Továbbra is Saigonban

Saigonban a “civil” látnivalók terén az elsők között ajánlható a városközpont több épülete és köztere. A városháza, előtte pedig a Ho Si Minh-szobor este, díszkivilágítással igazán szép. Innen pedig csak pár perc séta az Operaház, melynek két oldalán két híres szálló áll: a Hotel Continental, illetve a Caravelle. Aki több visszaemlékezést vagy regényt is olvasott már a témában, szinte bizonyosan ismeri ezek nevét. Graham Greene és A csendes amerikai juthat először eszünkbe, azonban mi a Continental teraszán letelepedve akkor is azon fényképészek tiszteletére ittunk egy gin-tonikot, akik két megbízatás között itt találkoztak: Kondor Lászlóra, Larry Burrows-ra, Horst Faasra, Catherine Leroy-ra és a többiekre. 

Mellesleg itt ücsörögve újranéztük A csendes amerikai filmváltozatának vonatkozó képsorait, és nagyon érdekes volt kiszúrni, hogy egyrészt a tejbárt magába foglaló házsarkot teljesen átépítették – ma már egy Hermes áruház terpeszkedik ott –, másrészt a Continentalt a filmben a Caravelle “alakította” hamis feliratokkal, valószínűleg azért, hogy majdnem teljes szélességében ki tudják használni a teret az operatőrök. 

A Rex Hotel tetején kialakított bár sem utolsó, ha egy kis esti kikapcsolódásra vágyunk, és a kilátás is pazar. Mellesleg itt nézelődve szúrtam ki, hogy az épület tetején elhelyezett fényreklámon a hivatalos név alatt olvasható a “Five O’clock Follies”, utalásul a háború idején mindennap délután tartott amerikai sajtótájékoztatóra, amelyet a média képviselői a benne elhangzó ferdítések miatt neveztek el “ötórai ökörségeknek”. (Akit érdekelnek az egyéb háborús szlengkifejezések, olvassa el a vonatkozó cikket.) Az itallapon egyébként olyan nevű koktélok vigyorognak, mint a Saigon Sunset, a Hello Saigon, a Vietnam Summer Sour vagy az Autumn Saigon Night. Néhány kóstoló után állíthatjuk, tényleg érdemes megkóstolni őket…

Nem messze innen, alig tíz percre található az Apocalypse Now söröző, amelyet már csak a névválasztás miatt is fel akartunk keresni. István hanoi emléke, hogy ott is volt régebben egy ilyen, méghozzá nagyon is atmoszférikus berendezéssel. Az itteni picit szolídabb, bár a képeken látható, hogy így is kitettek magukért a dekoráció terén (például a mennyezeti ventillátor olyan, mintha egy UH-1 rotorja lenne, illetve a bárpult fölé egy “Charlie Don’t Surf” feliratú szörfdeszka van kifüggesztve. (Még egy hasonló is látható itt, amely a felirat szerint eredeti kellék, és valaki még dedikálta is.) A személyzet barátságos, az árak korrektek, úgyhogy erre járván nyugodtan ugorjunk ide be egy frissítőre. Innen a Saigon folyó partja is csak pár perc. Ez a környék is igen változatos, hiszen acél és üveg toronyházak, illetve gyarmati stílusú épületek váltják egymást. Megjegyzendő, hogy esti sétahajózásra is be lehet fizetni, amit legközelebb talán meg is tudok játszani. 

A 19. század végén változatos stílusokban emelt főposta épülete ma már elsősorban turistaattrakció. Bár odabent posta is üzemel, a legtöbben a látvány, illetve a bent kialakított üzletek kedvéért térnek be. Mindenesetre érdemes bent alaposan körülnézni, mivel a falon Ho Si Minh kötelező portréja mellett megtalálható például a franciák által felfestett Indokína-térkép is. Alig pár méterre innen, az út túloldalán emelkedik a szintén franciák által épített Notre Dame székesegyház, ami ugyancsak jellegzetes épülete a városnak. Ottlétünkkor sajnos renoválták kívül-belül, így a látogatás későbbre marad. 

Egy más jellegű programpont volt, hogy a tavaly meginterjúvolt Giangot, a Paracel Miniatures főnökét meglátogassam. Már az utazás előtt egyeztettem vele, majd egyik délelőtt eltaxiztam hozzá, egészen pontosan a műhelyébe, amely egy regénybe illő sikátor mélyén található. Munkaasztalát vitrinek övezik, amelyekben félkész és kész makettek sorakoznak, figurák, járművek, diorámák, köztük díjnyertes darabok (például “A kaptár” vagy a Viet Minh-tüzéreket és egy löveg szállítását bemutató, fotó alapján készített kompozíció). Beszélgettünk a tervekről, a vietnámi makettező közösségről, illetve egy versenyekkel egybekötött európai utazás buktatóiról. Vittem neki ajándékba egy palack Unikumot, ő pedig két saját készítésű figurasorral engedett el… Remélem, egyszer újra összefutunk, például a MosonShow-n, amelyről ő is hallott már. 

Mellesleg az egyik este Son barátunk makettboltját is meg tudtuk látogatni, mely utóbbi számos kellemes meglepetést tartogatott (mert egy makettező turistaként sem akasztja szögre a hobbiját). Hogy pontosan mit is vettem ott, később még kiderül a blogról…

Folytatása következik