Szakaszvezető

A hadnagy úr nem tágít...

Jó ideje nem mutattam be semmit a nyolcvanas évek B-kategóriás vietnámi témájú akciófilmjei közül. Most egy annak idején VHS-en hozzánk is eljutott, illetve a televízióban is sugárzott, viszonylag jól ismert, 1988-as darabot vettem elő. 

platoon_leader_04.jpg

Zöldfülű hadnagy érkezik egy eldugott dél-vietnámi támaszpontra, amelynek feladata a közeli falu és a körzet védelme. A sokat látott katonák közönyösen fogadják a frissen vasalt fiatal tisztet, aki viszont nagyon is komolyan veszi a munkáját, sőt nem is húzza ki magát a bevetések alól… A forgatókönyv egyébként egy nagy sikerű visszaemlékezés, James R. McDonough azonos című memoárja alapján készült. A szerző 1969-ben végzett a West Pointon, és 1971 nyarán érkezett meg Vietnámba, katonai pályafutása azonban nem itt ért véget. 

platoon_leader_02.jpg

A főszereplő a korszak ügyeletes “kisrambója”, Michael Dudikoff, aki nálunk az Amerikai nindzsával és több más akciófilmmel vált ismertté. Színészi talentumát, már ha lehet ilyet mondani, a többi szereplőhöz igazították, vagyis nagydíjas alakításokat nem fogunk látni, sőt a dialógusok sem fognak beleégni a tudatunkba, mert sajnos inkább a közhelyes katona-párbeszédek és máshol már látott élethelyzetek dominálnak, az viszont egyértelműen pozitívum, hogy heroizálás helyett viszonylag hitelesen ábrázolták a háború utolsó éveiben már cseppet sem lelkes amerikai hadsereg dzsungelbéli mindennapjait, az újonnan érkezett tisztek beilleszkedési nehézségeit és problémáit, valamint a lassan megszilárduló bajtársiasságot. Mindez azonban elég lineáris forgatókönyvet eredményezett, amelyben ráadásul a drámaiság vagy a feszültség nem kaphatott elegendő hangsúlyt. Az ellenségkép pedig elég sablonos…

platoon_leader_01.jpg

Akciójelenetek terén persze most is el kell viselnünk a látványos, de szakszerűtlen lövöldözéseket, a lassított felvételes robbanásokat meg a többit, de a nyolcvanas években ez így ment… A technikai összhatás amúgy is B-filmes szintet képvisel: a megfelelő világosítással láthatóan nemigen törődtek, az operatőri teljesítmény pedig középszerűbb nem is lehetne. A filmzene is a korszaknak (értsd: a nyolcvanas éveknek) megfelelő, George Clinton a témához illően hol a távol-keleti hangszereket, hol a fúvósokat szerepeltette. A kellékek és jelmezek nagy része összességében hiteles, a színészek viszont szerintem még az alapszintű katonai ismereteket sem sajátították el a szerep kedvéért. A rendezés sem túl meggyőző, mellesleg ez Aaron Norris (bizony, ő Chuck öccse) keze munkája.

platoon_leader_03.jpg

A Szakaszvezető mindezeknek megfelelően vegyes, de inkább negatív kritikákat kapott annak idején. Egy olyan évtizedben, amikor a legtöbb vietnámi témájú film – köztük instant klasszikusok – készült, nehéz volt labdába rúgnia. Biztos vagyok benne, hogy az eredeti visszaemlékezés lényegesen jobb és tartalmasabb, de a készítők sajnos akciófilmmé silányították az alapanyagot ahelyett, hogy egy tisztességes háborús drámában gondolkodtak volna. 

A magyar DVD-kiadáson angol és magyar hang, illetve magyar felirat található. A képminőséget nem tupírozták fel, ami viszont a retróélményt csak fokozza. A filmhez az évek során egyébként két szinkron is készült, a lemezre a korábbi, eredetileg VHS-re szánt változat került fel olyan magyar hangokkal, mint Szakácsi Sándor, Gáspár Sándor és Kautzky Armand. A szöveg nem meglepő módon hemzseg a félrefordításoktól, ennek legelriasztóbb példája, amikor “vietnámi” helyett “koreait”, “deszantos” helyett “repülőst” mondanak, vagy amikor a “mine clearinget” “bányatisztogatásnak” fordítják “aknaszedés” helyett, ráadásul úgy, hogy egy jelenettel később még ki is derül, hogy mire utaltak ezzel. A tévés szinkron emlékeim szerint valamivel jobban sikerült, ott egyébként Rékasi Károly volt Dudikoff magyar hangja. 

Szakaszvezető
(Platoon Leader)
Breton Films 1988 (92 perc)
Rendező: Aaron Norris
Főszereplők: Michael Dudikoff, Tony Pierce
Zene: George S. Clinton