US Armor in Vietnam (AK Interactive)

Háborús makettvilág

Kifejezetten makettező szakirodalomról ritkán írok itt, bár erre is volt már példa. Az év végi megjelenések között azonban kiszúrtam egy releváns címet, amire rögtön felcsillant a szemem, ráadásul viharos gyorsasággal be tudtam szerezni egy hazai forgalmazó révén, úgyhogy kis túlzással szólván a karácsony kicsit előbb jött nálam… 

us_armor_in_vietnam_ak_book_01.jpg

A vadonatúj puhafedeles kötet 192 oldallal, A4-es méretben és kiváló nyomdai minőségben készült. A bevezetőben M. P. Robinson harangozza be a tartalmat, a makettek készítőit és témáit. Nem tudom, volt-e értelme szétválasztani egy-egy munka történeti összefoglalóját a tulajdonképpeni építési leírástól, ráadásul néhol mintha csak helykitöltésre törekedett volna, míg másutt érdemi információkat is elejt, de most már mindegy. Bár archív fotókat is beszúrtak ide, úgy érzem, jóval hasznosabb az a rész, amely Vietnám természetföldrajzának jellegzetességeire hívja fel a figyelmet, összefüggésben persze a releváns makettek építése során felmerülő koszolási vagy dioráma-kialakítási kérdésekkel – ez sajnos mindössze egy oldalt kapott.

us_armor_in_vietnam_ak_book_02.jpg

Utána még néhány oldal következik pár mestermunkával, amelyeket másutt talán már láttunk (pl. a francia naszádokat ábrázoló diorámát a Steel Masters vonatkozó különszámában), itt azonban csak dekorációként és inspiráló példaként vannak felvonultatva, mivel a tulajdonképpeni fejezetek nem ezekből táplálkoznak. Tizennyolc fejezet jön ezután, amelyek 1:35-ös járműveket, figurákat, vignettákat és diorámákat szerepeltetnek, fázisról fázisra bemutatva az építést.

us_armor_in_vietnam_ak_book_03.jpg

Kreangkrai Paojinda egyszerű, de nagyon hangulatos diorámát készített egy parkoló M76 Otter kétéltűn (amely a Gecko Models gyármánya) pihenő amerikai tengerészgyalogosokkal és a mellettük elballagó vízi bölényekkel, hátukon vietnámi parasztgyerekekkel. A kis számban használt, de nagyon karakteres lánctalpas koszolása-koptatása remekül sikerült, ahogy a figurák és maga a rizsföld is.

us_armor_in_vietnam_ak_book_04.jpg

Adam Wilder Academy-féle M113-as ACAV-ja egy alaposan leharcolt példányt mutat be, rajta ücsörgő gyalogosokkal (utóbbiak a Bravo-6 gyártmányai). Alapos munka, a koptatás és a sározás különösen figyelemreméltó. Az viszont fura, hogy a harcjármű személyzetének egyetlenegy tagját sem szerepeltette, bennem legalábbis hiányérzetet kelt…

us_armor_in_vietnam_ak_book_05.jpg

Andy Evans és Lester Plaskitt közös diorámája a Tamiya egy régi, sajnos már nem kapható készletét, az M577 parancsnoki járművet állítja a középpontba. A feljavítások mellett itt is a koszolás-koptatás kapta a hangsúlyt, emellett a kompozíció szélén álló kunyhó készítését is megismerhetjük. 

us_armor_in_vietnam_ak_book_06.jpg

Kev Smith az AFV Club készletéből készítette el az M42 Duster önjáró légvédelmi löveget, egy folyóparti ösvényre helyezve. Itt is fontos szerepet kap a koszolás, illetve a növényzet kialakítása. Mondjuk egy ilyen nyitott járművön lett volna helye még néhány figurának a meglevő kettő mellett, és ezzel még több élet lenne rajta…

us_armor_in_vietnam_ak_book_07.jpg

Gunnar Baumer egy M54A2 konvojkísérő teherautót épített (természetesen az AFV Clubtól), amely az út szélére állítva, egy amerikai őrposzt mellett várakozik, sőt még egy háromkerekű Lambro 550-es vietnámi kisteherautót is szerepeltet, kontrasztot állítva a böhöm nagy katonai gépezet és az apró civil jármű közé. A környezet apropóján a fából és homokzsákból készült helyőrségi épületek készítése is sorra kerül.

us_armor_in_vietnam_ak_book_08.jpg

Max Lemaire a kevésbé látványos témákból választott ki egyet, az M37-es teherautót a Rodentől, rajta egy híradó felszereléssel töltött S-144 fémkonténerrel. Utóbbit saját tervezésben, 3D nyomtatással állította elő. Egy vagy két figura szerintem itt is jót tett volna a poros alapon árválkodó járműnek.

us_armor_in_vietnam_ak_book_09.jpg

Oscar Ebri Casola az amerikai katonai rendészet M706 páncélautóját építette meg (a Hobby Boss készletéből) minimális feljavítással. Szép, de nem kiemelkedő, a kötet többi munkája mellett kissé háttérbe szorul… 

us_armor_in_vietnam_ak_book_10.jpg

Lukasz Orczy-Musailek egy Italeri-féle M110 önjáró tarackot készített el tüzelőállásában, a mellette felhalmozott lőszerrel és egy nyugtalan lelkű, koponyás sétabotot tartó tüzérrel. Az egyszerű, de jellegzetes alap, rajta deszkázott felület megjelenítése is szóba kerül.

us_armor_in_vietnam_ak_book_11.jpg

Rick Lawler a tengerészgyalogság Ontosát állította össze az Academy-dobozból, de fel is javította, majd egy ösvényt ábrázoló, két figurát szerepeltető, tényleg hangulatos alapra helyezte. 

us_armor_in_vietnam_ak_book_12.jpg

Lukasz Orczy-Musailek egy másik munkája az AFV Clubtól egyben kapható M54/M113-as konvojkísérő teherautó-szörnyeteg, természetesen a King Cobra emblémával és fekete festéssel. 

us_armor_in_vietnam_ak_book_13.jpg

Rodrigo Hernandez Cabos és Luis Gomez Platon kooperációjából született a Green Hell (Zöld pokol) című őserdei dioráma, amely a növényzeten át előrenyomuló amerikai gyalogság harcát mutatja be, közben kitérve a jellegzetes egyenruházatra és felszerelésre. A figurák régi Verlinden-készletekből valók. A növényzet megjelenítését itt kimondottan részletesen taglalja a szöveges rész. 

us_armor_in_vietnam_ak_book_14.jpg

Kristof Pulinckx drámai hatású diorámáján egy hitelesen koszolt és felmálházott Tamiya gyártmányú M551 Sheridant, illetve két halott, letakart katonát, a gyászoló bajtársakat, illetve az őket megörökítő hadifotóst láthatjuk (utóbbiak a Bravo-6 termékei). Megint csak egy alapjaiban egyszerű, de hatásos kompozíció.

us_armor_in_vietnam_ak_book_15.jpg

Jaffe Lam a Gecko-féle PACV-t építette meg, méghozzá diorámába helyezve, ahol a part közelében sikló járműre a bozótból halálos veszély leselkedik. Alapos koszolás, szépen megfestett Bravo-6 figurák, talán csak a felkavart víz vattával való megjelenítése zavarja nálam az összképet (ugyanis a kiálló szálak megtörik az illúziót).

us_armor_in_vietnam_ak_book_16.jpg

Oscar Ebri Casola másik munkája újabb ritka téma, az M88 műszaki mentő (megint csak az AFV Clubtól), amelynek ráadásul a dupla géppuskás változatát láthatjuk itt. Az alap itt is szimpla, de jól megválasztott, egy őserdei domboldal, ahol a jármű lefelé lefelé robog.

us_armor_in_vietnam_ak_book_17.jpg

Még egy vignetta Kreangkrai Paojinda kezéből, rajta a kihagyhatatlan M48 Patton harckocsi (amely a Takom gyártmánya). Egyszerű, de jellegzetesen vietnámi kompozíció amely a borítón is látható: a dzsungelen áttörő járművön álló figurák felfelé néznek, nyilván a légi támogatást végző repülőgépekre, miközben egyikük a rádión keresztül kommunikál. 

us_armor_in_vietnam_ak_book_18.jpg

A vége felé járva a Verlinden cég – sokáig egyeduralkodónak számító – vietnámi figurakészleteiből válogatott Nikolas Triantafillou. A Jó, reggelt Vietnám! reggeliző gyalogosa (392. számmal), a Hamburger Hill sárba ragadt deszantosa (2795.), illetve az ácsorgó helikopterfedélzeti géppuskás (129.) szerepeltetése enyhén nosztalgikus, pláne, hogy ezeket a készleteket már inkább csak másolatként lehet beszerezni, mióta a vállalat megszűnt. 

us_armor_in_vietnam_ak_book_19.jpg

Ugyanez a makettező még egy érdekes munkáját megosztja, amely egy lángszórós M113-as orrát és legénységének két tagját, illetve egy kutyust mutat egy talpzaton, kiemelve a jármű elejére festett agresszív feliratot.

us_armor_in_vietnam_ak_book_20.jpg

Összességében igényes, inspiráló munkákat láthatunk, rengeteg színes fotóval és a tördelésnek hála követhető leírásokkal egyetemben. Tényleg jól használható kötet, amely az érdeklődők számára erősen ajánlott. Ára nem csekély (11-12 ezer forint), de egyrészt terjedelme és tartalma ezt alátámasztja, másfelől az egyéb, hasonló kaliberű makettező könyvek sem olcsóbbak manapság. 

american_armor_in_vietnam.jpgMég egy megjegyzés. Az AK Interactive pár évvel ezelőtt jelentette meg az – eleve szerencsétlen, vagy inkább kissé szakszerűtlen címmel ellátott – American Armor in Vietnam című keményfedeles kötetét, M. P. Robinson tollából. Erről még nem írtam, ugyanis a páncélos hadviselésről szóló cikksorozat szakirodalmi posztjába szánom, de röviden annyit elmondhatok, hogy igen hasznos forrás mindazoknak, akik amerikai harcjármű-maketteket építenek a témában, lényegre törő szöveggel, szervezeti ábrákkal, majdnem 200 (sajnos nem mindig megfelelő nyomdai minőségű) fotóval és csaknem 180 jármű profiljával. Ezek után kiadni egy kötetet, amelynek címe (US Armor in Vietnam) majdnem ugyanaz (a keresőmotorok és a kereskedők ezt imádni fogják), ráadásul hiányos, hiszen nem utal arra, hogy most kimondottan makettekről van szó, illetve pontatlan, mivel nemcsak harcjárművek makettjei sorakoznak itt, hanem találunk benne például figurás diorámát is, nos ez… leírom, amatőr. Az AK kiadványainál láttunk már nagyon jó címeket – ez most nem az. Jobban passzolt volna hozzá, hogy “The Vietnam War In Scale”, esetleg alcímként utalni arra, hogy az amerikai oldalról lesz szó, ezzel megelőlegezve, hogy egyszer talán a másik oldalról szóló makettek is kapnak egy ilyen kötetet, meg persze az ausztrálok, a dél-koreaiak, a dél-vietnámiak is megérdemelnének egy hasonló kiadványt. Mert volt ott még elég T–54-es, PT–76-os, Centurion, Amtrac, M41-es és mindenféle M113-as variáns…  

US Armor in Vietnam 
AK Interactive, 2005
Írta: M. P. Robinson, Adam Wilder, Lester Plaskitt és sokan mások
192 oldal