Fordulópont: A vietnámi háború
Egy háború krónikája
Egy-egy dokumentumfilm elkészítését sokszor az aktuális történelmi évfordulók ihletik. A vietnámi háború végének ötvenedik évfordulója alkalmából pedig a Netflix hozott össze egy vadonatúj szériát, amelyet idén áprilisban tűztek műsorukra.

A Fordulópont önmaga is egy sorozat, amelyet Brian Knappenberger rendező jegyez. Eleddig három szériát készítettek ennek keretei között, egyet 2001. szeptember 11-ről és a terrorellenes háborúról, egyet pedig a hidegháborúról és a nukleáris fegyverkezésről. A Vietnámmal kapcsolatos sorozat öt epizódot számlál, ezek hossza nagyjából 70-80 perc. A fókusz az amerikai háborún van, bár röviden természetesen a francia háborúra, a vietnámi és az amerikai vonatkozású előzményekre is kitérnek, és a társadalmi, illetve utóhatásokat is megemlítik.
Narrátort nem használtak, így a történteket az interjúalanyok elbeszéléséből ismerhetjük meg, akik között ismert és kevésbé ismert személyek szólalnak meg, szerencsére (és elvárható módon) mindkét oldalról. Előbbi csoportot erősíti például Peter Arnett egykori tudósító és fényképész, Frank Snepp, a CIA egykori elemzője vagy az emigránsként Amerikába érkezett Viet Thanh Nguyen, A szimpatizáns című regény szerzője, Le Ly Hayslip, az Ég és föld című Oliver Stone-film forgatókönyvének ihletője, esetleg Marc Selverstone és Fredrik Logevall történészek. Utóbbiak közül pedig említhetném a My Lai-i mészárlás két túlélőjét, de a kenti egyetemen történt lövöldözés egyik szemtanúját is.

A narrátor nélküli dokumentumfilm viszont kétélű fegyver: egyfelől a hitelességet javítja, hogy az eseményeket átélt, túlélt személyek, illetve a téma szakértői nyilatkoznak, másfelől viszont könnyen utat tör a szubjektivitás, illetve a hibásan rögzült adatok vagy tévhitek, esetleg a nem kellő hosszúságban kifejtett, éppen ezért erősen hiányos és félreérthető megfogalmazások. Sajnos ez utóbbi most is többször megesik, így ismét elhangzik, hogy az amerikai emberveszteségnek aránytalanul nagy részét képezték a néger katonák (ez csak a konfliktus első felében volt igaz, összesítésben mindössze egy százalék eltérés volt); hallhatunk a “repesztésnek” csúfolt tisztgyilkosságokról (csak azt nem teszik hozzá, hogy a gránátrobbantás a legutolsó stáció volt, előtte általában kibiztosítatlan füst- és repeszgránátot hagytak az illető ágyán, figyelmeztetésül); az 1972-es karácsonyi bombázásokat pedig egy hirtelen fordulattal, igazi magyarázat nélkül dobja be a beszélő (holott a politikai-diplomáciai háttér ismertetése ezen a ponton nagyon lényeges, hogy megértsük Nixon döntését).

Az epizódok szerkesztése ezt leszámítva profi munka. A vágás, a válogatott kép- és filmanyag, a zenei betétek, az arányok mind azt szolgálják, hogy a relatíve rövid játékidőben a legfontosabb témákra befogadható formában sor kerülhessen – viszont ebben az is benne van, hogy pár dolgot itt nem találunk meg, illetve a kétoldalúság ellenére a fókuszon most is érezhető némi amerikai túlsúly. Igazi újdonságokat nem vonultat fel, viszont megszólaltat olyanokat, akiket eddig nem hallhattunk. Szóval mindenkinek ajánlható, akár most ismerkedik a témával, akár elmerült már benne mélyebben. Mindenesetre a Burns–Novick-féle 2017-es PBS-szériát összességében jobbnak, árnyaltabbnak és hatásosabbnak tartom.
Fordulópont: A vietnámi háború
(Turning Point: The Vietnam War)
Netflix 2025, kb. 370 perc
Rendező: Brian Knappenberger
Zene: John Dragonetti
