A SEAL-ek szakirodalma
A téma végéhez közeledve tekintsük át a szakirodalmat is. A SEAL-ekről ma már nem nehéz forrásokat találni, és az átfogó kötetek mellett igen sok visszaemlékezés is elérhető. Én túlnyomórészt ez utóbbiakra támaszkodtam, és most elsősorban, de nem kizárólagosan ezeket fogom bemutatni.
Az önálló memoárkötetek közül elsőként a címéből adódóan is az elejére kívánkozó First SEAL-t emelném ki, amelyet az általam is bemutatott Roy Boehm írt Charles W. Sasser szerkesztő segítségével. Stílusának köszönhetően élvezetes és kiegyensúlyozott munka, amely Boehm születésétől egészen nyugállományba vonulásáig követi ezt a nem mindennapi embert. A képmelléklet sajnos csak nyolc oldalra szorítkozik, de azok valóban releváns fotókat tartalmaznak. (Pár évvel ezelőtt egyébként felröppent a hír, hogy tévésorozatot csinálnak belőle, de a projekt láthatóan megrekedt valahol. Kár érte.)
Richard Marcinko is önéletrajzban gondolkodott, ezért Rogue Warrior (Öntörvényű harcos vagy Zsivány harcos) című könyvében gyerekkorától egészen a kilencvenes évek elejéig halad, kiemelve nem csak a vietnámi napokat, de a 6. SEAL-csoport megalakítását és bevetését is. Aki olvasta valamelyik regényét, az itt is ugyanazt a stílusosan szabadszájú hangnemet kapja – és egy nagyon érdekes életutat, bár ennek egyes részleteit mások igencsak másképpen interpretálják, ahogy erre az életrajzi bejegyzésben is utaltam. A rövid képmelléklet tartalmaz néhány különösen érdekes darabot is.
Thomas Keith, a 2. SEAL-csoport egykori géppuskásának könyve a fentiekhez képest már jóval fókuszáltabb: a SEAL Warrior: The Only Easy Day Was Yesterday (SEAL-harcos: A könnyű nap tegnap volt) a kiképzésre, majd a vietnámi bevetésekre összpontosít. Rendkívül információdús a szöveg, ráadásul olvasmányos is, és fotókat is kapunk, bár ezeket sajnos nem nyomtatták vastagabb papírra. A szerző részletekbe menően mesél az akciók lefolyásáról, illetve röviden, de a háború pszichikai hatásairól is. A kötet végén emellett egy tizennégy oldalas glosszárium is helyet kapott, de nem ám a szűkszavú fajtából: Keith nagyon is részletesen mutatja itt be a harceszközöket, elnevezéseket és egyebeket. Emlékezetes olvasmány ez is.
Ugyancsak a 2. SEAL tagja volt a három vietnámi turnust végigcsinált Harry Constance, aki terjedelemben nem maradt le a többiektől: a Good to Go (Bevetésre készen) is szép vaskos kötet lett, amely a szerző teljes katonai pályafutásának állít emléket, szerencsére meggyőző színvonalon. Ez a könyv jóval bőbeszédűbben foglalkozik a kérdéses harcos magánéletével, bemutatva, miként sínyli meg egy házasság az egymást követő kiküldetéseket (vagy éppen a hatvanas-hetvenes évek szabad szellemiségét). Képmellékletet szerencsére itt is kapunk, de egy jószemű szerkesztőnek még lehetett volna dolga a szöveggel. Mindettől függetlenül ez is élvezetes kötet, amelyből egy fejezetet le is közöltem itt, a blogon.
Az egyik leginformatívabb darab a Hunters & Shooters: An Oral History of the US Navy SEALS in Vietnam (Vadászok és lövészek: A Vietnámban bevetett SEAL-ek visszaemlékezései) című memoárgyűjtemény, amely Bill Fawcett szerkesztésében jelent meg, először 1995-ben. Tizenöt SEAL élményeiből építkezik, köztük olyan legendás alakokéból, mint Rudy Boesch vagy Richard Marcinko. Ez máris olyan merítést jelent, amely változatos olvasnivalót eredményez, noha ismétlések óhatatlanul előfordulnak, főleg a kiképzés kapcsán. Ugyanakkor nemcsak a vietnámi bevetések kerülnek szóba, hanem például Dick Pouliot a NASA-nál végzett tevékenységére is kitér. A témában mindenképpen ajánlott olvasmány.
A fentiektől eltérő jellegű a Squadron/Signal 1985-ös kiadványa, a US Elite Forces – Vietnam (Amerikai különleges alakulatok Vietnámban). A már többször emlegetett kiadó a téma egyik elismert szakértőjét, a Vietnámban is megfordult Leroy Thompsont kérte fel, hogy a Délkelet-Ázsiában bevetett amerikai különleges alakulatokról szóló képes füzetet megírja. A megközelítés tulajdonképpen szerencsésnek mondható, hiszen így átfogó olvasmányt kapunk a SEAL-ek mellett a Különleges Erőkről és a rangerekről, illetve a mélységi felderítőkről, a légierő speciális egységeiről, valamint a tengerészgyalogos felderítőkről. A harci tevékenységük mellett helyet kapott a kiképzési és tanácsadói szerep is (például a CIDG-program). A terjedelem következtében a szöveg viszonylag tömör, és a SEAL-ekre 52 oldalból nyolc jut. A Squadron-kötetekre jellemző hiányosságok sajnos most is szembejönnek: előnytelen képkivágások, váltakozó színvonalú fotóanyag, nyelvtani és tördelési hibák meg a többi. A fekete-fehér fényképeket és vonalrajzokat a szokott módon három oldalnyi színes ábra egészíti ki, ez utóbbiak minősége sajnos csak közepes.
Az egyik legújabb darab a témában az Osprey kiadó pár héttel ezelőtt megjelent könyve, a US Navy Special Warfare Units in Korea and Vietnam: UDTs and SEALs, 1950–73 (Az amerikai haditengerészet különleges hadviselési egységei Koreában és Vietnámban: UDT- és SEAL-alakulatok 1950–73), Eugene Liptak tollából. Természetesen az Elite szériában látott napvilágot, a szokásos 64 oldalas terjedelemben. A megszokott átfogó megközelítést és tömör narratívát kapjuk, amely a ritkán említett koreai és vietnámi UDT-bevetések kapcsán hiánypótló, míg a SEAL-ek kapcsán kevesebb újdonságra számíthatunk. Az akciók leírása terén meglehetősen száraz, de a terjedelmi korlátok miatt ez végül is érthető. A fotóanyag minősége hullámzó, de néhány igazi érdekesség is helyet kapott itt (főleg a UDT kapcsán). A színes táblák színvonala sajnos nagy jóindulattal is csak közepes, de leginkább méltatlan. Tényleg nem értem, hogy egy ilyen nagynevű kiadó, aki annak idején olyan remek illusztrátorokat dolgoztatott, mint például Ron Volstad vagy Mike Chappel, miért nem szerződtet valóban minőségi munkát nyújtó grafikusokat minden egyes címhez. (Ez a köteteik ára folytán is elvárható lenne, ami ugyan nem csillagászati, de azért nem is aprópénz.) Stephen Walsh állítólag 1988 óta dolgozik a szakmában, és a Catan telepesei című társasjátékba is bedolgozott, de itteni grafikáit inkább elfelejteném… Mindez azért is szomorú, mert egy-egy Osprey-kötet értékét nagyban emeli a jól sikerült képmelléklet, és nem csak a makettezők vagy a hagyományőrzők szemében.
First SEAL
Írta: Roy Boehm
Pocket Books 1997
308 o.
Good to Go – The Life and Times of a Decorated Member of the US Navy’s Elite SEAL Team Two
Írta: Harry Constance & Randall Fuerst
William Morrow and Company, 1997
352 o.
Hunters & Shooters: An Oral History of the US Navy SEALS in Vietnam
Szerkesztette: Bill Fawcett
Harper 2008
386 o.
Rogue Warrior
Írta: Richard Marcinko
Pocket Books 1992
312 o.
SEAL Warrior: The Only Easy Day Was Yesterday
Írta: Thomas H. Keith
Thomas Dunne Books 2009
296 o.
US Elite Forces – Vietnam
Írta: Leroy Thompson
Squadron/Signal Publications 1985
52 o.
US Navy Special Warfare Units in Korea and Vietnam: UDTs and SEALs, 1950–73
Írta: Eugene Liptak
Osprey 2021
64 o.