Xuan Loc védelme

1975. április elején Fred Weyand tábornagy, az amerikai hadsereg vezérkari főnöke rövid látogatást tett Dél-Vietnámban. Hazatérése után beszámolt a helyzetről. Elmondta, hogy a déliek a katonai összeomlás szélén állnak, és továbbra is reménykednek abban, hogy az Egyesült Államok segítségükre siet. Ez továbbra sem történt meg: az amerikai szenátus, később pedig a szenátus fegyveres erőkért felelős bizottsága elutasította Ford elnök kérvényét egy 300 millió dolláros, illetve egy 722 millió dolláros támogatás ügyében. Nem látták értelmét tovább támogatni a korrupt és tehetetlen saigoni rezsimet egy pénzügyi szempontból amúgy sem rózsás helyzetben. Volt olyan képviselő, aki szóvá tette, hogy a köztársasági erők több harci eszközt hagynak hátra visszavonulás közben, mint amennyit pótolni lehetne ilyen gyorsan, ráadásul egy harcolni nem hajlandó hadsereget semekkora pénzösszeggel nem lehet megmenteni. Végül az elnök annyit ért el, hogy a kongresszus 300 millió dollárt szavazott meg a Vietnámban tartózkodó amerikaiak hazaszállítására, illetve humanitárius célokra; emellett hozzájárultak ahhoz, hogy az ottani amerikai civilek elszállításához az amerikai fegyveres erők asszisztáljanak. 

A kongresszus nem engedett

Mindeközben a Vietnámmal szomszédos Kambodzsában is fokozódott a helyzet. 1975 januárjában válsághelyzet lépett fel, miután a Vörös Khmer csapatai offenzívát indítottak. Elvágták a Mekong folyó által biztosított vízi utánpótlást a főváros, Phnom Penh felé, a légi utánpótlást pedig a pochentongi reptér elleni rakétatámadások nehezítették. Az amerikai kongresszus ráadásul nem szavazta meg a kambodzsai rezsimnek nyújtott támogatás folytatását. Az amerikai diplomatákat és néhány helyi munkatársukat április 12-én evakuálták a fővárosból az Eagle Pull művelet keretében. Lon Nol államfő április 17-én kapitulált. A kambodzsai polgárháború ezzel befejeződött, megkezdődött azonban a Vörös Khmer rémuralma, ami több millió ember halálát és nyomorúságát okozta a következő években… 

Kambodzsában is drámai események történtek...

Eközben a dél-vietnámi erők még egy utolsó nagy erőfeszítéssel megállították a néphadsereg hadosztályait Xuan Locnál, Saigontól alig száz kilométerre keletre. A város stratégiai jelentőségével mindenki tisztában volt: ebben az időszakban a déli fővárost óvó védvonal egyik bástyája volt, a közelben kapcsolódott össze az 1. és a 20. főút (előbbi a fővárosból a Dél-kínai-tenger felé vezet). A körzetben állomásozó 18. hadosztályt Le Minh Dao dandártábornok vezette. Dao a VKH egyik legjobb tisztje volt, dinamikus és agresszív; 1972 tavaszán vette át az addig rossz hírű 18. hadosztályt, amely ezután gyorsan kitűnt a többi közül. Ezúttal a hadosztályhoz tartozó három gyalogezrede mellett két tábori tüzéri zászlóaljat, négy milicista zászlóaljat és két milicista századot vezetett – összesen nagyjából 12 ezer főt. Az ostrom előtt, az 1968-as Tet-offenzíva során itt folytatott harcok tapasztalatai nyomán állíttatta fel tüzérségi eszközeit (36 darab 105 és 155 mm-es löveget), és arra is volt gondja, hogy ezek, illetve a katonák számára legyen elegendő védmű kiépítve, hiszen az észak-vietnámi tüzérség csapásaira is számítani kellett. Emellett gyalogos járőröket küldött ki a magaslatokra, hogy ellenfelei ne tudjanak onnan tüzet vezetni. Híradó alakulatait utasította, hogy hallgassák le az észak-vietnámi rádióforgalmazást. Katonáinak családtagjait – akik dél-vietnámi szokás szerint kísérték a harcolókat – evakuáltatta Long Binh-be, hogy a küzdelem során ne legyenek útban. 

Aki nem adta fel: Le Minh Dao dandártábornok

A Vietnámi Néphadsereg Xuan Loc keleti felén álló IV. hadtestét Do Van Cam vezérőrnagy vezette. Ebben helyet kapott a 6., a 7. és a 341. gyaloghadosztály, két páncélos és két tüzérzászlóalj, egy légvédelmi, két műszaki és egy híradó ezred. Teljes létszámuk 20 ezer fő körül volt. A helyi gerillaerők parancsnokai a haditerv megalkotásánál segédkeztek, a partizánok pedig kalauzként vettek részt a későbbi műveletekben.  

Hogy ezeknek az erőknek útját állja, Dao dandártábornok március 28-án egy zászlóaljerejű formációt küldött ki a 20. főút mentén. Ők azonban csak pár napig bírták a nyomást, április elsejére a város védvonaláig szorultak vissza. A tulajdonképpeni ostrom, amely a vietnámi háború utolsó jelentős csatájának nevezhető, április 9-én vette kezdetét.

Észak-vietnámi tüzérség

Aznap kora reggel heves, egyórás tüzérségi tűz vezette be a néphadsereg támadását. A 2000 gránát többsége  a városközpontban csapódott be, viszont a köztársasági katonák a település peremén ásták be magukat. Az elmúlt hetek tapasztalatai nyomán az észak-vietnámi parancsnokok könnyű győzelemre számítottak, ám a védők állták a sarat. A fő csapást, északkeleti irányból a 7. észak-vietnámi hadosztály végezte, de páncélos támogatás nélkül: őket az aknamezők és a szögesdrót-akadályok akasztották meg, ráadásul a dél-vietnámi légierő A–37-es csatagépei és F–5-ös vadászgépei is bekapcsolódtak a küzdelembe. Délelőtt aztán harckocsikkal megerősítve az északi erők újból támadtak. Bár végül ez a kezdeményezés elakadt, sikerült betörniük a városba, Dao dandártábornoknak pedig hátrébb kellett költöztetnie harcálláspontját. A város északnyugati oldalán eközben a VNH 341. hadosztálya tört be. Őket a VKH 52. ezredharcsoportja verte vissza egy C–119-es csatagép támogatásával. Az északiak 6. hadosztálya volt aznap a legsikeresebb: délről közelítettek és elvágták az 1. főutat Saigon felé. 

A 341. VNH-hadosztály április 9-én betör Xuan Loc városába 

A következő napokban is elkeseredett harcok folytak; az északi parancsnokok továbbra is a frontális támadást erőltették, a város pedig romhalmazzá változott. A VNH 7. és 341. hadosztályainak támadásait újra és újra, néha közelharcban verték vissza a köztársaságiak. A városközpontért heves küzdelem folyt. A Bien Hoa és Tan Son Nhut repülőteréről felszálló dél-vietnámi harci gépek légi támogatást közben nyújtottak az ostromlottaknak. A déli katonák elszántan harcoltak, és többször is szembesültek azzal, hogy a 341. hadosztály legénységének jelentős része még kamasz korú, akiket kiválóan felszereltek, de nyomás alatt egyelőre nem tudtak teljesíteni; ők néha a romok között vagy a csatornahálózatban bújtak meg. A dél-vietnámi tüzérség ráadásul képes volt kiiktatni a támadók számos ütegét. A néphadsereg itteni alakulatai négy nap alatt majdnem 2000 halottat és sebesültet számoltak el, illetve számos harcjárművet is elvesztettek; a köztársasági erőknek valamivel csekélyebb veszteségük volt, néhány száz fő. Cam vezérőrnagy – aki egyébként ott volt Dien Bien Phu ostrománál is – később azt írta:  

A 18. VKH-hadosztály katonái állásban Xuan Loc keleti oldalán

A dél-vietnámi vezérkar igyekezett megszervezni a város felmentését. Az első kísérlet, a 11. páncélos dandár támadása nyugat felől, kudarcba fulladt április 11-én. A másodiknál az 1. légideszant dandárt küldték helikoptereken, április 12-én (mellesleg ez volt a háború utolsó jelentős helikopter-deszant művelete). Gyalogságuk mellett tüzéreszközeiket és jelentős mennyiségű lőszert hoztak, és a várostól délre landoltak, visszafelé pedig a gépek sebesülteket és civileket szállítottak el. Közben a tágabb térségbe újabb déli egységeket irányítottak, a légi támogatást pedig fenntartoták. Saigonban Thieu elnök megalapozatlan optimizmussal kijelentette, hogy Xuan Loc sikeres védelme véget vetett a támadók sikersorozatának… Április 13-án egy Chinook még nyugati újságírókat is a városba szállított, akiknek Dao dandártábornok büszkén nyilatkozott az elmúlt napok elszánt ellenállásáról. Távozásukat azonban kétségbesett civil menekülők és katonák zavarták meg, akik megrohamozták a felszállni készülő helikoptert.

Ezt a menetet a VKH nyerte… Déli katonák zsákmányolt zászlókkal 

Ugyanazon a napon – az előző részben említett – Tran Van Tra tábornagy vette át a IV. VNH-hadtest irányítását, amelynek emberanyag- és járműveszteségeit gyorsan pótolták. A küzdelem fókuszát az erősen védett városközpontról áthelyezte a nyugatra fekvő, elszigetelt Dau Giay felé; közben az 1. főút mentén továbbra is védekezett. Mivel tudatában volt, hogy a dél-vietnámi légierő kulcsszerepet játszik Xuan Loc védelmében, tüzérsége április 15-én Bien Hoa repterét vette célba, illetve rohamcsapatok is betörtek a légitámaszpontra, ahol üzemanyag- és lőszerraktárakat robbantottak fel. Innen nem is szállt fel több repülőgép a következő napokban. A déliek kénytelenek voltak a Mekong-deltában fekvő Binh Thuy bázisáról vezetni a légi támogató műveleteket. Ugyanazon a napon a VNH 6. hadosztálya és 95.B gyalogezrede elfoglalta Dau Giayt, és meg is tartották a déliek ellentámadásaival szemben. A 7. és a 341. hadosztály ugyancsak folytatta harctevékenységét. Xuan Loc körül volt zárva, a VNH II. hadteste pedig már javában közeledett északnyugat felől. 

A dél-vietnámi légierő F–5 vadászgépeit bevetésre
készítik elő a Bien Hoa-i támaszponton

Április 20-án a saigoni vezérkar parancsot adott Dao dandártábornoknak Xuan Loc kiürítésére: az itteni alakulatokat Saigon védelménél szánták bevetni. Bien Hoa felé kellett visszavonulniuk, hogy ott alakítsanak ki újabb ellenállási gócot. Aznap éjjel tehát a dél-vietnámi erők elhagyták állásaikat, és szakaszosan, fegyelmezetten visszavonultak a 2. főúton, illetve annak mentén. Nagyjából 40 kilométert kellett megtenniük. Dao tábornok nem kért magának helikopteres kiemelést, hanem katonái mellett gyalogolt a sötétben. Az északiakat meglepte a manőver, és csak az utóvédként haladó 1. légideszant dandár 3. tüzérzászlóalját tudták megsemmisíteni, akik belegyalogoltak egy lesállásba. Egy másik légideszant zászlóaljat tévedésből hagytak hátra Tan Phong mellett: mire Dao tudomást szerzett a helyzetről, már nem lett volna biztonságos a 2. főutat használni, így ezeket a katonákat parancsnokuk  az őserdőn át, kisebb csoportokban indította útnak. Csak három napi bolyongás és küzdelem után jutottak át, embereik fele pedig odaveszett.

Xuan Loc felől visszavonuló dél-vietnámi katonák 

A dél-vietnámiaknak közben sikerült a rádióforgalmazás alapján bemérni a 341. VNH-hadosztály előretolt parancsnokságának helyét Xuan Loc keleti peremén. Légierejük az amerikai tanácsadók segítségével előkészített egy CBU–55-ös termobárikus kazettásbombát. (Az ilyen eszközöket az amerikaiak eredetileg helikopter-leszállóhelyek sűrű növényzetű terepen való kialakítására, esetleg nagy kiterjedésű elaknásított terület aknamentesítésére tervezték.) A típusból mindössze egy példány állt rendelkezésre, ez pár héttel korábban érkezett Bien Hoára. Április 21-én egy dél-vietnámi C–130-as szállítógépről dobták le 6100 méterről, és a hatalmas tűzgolyó, illetve a lökéshullám és az oxigénelvonás okozta fulladás nagyjából 250 északi katonát ölt meg. A hanoi propaganda erkölcstelennek nyilvánította a fegyvert, és háborús bűnösnek azt, aki parancsot adott a használatára. Kifejezetten ennek a típusnak ez volt az első és egyetlen éles bevetése, viszont hasonló harceszközöket később alkalmaztak, például az 1991-es öbölháborúban.

A 18. hadosztály 30%-os emberveszteséget szenvedett Xuan Locnál, a mellettük harcoló milicisták nagyja pedig elesett. Az alakulat három napot pihent Bien Hoa mellett. A főváros elestekor, április 30-án az itteni katonai temetőnél voltak állásban, amikor a kapituláció híre megérkezett… Eredményei elismeréseként Daót vezérőrnaggyá léptették elő. Május 9-én viszont fogságba esett és aztán 17 évet töltött átnevelő táborokban. 1992-ben szabadult, egy évvel később az Egyesült Államokba emigrált; 2020-ban hunyt el. Példája bizonyítja, hogy megfelelő vezetéssel a dél-vietnámi haderő milyen hatékonysággal és kitartással volt képes harcolni. A déli rezsim azonban az ilyen tábornokokat szinte soha nem pártfogolta, de erről egy másik sorozatban olvashatunk bővebben. 

Thieu elnök távozott a színről 

A dél-vietnámi elit egyes tagjai ismét egy puccs felé hajlottak volna, sőt a saigoni CIA-főnök, Thomas Polgar is felvetette az ötletet felettesének. Az ügynökség igazgatója, William Colby – aki még emlékezett, milyen következményekkel járt Diem eltávolítása 1963-ban – ezt elutasította. Thieu elnök amúgy is meghozta a döntését. A kevésbé kínos megoldást választva és engedve a nyomásnak április 21-én lemondott. Búcsúbeszédében az amerikaiakat ostorozta, akik megszegték adott szavukat. Április 25-én éjszaka miniszterelnöke, Tran Thien Khiem oldalán, legfontosabb vagyontárgyaival elhagyta az országot, és Tajvanra utazott. Később élt az Egyesült Államokban, illetve Angliában, és csak 2001-ben hunyt el. Utódja Tran Van Huong, az addigi alelnök lett, aki azonban négy nap múlva átadta tisztségét Duong Van Minh altábornagynak.  

Ford elnök a New Orleans-i Tulane Egyetemen április 23-án mondott beszédében nyíltan kimondta, hogy az Egyesült Államok számára véget ért a vietnámi háború, és reményét fejezte ki egy szebb jövő kapcsán.

Ám a háború még nem ért véget. Egy kevésbé véres, de nagyon is tragikus epizódja még hátra volt. 

A krónika következő részében:
A célpont: Saigon

Források: 

● A Better War: The Unexamined Victories and Final Tragedy of America’s Last Years in Vietnam (írta: Lewis Sorley; Harcourt Books 1999)
● America’s Longest War – The United States and Vietnam 1950–1975 (írta: George C. Herring, McGraw-Hill 2001)
● Black April: The Fall of South Vietnam, 1973–1975 (írta: George J. Veith; Encounter Books, 2013)
● Certain Victory – How Hanoi Won The War (írta: Denis Warner; Sheed Andrews and McMeel, Inc. 1977)
● The Vietnam Story (írta: Will Fowler; Winchmore 1983)
● The Vietnam War – An Intimate History (írta: Ken Burns és Lynn Novick; Alfred A. Knopff 2017)
● The Vietnam War – The Illustrated History of The Conflict in Southeast Asia (szerk: Ray Bonds; Salamander 1980)
● Vietnam – A History (írta: Stanley Karnow; Pimlico 1994)
● Vietnam – An Epic Tragedy (írta: Max Hastings; William Collins 2018)
● Vietnam – The Decisive Battles (írta: John Pimlott; Guild Publishing 1990)