SEAL Team

Egy pixelekben gazdag csatatér

Érdekes, hogy a relatíve ritkás vietnámi témájú videójátékok között elvétve foglalkoztak a SEAL-ekkel (és modern viszonylatban se volt ez másképp), viszont van egy a hőskorból, ami egyenesen ezt az alakulatot tette meg főszereplőnek. A hőskor emlegetése pedig nem túlzás, hiszen 28 évvel ezelőtt, 1993 végén látott napvilágot a szóban forgó PC-s szoftver. 

seal_team_1.jpg

A SEAL Team egyike a legkorábbi TPS-eknek, és az a kiadó követte el, amely sok évvel később a hasonló lövöldék királya lett, legalábbis egy időre: az Electronic Arts. Amit letettek az asztalra, az a kor színvonalán nagyon is kiemelkedő volt, bár a videójátékok gyors fejlődése viszonylag hamar zárójelbe tette, és nem maradt meg úgy a köztudatban, mint mondjuk a nagy sikerű Medal of Honor, ami ráadásul nem is egy címet takar, hanem egy egész sorozatot.  

seal_team_4.jpg

Miután dátumot és karaktert választottunk, esetleg egy gyakorló küldetést is lezavartunk, belevághatunk a hadjáratba. Ennek keretében egy négyfős járőr irányításáért felelünk, vagyis nekik kell parancsokat adnunk, hogy a kiadott feladatokat elvégezhessük. Ez utóbbiakat állítólag megtörtént események, vagyis valós bevetések alapján állították össze a készítők, így lesz köztük járőrözés, fogolyejtés, megfigyelés és így tovább. A küldetések előtt rövid eligazítást is kapunk, és áttekinthetjük embereink felszerelését is, sőt a kötelező marhulás sem marad el. 

Járőrözés közben saját belső vagy külső nézetünkből átválthatunk a támogató alakulatok szemszögére, illetve a taktikai térképre is. Ez utóbbi segítségével navigálhatunk, de itt olvashatók a potenciális parancsok is, amelyeket a megfelelő billentyűk lenyomásával is kiadhatjuk: nemcsak megállási, indulási vagy tüzelési utasítás létezik, többek között a követendő alakzatot is megszabhatjuk, de ha csapatunk kettéoszlik, akkor így tudjuk a másik félrajt kommandírozni, illetve a helikopterektől vagy a naszádoktól is kérhetünk segítséget – összességében tehát sokféle utasítás létezik, és ez lesz a játékos fő feladata, bár természetesen bekapcsolódhat adott esetben a tűzharcba is. Mindez egész korrektül képviseli a csapatvezetési vonalat, azonban az összecsapások élménye mindent egybevetve így is gyengécske, legalábbis innen, a jelenkorból nézve. Ez részben a grafikával és a hangokkal magyarázható…

seal_team_3.jpg

A szoftver vektor- és bitmap-grafikát használ, amely akkortájt se képviselt csúcsminőséget, de nyilván optimalizálni igyekeztek az összhatás kedvéért. Még így is komolyabb gép kellett hozzá… Annak idején, az 576 Kbyte magazinban ezt úgy fogalmazták meg, hogy "A játékhoz minimum egy 386-os, 33 MHz-es PC-re lesz szükségünk. (Minimum 2 MB RAM-mal!) Ráadásul azt is hozzá kell még tennem, hogy a játék sebességét full-grafikával csak egy 486-os DX-en tudtam igazán élvezni." És bár egy-két ponton egész jól teljesít, összességében, mai szemmel nézve már megmosolyogtató, és itt nem csak a kidolgozottságra (például a képi elemek szögletességére) gondolok, hanem a képkocka-frissítés lassúságára, a túlzottan ritkásan előforduló tereptárgyakra vagy a mozgatási modellek egyszerűségére. Szerencsére iránytűnk van, és a fontosabb elemeket a szoftver felirattal azonosítja, hogy biztosak lehessünk például abban, hogy egy távoli alak civil vagy gerilla-e, vagy hogy egy épület a keresett célponthoz tartozik-e. 

seal_team_5.jpg

Sajnos a hangzás is elég vérszegény. A különböző hangeffektek úgy-ahogy felismerhetők, viszont – gondolom, az akkori memóriakapacitás miatt – egymást váltják. Úgy értem, hogy hallunk némi ciripelést, majd némaság, aztán lépéseink zaja vagy bokorzörgés következik, újra csend… Az összes párbeszédhez pedig nem volt elég memória, ezért egy-kettőnél valós hangokat hallunk, másutt egyszerűen csak kiírva láthatjuk az elhangzottakat. Ez ma már tényleg fapados szint. A zene pedig hol tűrhető, hol meg szinte fáj. Jellegében sajnos nem a vietnámi korszakot idézi, inkább a kora kilencvenes évek átlagos videójátékainak szintjét.

seal_team_2.jpg

A SEAL Team annak idején alapvetően pozitív kritikákat kapott, bár játszhatóságával, illetve élvezeti értékével sokan nem voltak elégedettek. Tipikusan az a fajta szoftver volt, amely kicsit megelőzte korát, hiszen az igazán jól kezelhető, jóval valóságosabb külsejű TPS-ek és FPS-ek megérkeztéig, pontosabban az ezekhez tényleg megfelelő hardverkonfigurációk megjelenéséig még nagyjából egy évtized volt hátra. Emiatt aztán igen távol áll attól, amit egy modern kori fotelhuszár játékos elvárhat, pláne olyan kiváló szoftverek ismeretében, mint amilyen például a Vietcong

seal_team_6.jpg

Mindenesetre aki ki szeretné próbálni, esetleg újra akarja játszani a SEAL Teamet, könnyen megteheti, hiszen a playclassic.games weboldalon sok más retrójáték mellett ez is elérhető, méghozzá ingyenesen, online formában.