PACV

Gecko Models 1:35

Most egy rövid, rendhagyó poszt következik makett-témában, ugyanis az a helyzet, hogy idén júniusban, a Haditechnika folyóirat 2025/3. számában megjelent egy cikkem Hívójele: Szörnyeteg – Légpárnás járművek a vietnámi háborúban címmel. Mivel ezt egy az egyben értelemszerűen nem közölhetem le itt is, viszont a moratórium már lejárt, annyit megtehetek, hogy az online formában immár elérhető cikket belinkelem, rövid összefoglalót mellékelek, illetve néhány képet megmutatok.

pacv_model_box_art.jpg

A cikk tehát INNEN tölthető le PDF formátumban. Egyfelől tartalmaz egy hatoldalas technikatörténeti összefoglalót a PACV és az ACV típusok megalkotásáról, vietnámi teszteléséről, illetve az eközben szerzett harci tapasztalatokról. Minderről volt már szó a vízi hadviselés típusait bemutató posztomban, de korántsem ilyen részletességgel. Nemcsak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is hiánypótló írás, ezt a szakirodalom ismeretében állíthatom. Másfelől a PACV 1:35-ös makettváltozatát is elkészítettem, amelyet 2024-ben a Gecko Models adott ki. Ezt egy váratlan fordulat folytán éppen Saigonban, Son barátunk makettboltjában szerezhettem be. A téli hónapokban aztán adott elegendő munkát, közben pedig a technikatörténeti írás is elkészült.  

A testes doboz 420 alkatrészt (köztük réz- és 3D nyomtatással készült darabokat), illetve két matricalapot tartalmaz. Az építés kisebb csapdákat rejt, a nagy felületek, illetve a belső tér pedig a festési folyamatot is elnyújtja. Ha még figurákat is szeretnénk rajta elhelyezni, akkor alapvetően a harckocsizó és helikopter-legénységet formázó alakok közül kell válogatnunk. Így vagy úgy, de a munka végeztével egy nagyon karakteres és ritkán látható jármű makettjével leszünk gazdagabbak. 

A készlet, ahogy látom, magyar forgalmazásba azóta sem került, egyedül a 2025-ös MosonShow börzéjén láttam pár példányt külföldi eladók standján. Mérete, ára és témája ismeretében meg kell küzdenie a hazai makettezők figyelméért, de remélem, hogy a fotókat látva páran azért kedvet kapnak ahhoz, hogy ezt az olajzöld szörnyeteget megépítsék.  

Annyi kiegészítés még, hogy az évente hatszor megjelenő Haditechnika folyóira a 2025/2. számtól kezdődően ismét tartalmaz makettrovatot, és ez terv szerint minden számban szerepel majd. Ebben egy technikatörténeti összefoglaló után egy releváns makett építési leírása következik. Mivel a négy hónapos moratórium lejártával minden szám ingyenesen olvasható online, javaslom minden érdeklődőnek, hogy tartsa szemmel a hivatalos honlapot. 

Még egyszer köszönet Sonnak!