elszántam magam, hogy nem fogok megtörni. És bizonyos voltam benne, hogy folytatni fogják, amíg… amíg bele nem halok.”
Apokalipszis óriásgorillával
Ahogy többször is említettem, manapság már kevésbé kerül elő játékfilmeken a vietnámi háború, de a kivételek néha kifejezetten szokatlan műfajokban érkeznek… Mondjuk egy szörnyfilmben. Ez a zsáner mostanság reneszánszát éli, így térhetett vissza a vászonra többek között Kong, a gigászi gorilla. Az ő történetét először 1933-ban vitték filmre, és azóta nem kevesebb mint tizenegy alkalommal szerepeltették még nagyjátékfilmen, hol önállóan, hol más óriásszörnyekkel szemben. Ezenfelül három tévésorozat is készült vele, sőt a Netflix jelenleg egy animeszériát, a Disney pedig élőszereplős eredetsorozatot tervez a témában. Popkulturális ismertségét számtalan más megjelenés is elősegítette, hiszen paródiákban, rajzfilmekben, képregényekben vagy épp vidámparki motívumként is számtalanszor feltűnt az elmúlt évtizedekben.
Catherine Leroy Vietnámban
A Vietnámban megfordult fényképészek között többször említettem már a francia Catherine Leroy-t, sőt külön bejegyzést is szenteltem neki. És mivel korábban nem jelent meg kifejezetten róla szóló életrajzi kötet, egyből felfigyeltem, amikor az interneten elém került egy viszonylag új cím, a Close-Up on War (magyarul Háború testközelből)…
Ha már a fogolyátadások évfordulójáról volt szó, ismét nyissuk ki a képzeletbeli katonaládát. Karkötőt már korábban is találtunk benne, de nem ilyet… Ez a darab nem egyszerű ékszer volt, hanem az emlékezést szolgálta.
Egyik háború a másik után
Még mindig a Hazatérés hadművelet témájánál maradva bemutatnék egyet a hetvenes évek veterándrámái közül. Aki kicsit is ismeri a témába vágó játékfilmeket, nyilván több címet fel tudna sorolni, hiszen a Taxisofőr, a Bicska vagy A szarvasvadász is ezt a kategóriát erősíti. Ezek mellett azonban vannak kevésbé ismert darabok is, például a (nem túl logikus címet viselő) Gördülő mennydörgés, amely mellesleg a retrofanatikus Quentin Tarantino egyik kedvence.
Mikor tényleg hazatértek a fiúk...
Miután az évekig húzódó tárgyalások végre eredményt hoztak, és 1973. január 27-én az érintett felek aláírták a békeszerződést, hatvannapos tűzszünet vette kezdetét. Március utolsó napjaiban az utolsó amerikai harcoló alakulatok tagjai is elhagyták Dél-Vietnámot, és március 29-én megszűnt a MACV, vagyis a vietnámi amerikai kontingens főparancsnoksága, szerepét a követségi védelmi attasé hivatala vette át. A békeszerződés értelmében az országban 250 amerikai katona, továbbá a követség védelmét ellátó tengerészgyalogos különítmény maradhatott.
1973. márc. 29. Az utolsó amerikai katonák is elhagyják Vietnámot. A kép bal szélén az ellenőrző bizottság észak-vietnámi tagja számolja a távozókat.