A háború viharában

A vietnámi háborút felidéző filmek jelentős része az Egyesült Államokban készült, és ez nem csak annak volt köszönhető, hogy Vietnámban 1975 után elsősorban az újjáépítés adott munkát, ergo filmgyártásra sem juthatott annyi forrás, mint békeidőben. Egy-két alkotás szerencsére itt is megszülethetett az évtizedek során, amelyekből én is válogattam már (lásd A levél útját vagy a Vietnámi szavakkalt). Ezúttal viszont egy olyan filmet emelek ki, amelyet ugyan az amerikai csapatok távozása után, de még az országegyesítés és a háború lezárása előtt, 1974-ben forgattak. 

A cím igazából minden fontosat elmond. Egy családjától elszakadt kislány útját követjük nyomon, aki az 1972-es karácsonyi bombázások idején egy légvédelmi alakulatnál szolgáló édesapját keresi Hanoiban és környékén. Több segítőkész ismeretlennel és néhány rokonnal is összehozza a sors, miközben ide-oda sodródik, a bombázások pedig tovább folytatódnak… 

A montázsszerű cselekmény kiválóan alkalmas arra, hogy a háború sújtotta ország mindennapjait felvillantsa (a romok eltakarításától a légvédelmirakéta-kezelők tevékenységéig, de még a családi idill képei is feltűnnek), sőt az igazi hangsúly inkább ezeken van. A párbeszédek viszonylag egyszerűek és didaktikusak (néha kissé propagandisztikusak), a család, az összetartás és a haza fontosságát húzzák alá, míg mélyebb filozofálgatásnak már csak a főszereplő kislány miatt sincs hely. Ugyanakkor kiválóan átadja az akkori hangulatot, bár ezért inkább a vizualitás a felelős. Itt nem is annyira a korábban valós helyzetekben rögzített, jól elsüthető híradófelvételekre gondolok, amelyek szépen illeszkednek az amúgy is fekete-fehér alapanyagba, hanem az operatőrök saját munkájára. Kimondottan friss és dinamikus a kameramozgás, ahogy a helyszínek kiválasztása, illetve az ottani természetes fények vagy árnyékok használata is jól átgondolt, és mindez az akkor alkalmazott filmtekercsek vagy épp kamerák gyengébb minősége ellenére is érvényesül. (Egyben egyszerre szomorú és szerencsés, hogy a háborús romok jelentős része még megvolt, így a díszletek abszolút hitelesek.) Mindemellett egy ízben még egy animált szekvencia is helyet kapott a vietnámi legendákból ismerős teknős történetének elmeséléséhez, ami egyszerűsége ellenére meglepően jól működik. Ellenben a hangsáv nagyon szegényes: a zenei betétekből sincs sok, de néha még a legfontosabb, képileg alátámasztott zajok is hiányoznak – itt megint utalhatnék arra, hogy 1974-ben készült a film, és a Vietnámi Filmintézet valószínűleg nem volt túl jól eleresztve… 

A Lány Hanoiból érdekes adalék a háborús alkotások sorában. Inkább kordokumentum, mint közönségfilm, azonban pozitívumai és üzenete folytán igenis helye van a vietnámi filmgyártás klasszikusai között. Egyben enyhe ellensúlyt képez a néző számára, hiszen az amerikai filmek ezt a háborút amerikai tragédiaként mutatják, megfeledkezvén arról, hogy Délkelet-Ázsia népei elmondhatatlanul többet szenvedtek. Annak idején valószínűleg a magyar mozik is vetítették, én azonban csak nemrég, a Budapesti Klasszikus Film Maraton jóvoltából láthattam. Kétszer is műsorra tűzték pár napon belül (2025. szeptember 17-én és 20-án), Vincze Teréz filmkritikus, kurátor élő bevezetőjével. Az eredeti vietnámi hangsávra magyar és angol felirat került. Akinek elég az angol is, az a fenti linken végignézheti. 

Lány Hanoiból
(Em bé Hà-Noi)
Vietnámi Filmintézet 1974, 72 perc
Rendező: Hai Ninh
Főszereplők: Giang Tra, Anh The, Xuan Kim
Zene: Van Hoang