Szerelem monszun idején

Az indokínai háború végének 70. évfordulója apropóján már terveztem, hogy írok a kilencvenes évek egyik legismertebb francia filmdrámájáról, sőt a vietnámi utazás után újra elővettem és végignéztem. Európai (sőt világ-) szinten valószínűleg ez a legismertebb játékfilm a gyarmati Vietnám témájában. 

A két világháború közötti években járunk. Indokína továbbra is a francia uralmat nyögi. Az országban forrong az elégedetlenség és az ellenállás, amit a francia hatóságok természetesen igyekeznek minden lehetséges eszközzel elfojtani. Éliane, a gyönyörű és jómódú francia asszony, hatalmas gumiültetvények tulajdonosa egy elárvult vietnámi lányt, pontosabban egy annami hercegnőt, Camille-t neveli, aki lassan felnőtt nővé cseperedik. Amikor aztán színre lép egy fiatal francia tengerésztiszt, mindkettejük élete gyökeresen felfordul, ahogy lassan Indokína is megváltozik körülöttük.

A filmet több síkon érdemes értékelni. Saját tudásom alapján a korabeli politikai és közéleti viszonyok, a francia gyarmattartók kegyetlenkedéseinek, az egyszerű emberek vagy épp az arisztokraták életkörülményeinek bemutatása valóban hiteles – véleményem szerint ez az alkotás igazi erőssége. Az ország vagy az éghajlat prezentálása is példaszerű, és nem csodálkozhatunk azon, hogy egyes természeti kincsek és városok, mint például a Ha Long-öböl, Tam Coc vagy Hué visszaköszönnek a képsorokról (bár a saigoni felvételek éppenséggel Malajziában készültek). Hollywoodias ábrázolásmód helyett viszont győzött a realizmus, vagyis vérvörös naplementéket nem fogunk látni, azonban a tájak, az épületek és a helyszínek hangulata így is érvényesülnek, amit Patrick Doyle atmoszférikus zenéje is támogat.

Ugyanakkor ennél fontosabb volna a forgatókönyv, amit viszont nem tudok dicsérni. A történetben van potenciál, de a karaktereknek – Éliane-t leszámítva – nincs meg a szükséges mélységük, és a fejlődőképes szereplőknél sincs kellően alátámasztva a változás és fejlődés miértje. Ez a férfi főhős, Jean-Baptiste esetében komoly hiányérzetet kelt; ő az első háromnegyed órában átlagos tízpercenként szeret bele majd ki a női főszereplőbe, de hogy a bonviván tisztből hogyan lesz menet közben felelősségteljes apa, ezzel nem foglalkoztak – higgyük csak el, hogy a szerelem ereje erre is képes, és kész. Camille-t pedig pont azokban az időszakokban nem látjuk, amelyekben igazán nagyot fordul vele a világ... Emellett a szövegkönyv egy része kimondottan gyengén megírt, esetenként bántóan naiv, de annyira, hogy néha a fejemet fogtam. Hogy mindezt tetézzék, a színészek egy része túlzott, játékfilmbe nem, inkább színházba illő színpadiassággal játszik (kedvencem, amikor az akkor még öntudatos hadnagy a mellét veri, hogy őt aztán nem fogja legyűrni Ázsia – de). Ezek miatt sokszor az igazán drámai jelenetek sem működnek megfelelően. Pedig a rendezőnek nem ez volt az első filmje, de simán elhinném, hogy igen… 

Ami a színészeket illeti, az akkor 49 éves Catherine Deneuve, a francia film nagyasszonya kiváló választás volt a főszerepre. Vincent Perez érzésem szerint inkább a fizikumával, a fehér tengerész egyenruhájával és a túlontúl csinos arcával tüntet, mintsem tehetségével, és ahogy említettem, a szerepét sem írták túl. Ezzel szemben Linh-Dan Pham, a saigoni születésű színésznő 18 évesen abszolút ráérzett a fiatal Camille személyiségére. Ő egyébként Franciaországban nőtt fel és ott csinált filmes karriert; az Indokína volt első szerepe, amely rögtön meghozta neki az ismertséget. Jean Yanne pedig kiválóan hozza a karakteres, mondhatnám tipikusan francia tisztségviselőt, Éliane egykori szeretőjét és segítőjét, Guy-t. 

A film számos díjat elnyert 1993-ban: az Oscar- és a Golden Globe-gálán a legjobb külföldi filmként ünnepelték, a francia César-díjak közül hármat is kapott (legjobb színésznő, legjobb női mellékszerep, legjobb fényképezés), és a sor még folytatható. Hazánkban is bemutatták annak idején a mozikban, majd a televízióban is többször sugározták, illetve DVD-n is elérhető. Jelenleg legegyszerűbben a Netflixen vagy a Videán tekinthetjük meg. A magyar szinkron jól sikerült, benne hallhatjuk például Fehér Anna, Rátóti Zoltán, Balázs Péter, Szabó Éva vagy Gubás Gabi hangját. 

Indokína (Indochine)
Paradis Films 1992, 160 perc
Rendező: Régis Wargnier
Főszereplők: Catherine Deneuve, Vincent Perez, Linh-Dan Pham
Zene: Patrick Doyle