Egy utazás képei

Öt évvel ezelőtt, 2019-ben beszélgettünk először Toperczer István barátommal, hogy ki kellene utazni Vietnámba. Neki ez a sokadik útja lett volna, nekem az első… Szerettem volna végre eljutni oda, ahol a jelen blogon ismertetett események nagy része megtörtént, megismerni jobban az ottani embereket és kultúrát. Sajnos az akkor őszre tervezett országjárás nem valósult meg, az utána következő két évben pedig a Covid-járvány tette lehetetlenné. Nem adtuk fel, és végül 2024 tavaszán tértünk vissza rá, hogy aztán szeptember elején a konkrétumokat is elintézhessük, és november közepén nekiinduljunk. Sokat segített és velünk tartott Kiem barátunk is, aki évtizedek óta él Magyarországon, és már többször is segédkezett Pistának a kutatás és az interjúzás során.  

Mielőtt a részletekben elmerülnénk, néhány hasznos információval is szolgálnék:

• Nagyon fontos, hogy beutazás előtt időben szerezzünk vietnámi vízumot a https://immigration.gov.vn/web/guest/trang-chu-ttdt címen. Ezt az átlagturista 30 napra kérheti, egyszeri belépéssel, és 25 dollárba kerül. Máshol is hirdetnek hasonlót, de ott rendszerint drágábban, esetenként jóval drágábban.  Ne hagyjuk az utolsó pillanatra, mivel adott esetben több munkanapba is beletelik, mire megküldik! Ha ez megtörtént, nyomtassuk ki és vigyük magunkkal. Mind a budapesti reptéri bejelentkezésnél, mind az országba való belépésnél kérni fogják. 
• A vietnámi éghajlat ismeretében válasszuk meg az utazás időpontját. A májustól októberig terjedő esős évszak nem kedvez az országjárásnak, így inkább novembertől áprilisig tervezzünk. Arra is számítsunk, hogy a hosszan elterülő országon belül is érezhető különbség van a klímában (például Saigon valamivel melegebb, mint Hanoi, de az északi hegyvidéken a hideg hónapokban akár hó is eshet). Ruházatunkat ennek megfelelően válasszuk meg. Kalapot, kendőt, könnyű, de erős lábbelit mindenképp vigyünk, ahogy könnyű, vízálló felső, illetve esernyő sem árt. 
• A nagyvárosokban érdemes megfontolni a szájmaszk használatát, hiszen a párás időjárás miatt a szmog bizonyos napokon nagyon jelentős. Ha rövid időt töltünk itt, akkor ez kevésbé problémás, de aki például érzékeny erre, mindenképp így készüljön.
• A helyiek általában kedvesek, segítőkészek, toleránsak és nyitottak. Angol nyelvtudás terén viszont nagyon nagy a szórás (a fiatalabbak nagy része jól beszél, míg a felnőttek és idősebbek egy része nem annyira). Mindenképp töltsünk le telefonunkra valamilyen fordítóprogramot, akkor mindenféle helyzetben viszonylag könnyedén tudunk kommunikálni.
• A közbiztonság nagy általánosságban jó. Az egyetlen reális és mindennapi veszély a zsebtolvajlás, ami ellen megfelelő pakolással és elővigyázatossággal tudunk fellépni. 
• Az árak jóval alacsonyabbak Vietnámban, így egy-egy ebéd, taxiút, ruhamosatás, masszázs vagy ajándéktárgy megvásárlása várhatóan nem vág minket a földhöz. A jelenlegi árfolyam alapján 1 forint 63 dong, 1 dollár pedig kb. 25400 dong. Mivel még korántsem lehet mindenhol kártyával fizetni, legyen nálunk elég készpénz, illetve térképezzük fel a szállásunkhoz közeli bankautomatákat és pénzváltókat. Vészhelyzetre legyen nálunk valamennyi dollár, ezzel elég sok helyen lehet fizetni.
• Érdemes vietnámi SIM-kártyát venni helyben, természetesen internet-eléréssel, főleg ha csoportosan utazunk. A hálózati lefedettség a városokban és a városok tágabb környékén tapasztalataim szerint kimondottan jó, akár telefonálásról, akár térképhasználatról, akár böngészésről van szó. 
• Egyes helyiségekbe vagy épületekbe (nem feltétlenül csak a templomokba) való belépés előtt a cipőt le kell venni, és pár helyen a fotózás nem megengedett. 
• A múzeumok nyitva tartása meglehetősen eltérő, sokuk egyes napokon, illetve a déli órákban zárva tart. Mivel minden ilyen infónak utánanézhetünk az interneten, ezek alapján tervezzünk előre egy-egy napot. 
• Városi közlekedésnél nagyobb távra érdemes a Grab nevű alkalmazást telepíteni telefonunkra. Ezzel motoros vagy autós taxi- és futárszolgáltatást, illetve ételrendelést intézhetünk. A taxizás esetén egyszerűen beírjuk, hogy hova szeretnénk eljutni, a rendszer pedig rögtön kiírja, hogy a közelben ki érhető el a célra, és milyen áron vállalja a fuvart. A kiválasztás után megkapjuk a jármű rendszámát, aztán pár percen belül ott is vannak értünk. A rendszer megbízható, még értékelés is adható az adott sofőrre, illetve figyelnek az utasra is. (Egyszer menet közben kellett úticélt váltanom; az alkalmazás pár perc múlva megkérdezte, hogy minden rendben-e, mivel észlelte, hogy az útirány jelentősen megváltozott. Szóval ki van ez találva.) 
• Ami a vizet illeti, csak palackozott vizet igyunk. A jégkockákat pedig kerüljük, mivel sok esetben megkérdőjelezhető minőségű vízből készítik. A csapvizet ezzel szemben nyugodtan használhatjuk fürdésre, fogmosásra, borotválkozásra.
• Az étkezés könnyen megoldható, mivel a nagyvárosokban átlagosan pár méterenként találunk egy-egy kifőzdét, éttermet, standot vagy kisebb boltot. Arra viszont ügyeljünk, hogy a köztisztasági elvárások Vietnámban egészen mások, így nem feltétlenül az utcán érdemes enni… A kínálatban találunk számunkra ismerős és helyi ételeket is, szóval akármerre is húz a gyomrunk, lesz választék. Szupermarketekből viszont határozottan kevesebbet láttam. 

A repülőjegy időben megváltva szerencsére nem extrém drága, főleg hogy már több társaság is indít járatot Vietnámba. Mi a Quatar Airlines járatával utaztunk, és Dohában kellett átszállnunk mindkét irányban. A nagyjából egynapos repülőút után érkeztünk meg Hanoiba, a Noi Bai reptérre. Hanoi belvárosában, a francia negyedben szálltunk meg.

A főváros jelenleg több mint 8,5 millió lakost számlál, a belső kerületeken pedig ez igencsak érződik. A járműforgalom jelentős, a belvárosban pedig gyalogosból sincs kevés. Jelentős részük turista; belőlük évente majdnem 19 millió fordul itt meg. Az utcák azonban nemcsak emiatt zsúfoltak: a boltok és étkezdék napközben, egész késő estig igénybe veszik a járdát is, hogy elhelyezzék a padokat, ülőkéket és a színes portékákat, plusz ott sorakoznak a leparkolt robogók is, amelyekből rengeteg van. A gyalogosok jelentős része ezért az út szélén vagy az úton mendegél.  

A járműforgalom is elég kaotikus elsőre. A sofőrök nagy része nem törődik a piros lámpával vagy a zebrával, de sokszor azzal sem, hogy melyik sávban kellene haladniuk. A motorosok néha még a kötelező haladási irányokat sem veszik figyelembe, csak mennek, amerre nekik kényelmes. A tülkölés ezért állandó eleme a városi kakofóniának, de meg lehet szokni. Gyalogosként tehát általában nem a lámpákra kell hagyatkozni, hanem a járműforgalom kihagyásait figyelve átslisszolni az úton. 

A város építészete is érdekes egyveleget képez. A gyarmati stílus, a szocreál, a korszerű üveg-fém konstrukciók, illetve az “építkeztünk-abból-amink-volt” sokszor még egy adott épületen belül is keveredik, nem is beszélve egy-egy ódon fáról, amely a fal tövéből kinőve lett része az összképnek. Többször megálltam megbámulni és lefotózni az építményeket, és ez mással is előfordulhat… De hogy a látnivalókról és múzeumokról is szóljak, hát abból is van bőven, civil és hadtörténeti vonatkozású egyaránt.  

Mivel szállásunkhoz közel esett, többször kisétáltunk a Hoan Kiem tóhoz. Amellett, hogy kellemes környezet ez a kikapcsolódáshoz, és sokan jönnek ide járni vagy futni egyet, megcsodálhatjuk a víz közepén található Teknős-szigetet, illetve a szintén szigetre épített, de a gyaloghídon megközelíthető Ngoc Son konfuciánus templomba akár be is térhetünk.

A közelben található egy vízi bábszínház (57b P. Dinh Tien Hoang, Hang Bạc, Hoan Kiem). Ez a művészeti forma egyébként vietnámi jellegzetesség, a 11. század óta jelen van, így ajánlott kultúrprogram. A viszonylag rövid, esetemben ötven perces előadáshoz kaphatunk szinkrontolmács-készüléket is, de ha eredetiben hallgatjuk végig a meseszerű történetet, az is maradandó élmény. A nagyon is virgonc, kimondottan emberi mozdulatokra képes bábok játékát zeneszó és ének kíséri a kétoldalt ülő művészek jóvoltából. Tényleg felejthetetlen. Egy nap több előadást is tartanak, viszont érdemes néhány nappal előre foglalni jegyet, mert némelyik gyorsan betelik. 

A “vonatos utca” is népszerű látványosság. A franciák által a 20. század elején épített vasútvonal egy szakaszon az épületek között halad. Mivel a hely itt elég szűkös volt annak idején is, a lakosoknak mindig ügyelniük kellett az elhaladó szerelvényre, és ilyenkor behúzódtak házaikba. Az elmúlt évtizedekben a turisták szívesen látogattak ide, de a hatóságok 2019 és 2023 között lezárták a kérdéses szakaszt előttük, mivel sokan okoztak életveszélyes helyzeteket. Jelenleg látogatható, bár állítólag teljes turistacsoportokat tilos ide hozni, így az emberek egyedül, párban vagy kisebb csapatokban érkeznek. Számos kávéház és söröző működik ebben az utcában, a tulajok pedig mindig ügyelnek rá, hogy a vonat érkezése előtt (amikor hangos csengőszó figyelmeztet) a turisták behúzódjanak az épületekbe, a padokat és asztalokat pedig arra a pár percre bevonják. Mivel a vasútvonal több helyen keresztezi az itteni utcákat, áthaladás előtt őrök állítják le a forgalmat és húznak ki fémkorlátokat a sínek mentén. Valóban látványos pár méterről figyelni, ahogy a szerelvény elsuhan a szűk térségen, de mindig legyünk óvatosak, ha itt vagyunk.  

A Hoa Lo börtön (amerikai keresztségben a „Hanoi Hilton”) szomorú, de kihagyhatatlan mementója a gyarmati és a háborús időszaknak. A franciák által a 19. század végén építtetett létesítmény sokáig a vietnámi hazafiak börtöne volt. Az itt raboskodók, elsősorban politikai foglyok – férfiak, nők, időnként gyerekek – sanyarú és túlzsúfolt körülmények között éltek, de a szenvedést mindig kísérik az ellenállás, a kitartás és a szökési kísérletek. A rabok között ott volt például a későbbi Giap tábornok felesége is, akit őrök vertek agyon 1943-ban, lányuk pedig szintén fogságban halt meg. A múzeum nagyobbik része ezeknek az évtizedeknek állít emléket. 

A használati tárgyak és fényképek mellett fontos szerepet kapnak az életnagyságú szobrok, amelyek többször is csoportosan kapnak helyet egyes helyiségekben, felelevenítve a kényszerű összezártságot és a zsúfoltságot. A nagyobb termek mellett a magánzárkákba is bekukkanthatunk, ahogy a belső udvar egyes térségeit is láthatjuk, ahol nemcsak a találkozási pontként és üzenetküldési lehetőségként szolgáló fák állnak még, hanem a szökést lehetővé tévő, a földből mára kiemelt csatornalefolyók is, amelyeken át nemegyszer próbáltak a szemfüles foglyok kitörni. Az udvar egy elkülönített darabján dombormű és egy oltár található, itt tartanak megemlékezéseket az egykori rabok tiszteletére. 

1964-től amerikai hadifogolyok – elsősorban lelőtt pilóták – kerültek ide, akiknek szintén kijutott a nehézségekből, hiszen eleinte napirenden volt a vallatás, a kínzás és az elkülönítés (ezekről itt nem tesznek említést). Az évek során, részben a nemzetközi sajtó figyelme és a háború végének közeledte miatt életkörülményeiken javítottak, 1973-as hazatérésük idején pedig még ajándékokat is kaptak. Többük, például John McCain szenátor, visszatért később a falak közé, immár látogatóként. A múzeum egyébként jóval kisebb területet foglal el, mint az eredeti börtön, miután a kilencvenes években a nagyját ledózerolták, és csak néhány épületét, illetve a belső udvarok egy részét hagyták meg. Tőszomszédságában egy hatalmas toronyház magasodik… A tárlatokat két bolt egészíti ki, ahol sajnos pont a releváns anyagokból (például helyi nyomtatású könyvekből és reprint plakátokból) van kevesebb, ellenben a vietnámi kézműipar számos remeke kapható.

Folytatása következik