Kirándulások Hanoi környékén

A vietnámi nagyvárosokból kiindulva mindenképp érdemes néhány vidéki kirándulást tenni. Ezeket az 1-3 napos buszos túrákat könnyedén megejthetjük, hiszen úton-útfélen találunk olyan utazási irodákat, ahol érdeklődhetünk, illetve regisztrálhatunk egy-egy ilyen kiruccanásra. Helyszíntől és távolságtól, illetve időtartamtól és ellátástól függően változnak az árak, de az egynaposok általában 30-50 dollár között elérhetők (mi ezekből válogattunk). Ilyenkor a WhatsApp alkalmazáson át majdani túravezetőnk megírja nekünk a tudnivalókat, majd reggel, jellemzően 7-8 óra körül felvesznek minket szállásunk közelében, és a nap végén ide hoznak majd vissza.

Mi egyfelől Ninh Binh tartományt céloztuk meg, amely kimondottan változatos látnivalókat kínál, ráadásul alig 100 kilométerre fekszik Hanoitól, így könnyen elérhető egy egynapos túra keretében is. Itt először Hoa Lut néztük meg, amely Vietnám fővárosa volt néhány évtizeden át a 10. század végén és a 11. század elején. Innen származik Vietnám első két császári dinasztiája. 1010-ben aztán Ly Cong Uan döntött úgy, hogy a főváros legyen inkább Hanoi. Sajnos számos egykori épület és védmű tűnt el az évszázadok alatt, de több, a császárok és családjuk emlékére épült templom áll még, amelyek látogathatók. A vidék már itt megmutatja jellegzetes arcát: a termőföldek és folyók markánsan kiemelkedő karsztképződményeket ölelnek körbe.

Rövid buszozás után kissé formabontó programpontként kerékpároztunk is egy kicsit. A soron következő pihenőnél a vállalkozó kedvűek ugyanis biciklit kaptak, majd egy nagyjából húszperces kört tettünk a környéken, kisebb tavak, termőföldek és gazdaságok között. Mondhatnám, Kong nyomában járunk, hiszen a 2017-es Koponya-szigethez itt is vettek fel jeleneteket (bár azokat a fiktív vadállatokat hiába is keressük errefelé). Utána ebéd következett, majd indultunk tovább. 

Tam Coc (a “három barlang”) esetében egy kellemes csónakázás vár a látogatókra a Ngo Dong folyón. A néhány fő szállítására alkalmas evezős csónakok megállás nélkül járnak, folyamatosan veszik fel és szállítják a turistákat a barlangokon és nyílt részeken át a Pihenő sárkány-hegy tövébe, majd vissza. Minden irányban érdemes figyelni, hiszen a parton fekvő kis temető, a víz szélére épített házikó és ételárusító stand, illetve a vége felé a szikla tövében álló épületek mind nagyon sajátos hangulatot árasztanak. Ez a program sok más, zsúfoltabb és pörgősebb helyszínhez képest jóval megnyugtatóbb (értsd: itt is sok a turista, de eloszlanak), úgyhogy erősen ajánlott.  

A napnak nem volt még vége, ugyanis a Pihenő sárkány-hegy (Nui Ngoa Long) csúcsára is fel kellett hágnunk. Ide hivatalosan 500 lépcsőfok vezet fel, de ennél többel is számíthatunk mert némelyik lépcsőfok olyan 50-60 cm magas, ráadásul nem kizárólag épített, hanem több esetben a sziklába vájt, esetenként igen durván kidolgozott fokokról van szó. Ezért is fontos, hogy aki idejön, az erre alkalmas lábbeliben érkezzen, sőt egy pár bicajos vagy munkavédelmi kesztyű sem túlzás, ugyanis korlátra nemigen számíthatunk, viszont a környező sziklafelületek néhol kimondottan élesek, egyenetlenek, vagyis kapaszkodni sem olyan könnyű – márpedig itt-ott kelleni fog. Mindezt azért is emelem ki, mert néhány európai turista hölgy papucsban és koktélruhában érkezett, és láthatóan küzdöttek a lejutással. Ja, és mindehhez adjuk hozzá a 30 fokos hőséget és a páratartalmat. 

Ha viszont megmásszuk a hegyet, akkor több ponton is érdemes megállni, kiélvezni a fenséges látványt és csak utána fotózni. Fenn, a két csúcson néha kimondottan nagy a zsúfoltság, különösen a sárkányszobor talpzatánál – jó hír viszont, hogy nem csak onnan lehet szétnézni és szép képeket készíteni. Ha pedig lejutottunk, több helyen is leülhetünk egy frissítőre. Akinek van még energiája, kisétálhat a pallókból emelt járófelületen a környező rizsföldekre és a Lótusz-tóra. Ez is egy olyan ikonikus vietnámi látnivaló és életérzés, amit nem szabad kihagyni.  

Egy másik felejthetetlen élmény már a tengerhez kapcsolódik. Hanoiból majdhogynem kötelező kirándulást tenni a Ha Long-öbölbe, amihez egy nap is elegendő, bár azt hiszem, 2-3 napot is kellemesen el lehet itt tölteni. A programcsomagban a buszút mellett helyet kap természetesen a hajókázás, illetve az ebéd (ennek függvényében az árak tekintetében is jelentős különbség van). Bő három óra, míg lejutunk a tengerpartra, ahol hajóra szállhatunk. Az 1500 négyzetkilométeres öbölben terpeszkedő majdnem 2000 szigetecske között haladva a látvány magával ragadó. Nem csoda, hogy a játékfilmesek is előszeretettel jönnek ide forgatni. A Catherine Deneuve-féle Indokínában és a Kong: Koponya-szigetben is rögzítettek itt jeleneteket. A név egyébként magyarul “a leszálló sárkány öble”, amely a helyi legendákból táplálkozik (a sárkány visszatérő vietnámi motívum). A háború ezt a térséget sem kímélte, hiszen az amerikai flotta az öbölben is rakott le tengeri aknákat, ezek miatt állítólag egyes útvonalak a mai napig veszélyesek. Emellett Cat Ba szigetén kórházat alakítottak ki akkoriban, de kórházi üdülők és pihenőtáborok, illetve raktárak is voltak még a térségben, amely ma már a Világörökség része. 

Nekünk annyi balszerencsénk volt az időjárással, hogy egy borús, szeles napon jöttünk ide, de ez a tény azon útitársaink számára volt igazán kellemetlen, akik ruházatukkal láthatóan egy strandolásra készültek, mert ahhoz azért hűvös volt. A hajóutat többszöri kiszállás szakította meg, először a Titov-szigeten, amit egy orosz űrhajósról, a Vosztok II parancsnokáról neveztek el. Itt a kilátó az elsődleges célpont, de sok turista fürdésre vagy fotózásra használja az apró öblöt. 

Mivel számos barlang húzódik meg a szigetek belsejében, a barlangi csónakázás egy további potenciális programpont, de aki a sebességet jobban szereti, az választhatja némi felárral a nyíltvízi motorcsónakozást. Ninh Binh-i élményeink után mi az utóbbira szavaztunk, és egy rövid, úgy húszperces, de nagyon intenzív száguldásban volt részünk. Néhány kilométerrel arrébb, egy másik szigeten a Sung Sot cseppkőbarlangot látogattuk meg, amely már méreteivel is lenyűgözi az embert, de a be- és kijáratokból kinézve az ottani öböl is vonzó fotótéma, pláne alkonyattájt. 

A Ha Long-öböl az egyik leglátogatottabb vidéki helyszín Vietnám északi részén (és már a francia gyarmati időkben is sokan jöttek ide megcsodálni ezt a látványt). Ez egyszerre jó és rossz: a kiépítettség jóvoltából turistaként az elvárható biztonságot és szolgáltatásokat megkapjuk, ugyanakkor a látogatók száma miatt itt-ott a várakozási idő és a zsúfoltság is jelentősebb. (Konkrétan a Titov-sziget hegycsúcsán található kilátóhoz feljutni esélyünk sem volt 45 perc alatt. Nem hullattunk könnyeket emiatt, de ez elárul valamit arról, hogy milyen nagy volt a forgalom ott azokban az órákban.) Bár adná magát, hogy korlátozzák az öbölbe naponta kijáró hajók és turisták számát – ami, gondolom, természetvédelmi szempontból is üdvös lenne –, István rámutatott, hogy a két éves Covid-lezárás után a helyiek most éppen azon dolgoznak, hogy az akkor kiesett bevételeiket pótolják… 

István kezdeményezésére egy igazi ínyencségre is sort kerítettünk: a Hanoitól nagyjából 35 kilométerre található Son Tay meglátogatására. Aki jobban ismeri a vietnámi légi háború, esetleg a különleges alakulatok történetét, valószínűleg sejti, miért is olyan érdekes ez a helyszín. Ahogy arra röviden kitértem a krónika vonatkozó részében, 1970. november 19-én az amerikaiak egy merész mentőakciót indítottak, melynek célja a Son Tay-ban található hadifogoly-tábor lakóinak kiszabadítása volt. Azonban a létesítményt már korábban kiürítették, így a helikopterekből előrontó zöldsapkások nem találtak ott foglyokat… A bevetés a támadók oldaláról így is emberveszteség nélkül ért véget, illetve példázta, hogy milyen kockázatokat vállal az amerikai hadvezetés, hogy akár Hanoi szomszédságában is kezdeményezzen egy ilyen akciót. Az észak-vietnámi vezetőséget is felrázták a történtek, s ezután elővigyázatosságból a fővárosba szállították a vidéki táborokban raboskodó hadifoglyokat. 

A vállalkozásról éppen ottlétünk alatt jelent meg az Osprey kiadó új kötete (Son Tay 1970 címmel), de magáról a helyszínről érdekes módon István sehol nem látott napjainkban vagy a közelmúltban készült képeket. Kiem barátunk segítségével ezért lefoglalt egy taxit, amellyel eljuthattunk a célig. A pontos koordináták szerencsére megvoltak, illetve István alaposan felkészült a környék földrajzából, így viszonylag hamar megtaláltuk azt a kaput, amely mögött az egykori tábor épületeit sejthettük. Most egy rendőr-lakótelep áll itt, ami néhány földszintes házikót jelent, viszont ez azt jelenti, hogy nem tanácsos csak úgy besétálni. Kiem ismét nagy segítségünkre volt, bekopogtatott és elmagyarázta, hogy miért is vagyunk ott, illetve, hogy pár percre bemennénk körülnézni… Az ott lakók segítőkészek voltak, és a környékbeliek amúgy is ismerik az 1970-es akció történetét. Így behatoltunk a bokrok közé és nemsokára ott álltunk az egykori épületegyüttes maradványai között. Mára csak néhány fal, illetve egy ősi őrbódé maradt meg, amelyeket jócskán benőtt a növényzet. Tényleg az a fajta történelmi emlékhely, ami néhány elszánt érdeklődő (értsd: mi) számára nagyon érdekes, de ahhoz, hogy esetleg elkezdjenek ideáramlani a turisták, minimum egy kisebb múzeumot kellene felépíteni, és némi tereprendezésre is szükség lenne. Nem mintha ez mindenhol cél volna... 

Viszont ezzel nem ért véget a nap, ugyanis Son Tay más látnivalókat is tartogat. Meglátogattuk a város közepén található hatalmas parkot, ahol egykor az 1822-ben épített citadella állt. Ezt a vaubani stílusban megtervezett erősséget a franciák csak számos próbálkozás után tudták bevenni 1884-ben. A terület funkciójára a megmaradt, bástyaszerű kapuk, ágyúk, illetve a 2000 méter hosszú vizesárok emlékeztetnek. Utóbbi partján kisebb méretű kambodzsai stílusú kapukat is találunk, amelyeket a környező fák gyökerei nőttek be. Nem mindennapi látvány… Kicsit arrébb egy hagyományos vietnámi, hatszögletű őrtorony magasodik. A térség közepén álló Kinh Thien palota pedig az erődítmény központi épülete volt. A főkapunál mellesleg a háborús emlékezés jegyében egy MiG–21 vadászgépet és egy helikoptert is kiállítottak.  

Folytatása következik