A vietnámi háborúban alkalmazott angolszász géppisztolyok ismertetése után most, a második részben elsősorban az európai és ázsiai típusokkal foglalkozunk.

A szovjet típusok közül elsőként a PPS–41 emelendő ki, amelynek története még jóval a második világháború előtt kezdődött. A Szovjetunióban az 1920-as években kezdtek hozzá a géppisztolyok fejlesztéséhez, de ehhez itt több idő kellett, mint a nyugati világban, ugyanis a hadvezetés részéről is érezhető volt némi vonakodás egy sorozatlövő fegyver tömeges alkalmazásával szemben. Vaszilij Alekszejevics Degtyarjev, az egyik legnevesebb szovjet fegyvertervező és csapata mindenesetre előállt egy típussal, amelyet 1934-ben rendszeresítettek PPD–34 (Pisztolet Pulemjot Degtyarjov, magyarul Degtyarjev-féle géppisztoly) néven. A fegyvert – mint a Stent is – részben a német MP 28-as ihlette. 7,62×25mm Tokarev pisztolylőszert használt, és 71 lőszeres csiga-, illetve 25 lőszeres szekrénytárból történt az adogatás. Nyitott zárpozícióból, szelektív módon tüzelt, tömegzáras volt, tűzgyorsasága 800 lövés/perc. A továbbfejlesztett modell, a PPD–34/38 több ponton korszerűbb volt, csöve pedig belül krómozást kapott. 

Felül a PPD–34/38, alatta a PPS–41 korai változata (csigatárral), illetve késői változata (szekrénytárral); legalul az észak-vietnámi K–50M.

Megkezdődött tehát a sorozatgyártás, viszont egyelőre csak kis példányszámban készült. A kevesebb mint 4200 darab nagyja a határőrséghez és az NKVD-hez került. Az 1939 novemberében megindult orosz–finn háború azonban megmutatta, hogy a Vörös Hadsereg katonáinak is égető szüksége van géppisztolyokra. Elővették tehát a PPD–34/38-at, hogy a tömeggyártás igényeit szem előtt tartva létrehozzanak belőle egy hadi változatot: ez lett a PPD–40, amelyből nagyjából 90 ezer darab készült. Összességében azonban ez sem volt elég egyszerűen gyártható. Akadt viszont más is, aki géppisztolyban gondolkodott: Georgij Spagin, egy másik híres fegyvertervező már 1940-ben elkészítette saját tervét. Amikor fegyverét összemérték Degtyarjev és Borisz Spitalnyij típusaival, kiderült, hogy az övé a legegyszerűbben és leggyorsabban gyártható a három közül, de megbízhatósága és könnyű karbantartása is mellette szólt. 

A sorozatgyártás végül 1941 őszén kezdődött el, PPS–41 megjelöléssel. Nagy előny volt, hogy egyszerűsége folytán a munkában nemcsak a jól felszerelt nagyobb gyárak, hanem a kisebb üzemek is részt tudtak venni, így 1942 elejére már napi 3000 ilyen fegyver készült, és a csapatoknál is nagy számban jelent meg. A helységharcok során komoly tűzerő-fölényhez juttatta a Vörös Hadsereg katonáit, hiszen ekkortájt a német (vagy épp a magyar) haderő gyalogos alakulatainál még jóval kevesebb géppisztoly állt rendelkezésre. Nem csoda, hogy zsákmányfegyverként is igen népszerű volt.

A PPS–41 a Vörös Hadsereg szolgálatban 

A PPS külsőre nagyon hasonlított a PPD-hez, s ugyanazt a 7,62×25mm Tokarev pisztolylőszert tüzelte. A töltényűrt és a cső belsejét ezen a típuson is krómozták. Hossza 838 mm volt, üres tömege 3,64 kg. A sátorvason belül, az elsütőbillentyű előtt helyezkedett el a tűzváltó: ezt hátrahúzva egyes-, előretolva pedig sorozatlövéseket lehetett leadni. A korai változaton állítható mechanikus irányzék szerepelt, amely 50-től 500 méterig volt állítható (50 méteres fokozatokban), míg a későbbire egy kétállású (L alakú) irányzék került (100 és 200 méterre beállítva). 

A tok jobb oldalán kinyúló felhúzókar tetején található a betolható biztosítókapcsoló, amellyel a kar előre engedett és hátrahúzott állapotában is be lehetett biztosítani a fegyvert. A szerkezet és a részleges szétszerelés oroszos módra igen egyszerű: később az AK–47-nél is alkalmazott eljárással, a tok hátuljánál található gomb megnyomása után a tok felsőrésze (a csővel együtt) felnyitható és előrebillenthető. Alatta a zártömb és a helyretoló rugó található, amiket könnyedén ki lehet emelni. 

A kínai változat, az 50-es típusú géppisztoly 

Tűzgyorsasága 900 lövés/perc volt, lőtávolsága 120 méter. A cső végén található kompenzátor hozzájárult a fegyver kontrollálhatóságához, ám ennek a nagyon is markáns torkolattűz volt az ára; kétségkívül lehetett lélektani hatása az ellenségre, de a lövész pozícióját is egyértelműen elárulta. Eredetileg 71 lőszeres csigatár készült hozzá, amely komoly tűzerőt biztosított, ám ennek gyártása a háborús körülmények között megengedhetlenül bonyolult és hosszadalmas volt, tömege és hordozhatósága pedig problematikus; a fegyver ezzel 5,45 kilogrammot nyomott. 1942-től ezért 35 lőszeres íves szekrénytárat is készítettek, ezt a katonáknak is egyszerűbb volt maguknál hordani és újratölteni, a géppisztoly töltött tömege pedig ilyen esetben 4,32 kilogramm volt. Viszont mindkettőnél jelentkezett ugyanaz a probléma: a tapasztalatok szerint olyan jelentős minőségi eltérés volt az egyes példányok között, hogy bizonyos fegyverekbe bizonyos tárak nem illettek, így a katonák kénytelenek voltak előre kipróbált, saját táraikra támaszkodni és azokat megőrizni… A tárkioldó a tárfészek mögött található fémnyelv: a tár behelyezése után ezt a faágyazásig fel lehetett tolni, kioldáshoz pedig le- és előrenyomni. A hüvelykivető a tok tetején kapott helyet. 

Amerikai katonák egy kínai géppisztolyt vizsgálnak a koreai háború idején

A PPS egyszerű, de megbízható fegyvernek számított, amely a Vörös Hadsereg ikonikus harceszköze lett, s részben alkalmazott példányszáma, részben a szovjet háborús filmhíradók és játékfilmek, illetve emlékművek révén a közemlékezetben is kitörölhetetlen nyomot hagyott. A hidegháború első éveitől egyébként is nagy számban került a csatlós és baráti országokba, de természetesen a licencjogok átadásával, illetve néha anélkül is gyártották több országban. A kínaiak több más szovjet harceszközhöz hasonlóan 1949–50-től kezdve licenc alapján gyártották a PPS helyi változatát, amely az 50-es típus nevet kapta. Az eredeti verzióhoz képest a faágyazás valamivel könnyebb volt, és kizárólag az egyszerűbb, kétállású irányzékkal készült. A kétféle tárat megtartották. 

A különböző változatok Vietnámban

Bevetették a koreai háborúban, de még a Vietminh is kapott belőle az indokínai háború utolsó éveiben. A szovjet és a kínai változatból a Vietnámi Néphadsereg is vett át. Itt módosították a kínai verziót oly módon, hogy lerövidítették a csőköpenyt, felszereltek rá az AK–47-eséhez hasonló pisztolymarkolatot és elülső irányzékot, illetve fém válltámasszal és 35 lőszeres íves szekrénytárral használták: ez lett a K–50M, amely nagyjából fél kilogrammal volt könnyebb. Mivel azonban az 1960-as évek közepétől, vagyis az amerikai háború kezdetétől a néphadsereg frontharcos alakulatai általános lövészfegyverként már az AK–47-est, illetve az SzKSz karabélyt használták, a géppisztolyokat észak-vietnámi részről elsősorban a hátországban, a területvédelmi milíciáknál alkalmazták; Dél-Vietnámban a Vietkong gerillái vették hasznát. A fegyver megbízhatóságát a trópusi körülmények sem kezdték ki, kompakt mérete miatt jól hordozható volt, tűzgyorsasága lesállásban és közelharcban, átütőereje pedig a sűrű növényzetben is érvényesült. A nagy számban készült és mindent túlélő PSS még az ezredfordulón is megtalálható volt egyes hadseregek vagy más fegyveres szervezetek fegyvertárában, Kubától Jugoszlávián át Irakig.

Ne feledkezzünk el egy másik szovjet veteránról, a PPSz–43-ról. Akármilyen megbízható és a többihez képest könnyen gyártható géppisztoly lett ugyanis a PPS–41, a háborús viszonyok közepette nem lehetett belőle eleget gyártani a Vörös Hadsereg számára. Alekszej Szudajev fegyvertervező egy kollégája, Bezrucskó-Viszockij hadnagy tervei nyomán dolgozott ki egy új típust, amelyet 1942 elején már ki is próbáltak. A szükséges módosításokat követően nyárra készült el a javított verzió. A szokásos szovjet eljárással a fegyverkategória és a tervező vezetéknevének kezdőbetűje, illetve a dátum alapján kapta meg típusjelzését, egyelőre a PPSz–42-t (Pisztolet Pulemjot Szudajev 1942). Több mint 46 ezer példányt gyártottak belőle, a tapasztalatokat pedig felhasználták a továbbfejlesztett PPSz–43-hoz, amiből az évek során kétmillió darab készült. A fegyver olcsó és gyorsan gyártható volt préseléses technológiával, illetve kevésbé képzett munkásokkal és kisebb üzemekben is. Míg a PPS–41 esetében egy példány elkészültéhez 7,3 munkaóra és majdnem 14 kilogramm nyersanyag volt szükséges, az új fegyver esetében ez 2,7 óra és 6,2 kilogramm volt. 

Felül az első változat, a PPSz–42, alatta a továbbfejlesztett PPSz–43-as

A tömegzáras PPSz–43-as 7,62×25mm Tokarev pisztolylőszerrel működött. Hossza behajtott tusával 615, kihajtott tusával 819 mm, tömege üresen 3,04, töltve 3,67 kg volt. Behajtható válltámasza fémből készült, és ez utóbbit nem lefelé, hanem felfelé elmozdítva lehetett behajtani. Biztosítója egy függőleges fémlemez, amely a sátorvas jobb oldalánál, a tokból ereszkedik lefelé; előretolva biztosítható be a fegyver. A zártömbre hegesztett felhúzókar egy egyszerű, lapos fémnyelv, amely a tok jobb oldalán található. Tűzváltóval nem rendelkezett, ám a percenkénti 500-600 lövéses tűzgyorsaság ennél a típusnál is lehetővé tette némi gyakorlat birtokában egyeslövések leadását. A hátsó irányzék egy billenthető, L alakú mechanikus típus, két állással (100 és 200 méterre beállítva); hatásos lőtávolsága 100 méter körül volt. 

A perforált és jó fogást biztosító tárfészek hátoldalán található a két oldalról védett, jól kézre álló tárkioldó billentyű. A tár 35 lőszeres, igen masszív, és nem azonos a PPSz–41-esével (sőt, az említett típus csigatárát sem tudta befogadni). Csőszájfékének különleges alakja a torkolattűz nagyságát csökkentette, azonban a fegyver elsütésével járó dörej ezzel jóval hangosabb lett. A szétszerelés meglehetősen egyszerű: a tok hátuljánál található gomb megnyomásával a felsőrész (a csővel együtt) felnyitható, belsejében pedig ott lapul a könnyen kiemelhető zártömb és a helyretoló rugó. Megbízható és robosztus fegyver volt, amelyből a háború utolsó két évében egyre több került a szovjet csapatokhoz.  

A PPSz–43 és az 54-es típus használatban

1945 után a Szovjetunió ebből a típusból is adott át a csatlós államoknak, többek között a lengyeleknek, a magyaroknak, a kubaiaknak és a kelet-németeknek, de Ukrajnában és Beloruszban még az ezredforduló környékén is bőven akadt belőle példány. Finnországban kisebb módosításokkal lemásolták a típust a második világháború vége felé, majd M/44 típusjelzéssel és 9×19mm Parabellum pisztolylőszerrel, illetve egyenes szekrénytárral alkalmazták. A kínaiak lényegében változatlan formában másolták le, aztán 54-es típus néven gyártották, és nem meglepő módon ezek a példányok a koreai háborúban is feltűntek, de került belőle a Vietnámi Néphadsereghez és a Vietkonghoz is, ahol K–43-asként emlegették. A világ számos pontján feltűnt még, Kubától Libériáig, Kambodzsától Rhodéziáig.

Jellegzetes típus volt a francia MAT 49 is. A francia haderők a második világháború után számos külföldi géppisztollyal rendelkeztek, de a hadvezetés több okból is úgy döntött, hogy szükségük van egy egységes és persze hazai fejlesztésű típusra. 1949-ben négy cég is részt vett a pályázaton, amelyet végül a tulle-i fegyvergyár nyert, innen (Manufacture Nationale d'Armes de Tulle), illetve a dátumból származott a fegyver elnevezése is.

A MAT 49 le- és felhajtott tárfészekkel. Jól látható a markolat hátsó oldalán elhelyezett markolatbiztosító. 

A MAT 49-es mind külsőre, mind koncepcióját tekintve az amerikai M3-as kistestvére lehetne: a préseléses gyártási technológia, a kihúzható fém válltámasz, a hagyományos elrendezés, illetve több apró részlet erre utal. Üres tömege 3,7 kilogramm, töltve 4,2 kilogramm, hossza pedig 720 mm. 9 x 19 mm Parabellum lőszert tüzel. Hatásos lőtávolsága 70 méter. Gyárilag csak sorozatlövésre volt képes, viszont 600 lövéses tűzgyorsasága lehetővé teszi az egyeslövés leadását is. 

A felhúzókar a fegyver bal oldalán helyezkedik el. Az első lövésnél nyílik ki (hátrafelé) a jobb oldalon található hüvelykivető nyílás négyszög alakú porvédője. A fegyver nem rendelkezik hagyományos biztosítókapcsolóval, ellenben a markolat hátsó oldalán egy nagy méretű markolatbiztosító kapott helyet. A 20 vagy 32 lőszeres tár igencsak hasonlít a Stenére. Az ezt befogadó tárfészek meglehetősen hosszú, markolatként is használható, igazi különlegessége viszont, hogy használaton kívül előre hajtható. Ez utóbbi tulajdonsága mind az ejtőernyős, mind a gépesített alakulatok számára komoly előny. 

A csendőrség által használt változat, a MAT 49-54. Fix tusával, hosszabb csővel és kettős (egyes- és sorozatlövésre alkalmas) elsütőbillentyűvel rendelkezett. 

A MAT 49 könnyen szétszerelhető volt, emellett megbízható fegyvernek bizonyult. Harminc év alatt mindenhol megfordult, ahol a francia katonaság megjelent: használták Indokínában, Algériában, és a többi egykori gyarmaton, illetve odahaza a csendőrség is rendszerben tartotta. Létezett hangtompítóval ellátott változata is, míg a rendőri verzió hosszabb csővel és fix, fa válltámasszal készült. Egészen sok állam (köztük több egykori francia gyarmat) vásárolt belőle, például Szenegál, Csád, Kongó, Dzsibuti, Elefántcsontpart, Mali, Barbados vagy Bolívia. A franciáknál 1979-ben vonták ki, amikor is rendszeresítették a bullpup elrendezésű FAMAS gépkarabélyt.

Harminc éven át használták...

Vietnámban még az amerikai háború éveiben is felbukkant e típus, mivel a néphadsereg és a Vietkong a francia háború idején zsákmányolt példányokat továbbhasználta. Érdekesség, hogy fegyverműhelyeikben átalakítottak jó pár példányt a 7,62×25mm Tokarev lőszerre. Ennek tűzgyorsasága az erősebb lőszer miatt 900 lövés/perc volt. Ehhez már 35 lőszeres tárakat és hosszabb csövet készítettek. Másolását még a hetvenes évek elején is folytatták. 

A svéd hadiipar egyik terméke is idekívánkozik, méghozzá a Carl Gustav M/45. Svédország először a harmincas évek végén rendszeresített haderőinél géppisztolyt, de a Model 1945 (hivatalosan Kulspruta Pistol, és innen ered a később amerikai elnevezés, a “K géppisztoly”) típust csak a második világháború utolsó évében vették gyártásba. Szerkezetileg a Stenre emlékeztet, és ez is a tömeggyártás igényeinek megfelelően (sajtolással, szegecseléssel, hegesztéssel) készült, illetve ugyanúgy a 9x19 mm Parabellum lőszert tüzelte.

Felül a svéd M/45B, alatta az egyiptomi gyártású változat, a Port Said géppisztoly, legalul az amerikai másolat, a Smith & Wesson M76.

Tömege üresen 3,45 kg volt, hossza 808 mm. Jellemzője a tok jobb oldalára behajtható, masszív fém válltámasz, illetve a legtöbb példányon látható olajzöld festés. A legelterjedtebb B változat csak sorozattűzre volt képes, viszont 600 lövés/perc tűzgyorsasága folytán megfelelő kezeléssel egyeslövéseket is le lehetett adni vele. Ezzel szemben a D verzión helyet kapott tűzváltó is. A hátsó irányzék három állású volt (30, 45 and 60 méterre állítva), a célgömb állítható. Hatásos lőtávolsága 250 méter. A 36 és 50 lőszeres szekrénytárak megbízhatóan működtek. Előbbivel töltve a fegyver tömege 4,15 kilogrammot nyomott.

Külön biztosítókapcsolója nem volt, viszont az előre engedett felhúzókart stiftszerűen be tudták nyomni balra; ebben az állapotában a fegyver biztosítva volt. Egy másik megoldás pedig a kar hátrahúzása, majd a kialakított nyílásba beakasztása (a Stennél is említett módon). A tárkioldó a tárfészek mögött található, előre billenthető nyelv. A részleges szétszerelés egyszerű és gyors. A tágas sátorvas, illetve a nagy méretű elsütőbillentyű a hideg időben, kesztyűs kézzel való alkalmazást segítette elő. A vastag, perforált csőköpenyre a C változatnál méretes karabélybajonetett is rögzíthettek. A hevederrögzítő kengyelek a tok, illetve a csőköpeny bal oldalán kaptak helyet.

A Carl Gustav svéd alkalmazásban

Az egyiptomiak licencben gyártottak, minimális módosításokkal, ám a mi szempontunkból fontosabb a délkelet-ázsiai használat. Amerikai részről elsősorban egyes különleges alakulatok (a SEAL-ek és a SOG), illetve a CIA részéről volt igény egy külföldi gyártású (ergo letagadható), igénytelen és megbízható géppisztolyra, így jött képbe az M/45. Az amerikaiak egy meglehetősen hosszú hangtompítót is gyártották hozzá, amely a csőköpeny és a cső külső szakaszának eltávolítása után volt felszerelhető, és különleges műveleteknél jól bevált. 

Képek a vietnámi használatról

Svédország 1964-ig, Egyiptom 1970-ig gyártotta a típust, és nagyjából 300 ezer darab készült. Tízegynéhány ország vásárolt csak belőle, köztük Írország, Észtország, Irak, Jordánia és Paraguay. Használták a szuezi és a kongói válság, illetve a salvadori és a libanoni polgárháború során, de még az orosz–ukrán háborúban is tűnnek fel példányok. Az eredeti változat amerikai alkalmazását azonban kerékbe törte egy svéd politikai döntés: a stockholmi kormány ugyanis ellenezte a vietnámi beavatkozást, így 1966-ban megtiltotta a fegyverexportot. A válasz nem késett: az amerikai hadvezetés felkérte a Smith & Wesson vállalatot a Carl Gustav lemásolására. Így született a Smith & Wesson M76, amelyből az első példányokat már 1967 elején eljutatták a csapatokhoz. 

Az M76 használati utasítása

Az M76 szintén a 9x19 mm Parabellum lőszerrel működött. Első pillantásra igencsak hasonlít az eredeti K-ra, de kívül-belül több ponton eltér. A hátsó irányzék egyszerűbb mechanikus változat, nem állítható. A válltámasz nem a jobb, hanem a bal oldalra hajtható vissza, illetve gumiborítást kapott, ami hidegben és forróságban meghálálja magát. Szelektív tüzelésű fegyver volt: a tűzváltót mindkét oldalról kezelhették, bár jóval a pisztolymarkolat előtt és felett helyezkedett el, így használata nem volt annyira kényelmes. Tűzgyorsasága 720 lövés/perc, üres tömege 3,29 kilogramm. 14, 24 és 36 lőszeres tárak készültek hozzá. (36-os tárral megtöltve a fegyver 3,97 kilogrammot nyomott.) Szétszerelése ennek a típusnak is egyszerű és egyértelmű volt. 

Amerikai katona tüzel egy lőtéren M/45B géppisztollyal 1982 körül

Körülbelül 6000 db készült 1974-ig, és a cég a civil, illetve a rendőrségi piacon is árusította, mivel pont a katonaságnál rövid idő alatt csökkent iránta az érdeklődés, miután az M–16 bázisán készült rövid CAR–15-ös is elérhetővé vált. A haditengerészetnél mindenesetre a nyolcvanas évek elejéig használták. Ami az exportot illeti, csak Panama és Szaúd-Arábia vásárolt belőle. Összességében sem a svéd, sem az amerikai változat nem hagyott igazán mély nyomot a populáris kultúrában, bár filmekben, sorozatokban, esetleg videójátékokban néha felbukkant: ilyen volt a Tour of Duty, a Miami Vice, A Magnum ereje, a Vietcong 2, a Shellshock, az Ég és föld, esetleg a Sötét lovag, ahol Joker kezében láthatunk egy M76-ost…

Végül lássunk egy összehasonlító táblázatot az említett típusokról.  

 Forrásanyagok:

• Amerika kedvenc géppisztolya (írta: Izsóf Gábor és Vass Gábor; cikk a Kaliber magazin 2001. szept. 10–15. o.)
• Army of the Republic of Vietnam 1955–75 (írta: Gordon L. Rottman; Osprey 2010)
• Behind Enemy Lines: Guns of Vietnam's SOG Warriors (írta: John L. Plaster;  americanrifleman.org 2020. ápr. 7.) https://www.americanrifleman.org/content/behind-enemy-lines-guns-of-vietnam-s-sog-warriors/
• K50M. https://guns.fandom.com/wiki/K50M
• Korszerű kézifegyverek (írta: Frederick Myatt; Zrínyi Kiadó 1993)
• Kézifegyverek képes enciklopédiája (írta: Martin J. Dougherty & Soós Péter; Zrínyi Kiadó 2022)
• North Vietnamese Army Soldier 1958–75 (írta: Gordon L. Rottman; Osprey 2009)
• Sten - A legcsúnyább géppisztoly (írta: Lugosi József és Vass Gábor; cikk a Kaliber magazin 2001. okt. 10–14. o.)
• The Guns Of Hue (írta: Martin K. A. Morgan, 2022. febr. 28.) https://www.americanrifleman.org/content/the-guns-of-hue/
• The Illustrated History of the Vietnam War: Personal Firepower (írta: Edward C. Ezell; Rufus Publications, Inc. 1988)
• The M3 & M3A1 'Grease Guns' (írta: Bruce N. Canfield; americanrifleman.org 2016. máj. 20.) https://www.americanrifleman.org/content/the-m3-m3a1-grease-guns/
• The Tommy Gun 'In Country:' The Thompson SMG In Vietnam (Tom Laemlein cikke, 2017. dec. 1.) https://www.americanrifleman.org/content/the-tommy-gun-in-country-the-thompson-smg-in-vietnam/
• The U.S. M3 Submachine Gun (írta: American Rifleman Staff, 2019. jún. 6.) https://www.americanrifleman.org/content/archives-the-u-s-m3-submachine-gun/

• Local Boy Saves Nation: The Australian Owen SMG. Forgotten Weapons. 
• M3A1 Grease Gun - America’s $15 SMG.  Brandon Herrera.
• M3 and M3A1 Grease Gun SMGs. Forgotten Weapons. 
• PPS-43: The Red Army’s Foldy-Boi SMG. Brandon Herrera. 
• Smith & Wesson 76: American's Vietnam 9mm SMG. Forgotten Weapons. 
• Shpagin's Simplified Subgun: The PPSh-41. Forgotten Weapons. 
• Sudayev's PPS-43: Submachine Gun Simplicity Perfected. Forgotten Weapons. 
• Swedish K: The Carl Gustav m/45B and the Port Said. Forgotten Weapons. 
• Swedish K - Carl Gustav M/45. Vickers Tactical. 
• The Thompson - America’s OG Submachine Gun. Brandon Herrera.